Harangszó, 1935

1935-03-03 / 10. szám

76.

HARANGSZÓ

1935 március 3.

elsápadt és reszketni kezdett s a pogány hatóságok biztatására, hogy megmentse életét, megátkozta Krisztust, majd áldozatot mutatott be a pogányoltáron. Kevés új dolog van a nap alatt! Minek nevezzem az ilyen Kvintus lelkületű szájhős evangélikusok reverzálisadását — ez a fajta is nagyszámmal van berkeinkben — akik mihelyt a túlsó oldalról bizonyos erősebb hangot hallanak, elsápadnak, remegni kezdenek és sietnek áldozni, — a mi oltárunk megátkozásá- val, — a túlsó oltáron?! Talán nevezhetjük: szószátyár Kvintusokr e v e r z á 1 i s á n a k.

*

Evangélikus vallású fiatalember keresett fel. Menyasszonya nem evangélikus. Amikor a születendő gyermek vallására került a szó, kijelentette, hogy ö nem ad kárunkra reverzálist s másval- lású templomba nem megy esküdni. Többször beszélgettünk az ügyről, mivel valami írások hiányzottak s azokat én kértem be a megszállt területről. Az én fiatalemberem egyszer önmagából kikelve rohan hozzám: ha nem jöttek meg az írások, nem is baj! A házasságból nem lesz semmi! Amikor kissé lecsillapodott, elmondta az ifjú, hogy a leány rokonsága megkísérelte tőle a reverzálist kicsikarni, dacára, hogy a leánnyal már előbb megegyeztek, hogy evangélikus oltár előtt fognak esküdni. A leány is megfeledkezve korábbi megállapodásukról, kijelentette, hogyha a vőlegénye követeli, elmegy az ev. imaterembe, oda is áll az oltár elé, el is mondja az eskü szövegét, de nem fog az esküszövegre gondolni s úgy veszi, mintha nem is esküdnék! Erre ő dühbe gurult: ha te csak ennyibe veszed az én vallásomat, akkor ebből a házasságból nem lesz semmi! S a családtól egyenesen hozzám jött. Megnyugodva néztem az egyszerű ifjú becsületes arcába s Luther jutott az eszembe: ha még annyi ördög volna is Wormsban, mint amennyi zsindely a háztetőn, akkor is elmegy Wormsba, hogy szent meggyőződéséről vallást tegyen! Az én fiatalemberem is vallást tett arról, hogy a lutheri bátorság, hithű ség nem veszett még ki szívéből s hitéért, ha megsértve látja azt, még a szíve szerint eszközölt eljegyzést is képes felbontani! Ezt az ifjút, ha majd köt házasságot, nem féltem: gyermekei

evangélikusok lesznek! Reverzálisa: az evangélikus valláshoz való ragaszkodás és hit hű ség reverzálisa lesz!!

Milyen lesz a tied?

„Légy hív mindhalálig!“ B.

A takarékosságról.

i.

Olyan sokan és olyan sokat beszéltek és beszélnek, írták és írnak a takarékosságról. Úgy tetszik nekem, mintha drága, ékes cséplőgépekkel, drága, finom munkásokkal szalmát csépelnének szakadatlanul, de nem résziben, hanem drága-drága napszámért. S a szakadatlan, drága üzem alig termel pár zsák ocsut évenként. Az is visszatetsző, mikor az arannyal, selyemmel ékes, ragyogd, minden javaikban dúskáló magyar tanítgatja takarékosságra a rongydarabokkal sem eléggé eltakart, sebhedt testű éhezőt. Még ha emezek tanítgat- nák amazokat!

Nem, egyik sem hivatott arra! Amazoknak talán fogalmuk sincs a takarékosságról, emezeknek meg módjuk sem volt hozzá, mert nem jutottak el a takarékosságnak még a lehetőségéig sem. Az ő sorsuk csak a nélkülözés, ez pedig nem tévesztendő össze a takarékossággal. Ha egy-egy röpke alkalmuk adódnék is rá, azzal sem tudna élni az ilyen. Elpazarolná az alkalmat. Viszont, a nempazarló gazdagok közül sok a fukarkodó. És ez sem azonos a takarékossággal... Amilyen hasznos az okos takarékosság magára az egyénre, a kisebb és nagyobb közületekre, épen olyan káros a fukarság, amit oktalan takarékosságnak nevezhetnénk. Sokan nincsenek tisztában a takarékosság fogalmával. Az egyszeri asszony is azt mondotta: „Most tudok takarékoskodni a zsírral, mert már nincs.“ Pedig akkor már nem takarékoskodott vele, hanem nélkülözte. Valamint az sem takarékosság, ha a jó szükségcikk helyett az ócskát vesszük, ha a gyümölcsöző befektetésektől is tartózkodunk stb.

Takarékoskodni csak azzal lehet, ami van. De talán senki sem mondhatja el joggal azt, hogy neki nincs mivel takarékoskodnia. Mert nemcsak a pénzzel, birtokkal és egyéb kézzelfogható javakkal lehet és kell is takarékoskodnunk, hanem,testi és lelki tehetségeinkkel, erőinkkel és javainkkal is!

Takarékoskodni lehet és kell az idővel is! Amiből az Isten érdemünktől függetlenül — valamennyire egyenlőképen mér szegénynek, gazdagnak. Hát érték az idő is? Olyan régen megállapították már, hogy az idő pénz. Sőt több. Aki időt nyer, életet nyer. Ezek a bölcs mondások már bizonyításra sem szorulnak. De, amint ezek igazságát elfogadjuk, ezekből megdönthetetlenül következik, hogy aki idejét elpazarolja, az pénzt, sőt életet pazarol. Nem takarékoskodik idejével az, aki a pihenésre —- ide értem nem csak a test pihenését, hanem a szellem és a lélek nélkülözhetetlen pihenését, felüdítéséí, a nemes szórakozásokat is — a szükségesnél több időt fordít; aki haszontalanul tölti idejét, anélkül, hogy magának, vagy embertársainak hasznos munkát végzett volna. És pedig erkölcsileg vagy anyagilag hasznos munkát! De ebből értetődőleg jól felhasznált időnek tartom azt is, amelyet valaki önzetlenül — személyes haszon nélkül — a köz javára fordít. Nem pazarolja el az idejét az sem, aki hivatásának jobb be- tölthetése végett — képezi magát. S nem elpazarolt idő a lélek művelésére fordított idő sem. Ne feledjük! Nem bírálhatunk el mindent a kézzel fogható haszon szempontjából, mert az élet anyagias részén túl, a zajos, verejtékes, küzdelmes hétköznapokon túl van és legyen is mindenki számára annak szebb, nemesebb része is! Adjuk meg a léleknek is, ami a léleké, az Istennek is, ami az Istené! Használjuk fel az időt szorgalmasan, de ne legyünk az időnek zsugori fösvényei! Elitélni való zsugoriság az idővel, ha lelkűnktől, testünktől és igavonó barmainktól is megvonjuk a vasárnapi pihenést, üdülést, vagy ha rendszeresen az éjszakából toldjuk meg a nappalt. Nem lehet azon az Isten áldása! Vasárnap font fonál nem soká tart. Különben is: az idő ilyetén fösvényei a maguk és állataik holnapi munkaerejét pazarolják. Amit megnyernek a ma meghosszabbításán, kamatosán elveszítik a holnapon. Okosan takarékoskodjunk az idővel. Se ne pazaroljuk, se ne fösvénykedjünk vele! Mégis mindig számba vegyük annak minden drága percét! Mert: „Ha egyszer elröppent napod, többé vissza nem hozhatod“. Hogy az időt hogyan használjuk fel a magunk és mások lelki és testi jóvoltára, arra ma sem adhatunk jobb tanácsot, mint amit szülőfalumnak hovatovább félszáz esztendeje porladó jó tanítója, a jó öreg Kalmár mester szokott gyakorta mondogatni a tanítványainak s ő utána boldogult apánk is nekünk, gyermekeinek: „Úgy élj, mintha holnap kellene már meghalnod, Isten elé számadásra menned és úgy gazdálkodjál, takarékoskodjál, mintha örökké kellene élned!“ Ebben különben, szinte dióhéjban, benne van az egész takarékossági Programm.

Érintettem egy szóval az erővel, mint munkaerővel való takarékosságot. Itt a két szélsőség: a lustálkodás, tétlenség és a szakadásig való munkahajsza. A munkaerővel való takarékosság elenged bennünk a szorgalmasságig, mint aranyközéputig, de ami ezen túl van, az már nem Istentől van és nem is Istennek tetsző. Embert, állatot szakasz- tani nem takarékosság és nem is okosság. Emlékezzünk csak arra, hogy régen a hajnali 3 órától éjjel 11—12 óráig dolgozó aratók többre mentek-e, mint a most napkeltétől-napnyugtáig dolgozók, akiknek mégis csak rendesebb a pihenése. A munkának a sötétben folytatását csak a mentés indokolhatja. Kivételes esetektől eltekintve, aki a nappalát jól felhasználja, nem kénytelen az éjjelének megrövidítésével és ünnepeinek megtagadásával.

S nem kevesebb fontosságú az életerővel, az egészséggel való takarékoskodás sem. Hányán pazarolták el kora ifjúságban nemcsak egész életük saját, hanem ivadékaik életerejét is! Unos- untalan idézik, vallják, hirdetik: „Minden órádnak leszakítsd virágát!“ Vagy a másik ilyen igét: „Siessetek élni, míg mécsetek ki nem alszik!“ S leszedik nemcsak a jelen órák, hanem a messze jövő éveinek is minden virágát. Kitépik a virágot tövestül. Hogyan is virágozhatnék az már többet? És sietnek élni, de azzal maguk oltják el idő előtt életük mécsesét. Fájdalmasan igaz, hogy akkor drága az egészség, mikor meglep a betegség. És úgyszólván minden nap visszaél az ember az egészségével. Akkor takarékoskodnánk vele, amikor már nélkülözzük. Épségünket, egészségünket csak kisebb mértékben veszélyeztetik rajtunk kívül álló elemi csapások és véletlenek, a nagyobb veszedelem főleg a magunk és elég gyakran embertársaink gondatlansága, hanyagsága, esetleg rosszakaratú gonoszsága felől fenyegeti. Bölcs mértéktelenség ételben, italban, élvezetekben! Igyekezzék mindenki egészséges lakást szerezni — lehetőség szerint, vagy pedig lakásának ebbeli fogyatékosságát megfelelő kezeléssel, okos életrenddel ellensúlyozni! Becsüljük, takarítsuk meg a jó egészséget!

De ennyi előzetes elmélkedés után már térjünk rá arra a takarékosságra,