Harangszó, 1935
1935-03-24 / 13. szám
100 HARANGSZÓ 1935 március 24. Egyke-kilátások nemzetközi viszonylatban. (Harmadik közlemény). Jókai Mór a jövőbe látó csodálatos sejtéssel írta meg „A jövő század regényét“, melyben szinte azzal a jós lélekkel tekint előre, mint az ótestamentopi prófétái mélyednek bele az utánuk következő századok méhébe. Mikor munkája megjelent, sokan a merész röptű képzelet játékát, csapongását látták abban csupán. S íme, alig telt el egy félszázad, máris megvalósult egyik hihetetlen elképzelése: óriási szárnyú repülőgépek szelik, hasítják a levegőt. A képzeletszülte regény valóság lett. Ha Jókai pusztán költői ihletével képes volt megálmodni s megrajzolni a jövőt, a statisztika számadataival még biztosabb következtetést vonhatunk mi arra nézve. Amit a statisztika a maga számadataiból levont következtetéseivel elénk rajzol, az nem a jövő század „regénye“ ránk nézve, hanem sokkal inkább a jövő század tragédiája. Korunk gyászos magvetésének — s közte különösen a népszaporodás erőszakos megakadályozásának, az egykének — évtizedek múlva, a jövőben mutatkoznak majd csak meg a szomorú következményei. Az az aratás, amely a zsoltáríró jóslásával ellentétben nem örömöt, vigasságot fog jelenteni (Zsolt. 116, 5.), hanem siralmat, rémületet. Hogyan bontakozik ki hát a Statisztika alapján a jövő? De hogy annál megbizhatóbbnak lássék ez a jövőre vonatkozó számításunk, támasszuk azt alá előbb a múlt képének a feltárásával. Magyarország átlagos évi szaporodása ezer lélekre volt: 1880-ban: 14.56 1900-ban: 11.58 1932-ben: 5.5 E szerint hazánk természetes szaporodási arányszáma 50 év alatt majdnem a harmadára csökkent. (Hogy itt a háború előtti és utáni adatok vannak feltüntetve, az a lényegen nem változtat: mert hiszen egyik, helyen sem az össz-szaporodás, hanem egv közös nevezőre hozott és pedig ezer lélekre eső, tehát ugyanazon szaporodási hányados szerepel.) A múlt képezi a jelennek s a kettő együtt a jövőnek az alapját. Hogyan épül fel már most ezen az alapon a jövő? Különösen a szomszédainkhoz való viszonyban, az ő szaporodási arányszámaikat is tekintetbe véve, minő képet fog mutatni Mágyarország szaporodása s lélekszáma pár évtized múlva? De nem lesz érdektelen egy pillantást vetnünk egyúttal arra is, hogy más országok egymás közti viszonyában is milyennek Ígérkezik a jövő? A jövőre vonatkozó következtető számítások a szaporodási arány alapján (ezrekben): I. Cseh-Szlovákia Románia Jugoszlávia Jelenlegi lélekszám 14,823 18,652 14,296 évi szaporodás 81 248 189 20 évi szaporodás 1,620 4,960 3,780 lélekszám 20 év múlva 16,443 23,612 18,076 Összesen 47,771 518 10,360 58,131 Magyarország 8,840 48 960 9,800 II. 100 évi szap. 100 év múlva Németország 65,143 228 22,800 87,943 Franciaország 41,880 21 2,100 43,980 III. 60 évi szap. 60 év múlva Anglia, Németország és Franciaország 153,561 360 1,900 172,561 Japán a hozzátartozó szigetekkel 94,662 1,307 78,420 173,082 Ebben a statisztikában három helyzetkép tárul elénk. Az első táblázat szerint a kis ántántnak csak a szaporodása 20 év alatt meghaladja Magyarországnak az időközi szaporodással együttes, 20 év múlva való lé- lekszámát. Minden esetre ellenünk billenti a mérleget szomszédainknak jelenlegi számbeli túlsúlya, többsége is; de a nagyobbik s igazi veszély a szaporodási szám eltérésében, aránytalanságában rejlik. A múlt szomorú tanulságát levonva s a jövő eshetőségeit mérlegelve, igazán nem kell hozzá semmi söfétenlátás, ha azt mondjuk: hogyha e tekintetben részünkről változás nem történik, ha a szaporodási csökkenési folyamat tovább tart s az eddigi menetű marad, — akkor a bennünket körülvevő szláv-román tenger lesz ránk nézve a sír, „hol nemzet sülyed el“. A második táblázat azt mutatja, hogy száz év múlva Németországnak éppen kétszer annyi lesz a lakossága, mint Franciaországnak. A franciák maguk is érzik és tudják azt a veszélyt, mely a németség szaporodásával fenyegeti őket s vár reájuk a jövőben. Ez a félelem és remegés sugallja azokat az intézkedéseket és törekvéseket, melyekkel Németországot továbbra is megkötözöttségben szeretnék tartani s nem akarják hagyni, hogy talpraálljon. Az ijedtség, félelem persze mindig rossz tanácsadó; s elhatározásaiban és cselekvéseiben kapkodó és fejvesztett. Ezért nem látják be a francia vezető államférfiak is, hogy csökönyös merevségükkel csak elmérgesítik a helyzetet s — mint a hínár közé került úszó kétségbeesett csapkodásaival — csak növelik a veszedelmet. A franciák félelme nem annyira a német kultúrfölénybő! és vitézségből (hiszen a francia is művelt nép és jó katona), mint inkább a németek szaporodásából és mind aránytalanabbá váló számbeli túlsúlyából fakad. Ezt a francia félelmet és rettegést szinte az egyke nemzeti lelkiismeretfurdalá- sának nevezhetnők. A harmadik táblázat szerint pedig Japán, mely ez időszerint Anglia, Németország és Franciaország együttes lélekszámának a kétharmadán jóval alulmarad, nagy szaporodási arányával már 60 év múlva eléri, sőt valamivel meg is haladja a három ország összlakosságát. Ebben látják sokan az u. n. „keleti veszedelmet“. Nem is ok nélkül. Különösen ha hozzá vesz- szük a lassanként s mind jobban Japán befolyása alá kerülő másik hatalmas népességű, sárga fajú államot. Kínát is jelenlegi 450 millió lakosával; mely hogy a japánéhoz hasonló igénytelensége, szívóssága és szaporodási arányszáma mellett 60 év múlva mivé fog fejlődni s együttesen mennyire fog rúgni, — ki sem merem számítani. Makkai Sándornak nemrégiben jelent meg a „Sárga vihar“ című regénye, melyben a mongol fajnak Európa felé törését, özönlését s a magyar történelemnek oly gyászos fejezetét jelentő tatárjárást írja meg. Talán riasztó figyelmeztetés is akar lenni a püspök könyve korunk számára: Ébredjetek, Európa egén, kelet felől ismét tornyosul a sárga vihar! ... Ki mondhatná meg, milyen formában és mikor csap le az zugó, d$jgo villámaival — Isten büntetéseként! — az isteni teremtésbe oktalan és bűnös vakmerőséggel beavatkozó s annak gátat vető európai népekre?! Kiss Samu.
