Harangszó, 1936
1936-09-06 / 37. szám
294 HARANGSZÓ 1936 szeptember 6. szülőt, hogy gyermekét járassa — még áldozatok árán is — evangélikus iskolába. Légy férfi. Néhány szó a fiukhoz. Irta: Nystedt Olle svéd lelkész. Serdülő fiú koromban sokszor megtörtént. hogy így szóltak hozzám: „Milyen érdekes, hogy te mennyire hasonlítasz édesapádhoz!“ Ilyenkor mindig nagyon büszke voltam, mert úgy véltem, hogy az én apám nagyon, de nagyon derék ember. Most pedig az történik meg gyakran, hogy ezt mondják: „Nahát, hogy a te legidősebb fiad mennyire hasonlít hozzád!“ Bizony én örülök ennek, de ugyanakkor nyugtalanul kérdezem magamtól: vájjon a fiam a hibáimat is örökölte? Az pedig nem volna jó. Hiszen minden reménységem, hogy a fiam sokkal jobb és derekabb ember lesz, mint én. Bizonyára te is serdülő fiú vagy, ki most e sorokat olvasod. Én ugyanis fiúkkal szeretnék elbeszélgetni ezeken a sorokon keresztül. Talán rólad is azt mondogatják, hogy hasonlítasz az édesapádhoz. Remélem, hogy büszke is vagy erre. Jusson azonban eszedbe, hogy ez még nem biztosít téged arról, hogy te is olyan derék ember leszel, mint édesapád. Nagy örökséget is el lehet herdálni az utolsó fillérig. Másfelől nem feltétlenül szegény ember az, akinek csekély örökség jutott osztályrészül, mert a kicsiny örökséget bátor és kitartó munkával meg lehet sokszorozni. Tizenöt-húsz- esztendő múlva, már meglett ember leszel. Akkor talán már neked is lesz fiad. Meglásd, milyen nagy örömöd telik majd abban a kis legényben. Blhiszed-e, tiogy végtelenül fogsz örülni, amikor majd neked is ezt fogják mondani: „Hogy hasonlít ez á fiú az apjához!“ Tudod, az az érzésem, hogy kicsit még gőgös is leszel e miatt. Bárcsak olyan jó és derék ember lennél, hogy mernél örömöt érezni afölött, hogy a fiad hasonlít hozzád. Nehogy kénytelen légy így sóhajtani: „Jó Istenem, bárcsak ne hasonlítana hozzám, csak ne lenne olyan szánni való gyarló ember, mint én!“ Értsd meg, fiam, hogy jó emberré, derék férfivá kell lenned! Csak így örülhetsz egykor zavartalanul annak, hogy kisgyermekek növekednek föl körülötted és lesznek hasonlókká hozzád. Ezért üzenem neked azt, ami e cikk élén áll: Légy férfi! Igazi férfi! Férfi! Világos, hogy az leszek, gondolod magadban. Fiúból nem is lehet afféle fehérnép! Nem, az nem lehet, de én láttam már fiúkat, akik valóságos anyámasszony katonái lettek s egyáltalában nem férfiak. Nehogy azt hidd, hogy a férfivá-levés önmagától menni fog. Az ember nem lehet azzá anélkül, hogy önmagával ne tusakodnék, anélkül, hogy le ne küzdené önmagában a gyávát. a csúnyát és a rosszat. Először emlékeztetni akarlak arra a közmondásra, mely valahogy így hangzik: „A gyermek a férfi atyja.“ Ez azt akarja mondani, hogy olyan férfi leszel, amilyen fiú voltál, illetőleg vagy. Pl. ha- zudozó fiúból aligha lesz megbizható, igazbeszédű férfi, de minden okunk meg van annak remélésére, hogy becsületes fiúból tiszteletreméltó férfi válik. Jusson hát eszedbe, hogy amilyen férfi akarsz lenni, olyan fiúnak kell lenned. Azért kell tudnod már most, hogy milyen az igazi férfi. Az igazi férfi — erős. Hiszen én már erős vagyok — mondod magadban. Földhöz tudom vágni ezt is, meg azt is és már nagyon sok sportdíjat nyertem. Jól van. Ügyelj is arra, hogy mindig „formában“ legyen a tested. De tu- dod-e, hogy láttam már nagy, erős férfiembereket, akikkel bizony nem szerettem volna megmérkőzni és mégis olyan gyöngék voltak, hogy ide-oda lehetett rángatni őket egyetlen ujjal. Arra gondolok, hogy ezeknél elég volt egyetlen ujjmutatás valamely rossz irányba s azonnal megadták magukat, (ismertem egyet, ki jól tudta magáról, hogy legnagyobb ellensége a szeszesital s tartózkodni is akart tőle.- De jött a pajtása és így szólt: „No, talán bizony nem mersz hozzányúlni a pohárhoz, haha, eredj haza a mamádhoz és kérjél fejecskét.“ Erre aztán nem volt más választása, minthogy legnagyobb ellensége hatalmába adta magát. Lám, lehetnek az embernek eiős izmai és mégis szánnivaló gyönge ember, mert a jelleme gyenge. Mit ér akkor, ha az ember testileg erős. A testi erőt csak erős jellem tudja helyesen felhasználni. Igyekezz erős lenni! Tűrd bátran, ha valaki csúfol azért, mert te azt akarod tenni, ami helyes és nem akarsz részt- venni semmi olyan dologban, ami alávaló. Csak hadd csufolódjék! Lélekben és szívből megcsodál téged, ha nem is akarja bámulatát kimutatni. Talán az összes többi fiú olyat tesz, miről a te lelkiismereted azt mondja, hogy nem helyes. Ilyenkor mutathatod meg, hogy igazán erős vagy, mert kimered mondani a tiltakozó „nem“-et. Ilyen fiúk előtt mindig szeretnék kalapot emelni, mert az ilyen fiúk igazi hősök. Nagyon sok fiú azt tartja magáról, hogy ö szabad és független, mert mindent meg mer tenni. De ha közelebbről megvizsgáljuk szabadságukat, látjuk, hogy szabadságuk merő gyávaság, ők maguk pedig pajtásaiknak és saját legrosszabb hajlamaiknak valóságos rabszolgái. Nem mernek lelkiismeretükre hallgatni, mert nem elég erősek ahhoz, hogy valóban szabadok legyenek. Ha az ember szabad akar lenni, erősnek kell lennie. Azt, amit mindenki más megcselekszik, bármely nyomorult meg tudja tenni. Lelkiismeretének engedelmeskedni azonban csak az erős tud! A csoda. Irta: dr. Schlitt Gyula. 33 Leül egy padra. Lámpa nincs a közelben s a félhomály puhán végigsimít reszkető idegein. Lehunyja szemét s elgondolkodik. Helyzete súlyosbodott, sőt végzetessé váit... Talán mégis Júliának van igaza? Fel kell fedni az ügyet Alfrédnak!... Ez a legbiztosabb védelem. Rujeffet ártalmatlanná kell tenni. Mint fáradt madár szárnyal át agyán: Árulója leszel az ügynek... Beléje harap a múlt, de foga tompa... Szabadság s az egyén jogai után kapaszkodó követelések zaja zsibong már csak gondolatai között. A szerelem pedig bársonyleplével bevonja bensejét, mint a melegszínü tapéta a szoba falát. Lelke kiált: Véget kell vetni a hazugságnak’... Világosságot... fényt a sötétségbe. Felsikolt belül, mint a segélykiáltás az éjszakából. Ernyedten magába roskad s felnyög. — Mi baj lányom? — Szólal meg egy hang közvetlen közelből. Natalia felriad álmodozásából: „Mi volt ez?“ A pad másik végén mozog valami. Natalia összerezzen. Oly ismerős a hang, mintha már hallotta volna. Oda csúszik a padnak a másik végére. Odahajol. Asszonyféle kucorog beba- gyuláltan. — Ki vagy? — kérdi Natalia, remegön suttogva. — Az vagy, kire gondolok? — Úgy hiszem, megismertelek, — hangzik a homályból. — Orosz vagyok, kinek a fülbevalóját őrződ. Natalia közelebb hajol. Az asszony kiszabadítja arcát a kendőből, Natalia keze után nyúl s ránéz. Arca fehérsége világít s egymásra ismernek. Natalia a csodára gondolt, melyre vágyakozással várt, hogy megmentse s határtalan öröm szállta meg lelkét... Oda vonzotta valami ehhez a sápadt archoz s csókjával belemélyedt fonnyadt húsába. Ott csüngött s úgy érezte, erőt szív az asszony lényéből. S az asszonyból minden életmegnyilvánulás az ajk felé türemlett, hogy beleömlessze lényét a leányba, hogy önmagát adja annak vérébe, akaratába, leikébe. Ki mondhatná, mily életek találkoztak itt? ösztön?... A sorsszándékok egyesítésének szükségképpenisége?... Isten akarata vagy véletlen?... Mondd bárminek, de mindig nem ismert hatalom munkájának kell tartani. Az érthetetlenségek mögött értelmes valóságok rejtőznek, melyek azonban csak a hit előtt tudnak megnyilatkozni. Mi rejlik e találkozás és ennek érthetetlen tünetei mögött? Itt nincs érdek, nincs tettetés, nincs közös cél, honnét a lelkeknek ez az egymásba olvadása!? • — Hogyan jött ide a messzeségből, mi hozta ide, néni? — kérdi Natalia bizalmasan, mint régi barátjától. — Csodát várok..., azért jöttem!... — Csodát?... — Kap Natalia felviillámló örömmel a szón. — Csak az jöhet már/ A csoda..., a mentő csoda!... — Én is azt várom. Vannak csodák?... — kérdi visszafojtott lélekzettel Natalia. Nagy szeme csak úgy ég a kiváncsi- ságtól. Odabújik az asszonyhoz, mint a csibe az anyjához. — Van csoda... Minden csoda... Csoda az élet..., csoda a halál s hogy én még vagyok, az is csoda... Teljesülni fog az a csoda is, melyre tizenöt éve várok, s amelyért már annyit imádkoztam... — Férjét keresi, úgye? — S gyermekeimet... Keresem őket mind..., mind, kiket szeretek... Úgy pattan ki belőle a vágyakozás, mint a nehéz vaslemez a robbanó kazán oldalából. Közben egy-egy mély sóhaj. A repedésen át tóduló gőz suhogása volt ez. A vágyakozásban keménység és megingathatatianság. A sóhajban hit és elszánt-
