Harangszó, 1936
1936-01-05 / 2. szám
1936 január 5. HARANOSZÓ 11 söbb keveset beszélt római útja művészi emlékeiről, egyesek arra következtettek, hogy Luthernak nem volt érzéke a szép iránt. Az bizonyos, hogy Luther sohasem akart müyés? lenni. Egészen más volt az ö élethivatása. És mégis művész volt. Egy helyen beszél az olasz festők jó ábrázoló készségéről s a holland festői iskola színgazdaságáról. Meg volt benne a művészi alkotáshoz szükséges éles megfigyelőképesség. Egv olasz kórházat 21 év múlva is színesen és elevenen le tud írni. Meg volt benne a művészi elképzelés képessége is. Maga mondja, hogv ha Jézusra gondol. azonnal megelevenedik előtte az egész keresztrefeszí- tési jelenet s ha Pál apostolra gondol, azonnal olyan vékony, sovány alakot lát maea^elö+t, mint Melanchton Fiilöp. De mindennél többet bizonyít az, hogy mennyire szerette a szépet. Szerette a szépet a t e r- mészet világában. Órákig el tud gyönyörködni az ég boltozatában, a ringó gabonatáblában, a szorgoskodó méhecskében, az éneklő, vagy fészket rakó madárban. A lipcsei vita alkalmával, mikor ádáz ellenfelével. Eck Jánossal idegőrlő, izgalmas szellemcsatáját vívja, Luther virágot tartott a kezében s azt többször gyönyöregy helyen: „Hol van az a festő és patikárius, aki annyi színt és illatot tudna kitalálni, mint amennyivel a gazdag Isten teremtő keze szórta tele a világot?“ Szerette a szépet a művészi alkotások világában is. Oktalan rombolásnak tartotta a templomok ékességének leszaggatását. Mértne legyén szép és művészileg is ékes annak az Istennek háza, aki a virágos mezőkön és a pompás erdőkben minden székesegyháznál gyönyörűbb templomot alkotott magának?! A képek és szobrok ellen sem volt kifogása, csak imádás tárgyát ne képezzék azok. Maga is szerette, ha szobája falán ott függött a Mária-kép a gyermek Jézussal. A hívők jól teszik — mondotta —■ ha keresztyén képekkel díszítik szobáikat. Bibliafordítása és kiskátéja számára maga is rajzoltatott művészi képeket. Luther művésze a széli a k. Valaki azt írta róla, hogy beszédei félig nyert csaták voltak. Kiváló szónok, aki a beszéd erejével régen berozsdásodott lélekajtókat is ki tudott nyitogatni. Hatalmas szava oly erővel tudta megszólaltatni az Isten igéjét, hogy szószéke alatt megrendülve, majd belső ujongással álltak az emberek, egyetemi előadó-asztala körül áttüzesedett lélekkel tolongott az ifjúság és a vitatkozások termeiben vackaiba hunyászkodott vissza az ellenség. Luther művészé az Írásnak. Luther irodalmi ködve megszagolta. Boldog, ha kertjében néhány órát eltöltve megfürdetheti lelkét a természet szépségében. Büszkén mutogatja virágzó narancs- és fügefáit, meg a haragos-zöld babérbokrokat. A természet szépségeitől megittasodott lélek lelkesültségével mondja Luther egyik leggyakoribb arcképe. 6. JELENET. Kálmán. KÁLMÁN (pár percig tartó elmerengés után): De ártatlan gyermeket megvakítani!... Lehet-e ennél gonoszabb tett?... fUira elmereng.) Mit érezhetett, mikor a hóhér megragadta!!... Talán éppen a kedves játékai közül erőszakosan hurcolta el... (Újra elmereng.) Mit érezhetett amikor megtudta, hogy az én parancsomra vakítják meg?... Bizonyára nem tudta megérteni, hogy miért... Hiszen nem követett el ellenem semmi rosszat, velem soha semmi dolga nem lehetett... (Mereng.) Bizonyára sírt. könyörgött a hóhérnak hogy ne bántsa... kiáltozott kétségbeesve: anyám... anyám!!! Azután már csak annyit érzett, hogy ő a királyi sarj, szemeitől megfosztva a legkoldusabb koldussá lett... Ezt én elviselni nem bírom, ezt elviselni nem lehet...Az a két szemüreg mered rám a könyv minden betűjéből, nem olvashatok... Elfordítom a fejemet a saiát fiam látásától, mert ott is csak a vak Bélát látom... Menekülök ki az éjszakába, de hiába, a csillagok az égen csupa kivájt gyermekszemek. Oh irgalmas Úristen, irgalmazz nékem! 7. JELENET. Kálmán, Lőrinc érsek. LŐRINC ÉRSEK: Ugye, már jobban vagy. felség? KÁLMÁN: A fejem... a fejem... Mondd bűnös vagyok én? LŐRINC ÉRSEK: Miért kérded, felség? KÁLMÁN: A kis Béla... tudod? LŐRINC ÉRSEK: Ne gondolj rá.. Ha megvoltak okaid a szemfosztó ítéletre, miért volnál azért bűnös? Egyébként minden ember bűnös. Krisztus azért született, szenvedet és halt, hogy az embert bűneitől megváltsa. Ah! Jézus Krisztus! Ez a név eget és földet jelent... mennyi hit, mennyi szeretet és vigasz van ebben a névben és megváltás és örök üdvösség... KÁLMÁN: Engem is megváltott bűneimtől? LŐRINC ÉRSEK: Nemcsak téged, hanem az egész világot is. KÁLMÁN: De én igen nagyot vétkeztem. LŐRINC ÉRSEK: Isten minden megtérő bűnösnek megbocsát. KÁLMÁN: De nekem nem bocsát meg, mert én ártatlant büntettem. LŐRINC ÉRSEK: Az én templomomban a bűnösök ezrei járulnak elém és miután töredelmesen meggyóntak, feloldozom őket bűneik alól. KÁLMÁN: Oh Lőrinc, gyónni... gvónni akarok én is. LŐRINC ÉRSEK: Legyen meg. Most mindjárt itt, mert minden hely templom, ahol imádkoznak, kétszeresen az, ahol gyónnak is. Térdeli le felség! KÁLMÁN: (Letérdel, imára kulcsolja kezeit, könnyes szemmel néz föl az előtte álló érsekre.) LŐRINC ÉRSEK: Mondd utánam a gyónó imádságot, felség! „Szűz Mária mennyország királynéja!“ KÁLMÁN (utána mondja): „Szűz Mária, mennyország királynéja“. LŐRINC ÉRSEK: „Bűnbánó, töredelmes szívvel vallom, hogy nagy bűnt követtem el“. KÁLMÁN (utána mondja): „Bűnbánó, töredelmes szívvel vallom, hogy nagy bűnt követtem el“. LŐRINC ÉRSEK: „Könyörögj érettem, hogy megbocsásson nekem az Isten. Ámen..“ LŐRINC ÉRSEK: Kelj fel, felség, az Isten megbocsátotta a te bűneidet. (El.) KÁLMÁN (járkál, töpreng): Elment... szent férfiú... meggyóntam... de... de feltámasztottam-e a halott Bélát és vissza- odtam-e a látását?! Oh szűz Mária, Isten anyja, én mégis csak bűnös vagyok... (Folytatjuk.)
