Harangszó, 1936
1936-05-24 / 22. szám
1336. május 24. HARANOSZÓ 173 tikai, sokszor véres érdekeinek szolgálatába állította s a keresztett harci jellé tette. Ekkor történt a kerszttel az első visszaélés. Első, de nem utolsó. Mikor a keresztet, amelyen Isten Fia vérét ontotta az emberiség megváltásáért, rendjellé teszik, üres jelszóvá teszik, a párt- politika eszközévé alacsonyitják, faji ellenszenv dorongjává sülyesztik — ez mind visszaélés a kereszttel. A kereszt nem rendjel, nem jelszó, nem fegyver, hanem üdvösségünk záloga. Nem arra való, hogy politizáljunk vele, nem arra való, hogy verekedjünk vele, hanem arra való, hogy letérdeljünk alája! DÁVID JÓZSEF. Volt apámnak egy segéde, Aki víg volt s tréfálkozó; Kinek ajkát nem hagyta el Soha más, csak fütty s nótaszó. Akkor hideg ősz idő járt, A fákra, a levelekre. Hideg szelet hozott akkor 14-nek szeptemberje. Szólott Dávid: „Mester uram, Mindnyájunknak el kell menni, Nincs már idő ezt a csizmát Leszegelni, fenekelni. “ „Polcra teszem addig ezt az Árvaságos félig-munkát : Karácsonyra itthon leszünk, Elverjük mi majd a muszkát“! És elindult Dávid József Virágosán és hetykésen, Elindult—, de vissza nem jött: Ott maradt a csatatéren ... És azóta minden éjjel, Ha az óra éjfélre jár, Odabenn a szúrtos panglin Megmozdul tű, kalapács, ár. És azóta minden éjjel „Kip-kop“, hallni kalapácsát: Dávid József kopogtatja Félbemaradt talpalását. Dobai Béla. Püspöki jubileum. 25 évvel ezelőtt. D. Geduly Henrik, tiszai egyházkerületünk püspöke, huszonöt évvel ezelőtt, 1911. május 16-án foglalta el a püspöki széket. Árvától Brassóig terjedt akkor a tíz egyházmegyéből álló tiszai egyház- kerület. Országos ünnepség keretében történt a beiktatás. Erőteljes munka, lendületes fejlődés indult a fiatalos erejű, daliás termetű új püspök munkája nyomán. Megkezdődtek a már csaknem elfelejtett püspöki egyházjátogatások, megindultak a tartalmas püspöki körlevelek s ezeknek a hatása alatt élénkült az egyházi élet. Itt is, ott is alkotó tervek fogamzottak, nagy alkotásokkal készültek az egyházközségek a reformáció négyszázados jubileumának a megünneplésére. 1914-ben azonban fagyos lehellet pusztította el a szép fejlődés reményteljes vetését: jött a világháború és utána a mindent letaroló trianoni béke. Elmentek a Kárpátok, elment a Hargita, elment Eperjes az ősi kollégiummal, melyet csonka egyetemmé kívántak fejleszteni, elmentek a felvidéki gimnáziumok, melyeket az Alföld is szívesen felkeresett, elmentek a templomok és iskolák, az elszakított nyolc esperesség. Megmaradt két egyházmegye, megmaradt az elmenekült jogakadémia, a tanítóképző, a helyén maradt két középiskola és megmaradt a népiskolák egy része. A csonka törzs újra zöldülni kezdett, új ágakat hajtott, de állandóan a régi nagyságról álmodik... A múltnak visszaálmodása volt a mostani jubileum is! A jubileum. Tanácskozásra ültek össze ez év kezdetén az egyházkerület vezetői és elhatározták, hogy a 25 éves püspöki jubileumot rendkívüli egyházkerületi közgyűlés keretében méltóképen fogják megünnepelni. A határozat egyhangú volt, vagyis inkább lett volna, ha az ünnepelt nem tiltakozott volna ellene;ő nem akarta az ünneplést, de engednie kellett. Az ünnepélyt szerető lelkek kigondolták és megvalósították. Készült rá az egyházkerület, az egész egyetemes egyház, sőt a kormány és a tes'tvéregyházak is részt kértek belőle. így lett a jubileum méltó a beiktatáshoz, országos jellegűvé változott. Ünnepélyek. Május 14.-én este megkondultak a nyíregyházi nagytemplom összes harangjai, belezúgtak a város, a hivek leikébe. hogy ünnepre készül az egyház- község. De résztvett az ünneplésben a város polgársága is. Fellobogózták a házakat, a középületeket s úgy fogadta a város a falai közé érkező egyházi és világi vendégeket. Eljött az ifjúság és a városi szinházszedelmesnek tartják Natalia szemét. Alex nem igen hallott valamit az utóbbi beszélgetésből. Azon töpreng, hogy fognak menekülni. Arra már nem számít, hogy lépre csalják a rendőrfőnököt. Gyanút fogott s vigyáz magára. Natáliát szédületébe valami könnyű szellő vette szárnyaira s vitte fel... fei... a magasba... olyan magasságba, hogy talán már nem i.-, igaz. amire gondol... De jó így elkalandozni a képzelet tarka virágai között... Eszébe jutott az a fekete köpönyeges 's... „szeressétek ellenségeiteket!...“ Lohe nem gyűlöli ellenségéi., olyan keresztyén ez, mint a fekete köpönyeges mondta... De az a tanácsos... az... az... Natáliának megborzongJtt a háta... gyűlölte azt a tanácsost... De ép a tanácsos beszél: — Alfréd, vigyázz, az a sima kedélyű némber szemével már belédtapadt s ha még egyszer eléd kerül, megejt, vigyázz! Látom, már is nem úgy kezeled, mint a haza ellenségét... Natáliának megmerevedett minden izma. Némbernek nevezi. Meg tudná fojtani. Ez is keresztyén?!... Hirtelenében gyűlöletes lett előtte annak a fekete köpönyegesnek igéje is... Hazugság... ámítás a szava!... — Amit mondtam, mondtam! — pattan keményen a főnök szava. — Nem indítok hajszát egy nő ellen, kiről azt sem tudom, kicsoda? Utóvégre nő!... A tárgyalást befejeztük!... Úgy áradtak alá Natáliára a szavak, mint a napsugár a tónak jegére. Felnyúlt kezével, hogy megfogná a rendőrfőnök kezét -., felnyúlt a szíve is, hogy megsimogassa azt a drága embert, ki védi az ismeretlent és leszereli a távollevőnek ellenségeit... Egyre az a gondolat bujkált agyában gomolygó érzései között: ezt az embert nem viszi Rujeff kése alá... nem s ha életébe is kerül... Forró tépelödései között megjelenik a fekete köpönyeges is... kezet csókolna neki. Az ö igéjének áldása megmutatkozott Alfrédban... Igen, Alfrédban. A rendőrfőnöknek keresztneve jutott eszébe. Alfréd lelkét a fekete köpönyegesnek igéje tölti be. Szereti ellenségét... Nem hiába való ez a tan... Szeretetet szór, áldást arat. Ez a tan... a keresztyénség tana élet..., megváltás... Amiről a szovjet hazúgságokat ordít. az megvalósult ebben az egy igében: Szeressétek ellenségeiteket... Fölérve, ott találták Óvárit Aiexék szobájában. Úgy ült ott magában, mint akinek már semmi köze az élethez. Szomorú. — Mit búsulsz, pajtás? — kérdi hetykén Rujeff. — Bele- savanyodsz még ebbe a tétlenségbe. Velünk tarts! — Nem nekem való élet ez már. Vissza megyek kölykeim közé. Ott érzem én jól magam, ott az én helyem... — Gyáva vagy!... — löki oda gúnyosan Rujeff. Óvárinak megmozdult a karja. Ütni akart, de Alex elébe vágott. — Pénzed van?... — Kérdi hirtelen. — Az se volna!?... Van a bolsinak, ki másnak zsebéből emelintgeti!... —- Gyalázat, hogy ilyet mer mondani!... — formed rá Rujeff s kifeszített karokkal ugrik Óvári elé. Óvári nyugodt maradt. — így mondják. Nem hallottad még!?... Ez a vélemény rólunk, kedves elvtárs s nem igen tévednek... Rujeff csak úgv remegett a dühtől s csak Natalia ügyességén múlt, hogy neki nem rontott Óvárinak. — Rájuk se hederitsünk, — mondja ő is dühösen, — mit tudják ezek, mi van Moszkvában? Óvári haza megy s mi munkához látunk. Munkához látunk, ezt üzenjük Biritovnak. ő már tudja, mit jelent ez. — Akár Alex is mehet, — lelkendezik Rujeff, — elintézzük mi Natáliával ezt a társaságot úgy, hogy... Natalia megszakítja. — Alex nem mehet. Szükség lesz még reá. Rujeffnak nem tetszett e megállapítás, de egyenlőre örült annak is, hogy Natalia komolyan veszi és az ügyben szóba áll vele. (Folytatjuk.)
