Harangszó, 1936
1936-08-30 / 36. szám
1936 augusztus 30. HARANGSZÓ 287 Azoknak, akik ismerik Luther és a reformáció történetét, nagy szomorúság az az ellentét, ami Luther és a halála után kialakult élet és keresztyén felfogás között létrejött. Esztendőről esztendőre eltávolodtunk Luther igaz tanításától. Volt idő és ez a mai is az, amikor inkább olyan csekély dolgokban hallgatunk nagyjainkra, Lutherre, mint a mindennapi megélhetés, de olyanban, amire épen ő rendeltetett, az evangéliom kérdésében eltérünk tőle. De Luther Márton köztünk lehet. Hite még ma is hitet ébreszthet. A Szentlélek még ma is mtin- kálkodhatik rajta keresztül mibennünk is. És ez nagyobb öröm, mintha itt élne közöttünk. írásaiban sokkal inkább talál hozzánk csatornát a Szentlélek. Hála Istennek ma már sokan vannak nemcsak lelkészek, hanem felügyelők, tanítók presbiterek, akik komolyan foglalkoznak Luther irataival. Olvassuk a Kis Kátét, Nagy Kátét és tanuljunk belőlük! Ezt azonban mindenkinek meg kell tennie, ha evangélikus egyházunk drága öröksége felett nem akarunk könnyet hullatni. Ennek a gyermeki kötelességnek az adja meg a iegfőbb alapot, hogy nem ember gondolatait, hanem Isten szent igéjét hirdetik Luther iratai. Az, aki mindent, még emberek előtt való tekintélyét sem akarja semmi mással alátámasztani, — mint egyedül Istennek a Jézus Krisztusban megjelent evangéliomával és Isten őt elhívó kegyelmével, az igazán Isten hírnöke hozzánk. Ezért van az, hogy Luther írásai olvasásakor mindig eltörpül előttünk Luther Márton és úgy érezzük, hogy maga a visszatért, bennünket kegyelmébe fogadó Isten nyitja meg végrendeletének örvendetes üzenetét. Nekünk, Lutherünk örökségétől, de főként Istenünk kegyelmétől elszakadt evangélikusoknak nincs ma nagyobb szükségünk, mint hálával fogadnunk Isten új reformációját: naponta vissza a Szentíráshoz és a reformáció ősi örökségéhez! Ittzés Mihály A domonyí konferencia. A Magyarhoni Ág. Hitv. Ev. Misszióegyesület és a Harangszó munkatársi gárdája aug. 19.—21.-én a helyi gyülekezettel karöltve baráti konferenciát tartott Domonyban. Pest megye északi részében ősi templom körül árnyas kúriák tövében meghúzódó falusi házak, a portákon mindenütt régi népviseletben szorgal- maskodó nép, ez Domony. Valamikor tót község lehetett. Itt-ott még ki is ütközik a kiejtésükön, a szívok azonban már teljesen magyar. Boldog örömmel kapcsolódtak bele a konferencia külső körülmények által megszabott faji jellegébe. A konferencia időpontjába esett ugyanis bele István király napja, amikor is istentiszteletet s a hősök emléktáblájánál ünnepélyt tartott a konferencia. Jelen volt a konferencián Rinne Károly finn lelkész is, aki a jövő tavaszi finnugor lelkészkonferencia előkészítése végett jött Magyarországba s tárgyalás anyagát képezte a jövő évi finn-ugor lelkészkonferencia is. A konferencia a misszió konferenciája volt. A finn lelkésztestvér elmondotta, hogy a misszió egységes munkáját ha felosztjuk, tiem szabad elfelejtenünk, hogy nemcsak kiil- és belmisszió van, hanem van egy legbensőbb misszió is, melynek nem munkásai, hanem tárgyai vagyunk. Ez az a misszió, melyet Isten végez mibennünk. Mindhárom területen végigjáratta tekintetét a konferencia. A külmisszióról s Isten harcvonalának ottani állásáról részletes helyzet- jelentést kaptunk, a belmisszió ügye a Harangszó kérdésével kapcsolatban került előtérbe, a legtöbbet azonban a legbensőbb misszió kérdése foglalkoztatta a konferenciát: a megtérés, újjászületés, a bűnnel és erénnyel való harc, a kegyelemben való élet stb. Ezért lett a konferencia a bünbánat konferenciája. Domony imdáság közben letérdeplő népe között megtanultunk újra térdepelni az Úr előtt s a bűnöket megítélő Lélek összetörő munkája alatt újra sírni a bűneink miatt. így lett a konferencia az egység konferenciája. Fiatalok és öregek, régi, közösségi mozgalmakhoz tartozó emberek s az újreformátori theológia hívei, férfiak és nők, lelkészek és világiak, magyarok és finnek csodálatos egységbe forrtak össze a bűnbánatban. A megtapasztalt áldás s az egységben jelentkező erőérzet mindig szolgálatra hajt. A gyülekezet számára az István király napi istentiszteleten kívül három evangelizáló esten szolgált a konferencia, azonkívül Ikladon és Zsidón is, ezzel is megakarván hálálni Torda Gyula lelkésznek, hitvestársának, munkatársainak s az egész vendégszerető gyülekezetnek azt a szeretetet, mellyel temploma, iskolája s családi otthona ajtaját feltárta a tekintélyes vendégsereg előtt. Még egy vonást kell kiemelnünk a konferencia életéből. Ez a konferencia éneklő konferencia is volt. Sokat énekeltünk. Mikor az esti összejöveteleken a teli templomban megzendült az énekkedvelő domonyi gyülekezet s a konferencia tagjainak ajkán az ének, olvan volt az, mint sok vizeknek zúgása. Mikor pedig a sziikkörü öszejöveteleken szólalt meg, olyan volt, mint az oltár jó illata. A konferencia előadói voltak: Bélák A csodái. Irta: dr. Schlltt Gyula. 32 Közös álmodozásukból ajtónyitás verte fel őket. A|ex jött. Meghökken, mikor meglátja Natáliát. Érte aggódik s ím, itt van előtte. — Csakhogy még életben vagy, Natalia! — Szakad fel belőle az öröm. Julia szorosabban magához öleli Natáliát, mintha valami látatlan veszély ellen akarná megvédeni s Natalia simogató kezek alá búvik s Oly megbékülten néz Alexra, mint akinek a villámcsapás sem árthat. Nem izgatta e pillanatban egy cseppet sem, micsoda életveszély fenyegetheti. — Miről beszél? — kérdi ingerülten Julia. — Ki akarja bántani?... — Rujeff. Háláira keresi... Gyanút fogott s árulónak tartja Natáliát. — Alfréd annyira izgatott, hogy szinte dadog. — Mióta megtudta, hogy Lohe ékszerekkel kedveskedik Natáliának és hallotta a... csókot..., szinte őrjöng. Már a főnök házát akarta felrobbantani... ismered!?... Ha eléje kerülsz, nem tudom, mi lesz?... — Mit akar velem?... — Fogja meg Natalia görcsösen Alex kezét. Ugyané pillanatban Julia is Alex keze után kap, mintha csak ugyanezt akarná kérdezni. — Ne ijedezzetek. Itt vagyok és vigyázok. Rajta lesz a szemem. Ne féljetek. Most is a nyomában vagyok. Neszét vettem, hogy pokolgép után fut. — Pokolgép után?... — kiált egyszerre a két leány. — Nem tudom, mit akar, de kihúzom belőle. Annyit látok, rosszban töri a fejét s csak alkalomra vár. Csak úgy há- borog az egész ember. Még a keze mozgása is lázit. Biztos jele, hogy tettre készül. — Légy sarkán, Alex! — könyörög kétségbeesetten Natalia. — Ne hagyd magára, végünk van. Nem egyszer fenyegetett... és mint ismerem, beváltja. — Leplezzük le — ajánlja Julia —• s adjuk át Alfrédnak. Alex s Natalia összenéznek, de csakhamar tiltakoznak: — Ne... ne... Nem lehet még! — Elintézem Alfréddal, — erősíti ajánlatát Julia, — nem lesz semmi bántódástok. Elintézem vele.-— Rujeff cinkosai vagyunk, — rázza fejét Alex, — nincs mentség. Ép úgy bűnhődünk, mint ő. — Ti adjátok a rendőrség kezébe a gyilkost s ez mentesít. — Ne, Julia, nem mernék Alfréd szeme elé lépni. — Könyörög Natalia. — Egyszer meg kell lennie — kardoskodik ajánlata mellett Julia. — S jobb előbb, mint utóbb. A szeretet sokat megbocsát. — Alex szerelme nem bírná még ezt a csalódást. — Mondja álmodozón Natalia. — S ha összeomlik itt bennem a tündérpalota, ott veszem alatta. — S mégis eléje kell állnodl... — heveskedik Julia. — Igen, majd eléje állok, de akkor már megért engem s nem dob el magától. Valami csodálatos lehetőség kering..., zúg..., énekel a fülem körül s egyre hallom, meg lesz a csoda, meg lesz a bizonyíték, mire csak megbocsátás jöhet... Ezt a csodát megvárjuk s majd akkor..., majd akkot... Addig ne bántsátok világomat, addig hagyjatok álmodozni, mert az ébredés halál!... — Natalia úgy beszélt mereven maga elé nézve, mintha a túlvilágra küldene üzenetet. — Akkor nincs más hátra, mint Rujeffra vigyázni!... — Mondja idegesen Julia, mintha már ő is cinkosuk volna. — Rajta lesz a szemem!... — Fogadkozik Alex.
