Harangszó, 1935
Kis harangszó
II. évfolyam. 19-35. november 10. 20. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal; I EVANGÉLIKUS Győr, Petőfi-tér 2. „VCD,.C„, AD Postatakarékpénzt. csekkszámla 30.526. UYtKMtKLAH Megjelenik a tanév alatt kéthetenként. Előfizetési ára egész évre 80 fillér. A próféíálási meg ne vessétek! I. Thessalonika 5:20. — Márton, tudod mi jár folyton az eszemben? Ha én meghalnék, mit vinnék az Isten elé! — Ugyan Márton, ne hallgass erre az Elekre! Mindig ilyen különös dolgokon jártatja az eszét. Én bizony azt tartom : ráérek a halálra, üdvösségre, menyországra, meg pokolra gondolni majd, ha megöregszem. — Csak az a kérdés, kedves öcsém, hogy leszel-e valaha öreg. De ha leszel is : jobb úgy élni a földön is, hogy nem vetjük meg az Isten beszédét. Nekem egy kedves bácsi beszélt erről először s azóta nem tehetek róla, akár akarok, akár nem, mindig csak erre kell gondolnom. — Óh az a ferdeszáju öreg, aki mást se tesz, mint a templom küszöbét koptatja ; olyan ijesztő képű ember beszédét én meg se hallgatnám ! — Ha valaki igazságot mond ferde szájjal, akkor is meghallgathatod. Neked bezzeg sok szép, szabályos, sima szájú barátod van s hogy ártanak-e vagy se neked a beszédükkel, azzal nem törődsz! — Már megint a barátaimat bántod! — Hogyne bántanám, mikor azok a te hamis prófétáid? — Prófétáid? Hát az meg mi fán terem ? — No igen, mindenkinek az a prófétája, akinek a szavára hallgat, akinek a tanácsa szerint éli az életét. Én inkább aszerint igazodom, amit attól a kedves bácsitól hallottam. Mindennap kérdezd meg magadtól: Elek, ha te ma meghalnál, mit vinnél magaddal Isten elé? Ebből aztán áldásod lesz akkor is, ha Isten elszólít, akkor is, ha még soká itthagy a földön. A mécsesből fogyni kezdett a faggyú. Jóéjszakát mondtak egymásnak. Márton melegen megszorította barátja, Elek kezét. Nem gondolta, hogy ez lesz utolsó kézszó- rítása. Éjjel betörtek a diákszobába. Másnap Eleket öccsével együtt meggyilkolva találták a padlón. Nem volt egyforma az arcuk. Az egyiken látszott, hogy az este komolyan megtárgyalta Istenével, hogy mit vihetne, ha ne tán elszólítaná, az Ö szent színe elé. A másikon mintha elrettentő intés rajzolódott
