Harangszó, 1936
1936-05-03 / 19. szám
1936 május 3. HARANGSZÓ 149 Innen olvasta fel utoljára a jézusi igét: Jöjjetek hozzám mindnyájan ... Ide hozták át felravatalozni a szomszédos grófi házból, ahol utolérte az „órácskája“, amint ö szerette a halálos órát nevezni. Felmegyek halottas-háza szűkén kanyargó, nyikorgó lépcsőin, melyeken akkor ö is felment még egyszer, hogy többé maga lábán már le ne jöhessen. A tág szoba közepén nem áll már a szófa, melyen lehunyta a szemét. De a falon hatalmas kép ábrázolja a haldoklót. Justus Jonas leírása alapján készült, aki jelen volt utolsó óráiban. Megrázó pillanat: felveti még egyszer láztól csillogó szemhéját és igent mond a feltett kérdésre, hogy abban akar-e meghalni, amit hirdetett. Egy kis üvegszekrényben ott fehérük halotti maszkja, mellette gipszöntvény két kezefejéröl is. Milyen más itt, mint ahogyan általában elképzeljük őt! Vonásai bámulatosan finomak, gyengédek, csendesek és mosolygónk. Nyugodtan halt. Be sokat imádkozott is érte: a csendes végóráért. Az énekes diák. Eisenach őrzi a diáktanyáját. Egyik favázas, horpadt falu házában. Cotta Orsolya asszony adott a szépen éneklő fiúnak két szobácskát. A belsőbe éppen csak hogy a fekhelye férhetett. Hetvenen felüli fiatalos anyóka vezet az emlékek között. Ilyen lelkesülten, remegő lélekkel, lángoló hittel és legendás tűzze! még senkit nem hallottam Lutherről szólni! Mindent tud Lutherről és úgy idézi szószerint, mint egy theológus-tudós. A kis gyűjteményben képek, írások, középkori kották, Luther-munkák. Egy régi Luther-bib- lia, olvasó-kalauzzal, ahogyan Luther olvasta egy évben az írást. Az asszonyka mindennap felüti a megfelelő helyet és felolvas belőle a látogatóknak. A belső feljáró tövében még ép az a pitvar, melyben később a már nagyhírű reformátor megeskette egykori úrnője leányát. A bibliafordító lovag. Wartburg vára innen csak jó sétányi- ra van. A thiiringiai erdő szélén vagyunk. Az erdei úton egyszerre csak feltűnik a négyszögletű, levágott, lapostetejű vártorony, közepéből égnek nyúlik egy vékonyszálú kereszt. Az oromról csodálatos kilátás a végtelen rengetegre. A várpalota Szt. Erzsébet emlékeket rejteget, mesterdalnokok legendáiról mesél. De a színek, a kincstárak és a pazar látomások után legmeghatóbb mégis csak az a nyűtt szobácska, kopott gerenda-tetőzetével, agyontaposott padlózatával, deszkával bélelt falával, melyben a szakállas „György lovag“ fordította le az Újszövetséget. A szobában Möhrából hozott asztal, Rudolfstadtból való ágy-keret. Díszesen faragott faliszekrénye, háziszekrénye és lovagi kardja is megvan még. A híres tintafoltból már semmi sem látható. Legfeljebb a nagy darabon lehullott vakolat rút helye; a zarándokló tömegek tették tönkre. Itt tervezte Luther a rózsa-jelvényt is, amit ma viselünk. A színes ablaküvegeken keresztül elbájoló kép tárul a vidékre. Esőtől harmatos lombosodó ágak csillognak a napsugárban. Madarak csattognak.. Mindjárt megértjük, miért nevezte ezt a helyet a nagy fogoly nemcsak „Path- mosz-szigetének“, nemcsak „pusztájának“, de a „madarak országának“ is. Már az egész csoport kiment a látványos hajlékból. S én egy percre utolsónak maradtam hangok és nyüzsgő emberek nélkül s szorító érzések között hallgathattam a nyomok néma beszédét. Aztán nekem is mennem kellett. Milyen nehéz is a WartEgyetemes gyámintézetünk koszorúja Luther sírján. Elhelyezte annak idején báró D. Radvánszky Albert egyetemes jelügyelő. őrület..., fül és szem nélküli szenvedély!... Natalia ma este, a nagy siker után olyan hangulatban volt, hogy verebet lehetett volna vele fogatni s hamar kész volt a megbocsátásra. Kezet nyújtott neki s Rujeff úgy kapott utána, mint a kutya a feléje dobott kenyér után. Szájához emeli, de nem. ért rá megcsókolni, jött Alex. Mintha részeg lett volna. Ott zúgott még fejében zajával az egész este... —- Csodálatos voltál, Natalia!... — tör ki belőle a lelkesedés. — Szép volt, Alex, — sóhajtja Natalia, — nagyon szép volt. Az első lépés sikerült1... — Lohe úr horogra kerül..., már pedzl.... — nevetett nagyot Alex. — Nem loptam én se a napot, — dicsekszik duzzadó önérzettel Rujeff. — Csodálkozni fogtok!... — No, mivel akarsz meglepni bennünket?... — Olyan felfedezést tettem, mely még nagy szolgálatot tehet... — Felfedezést!!?... — kérdik majd egyszerre Natalia s Alex. — Majdnem bejutottam a rendőrfőnök szobájába...-1- Lohe szobájába? Hogyan? — Unalmamban végigkopogtattam a házunk alatti pince- helyiséget s rájöttem, hogy a rendőrfőnök háza alatti rész is üres. Kezdtem szedni a téglát s alig néhány percre túl voltam. Átbújtam a lyukon... — S ha észreveszik, te szerencsétlen?... — kiált fel kezét összecsapva Alex. — Száz esztendeje, hogy valaki a folyosóban járt. Még patkány se mer ott tartózkodni. Feldolgoztam magam egész a padlóig s ha úgy suttognak odafent, akkor is hallani minden szót... Pedig ha jól sejtem, ép az öreg irodáját aknáztam alá... — Igaz ez, Rujeff?... — csattan ki Natáliából az izgalom. — Akkor ott fognak holnap este rólad tárgyalni, Natália. — Mondja Alex. — Rólam?!1... — Annak az öreg úrnak gyanús volt a kiejtésed... — Ahá..., értem, — kacagja jóízűen Natalia, — a herceg úr kétélkedett benne, hogy nem tudok oroszul... Dehát mit lehet erről tárgyalni? —• Ezt fogjuk megtudni, ha Rujeff nem hazudott. — Úgy van, mint mondtam, ha az ügyről van szó, nem szoktam hazudni. Rujeff örült, hogv végre valamit erélyesen vissza tudott utasítani. Szinte tűzbe jött. — Ha kellemetlenkedik az öreg, meg kell ölni. Majd elintézem én, csak bízzátok rám. Nem fog sokáig okvetetlenkedni! — Na..., na..., Rujeff, — csitítja Alex, — nem olyan egyszerű a dolog s nem gyilkolni jöttünk. Ezt megcsinálhatta volna bármilyen hajóslegény s nem kellett volna nekünk megtenni ezt a hosszú utat. Rujeff az ajkába harap s ilyesfélét morog foga között: — Ez a sok hitvány herceg..., tele van velük a világ s ez a baj. Kés kell ezeknek, Alex!... — ló..., jó..., ezt az ügyet bízd ránk, — mondja Alex, — most pedig nyugovóra. Elég volt mára mindenből. Menj, Rujeff. készíts el mindent, mindjárt jövök én is. — Óvári hol van? — kérdi Rujeff. — Iszik valahol. A korcsmákat járja. Mióta átjöttünk Magyarországon, erőt vett rajta a búskomorság, a honfibú s ezt altatgatja. — Veszélyes fajta, — csóválja fejét Rujeff, — jó lesz rá vigyázni. Sohase tetszett nekem Óvári. Úgy mondják, nemes faj sarja, abból pedig előbb-utóbb mindig kitör a honszeretet nyavalyája. Vigyáznunk kell, mert rájön a fajimádat s beleront a dolgunkba. (Folytatjuk.)
