Harangszó, 1936

1936-09-27 / 40. szám

1936 szeptember 27. HARANGSZÓ 319 csak arany, ha te nem is tartod an­nak. Hasonlóképen Isten se hazudik, ami­kor nekünk örök életet ígér. Nekünk csak arra kell vigyáznunk, hogy kitartsunk mellette a hitben. A mi hitetlenségünk még nem teszi Isten ígéretét üres szóvá. Luther A tiszai egyházkerület közgyűlése. Szeptember hó 17. és 18.-án tartotta tanácskozásait Debrecenben a tiszai egyházkerület. Az első napon az egyesí­tett bizottság tárgyalta végig a közgyű­lés tárgyait és állapította meg a köz­gyűlés elé terjesztendő javaslatokat. Ek­kor ülésezett az egyházkerületi Gyámin­tézet is dr. Dómján Elek és Pazár István elnöklete mellett és osztotta ki a rendel­kezésre álló segélyeket. Az első napot a gyámintézeti istentisztelet fejezte be, melyen az oltári szolgálatot Pass László helyi lelkész végezte, a beszédet Csáxó Gyula kisvárdai lelkész tartotta. A közgyűlés reggelén Duszik Lajos egyházkerületi főjegyző mondott imát és olvasott bibliát, majd megkezdődött a közgyűlés, melyen a kiküldöttek es ér­deklődők szép számban vettek részt, dr. Dómján Elek esperes, mint a püspök he­lyettese kérte az Egyház Urának áldását a tanácskozásra, majd Lichtenstein László egyházkerületi felügyelő tartotta meg a megnyitó beszédet, melyben az egyházkerület imádkozó szeretetéröl biztosította a betegsége folytán távol- maradásra kényszerült D. Geduiy Hen­rik püspököt, akit javaslatára a közgyű­lés táviratilag köszöntött. Megnyitó be­szédében megemlékezett az egyházkerü­leti felügyelő arról a nagy harcról, amely most minden vonalon dúl a krisz­tusi életnézet ellen, majd rámutatott a felekezeti béke szükségességére, amely jelenleg még csak jelszó, mert arra csak mi törekszünk, de mások ezt a komoly időt is türelmetlen szellemük érvényesü­lésére használják fel. Hálával és elisme­réssel emlékezett meg a kormánynak a jelenleg követett kultúrpolitikájáról és hangoztatta a nemzeti szolidaritás szük­ségességét. Javaslatára a közgyűlés hó­doló táviratot küldött Horthy Miklós kormányzónak és táviratilag üdvözölte Gömbös Gyula miniszterelnököt, akinek mielőbbi gyógyulást kívánt. Hittestvéri ragaszkodással köszöntötte a közgyűlés D. Raffay Sándor és D. Kapi Béla püs­pököket életük nevezetes fordulói alkal­mából. Kegyelettel emlékezett meg dr. Baltazár Dezső ref. püspök elhunytáról. A püspöki jelentést Marcsek János egyházkerületi jegyző ismertette. Az ál­lam és egyház viszonyában nem lát sé­relmes megnyilatkozásokat, de annál inkább találhatók ilyenek a kisebb ön- kormányzati testületeknél, ahol igen ku­tatják az állások betöltésénél a feleke­zeti hovatartozandóságot, ami által a kívánatos nemzeti egységet bontogatják s az egységes protestáns közvélemény elkeseredésének az előidézőivé válnak. A felekezetközi viszonyban örvendetes a két protestáns egyház testvériségének az utóbbi időben való elmélyülése, amelynek a két egyház egész életnyilvá- nulásában meg kell mutatkoznia. Majd a zsinat munkájáról ad tájékoztatást, végül bemutatja az egyházkerület bel- missziói helyzetképét. A közgyűlés kö­szönettel fogadva a püspöki jelentés alapos tájékoztatását, annak javaslatait határozati erőre emeli. örömmel vette tudomásul a közgyű­lés a különböző fokú iskolákról, fejlő­désről tanúskodó jelentéseket Kiosztot­ta a különböző segélyeket. Alapos meg­vitatást nyert a missziók ügye, melyek­nek további fejlesztése kiváló egyházi érdek. Szükségesnek tartja a közgyűlés a templomoknak naponkénti nyitvatar- tását s a híveknek köznapi istentisztele­tekre való összegyűjtését. Sürgeti az ál- 'amnál a vallástanítási óradíjak feleme­lését. A presbiterek hivatástudatának emelése végett egyházkerületi presbiteri konferenciát rendez október 24.-én s annak rendezésével a kerület két lelké­szét bízza meg. A közgyűlés a megüresedett tisztsé­gek betöltésének a sorában püspöki tit­kárrá választotta meg Joób Olivért, a délszabolcsi misszió egyik gondozóját, a tanítóképző felügyelőjévé Hibbei- Hosztják Albertet. A közgyűlés a felügyelő záró szavai­val és az elnöklő esperes imádságával ért véget. M. TIÉD A DICSÉRET! Téged dicsér az én lelkem, Mikor a nap felkel. Téged hívlak segítségül Minden áldott reggel. A Te áldott szent nevedben Kezdem a munkámat S Tiéd szivem akkor is, ha Öröm ér vagy bánat. Tudom, minden javamra van, Ha szeretlek téged S tudom azt is, hogy mindenért Tied a dicséreti Téged hívlak, Téged áldlak, Ha nyugodni térek, Legyen egész életemben Tiéd a dicséret! Erdélyi Ilona. délyezett kézcsók pedig a jutalom az éjjeli virrasztásért, a hű­ségért. Alex elmondja az éjszakai eseményeket, ami Julia derűs kedélyét is meglehetősen lehangolta. — Natáliával kellene beszélni! — mondja hirtelenül. — Azon töprengek egész reggel, de hogyan? Ebben a pillanatban nyílt a kapu s besurrant Natalia. Alig tud szóhoz jutni, annyira izgatott. Rujeff után érdeklődött. — Rujeffel kell beszélnem, annak tudnia kell valamit gyermekkori életkörülményeimről. Hol van? Alig vártam, hogy reggel legyen s beszéljek vele. — Megszökött az éjjel, — mondja tompán Alex. — Megszökött? — kiáltja ijedten Natalia. — Akkor ké­szüljünk a legrosszabbra. Júliának jéggé sápadt az arca. — A keleti expressel utazott el az éjjel s kérdésemre: hová?, csak ennyit mondott: Felrobbantom a világot. — Rettenetes! — Utána mentem. A sejtközpontból nehéz bőröndöt ho­zott s ment az állomásra. Annyi biztos, a bőröndben nem fehér, nemű volt. Natalia egy lyukba meredt egyre nagyobbodó szép sze­mével, pillanatról-pillanatra változik arcán az eleven vonások rajzolata. Koponyája mögül a gondolkodás gépezetének zaja hallatszik. Nézik csendben, áhítattal. A vonások gyors válto­zásai hirtelen megállnak s a ráeszmélés nyugodt kifejezését ölti arca. Mintha felvirradt volna benne. — Emlékszel-e, Alex, — kérdi feszült várakozással, — mikor Rujeff Moszkvából jövet valahol megjegyezte: Nagy­szerű hely ez, vonatot robbantani?... — Magyarországon volt, hol Óvári mutatta szülőfaluját. Magas hídon mentünk ép. — Ott... ott... magasan fent robogott a vonat..., lent fehér országút s távolabb kis falu... — vág közbe Natalia. — Na és? — türelmetlenkedik Julia. — Ott készül Rujeff merényletre. Semmi kétség. A bő­röndben vitte a pokolgépeit s ott fog kiszállni a viadukt előtti állomáson s ott fogja elhelyezni az aknát. Mintha csak látnám. Hökkent ijedelemmel nézik Natáliát. — S honnét veszed ezt a vakmerő megállapítást? — Kérdi félénk gyanakvással Julia. Alex hallgat és figyel. Mintha nála is derengne. Natalia következtetéseit nem pókhálón szokta vezetni. — Mikor ment el hazulról Rujeff az este? — kérdi nyu­godtan Natalia, miközben ujjait csattogtatja idegesen. — Ahogy te elmentél, — válaszolja Alex, — valami kü­lönös zajra lerohantam ide a bejáratba s akkor jött a kapu fe­lől. Hátra ment a folyosóra. Dühös lehetett, mert kérdésemre, mi volt, csak morgott. — Igen, — bólint Natalia, — én láttam el a baját. Késsel támadt rám. Julia összerezzen ijedtében. — Na és? — sürgeti Natalia Alexet. — Rujeff hátra ment. Valószínű, szobánkban volt. — Nem, — vág bele Natalia határozottan, — nem a szo­bában vo't. Lement a pincébe s kihallgatta Alfréd és a herceg­nek beszélgetését. Megtudta, hogy holnap Budapestre utaznak s fel fogja robbantani Alfréd vonatát... — S miért megy akkor Budapestre, ha Alfrédet akarja elpusztítani? — kérdi kételkedve Júlia. — Több európai város rendőrfőnökeinek konferenciája lesz Budapesten. Azon a vonaton, melyen Alfréd megy, lesz több rendőrfőnök is s mily jó lesz több legyet egy csapásra... így gondolkodik Rujeff... Másrészt a magas hid, száz száza­lékos eredményt biztosít. S talán nem is annyira kockázatos ott, mint a házak között... Ott könnyebben menekül... (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents