Harangszó, 1935
1935-02-10 / 7. szám
52 HARANGSZÓ 1935 február 10. gyarország történetéből ismeretes a kalandozások kora. Az az idő ez, amikor őseink, István király országalapítása előtt, harci vágytól hajtva apró, gyors lovaikon bekalandozták Nyugateurópát és egész Spanyolországig eljutottak. Erre az időre esik őseink baseli látogatása, a 917-ik esztendőre. Honfoglaló őseink bizony nem a legjobb emlékeket hagytak maguk után Baselben. Ma is meg van a bizonysága. Basel legnagyobb és legszebb templomában, a Münsterben látható a sok között egy koporsószerű síremlék, amelynek latin és német nyelvű felírása azt mondja: „Rudolf püspök. Megölték a pogány magyarok“. 'A templomot is teljesen lerombolták. Az idegenek tájékoztatására szolgáló baseli útmutatókban is ott olvasható a Münsterről, hogy annak idején a magyarok elpusztították. Nem ismeretlen itt a hunok neve sem. akiket a régi svájci feljegyzések gyakran összetévesztenek a magyarokkal. Basel közelében van két falu: Hünningen és Kishünningen. A név állítólag a „hun“-szóból származik. A falu címerében Attila király alakja látható. Egy másik hun vonatkozás a Basel melletti Krisónához fűződő legenda, amely arról szól, hogy amikor a szép Ursulát a szülei nem akarják feleségül adni a pogány ifjúhoz, Ursula ezer hajadon kíséretében elzarándokol Rómába a pápához, hogy az ő beleegyezését kérje a házassághoz. A pápa beleegyezik azzal, hogy Ursula a pogány ifjút a keresztyén hitre téríti. Amikor a boldog leánycsapat hazafelé tart. útközben Attila serege megtámadja őket és a katonák á leányokat mind megölik, egyedül egy Krisztina-nevű leány menekült meg, aki sok viszontagság után, csodálatos módon eljutott a mai Basel melletti Kri- sónára. Csodálatos megmeneküléséért a nép szentnek tartotta és amikor meghalt sírja fölé templomot építettek. Ez a templom még 100 évvel ezelőtt is búcsújáró hely volt. A Krisóna név a Krisztina névből származott. Két évvel ezelőtt a baseli egyetem tudós tanára, hazánkfia, dr. Verrár Frigyes, volt debreceni egyetemi tanár fedezett fel Baselben egy nagyon értékes magyar vonatkozást: három üvegfestményt egy régi baseli templom ablakán. Ez a templom valamikor a baseli kar- tauzi-barátok kolostorának temploma volt. Ma az árvaházé a reformáció óta. Érdekes, hogy az árvaházzá alakított kolostor és templom építésénél egy magyar kőfaragó, Laienbruder Johann von Ungarn is közreműködött. Különös megbecsülés jele, hogy amíg a többi üveg- festmények oldalt nyertek elhelyezést, addig a 3 magyar vonatkozású kép a középső főablakon van. Az egyik kép teljes koronázási díszbe öltözött királyt ábrázol ezzel a latin nyelvű felírással: „László Magyarország királya“. A mellette levő kép püspöki díszruhában térdepelve imádkozó püspököt. A harmadik kép egy címer, fekete sasszárnnyal, kifeszített karmokkal. Hogyan kerültek ide ezek a képek? Amikor a baseli kartauzi-kolostort építették, akkor volt a hires konstanzi-zsi- nat, amelyen Magyarországból részt vett az OSI (Ostffy) nemzetségből származó Kanizsai János esztergomi érsek. (1387—-1418.) Akit a kolostor alapítója, Offenburgi Herman Konstanzban adakozásra kért fel. Ebből az adományból festették meg a 3 képet. A térdeplő püspök minden valószínűség szerint magát az adományozó Kanizsai János esztergomi érseket ábrázolja, a címer pedig az ő családi címerét, amely az ugyanazon családból származó, a dunántúli egyház- kerületnek első felügyelőt adó Ostffvak címere. Kár, hogy a baseli útmutatók a magyar kultúrának erre a 600 éves emlékére nem hívják fel az idegenek figyelmét. Megteszik ezt helyettük a Baselben tanuló derék erdélyi magyar theológusok, akik büszkén hívják fel erre baseli kollégáik, tanáraik és lelkészeik figyelmét. A Baselben tanuló erdélyi magyar theológusokról külön is meg kell emlékezni. Komoly kötelességtudó, hívőlelkű és életű fiatalemberek, akik szent komolysággal készülnek arra a nagy és nehéz egyházi és nemzeti misszióra, amely vár reájuk otthon Erdélyben a féktelen román elnyomás alatt. A baseli egyház szereti és segíti őket. Basel városának külön alapítványa van az erdélyi magyar theológusok számára, úgyszintén egy előkelő, magyarbarát báseli házaspárnak. A baseli egyetem európai hírű tanára a magyar származású dr. Verrér Frigyes, aki nagyon jó szolgálatot tesz itt a magyarság ügyének a katedrán kívül is. Molitorisz János. ZSOLTÁR. Jártam már én is üszkös romokon. Tátotta száját rám is a pokol. Futottam sírva, éhen és szomjan : nem tudtam — hova, nem tudtam: honnan. Hajtott a sátán vízmosásokon. Lidérc csalt végig szennyes lápokon. Fekete szörnyek jöttek ellenem: megosztozkodni szivem- telkemen. Elhagyott rokon, barát és testvér. El béke-pohár és élet-kenyér. Féltem: az ég is bizony rámszakad s eldőlök egyszer a teher alatt. De aztán eljött csendben az óra s mennyei kéz vont le nyugovóra. Hogy kinek hiszek, — azóta tudom: Hozsánna I Néked, Uram Krisztusom!... Sümegi István. Egykor és most. A tiszaföldvári jegyzőkönyv elején 1820-ból a következő feljegyzés olvasható: „Oravetz, máskép Kovaltsik János nevű legény 1809. Esztendőben regrutának elfogattatván, a Bírák és Novák Mihály s András előtt 4 öreg birkából, 4 bárányból é5 egy bundából álló vagyon- ját önként ilyen rendben hagyta: hogyha kiszabadul valaha, ez néki kezéhez szolgáltassák, hapedig vissza nem jő, tehát a Tiszaföldvári Evangélikus Ekklé- siának legyen testálva“. A szegény juhászlegény nem szabadult ki, az egyház tizenegy esztendeig őrizgette a reábízott „vagyont“, aztán eladta, az érte kapott pénzt —• az adományozó akaratának megfelelően —• „Ekklésia. Cassá- jába“ helyezték. Gondolhatjuk, hogy mennyire szerette az a szegény juhászlegény egyházát, aki ilyen szeretettel hagyta rá „vagyonát“ az egyházra. Az elmúlt hónapban egy alföldi 4000 lelkes gyülekezet urvacsorai kancsóra gyűjtött, mivel még nem volt urvacsorai kancsója. A gyűjtés sikerrel járt, akad; azonban néhány, egyházát nem szerető, fösvény lélek, aki tiltakozott a gyűjtés ellen. Többek között az egyik a következő gyakorlati példával igazolta, illetve vélte igazolni nem adakozásának helyességét: Ha én X. Y. földbirtokoshoz kukoricát megyek kapálni, a kapát nekem kell megvenni! (Értsd tehát: az urvacsorai kancsó a lelkész szerszáma, vegye meg a lelkész, ha szüksége van rá! De ez vonatkozik az illető elgondolása szerint a templomra is.) A tiszaföldvári szegény juhászlegény szelleme bizony körbe járhatna napjainkban s megmagyarázhatná nagyon sok egyházát nem szerető, zsugori léleknek Pál apostol szavait: „Mert jegyezzétek meg jól... fösvény, azaz bálványimádó nem örökli az Isten országát!“ Efez. V. 5. B. D. Készséggel adunk helyet annak a panasznak, amelyet egyik olvasónk juttatott el hozzánk. Kifogásolja, hogy az iskolás gyermekek sokszor és sokhelyen valósággal úgy rohannak be a templomba, a fejhajtó rövid ima elmondása nélkül nagy robajjal helyezkednek el s azután is lármásan viselkednek. Kívánatos, hogy a szülői ház és iskola korán belenevelje gyermekeinkbe a templom tiszteletét. C. E. világkonferencia Budapesten. Rohamosan közeledik 1935 aug. 2.-a. E napon megkezdődik Budapesten a hatalmas CE Világmozgalom 9. világkonferenciája, mely aug. 7.-ig fog tartani. Ilyent csak akkor láttunk hazánkban, amidőn két évvel ezelőtt álmélkodhat- tunk a világ cserkészeinek idesereglésén. Az a mozgalom, amelyik most küldi el képviselőit, kiterjedtebb és nagyobb a cserkészmozgalomnál is, hiszen 45 nemzet között 4 millió tagot számlál. Akik most fognak jönni a világ minden részéből, Kanadából és Ausztráliából, Északról, Délről s halvány skandinávok, sötét négerek, színes keletiek, azokat Krisztus szerelme gyűjti egybe. A konferencia főtárgya ez lesz: „Jöjjön el a Te országod!“ A konferencia rendezőségére nagy feladatot ró az előkészítés, hiszen vagy 2000 külföldi útját kell megegyengetni és az utódállamok küldötteit és a magyarok részvételét is figyelembe véve kb. 4000 konferenciai tag elhelyezéséről kell gondoskodni. Kint külföldön: Németországban, Angliában, Amerikában már nagyban készülődnek a világ- konferenciára. A rendezőbizottság már most kéri a magyar evangélikus közönséget, hogy tartsa figyelmébe 1935.