Harangszó, 1935
1935-03-17 / 12. szám
3ÖCVI. évfolyam. 1935. március 1?. 12. szátti. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunánrúii l'Jther-8zövetsóg. Ki 0rnzágo8 Luther* SzövetHét' hivatalon lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingyin malléklst tanév alatt kéthatanként a KIS HARANG8ZÓ. PostacBokkBzáinla : 30.62b. Előfizetést elfogad minden ov&ng. lelkész és tanító. A gyónásról azt tanítjuk, hogy a magángyónást a gyülekezetekben fenn kell tartani, bár nem szükséges az összes vétkek felsoro.ása. Ez ugyanis a zsoltár szerint lehetetlen. Kicsoda tudhatja a vétkeket ? Ágostai Hitvallás XI. cikkely. A .Haranfuú* usrkeuU-kiadóhlTatala: GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre l P 60 fillér Félre a protekcióval! Róm. 2. J1. ... nincsen Isten előtt személyválogatás. P anaszok ökle zúdul a mai társadalom ellen s a vádja sokszor súlyos igazság : Ma csak protekcióval lehet boldogulni. A személy válogatás fáj az embereknek. Mindenki, akit más érdekében félrenyomtak, nemcsak az elvesztett kenyeret sajnálja, hanem úgy érzi, hogy emberi értékét vetik meg azok, akik egyéni kapcsolatok miatt nálánál gyengéob erőt alkalmaztak. A személyválogatás bűne az embernek. Nem elég gyengeségnek nevezni! Az egyházban még csak fokozódik ez a bűn, mert nemcsak embereknek az igazságba vetett hitét törjük össze, hanem személyválogatásunkkal az egyház szent ügyét eláruljuk. A személyválogatás fáj az Istennek. Isten a maga földi életviszonyában a Krisztus által megmutatta, hogy ő az elnyomottaknak, a félredobott embereknek a legnagyobb megértője és biztatója. Istennek ez a fájdalma szülői fájdalom, amikor az Ő gyermekeinek nagy családjában a testvériség labbaltiprását látja. Isten nem személyválogató! Felhozza napját, mind a jókra, mind a gonoszokra. Gyermekeit nem osztályozza rang és megjelenés szerint, hanem szereti és gondoskodik rólunk emberszivek megértése által is. Aki Istennek ezt a , megértő gondoskodását más lelkében és hitében megtöri, az megakadályozza Isten szeretetének beáramlását elnyomott testvérének szivébe. Isten vigasztalja az elnyomottat. Minden igazságtalanság, mely sebet égetett belénk, minden félrelökés, melynek szégyenpirja marja arcunkat, minden mellőzés, mely az emberekben való csalódás mérgét cseppenti szivünkbe, odairányítja lelkünket az Úr Jézus felé, aki velünk sorsközösséget vállalt ártatlan létére, aki azért jött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. így lesz az elnyomók számára Ítéletté, az elnyomottak számára a kegyelem reménységévé: Isten előtt nincsen személyválogatás. Bácsi Sándor, Március 15.-e. Irta Jánossy Gábor. Emlékezvén 1848 március tizenötödikére, a magyar népszabadság születésnapjára, fölcsendülnek a lelkemben és az ajkaimon a zsoltá- ros papköltőnek a szavai: „Mennyi bú hervasztá orcád, Édesanyánk, Magyarország! Gondunkból nőttek bérceid, Sirhalmunkból a vizeid: Mert fiaid rabok voltak, Élőkért sirtak a holtak, De míg földed könnytől ázott, Szabadság fája kivirágzott — Áldott legyen a nagy Isten!“ Ezekben a szavakban, a bánatos magyar léleknek ebben a zokogásában benne van négyszáz esztendőnek minden bánata, gyalázata és vértanusága, — de benne van egy nagy történelmi napnak, 1848 március tizenötödikének örök időkre szóló, elmulhatatlan dicsősége is. Ez a nap a 48-as márciusi ifjúság történelemcsináló, szinte legendás műve. Joggal írta a szabadság legnagyobb költője, Petőfi, hogy „apáink és nagyapáink, míg egy század elhaladt, nem tevének annyit, mint mi — huszonnégy óra alatt!“ És ma, mikor 77 év távlatából szemléljük a 48 március 15.-ének csodás eseményeit, mikor templomainkban, iskoláinkban, szegény, szenvedő, elárult és elárvult magyarok ajkán fölzendül e nap emlékezetére nemzeti imádságunk szent zsolozsmái mellett az örök riadó, a „Talpra magyar!“ — s csodálattal ünnepeljük azt a legendás kort —, lehetetlen elnyomnunk a szíveinkből feltörő . sóhajtást, az ajkainkra kívánkozó s az örök Istenhez szálló könyörgést: „Uram, tekints le ránk s lásd meg a mi gyalázatunkat. A mi örökségünk szállott a kívülvalpkra, házaink az idegenekre, árvák lettünk atya nélkül, siralomra fordult a mi örömünk, mert elesett a mi fejünknek koronája. (Az ezeréves Magyarország.) Téríts meg minket, Uram, Tehozzád s megtérünk, fordítsd meg a mi napjainkat, mint vala a régi időkben!“ Igen, nemzeti ünnepünk a múlt dicsőségére való emlékezés mellett legyen figyelmeztetés is számunkra a jelen gyalázatára és a jövő feladataira. Téríts meg minket, Uram, Tehozzád és megtérünk. Történeti jogainkat a magyar összefogás mellett a teremtő és megtartó igazságos Istenbe vetett megrendíthetet- len hittel fogjuk csak visszaszerezni. Erős várunk nekünk az Isten, ha nem fordulunk el tőle, meghallgatja a mi panaszainkat, magához emel és elvezeti népét, a benne bízót, az őt követőt a történelmi Magyarország szent földére. Áhítatos lélekkel áldozzunk a 48-as márciusi ifjúság, Petőfi és társai, a negyvennyolcas nemzedék dicső emlékének és vallásos hitben, önzetlen munkában, becsületes magyar ösz- szefogásban menjünk azon az úton, melyet ők, — a dicső mult, a szomorú jelen és a jövő kötelességei jelöltek ki számunkra. Mert amily ragyogó volt az ő koruk, olyan szomorú a mi jelenünk, de atyámfiai, golgotái keresztet hordozó magyar véreim „egy nemzet gyásza nemcsak leverő, nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, van élni abban hit, jog és erő!“
