Harangszó, 1936
1936-07-05 / 28. szám
HAtiAKQSZÓ 223 Áldást jelentenek az ünnepnapok csendjében és a hétköznapok munkájában egyaránt. Megnyugvással töltik el a lelket az élet változatos útjain és a halál árnyékának völgyében is. A bűntudat marcangoló kínjai között, a keresztviselés terhe alatt és a múló világ minden édes-bús eseményénél csodás erővel vezetnek Jézushoz mindenkit, aki igaz áhítattal veszi őket ajkára. Nem csoda, hogy ezek az énekek olyan letéphetet- leniil nőttek az evangélikus tót nép szívéhez. A Tranoscius olyan hü barátja, tanácsadója és jóltevője volt 300 éven át tót anyanyelvű hittestvéreinknek, hogy attól megválni nem igen tudtak soha. Szarvason egyszer egy papválasztás miatt ki akart lépni az egyházból a hívek igen nagy része. Hívásukra meg is jelent a református egyházmegye küldöttsége, hogy előkészítse a református egyházba való áttérésüket. Mindenben megegyeztek már, csak az énekeskönyv kérdése volt még hátra. De mikor az elégedetlenkedők kérésére, hogy használhatják-e majd továbbra is a Tranos- ciusokat, a válasz tagadó volt, megszakítottak minden további tárgyalást azzal, hogy „már pedig mi a Tranosciust soha sem hagyjuk el!“ Tranovszky, aki egyébként csak egy évvel élte túl nagy műve megjelenését — mert élete derekán 46 éves korában, 1637-ben elragadta a halál — ezzel az énekeskönyvével örökre belevéste a nevét nemcsak nálunk, de Lengyel- és Csehországban is az egyháztörténet lapjaira. Magyarhoni egyházunknak is egyik legdiadalmasabb fegyvere, értékeinek megőrző ereje és azok fennmaradását biztosító tényezője volt a zivataros múlt évszázadaiban a most jubiláló Tranoscius s a mi jubileumi jókivánatunk csak az lehet ebből az alkalomból, hogy l»3ft. július 5. — ahol még használják — szeressék és becsüljék, mint ahogy szerették és becsülték elődeik. Az Úr áldása pedig nyugodjék a jövőben is ezen a szent könyvön, hogy teljesítse továbbra is nemes hivatását! Kelló Gusztáv ÁLD AZ ISTEN. . . Zizegve hullnak érett kalászok, Égve pirulnak most az arcok, A nap tüzének forró hevében, Emberek vívják az élet-harcot. Gyöngyök hullnak az arcokról alá, Izmok feszülnek, inak duzzadnak, Az emberek kinn a drága mezön, Istentől áldott kalászt aratnak. A szép magyar mezők áldott rögén Lágy ritmust ver a kaszák hangja, Este aztán, ha leszáll az alkony, Megkondul a torony vén harangja. Hangját messze röpíti a szellő, Mindenki hallja, érzi, látja, Hogy az Isten áldó két kezét A magyar mezők felett kitárja! Szirti János. Terjesszük a „HARANGSZó“-t! Irtózatos mélységei vannak a bűnnek. Néha olyan szédítő szakadékok tárulnak elénk, hogy nem tudunk egyebet mondani csak ezt: „Oh irgalom Atyja ne hagyj el!“ — Ne másokat itélgess, hanem vigyázz magadra. Ifjúsági kérdések. Ifjúsági kérdés mindig volt és lesz, míg ifjúság él a földön. Csak ma súlyosabb formában jelentkezik, mint azelőtt bármikor. Vessünk hát futó pillantást egy-két olyan kérdésre, amelyben az ifjúság él s amelyek sürgős megoldásra várnak. A 20. század nagy tudásával és magas műveltségével nincsen arányban az erkölcsös élet. Míg a tudás, és a műveltség emelkedő, addig a vallás-erkölcsös élet sülyedő irányzatot mutat. S ha kutatjuk a baj okát, annak gyökere megtalálható a kor erkölcs és vallásellenes szellemében, valamint az ifjúság helytelen nevelésében. Azok a bűnügyi esetek, melyek megdöbbenést váltanak ki széles társadalmi rétegekben, tulajdonképpen útjelzői az ifjúság vajúdásának s lelki válságának. Ezt a bomlási folyamatot a Krisztustól való eltávolodás hozta létre, amelyet senki más meg nem állíthat, csak egyedül maga a Krisztus! Az ifjúság élete a családban, a társadalomban és a gazdasági életben kiegyensúlyozatlan. Mert az emberiség testi és lelki betegsége átterjedt az ifjúságra is. S az ifjúság egészséges lelki kialakulását és fejlődését nagyban hátráltatják és megnehezítik a gazdasági bajok is. Bár e tekintetben a legnagyobb akadály: a meglazult erkölcsi felfogás, a felnőttek rossz példája és a családi élet sokszor bibliaellenes légköre. A bensőséges, meghitt vallásos családi élet válsága tehát egyben a biblikus családi nevelés válságát is jelenti. A serdülő fiatalság neveléséről ma alig lehet beszélni. Teljesen magukra vannak hagyva akkor, amikor az utca, a környezet s a rossz társasá" elvégzi közöttük a konkolyhintést. Bátran megsebb és teltebb, de ugyanaz a vidám, mozgékony arc, ugyanaz a ruganyos járás s az a mélységes tűz szemében. Észrevette Alex közeledését s rámosolyog. Integet, mint régi ismerősnek. Már messziről szól: — Drága vagy, Alfréd, mégis csak eljöttél Dowerig. — Időm engedte s eljöttem eléd. — Nem szerezhettél volna nagyobb örömöt nekem, de miért nem üdvözölsz? — kérdi Julia hirtelen utólérhetetlen bájjal. Átöleli Alexet s akkorát cuppant arcára, hogy Natalia, ki távolabbról figyelte az egész jelenetet, mosolyogva elfordul s arra gondolt, hogy fogja ő ezt elintézni a rendőrfőnökkel?... Alex tartózkodó tisztelettel viszonozta a kellemes üdvözlést. Julia észrevette elfogódottságát s igyekezett bátorságot beleönteni: — Mit idegenkedsz tőlem? Rokonok volnánk, vagy mi? Nem szeretem, ha valaki nagyképüsködik. Gyere!... Ezzel beléje kapaszkodott Alexba s vitte a hajóra. Annyit beszéjt neki az otthoni viszonyokról, a nagybácsiról, hogy rövid liéHány perc alatt ismerte a család kétszázéves történetét. Megmerő modorú teremtés ez a Julia. Közvetlen és meleg. Egyszerű és nemes. Ez az édesen gyöngyöző hangja belebi- zsergett Alex szívébe, hogy szédelgett. Natalia is hajóra szállt. Örült, hogy egyedül lehet. Átgondolja helyzetét, melybe most beleadja magát s eltöpreng rajt, mit hozhat a jövő? A játék veszélyes és életébe kerülhet. Aáindez azonban nem aggasztja. A szovjetnek tesz szolgálatot s ez megér minden áldozatot. Mit fog csinálni s mint fog munkájához? Ez a kérdés ingatja. Először is tanulmányozni fogja a keresztyén családi életet. Ezt meg fogja ismerni gyökerében. Nagyon érdekli. Előbb nem nyúl tulajdonképpeni céljának megvalósításához. Értékes szolgálatot vél ezzel a szovjetnak tenni. Könyvben is megírja tapasztalatait... Gondolt ő mindenre, csak mikor Alfréd jutott eázébe, akkor mindig megremegett... Mit csinál majd a főnökkel..., hogy teszi lehetetlenné, hogy fogja elintézni?... Ezeket a gondolatokat igyekezett el-e!hesegetni magából azzal, hisz ráér még erről gondolkodni. Előbb körülnéz a nyugati életben. A sors idehozta, jobban mondva idehozza a családnak kötelékébe... s kár volna nem felhasználni az alkalmat, megtudni mindent... mindent arról a különös világról, mely rejtély volt előtte... A főnököt majd elintézi..., akkor... Úgy érezte, ezt a munkát mennél későbbre kell hagyni, hogy annál alaposabb tapasztalatokat tehessen. Gondolatai között Alex zavarta meg. Hozta Julia iratait. Röviden elmondta, mit hallott Ittlia családjáról, a nagybácsiról s biztosította Natáliát, hogv Julia nagyszerű leány. Életvidám teremtés. Csupa jóság és kedély. Könnvű lesz vele megértetni szokatlan helyzetét s nem hinné, hogy igen emészti majd magát fogságában. Amennyire tőle telik, kellemessé fogja neki tenni rabsága napjait. Közeledtek Calais felé. Az utasok készülődtek s Natalia is kitűzte a nagy piros szegfűt. Alfréd ott állt a hajóhidnál s élénken szemlélte a kiszállókat. Gomblyukában szintén nagy piros szegfű, de akit vár, nem akar mutatkozni. Már alig van a hajón utas és Julia nincs sehol. Végre feltűnik a piros szegfű. A hölgy jön sietve kifelé. Előkelő mozgású. Lába mintha a földet sem érné. A szegfű illatát Alfréd idáig érzi. Eléje megy. — Isten hozott, Juliaf... — Te vagy, Alfréd, úgy féltem, nem jössz? Alfréd meghökkcn. hogv hallotta e hangot... Halálos remegés fut rajta végig, hogy közelről látja ezt az arcot... Mi ez? Az unokahuga..., az angliai rokon?... Vagy mi ez? Hol látta ezt az arcot, hol hallotta ezt a hangot? Hol látta ezt a nőt?... Látta és hallottal... Világosság hasad agyába... Ezt a leányt ő már látta!!... Szinte eltorzult arca rettentő rádöbbenésében... lehetetlen..., csak véletlen ez, mely annyiszor űzi az emberrel kellemetlen játékait... Kiveri fejéből a kétkedő koboldokat .., kilöki magából a gyanakvó sátánt és kezet csókol Natáliának. Micsoda kéz!?... Mintha bársonyt fogott volna... (Folytatjuk.)
