Harangszó, 1936
1936-11-15 / 47. szám
1936. november 15. HARANGSZÓ 377. Az óbudai templom és papiak. Az Óbuda-ujlaki egyházközség e másfél éve megkezdett s most befejezett építkezésének összköltsége 210.000 pengő volt. Amikor elkezdték, távolról sem volt még együtt ez a hatalmas összeg. Ma már ott tartanak, hogy 196.C00 P-t előteremtettek s csak 14.000 pengőt El kell kezdeni ! Mikor a zsidók az egyiptomi rabságból való kivonuláskor megbénító hitetlenségükben csak tétováztak, ahelyett, hogy bátran Istenre hagyatkozva megindultak volna, — az Ür ezt üzeni Mózesen keresztül a félénk népnek: „Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izrael fiainak, hogy induljanak el!“ De jó lett volna, ha a mi gyülekezeteink magukra vonatkozóan meghallották volna a múltban Istennek ezt a bátorító noszogatását. Számos gyülekezetei tudunk, ahol súlyos ezrek voltak már együtt a szükséges egyházi építkezésre, templomra vagy iskolára. Minden együtt volt, csak az elkezdés Istenre hagyatkozó szent bátorsága hiányzott. Azután jött a háború és a rémség és sok-sok gyülekezetünk asszék uporgatott építkezési tőkéjét elvitte a romlás. Bár csak kezdték volna el! Most is vannak ilyen gyülekezeteink. Alig hiányzik már valami s még mindig tétováznak. A legtöbb esetben nem óvatosság ez, hanem kishitűség. A tapasztalat azt mutatja, hogy csak el kell kezdeni. A meginduló munka láza és a megmutatkozó eredmény ösztökélő látása hamarosan elő szokta teremteni a még esetleg hiányzó fedezetet is. Mai képünk az Óbuda-ujlaki templomot mutatja be. Ezelőtt másfél évvel épült ez a kívül—tőéiül gyönyörű templomunk. Mögötte, melléje simulva, most új papiak is épült. A papiak építészetileg is hozzáillik a templomhoz. Friedrich Lóránt műépítész tervezte. Október hó 25.-én avatta fel Kemény Lajos esperes. Érdekes számok . . . így nevezte a Harangszó november 1 .-i száma azokat az adatokat, melyek a magyarhoni Gusztáv Adolf Gyámintézet javára gyűjtött adományokat mutatják. Bizony „érdekes“, de — sajnos — szomorú adatok ezek: A bányai egyházkerületben P/3 A dunáüfinneói „ 3 A tiszai „ 2 A dunántúli „ 7 fillér esik az illető kerület 1—1 evangélikus hívére. Nemde, szemrehányó számok? Evangélikus egyházunk egyik legnemesebb és legszebb vonása az áldozatkészség, mely fokmérője az egyházszeretetnek. Ennek az áldozatkészségnek köszönhetünk Isten után mindent. Ez a fokmérő különösen a múltban magas fokot mutatott, dacára az akkori, a maiaknál is sokkal nyomasztóbb viszonyoknak. Hála Istennek, nem vagyunk annyira szegények és Ínségben szenvedők, hogy néhány csekély fillér megbolygatná vagyoni egyensúlyunkat. Aki azt hiszi, hogy néhány fillér odaajándékozásával éhesebb, íázóbb és rongyosabb lesz, — az ne adjon semmit. kellett kölcsönképpen felvenni. Ekkora adósság pedig ekkora tételnél nem mondható nagynak. El kell hát kezdeni az építkezést. Nem könnyelműségre akarjuk rábírni gyülekezeteinket, hanem arra, hogy ha Isten az elindulás lehetőségét megadta, — ne tétovázzanak! ííí;;;;ü;í:í;ííí;;;í NÄGEL: Megtüri-e a város tovább is falai között ezt a háborgó embert, avagy őfelségétől kérelmezi eltávolítását? MIND: Nem türjük. Menjen el. Ki vele! PÁUER: Ám legyen renegát, török vagy lázadó: megbocsátok. De hogy a borunkat bántja: erre nincs kegyelem. Ki vele! NAGEL: A nemes tanácsnak külön is köszönetét mondok, hogy ezen első nehéz ügyemben ily erős kitartással állott mellém. Erős meggyőződésem, hogy Wittnyédy távoztával egy új, békésebb korszak derül városunkra. Továbbra is, míg határozatunkat végrehajtjuk, kérem hűséges támogatásukat. (Heves léptek zaja kívülről.) De micsoda lárma az ottkünn? 10. JELENET. (Előbbiek. Wittnyédy. Fia Pál. Andrássy és a magyar tanácsosok visszajönnek vele.) WITTNYÉDY (kardosán, úti köpenyét lehányja): Jó napot, szenátor uraim. Köszöntlek a bírói széken, Nágíi Poldi! Az úti port még le sem vertem ruhámról, családomat még nem is láttam. Itt a piacon szállítottak le barátaim a szekérről, hogy ide siessek a becsületemet védeni. NÄGEL: Nem hivattuk kegyelmedet. WITTNYÉDY: Azt elhiszem. Mikor én, tollforgató ember táborba szálltam a fiammal, hogy ott legyek a mi jó csillagunk, Zrínyi mellett, hogy vele éljek, vele haljak: polgártársaim hálájára sohasem számítottam. Jól tudom, hogy kik vagytok, ti bugyogós kecskeszakállú burgerlájt. (Mozgolódás a németek között.) De, hogy míg én messze távol a hazáért vetem éltemet kockára, ti addig itthon, mint rühes ebet kivessetek: ezt még tőletek sem vártam. Még nem oly rég itt ültem veletek az asztalnál. Könyörgő leveleiteket én koncipiáltam, veszett ügyeitekben én jártam -az országot. Meg is becsültetek. Esküvőmre ti, tanácsbeliek ezüst kelyhet adtatok. De nem kell már a sym- bolum, ha a frigyet megszegtétek. (Fiához): Menj haza Palkó, vedd ki a szekrényből, hozd ide a kelyhet. (Wittnyédy Pál el.) 11. JELENET. (Előbbiek. Wittnyédy Pál nélkül.) WITTNYÉDY: Békességben éltünk, de te Nágli, engem, a magyar nemest soha sem szívleltél. Kimartál a jegyzőségböl, a diétán a követségből. Most végre célhoz értél. Te vagy a város feje. de a békességet már is megbontottad. Rebellisnek, város átkának hirdeted a magyart. Gonosz a te szived, májad. NÄGEL: Válogassa meg a szavait, becsülje meg a helyet, hol áll, különben nemesi jussait sem tekintve, btachium- mal vitetem ki kegyelmedet. WITTNYÉDY: Nem oda Buda. Nágli Poldi. Ti engem távollétemben országfutónak, összeesküvőnek, város megron- tójának kiáltottatok ki. Hát hallgassatok is meg. Igaz, mint idegen jöttem ide. de javatokat munkáltam, tanúm a bán és a nádor. Lányaitok közül vettem feleséget, hogy családomban is ezt a két pártos nemzetet egy testté forrasszam. De ti kivettek magatok közül. , PAUER: Gyanús, malkontens emberekkel barátkozik, Wittnyédy uram ez a bűne. WITTNYÉDY: Tudom, Zrínyire gondoltok, akinek lázadó hírét költötték Bécsben az irigy, féltékeny nációk. Bár sok oly hűséges embere volna Ö felségének, mint a bán. A magyarnak vérében van a királyhűség. És ezt jegyezzék meg jól, burgerlájt uraim. Bocskayt, Bethlent ágyúval, karddal verték el a király mellől. A magyarban, lett légyen bármily hű és vitéz, odafent a bécsi német soha sem bízott. A'kármely jött- mentt náció: cseh, morva, spanyol' jó neki, de a magyar soh'sem kellett. Most is Zrínyit, aki egész Európának reménye és szeme- fénye, Bécsben mellőzik, gúnyolják, terveit elrontják. Zerin várát, melyet ősi vagyonából maga épített, veszni hagyták. Inkább keresik a békét a szultánnal, mint a magyarral. KRÄMER: Ne bántsa az udvart, a magas kormányt. Fel- ségsértés, amit beszél. Ne hallgassuk. Veszedelem lesz belőle. (Folytatjuk.)
