Harangszó, 1935
1935-03-17 / 12. szám
HARÁN652Ó 1§35 március 17. ,®ur»áaiuli Pro: ». la Kiadóhivatala p nos, Rác Tibiké, Bakó Sándor és Pok- ker Ferenc, Bernát László, Rosta Jolán, Horváth Juliska és Mancika, Német Laci és Mikula Pál. Az előadás tiszta jövedelme meghaladja a 100 pengőt. Ruszinszkó területén csak két evangélikus egyházközség van, az ungvári és az ujklenóci. Nemrégiben a kis munkácsi leányegyház is elhatározta, hogy önállósul és önálló missziói lelkészi állást szervez. Ez lenne a ruszinszkói evangélikus szórvány gondozásának középpontja. Budapest—Zugló. Budapest „Zuglódnak nevezett részében 1933. karácsonya óta az Angol-utca 25. sz. a atti fővárosi el. iskola tornatermében nagy látogatottságnak örvendő istentiszteletek vannak A hívek állandóan hangoztatják a zuglói templom felépítésének szükségességét Ezt méltányolva, a pesti egyházzal karöltve, több lelkes férfi hívő már hónapok óta önzetlen buzgósággal a templomépítés munkájának megindításán fáradozott. Ennek eredménye most március' 3.-án mutatkozott, amikor alakuló közgyűlésen létrejött a „Zuglói Evangélikus Templomépítő Egyesület“. Ennek az egyesületnek főfeladatát képezi tag- és adománygyűjtés, továbbá szeretet- vendégségek rendezése útján a templom felépítéséhez szükséges összegnek mielőbbi előteremtése. Az egyesület célkitűzéséhez ezentúl szervesen beleka.csolódik a pesti magyar egyházközség is, amely annak idején nagyobb összeg folyósitásával fog segíteni. Az egyesületnek vannak templom- építő tagjai, akik 3 éven belül 100 pengő befizetését vállalják. Vannak alapító tagok, akik ugyancsak 3 éven belül 50 pengőt fizetnek; rendes tagok 3 éven át évi 4 P és pártoló tagok évi 2 P hozzájárulással. Hogy mennyire tudnak evang. híveink a mai nyomorúságos’gazdasági helyzet mellett egy szent ügyért lelkesedni, bizonyítja az a tény, hogy a közgyűlést megelőzőleg 2 hét alatt 22-en templomépítő tagnak, 12-en alapító tagnak, 14-en rendes és 2-en pártoló tagnak jelentkeztek Ez azt jelenti, hogy az egyesület eddigi tagjai összesen 3074 pengőt jegyeztek. Ehhez kapcsolódik a pesti magyar egyház kezelésében levő közel 1500 pengő és így alapos a remény, hogy a budapesti evang; templomok száma nemcsak az angyalföldivel, de a zuglóival is rövid időn belül szaporodni fog. Kiemelkedő pontja volt a közgyűlésnek, hogy az egyesület kebelében megalakult a hölgybizottság. A zuglói nőtestvérek eddig is kivették részüket különösen a szeretet- vendégségek rendezésében. Közgyűlés után szeretetvendégség volt, amelynek megtörténte után a megjelent hívek azzal távoztak, hogy : a viszontlátásra április 7.-én. HATÁROKON TÚL. Németország. A birodalmi Bach-ünne- pélyen az előadást Schweitzer Albert misszionárius, az őserdő doktora, a híres Bach-kutató fogja tartani. — Schweitzer városa Strassburg most egy teret fog elnevezni a nagy misszionáriusról. Grönland. Ez a világ legnagyobb és legészakibb szigete. Az ott tevékenykeA Harangszó gyönyörű kiadásban kiadta LUTHER sekrestye - imádságát, hogy odakerülhessen az minden sekrestye és lelkészi iroda falára A 30X45 nagyságú szines nyomású tábla ára 1 F Megrendelhető a lap k dő ev. misszió most megszüntette munkáját, még pedig azért, mert nemrégiben az utolsó grönlandi pogány is megke- resztelkedett. Grönland egész lakossága evangélikus. Finnország. Yrjö Loimaranta evangélikus lelkész, közoktatásügyi államtitkár, vipurii püspök lett. Svédország. Danell püspök nyuga- lombavonulásával megüresedett az ország egyik legrégibb püspöksége: a ska- rai püspöki szék. A káptalan és a gyülekezetek egyhangú jelölése alapján a király dr. Ljunggren Gusztáv göteborgi dómprépostot nevezte ki püspökké. Az új püspök működése elé nagy reménységgel tekint az egész svédországi egyház. családi értesítő. Eljegyzés. Eröss Bözsike tanítónőt Nagygencsről, elljegyezte Németh János répceszemerei tanító. (Minden külön értesítés helyett.) Házasság. Hulvey István kiskőrösi lelkész és Huray Mária március 5.-én Nyíregyházán házasságot kötöttek. Halálozás. — Id. Jánossy Mihály városi nyugdíjas március 9.-én hosszas szenvedés után, életének 61., házasságának 34. évében Győrött elhunyt. Id. Jánossy Lajos, révkomáromi esperes a testvérét, dr. Jánossy Lajos teológiai tanár pedig a nagybátyját gyászolja benne. A MAGYAR GAZDA. Péti só a mezópazddlt vagyonosodásának szolgálatában. A fenti cim alatt egy tetszetős kiállítású füzet jelent meg igen érdekes tartatommal. A füzet szól könnyen érthető formában a földvegytan elért eredményeiről. A tel mőtalaj olyan mint egy óriási nagyipari üzem, melyet hatalmas munkássereg a megszámlálhatatlan milliárdnyi baktérium tömegek készítenek elő a növények tápanyag ellátására, hogy a föld tápanyag készlete ki ne merüljön, szükséges a tápanyag pótlása. Erre a célra ajánlja a Péti sót, mint kiváló nitrogén tartalmú műtrágyát. Igen sikerült rajzokkal síemléltetö módon mutatja be a Péti sóval elért terméseredményeket és költségszámítást. A füzetet ajánljuk a gazdák figyelmébe. Kapható: Budapest, Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság. VI. Ró- zsa-u. 111. Állatárak. Veszprém : Borjú 55— 70, süldő beállítani való 60—65, hízott sertés 56—60 fillér élősúly kgr.-ként. Mohács: hízott ökör 48—52, tehén 44—48, növendék 46—50, borjú 50—55, urad. mangalica, Fiatal 50—54, hízott öreg szedett 48—50, urad. süldő 50—55, hússertés 42—44 fillér élősúly kgr.-ként. Győrött: hízott ökör 55—60, sovány ökör 38—42 fillér élősúly kgr.-ként. Terményárak. Budapesten márc. 9-én: búza 17.10—18.25, rozs 13.00—13.90, tak. árpa 14.25—15.00, sörárpa 16.000— 20.00, zab 15.35—15.60, tengeri 12.35— 12.85, korpa 11.50—11.60 pengő métermázsánként. Szálastakarmánypiac. Baja: réti széna 5—6.—, takarmányszalma 2.50— 2.80. Szeged: 5—6.20. Makó: 5.50— 7.—, 2.50—2.80. Győr: 5—6.—, 2.50— 3.—. Pécs: 5—6.—, 2.40—2.60. Sopron: 5—6.—, 2.50—3.—. Kaposvár: 4.5Q—5.60, 2—2.20 pengő métermázsánként. Az Új Idők, Herczeg Ferenc szépirodalmi honlapjának kiadóhivatala (Budapest, VI., Andrassy-ut 16.) díjtalanul küld mutatványszámot. Előfizetési díj negyedévre 6.40 P. Magyar Lányok a legszebb, legérdekesebb legrégibb szépirodalmi lap fiatal lányoknak. Szerkesztője : Tutsek Anna. Előfizetési ára negyedévre 4 P. Az előfizetők 1.60 P kedvezményes áron szerezhetik meg a Százszorszép Könyv« k című regénysorozatot Együttes előfizetési ára negyedévre 5.60 P. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a kiadó- hivatal Budapest, Vl., Andrássy-út 16. Az Én Újságom a legszebb, legrégibb képes gyormeklap. 6-12 eves fiuk és lányok legkedvesebb szórakoztatója, amelyet Pósa Lajos alapított és szerkeszti Gaál Mózes. Minden szombaton jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő Az Én Újságom előfizetői 1.20 P. kedvezményes áron fizethetnek elő a legnepszerübb, legolcsóbb gyermekkönyvekre, Az Én Újságom Könyveire. Mutatványszámot min<ien érdeklődőnek díjtalanul küld a kiadóhivatal, Budapest, VI., An«lrassy-út 16. Tanító félárva leánya, jeles oki. tanítónő, minden házimunkához (varfáshoz is) ért, szerény igényű, nevelőnöi vagy más állást keres. Címét válaszlapra közli: Görög Ernő lelkész, Nagyveleg. 1—1 Az eredeti kisméretű Luther-rózsák állandóan kaphatók. Viszonteladóknak v darabja 35 fillér. — Cím: Jánosa Lajos vésnőki mfiintézete. Bélyegzők, jelvények és zászlószegek gyártása. Szombathely, Nagykar-utca 6. sz. VITÁLIS legszebben fest és tisztít mindenféle ruhaneműt. Olcsó árak. Aranyéremmel többszörösen kitüntetve. Szombathely. 2—10. VIRÁGOT legszebbet, kosarakat, csokrokat, koszorúkat díszes kivitelben legjutányosabban STIXNÉ-nél kaphat, Győr Szives pártfogást kér Deák-utca 6. Telefon 9-46. Baross-át 34. Telefon 9-44. A „Harangszó" előfizetőinek 10 % engedmény) Főszerkesztő : TÚRÓCZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő és kiadó : SZABÓ JÓZSEF. Fömunkatársak: NÉMETH KÁROLY, PASS LÁSZLÓ, Dr. SCHUTT GYULA, SZENDE ERNŐ. Kéziratokat nem adunk vissz. vitóz Szabó ói Unaly kőnyvnyomdavAllziat, Gyér.