Harangszó, 1936
1936-08-30 / 36. szám
288 HARANGSZÓ 1936 augusztus 30 János, Bélák Sándor, Benzing István, Danhauser László, Dedinszky Gyula, Drenyovszky János, Harmati Béla, Fábián Imre, Ittzés Mihály, Mályusz Tibor, dr. Molnár Gyula, Németh Gyula, id. és jfj. Rimár Jenő, Rinne Károly, Torda Gyula, Túróczy Zoltán, Urbán Ernő és Zászkaliczky Pál. A főelőadó s a konferencia elnöke azonban a Szentlélek volt. Ö ítélt meg, ö alázott meg minket. Jó nékem, hogy megaláztál, Uram! T, Z. Megvallani! Bunvallás nélkül nincs bünbocsánat! A biinvallás nemcsak az Isten előtt, hanem emberek előtt is kötelező. Az első tételt könnyebben el szokták ismerni, a másodikat az emberi természet nagyon makacsul igyekszik tagadásba venni. Talán máskép látjuk a dolgot, ha meggondoljuk, hogy mit jelent az emberek előtti bünv állástól való vonakodás. Az emberek előtti biinvallástól való vonakodás képmutatás. Vallom ugyan magam bűnösnek, de mégis úgy igyekszem, feltüntetni magam, mintha a telkemet terhelő bűnök nem férnének hozzám. Bűnösségem hangoztatása ellenére is jobbnak mutatkozom, mint amilyen vagyok. A bűnvallástól való vonakodás idegőrlő, fárasztó munka. Sokszor nagyon nehéz leleplezni a bűnt. Nem lehet addig békességünk, amíg aggaszt, hogy hátha észre veszik az emberek egyes bűneinket, melyektől nem tudunk szabadulni, s a melyeket nagyon szégyenlünk. Az emberek előtt való bűnvallás nagyon megalázó. Aki az emberek előtti bünvallás- tól fél, a megalázkodástól fél. Amíg nem akarjuk magunkat megalázni, addig Isten nem magasztalhat fel a bünbocsánat és a bűntől való szabadulás kegyelmével. Az emberek előtti bünvallást a Szentlélek indítására kell végezni. Jó, ha négy- szemközt történik az előtt, akihez bizodalmád van. Ez azonban lelki életet élő, tapasztalt, megszentelt életű keresztyén, legyen, lehetőleg lelkipásztorod. Nem kell minden bűnt felsorolni, de mindent meg kell vallani, amire csak a Szentlélek indít. Amit legnehezebb megmondani, azt szabad legkevésbbé rejtve hagvni. Ha jó a bűnvallás, békességhez jutsz, ha roszul végzed csak veszedelembe döntőd vele a lelkedet. Soha ne feledd: Ha szükséges is a bűn- vallás, a bünbocsánat nem jutalom, hanem kegyelem. b. j. A telepítés. Irta: Zászkaliczky Pál. (Folyt.) A telepítés kérdése szorosan összefügg a gyáriparral is. Már a világháború előtt megindult s azóta egyre fejlődő gyáripar mindenfelé nagy embertömegeket szívott fel. Ezzel együttjárt a városok túlfejlödése és egyes társadalmi osztályok elproletárosodása. A túlfejlesztett gyáripar ma mindenütt leépít — amivel együtt jár a munkanélküliség növekedése is. Ennek mindenekelőtt óriási erkölcsi kára az, hogy az emberek elszoknak a rendszeres munkától, majd pedig, hogy munka nélkül munkanélküli segélyt kapnak. A munka- nélküli segély óriási terhet ró az államokra. Ennek állandósulnia nem szabad — az ipar továbbfejlesztéséről nem lehet szó, tehát csak telepítéssel lehet az emberfeleslegről gondoskodni. A falusi emberfeleslegnek nem szabad továbbra is a gyáripar felé húzódnia, nehogy a már régebben a városban letedepült munkásságnak nehezítse meg a kenyérkeresetét. Viszont a gyári munkásság között is sok van, aki önálló gazdálkodás kedvéért visszamenne a földhöz. így a munkanélküliség is csökkenne, kevesebb terhet jelentene a társadalomnak, a telepítéssel önállósághoz jutott gazdák vásárlásai nagyobb fogyasztó piacot jelentenének a gyáriparnak is. Ma ruhátlanok és cipőtlenek, mint telepes gazdák másként ruházkodnának, mezőgazdasági gépeket és felszerelést vásárolnának, állatokat szereznének be —• ezzel fellendülne a már hanyatló állattenyésztés is. (Minőségileg javul, de mennyiségileg hanyatlik!) A vámsorompókkal dolgozó, értékesítési nehézségekkel küzdő gyáripar is sokat nyerne. Nem lenne szüksége a társadalomra terhes kedvezményekre, mert javulnának az értékesítési lehetőségek. A kereskedelmi élet arculata is átalakulna. A kereskedelmi élet nálunk 90%-ban olyanok kezén van, akik nem tudnak együtt érezni a nép széles rétegeivel s akik a maguk kereskedelmi nyerészkedő szellemével teszik zsebre a mezőgazdaság hasznának 50— 80%-át. Ezen segíteni másképen, mint a mezőgazdák megszervezésével, nem lehet. Németországban pl. tapasztalat az, hogy a telepesek sokkal hajlamosabbak mindenféle szervezkedésre, mint a nehezen mozduló őslakók. A német telepesek nagyot lendítettek a mezőgazdák megszervezésénél. Mindenütt tej, értékesítő és beszerzési szövetkezetek alakultak, ez által a mezögazlaságok haszna jórészt a termelőké maradt. Telepítés szervezés nélkül hiábavaló. A nemzet fenntartó eleme: a parasztság. Nemzet építő munkát végez az, aki a parasztságot erősíti. Ez nem kereskedőellenesség, de lehetetlen dolog az, hogy valaki meggazdagodjék olyan termény árusításából, amelynek a termelése mellett a Becsapódott a kapu s kemény lépések koppanása hallatszott végig a bejáraton. — Ez ől... — mondja Alex s már is rohan kifelé. A két leány dermedten áll. Ez az ájtóbecsapás borzasztó volt. A velőkig hatott. Egymáshoz húzódnak, mint a csibék, ha fáznak. Natalia úgy gondolta, most nyugodtan távozhat. Alex fogja a fenevadat s nincs mitől tartania. — Júliám, megyek..., — mondja halkan, — most nem találkozom vele. Hogyan leszünk, meglátjuk. Várom a csodát. Addig legyünk türelemmel. — Menj. Isten veled!... — sóhajtja Julia. De nem tudják egymást elengedni. Egymást fogják, egymást tartják. Az egyik a másikban keres támaszt. A kényszer azonban parancsol s a szükség ketté tépi a legmakacsabb együttlétet. XXIII. FEJEZET. Natalia kioson a szobából. Nesztelenül kisurran a sötét folyosóra, onnan a még sötétebb kapualjba. Tapogatva halad. A gondolattömegek lázas kavargása majd az eszét veszi s beleütközik két feléje meredő karba. Halk sikoly, de a tébolyító ijedelem mellébe szorítja. Vad röhej vihánco! feléje tompán. A két kar vasmarokkal fogja s emberi lehelet undorító melegét érzi arca felé közeledni. Dróttá merevedik minden idegszála. Rujeff volt. Érezte szagáról. A felfedezés magához térítette Natáliát s természetes erei indultak védelemre. Az undor s a vér vágya keltek a vak setéiben bírókra. Kétségbeesett küzdelem, melyet a hangtalanság tesz döbbenetessé. Félnek zajt csapni s a visszafojtott indulat lihegése zizeg-leheg, mint ezer kígyó a vakságban. Az utálat rongyait hajigálja elkeseredésében az egyik s a másik a féltés, a vágy, a vér őrjöngő lángjait zihálja. Ilyen lehet a bűnös lelkek vergődésének zaja a pokolban. — Bestia! —- zuhogja magából a feneketlen düh. —• Az enyém vagy!... — Soha, te undor!! — Az enyém vagy, buja fajzati... — Utállak!... Natalia érzi, mint "húzza a két kar magához. Rettentő erővel húzza. Felzakatol benne az ösztön, a szemérem, a kétségbeesés és védekezik. Nem bír a vasemelökkel. S érzi már arcán Rujeff csókjának mohó tapadását. A nyál undora a végletekig fokozza erejét, ránt magán, hogy karja roppan. Nem tud szabadulni. — Kiáltok!!... — lihegi a kétségbeesés. — Megöllek!... — vicsorítja Rujeff. Az egyik kéz elengedi Natáliát. A fél felszabadultság új erőt ád néki s megvillan agyában, miért hagyta szabadon az egyik kéz? Ebben a pillanatban feje felett a magasba rándul vaíami fény..., egy tör rémes fénye... Már zuhanni készül... Natalia minden erejét összeszedve lök magán, Rujeff a falnak lódul s zuhogva elterül. A tőr csörömpölve hull a betonra... Natalia már is kint van a kapun s rohan lefelé az utcára, amerre jött. Letér a mellékutcába s itt már lassít... Nem is félt. Tudta, Rujeff nem követi az utcára. Falánk vére még nem adta fel a reményt s másrészt Alfréddel is le akar számolni, így pedig nem tanácsos mutatkozni, hogy rendőrkézre kerüljön. Arról azonban meg volt győződve, hogy Rujeff gyorsan fog cselekedni. A kudarc dacba keményíti szándékát s nem késik, hogy végrehajtsa maga a moszkvai parancsot. Alfréd halálveszedelembe került. Hol és hogyan fog támadni, de az ütés már úton van. Már nem annyira az eszme szolgálata füti, mint inkább a személyes bosszú. Ez pedig vérengzővé teszi s kegyetlenné. Natálián végig borzong a hideg. Megrázkódik. Erőt vesz rajta a kimerültség. Az imént átélt emberfeletti izgalom fáradtsága tagjaiba sajog s alig bír a lábán állni. Majd összerogy. (Folytatjuk.)
