Harangszó, 1935

1935-02-10 / 7. szám

1935 február 10

HARANG SZÓ

53.

augusztus 2—7. napjait. A világkonferencián való részvétel, a részvételi díjjpl együtt, 30—40 pengőbe fog kerülni. A CE Világszövetség vezetősége nagy bizalmat és nagy szeretetet tanúsított viliink szemben, amidőn a kis Magyarország fővárosát jelölte ki a 9. CE Világ- konferencia helyéül. Legyünk rajta, hogy ne csalódjanak a bennünk vetett bizalomban. Akik a világkonferencia iráfit érdeklődnek, közöljék címüket a CE Világkonferencia rendezőbizottságával, Budapest, Vili., Gyulai Pál-utca 9.

Terjesszük a Harangszót.

Kiki azzal segítsen, amije van. Kaptuk a következő levelet:

Tekintetes Szerkesztőség!

Egy szegény diák-gyermek, ki anyagilag nem sokat tehet a „Hg- rangszó“ terjesztése érdekében, ezúton igyekszik azt tenni, midőn versét ajánlja fel...

KoIonics Ferenc.

III. évf. tanltónövendék, a „Harangszó“ szorgalmas olvasója.

íme a vers:

„HARANGSZÓ11.

„Harangszó" a neve ez egyházi lapnak;

Oh Atyánk adj áldást minden betlijcre! — Hirdeti az igét kicsinek és nagynak:

Tanitgatja őket Isten félelmére.

Bölcs szivek tartalma tárul szived elé,

— Oh nyisd ki lelkedet s figyelmezz azokra I — Legyen minden Ige üt az Isten felé:

S ajkad soh'sem nyílik lázadó panaszra.

, f

Miként harangszóra sietsz a templomba,

Hogy ott imádkozván szived nemesbüljön;

fusson a „Harangszó" neked is lakodba!— Hívek! Kezetekbe ez a lap kerüljön !

Olvasd szeretettel, olvasd a „Harangszót“! Ezzel indulj bátran a hét munkájára.

Jelentse ez néked a zúgó harangot,

Mely serkenti lelked buzgó kitartásra.

. .. Nehéz munkádat Így az Isten megáldja.

*

Ismét egy önkéntes terjesztő. Gőgqs Árpád taljándörögdi tanító 26 új előfizetőt gyűjtött á Harangszónak. Kisérő levelében ezt Írja:

„Az áldott csengés, — amely a Harangszó első lappéldányának baloldalán a nyitott harangállványon kilendülő harangból szinte hallhatóvá lett számomra a puszta nyomdabetűkön keresztül — fényt adott életemnek, tartalmat a lelkemnek ... Most már 26 családdal több hejyen végzi munkáját ez a jó barát, a kedves Harangszó. Kedves lapunk! buzdítsd, békítsd híveimet s jelents gyülekezetemben öntudatot, akarást, áldozatot, életerőt, diadalt és boldogságot!“

*

Terjesztőink legközelebb a következő helyeket látogatják meg: Február 11.-én vallásos est, másnap terjesztés Nagysimonyi- ban. 12.-én vallásos est, másnap terjesztés Csöngén. 14.-én vallásos est, másnap terjesztés Vönöckön. 15-én vallásos est, másnap terjesztés Kemenesmagasin. 16.-án vallásos est, másnap terjesztés Kemeneshö- gyészben. 17.-én vallásos est, másnap terjesztés Magyargencsen.

OLVASSUK A BIBLIÁT.

Emberek az Isten előtt.

Február 11 Kétségbeesett ember. I. Kir.

19,1—8. A Karmel-hegyi nagy győzelemre szomorú bukás következett. Illés Jezábel haragja elől menekül. Csalódás, kétség tépi a szívét: az Isten ügye elbukott! ö a törpe ember úgy gondolja, hogy minden az ö vállán nyugszik. Elfelejtette, hogy amit eddig is kivívott, azt is az Isten csodálatos kegyelméből tehette. A kétségbeesés mindig akkor lép föl, amikor terveinkből, szándékainkból kifelejtjük az Istent, mint a siker és győzelem egyetlen biztosítékát.

Február 12. Istennel hadakozó ember.

I. Móz. 32, 21—26. Nem a tagadás s hitetlenség kárhozatos fegyvereivel, hanem a hit és az imádság áldott eszközeivel. Nagy lett a jutalma. Jákobon Isten szent ígéretei beteltek. Élete nemzedékek áldásforrásává lett. — Istennel birkózik, hitetlenül, bűnösen ez a világ. Nem Isten áldásainak elnyeréséért, hanem Isten dicsőségének megsemmisítéséért. Vakmerő, átkozott küzdelem! Benne az ember fog elbukni. Nem ezeket az embereket várja sok sebből vérző életünk, de az Isten fiainak megjelenését.

Február 13. Szenvedő ember lób. 19,

25—26. Amikor fáj az élet, keserű lett a kenyér íze, magad is omladozni látod életed minden boldogságát, e sötét órákban van egy boldogítóbb reménység is mint az, hogy újra egészséges leszel, újra örülhetsz, veszteségedet pótolni fogod. Ez a reménység: megterhelt, beszennyezett porsátorod nélkül meglátni az Istent. Az Úr életednek nemcsak ideigvaló részét figyeli, őrzi szeretetével, de számot tart halhatatlan lelkedre. Te melyiket tartod drágábbnak? Vettél-e már erőt ebből a reménységből, szenvedésed idején?

Február 14. Dicsekedő ember. Luk. 18,

9—11. Sokaknál Isten szolgálata önmaguk dicsőítése. Müven jó, milyen derék ember vagyok én! A farizeus ajkán is mennyire visszataszító ez, hát még a keresztyén embernek az ajkán. Pedig a keresztyének közül is sokan és gyakran dicsekednek. A dicsekedő ember vak. Nem látja fogyatkozásait. Felejti, hogy Ádám utóda és így egy szörnyű örökségnek a birtokosa. A dicsekedő ember igaztalan is, hamis mértékkel mér. Mindig a nálánál rosszabbakhoz hasonlítja magát. Óriási az a mérték, melyhez életünket szabni kell. Az Úr Jézus példája. Ha Úreá néznénk, sohasem merészkednénk dicsekedve megállani az Isten előtt.

Február 15. Vádaskodó ember. Luk. 18.

II. b. Micsoda ellentmondás így állani meg azelőtt az Isten előtt, aki magának tartotta fenn az ítélkezés jogát és nem bízott meg közülünk senkit sem azzal. A háború alatt egy kút közelében táborozott le a két ellenséges csapat. Mikor szünetelt a harc mind a két tábor katonája idejárt vízért. Megtörtént, hogy mosolyogva köszöntötték egymást a kútnál. Amint megindult a harc, éles szuronyokkal, pusztító gránátokkal rohantak egymásnak. Érthetetlen! Akik még az imént egyiit merítettek a kútnál, hogyan kívánhatták egymás vérét. Hát a keresztyének? Ök is egy közös kútnál

az örök ige forrásánál állanak, arra hivatkoznak szüntelen,

Február 16. Önmagával megelégedett ember. Luk. 18. 12. Mi fogyatkozásom, mi bűnöm lehet még? Szerencsétlen ember! Önhittsége azzal áltatja, hogy i már a célnál van. Megáll a fél úton. Nem tesz semmit a leikéért. De szánalmas ember is! Az önmagunkkal való megelégedés a sátán beszéde: Elég, ne tégy többet, az üdvösség már is a tied. Életünk némes tetteire, kiválóságára rávetiti sötét árnyékát életünknek beteg, gyógyíthatatlan emberi oldala. Isten elfttt nem állhatsz meg kérkedő beszéddel.

Február 17. Alázatos ember. Luk. 18, 13—14. Ez nyerte el az Úr elismerését. Egyetlen helyes magatartásunk az Istennel szemben. Akárminek neveznék is azt az életet, vallásosnak, kegyesnek, keresztyénnek, amelyikből hiányzik az alázat, nem Isten kedve szerint való élet. Acjdig él a fa, míg épek a gyökerei. Ha elvágják, vagy valami elrágja azokat, meghalt, elhervad. „A keresztyén élet gyökérzete az alázat.“

Hulvey István.

KARCOLATOK.

/I nagy vádlott.

Mikor a királyi tábla Dréhr volt államtitkár sikkasztási bűnügyét tárgyalta, mindenki tudta, hogy a vádlottak padján voltaképpen Foss József néhai miniszter és római katolikus főpap ül. Róla vallották a tanuk, hogy a tőzsdén Weisz vagy Kohn főrabbi neve alatt játszott, hogy a szegények pénzéből testvére adósságait fizette. Róla mondta Auer György főügyész az alábbi éles vádbeszédet: „Komor, megrendítő kép tárul elénk ennek a bünpernek kapcsán. Sötét és szomorú kép egy minisztérium működéséről, hol milliókat herdáltak el, amelyekkel pedig teremteni lehetett volna. Itt voltak a tüdőbetegek, akiknek el kellett pusz- tulniok, mert bankárok zsebeit hizlalták. Itt voltak a menekültek, akik tűzhelyeikről elüldözve özönlöttek ide, de az ö szükségleteik helyett parázna dologtalanok passzióit kellett kielégíteni, itt voltak a rokkantak, akik nem találtak meghallgatásra, mert ócska, rozzant viskókat kellett megvásárolni. . . “

A per folyása alatt bőséges alkalmunk lett volna, hogy a megbotlott főpap besározódott reverendáját a római katolikus egyház szégyenfoltjaként tüntessük fel. Nem tettük. Az egész protestáns sajtó együttérző sajnálattal kezelte ezt az ügyet.

De vájjon mi lett volna akkor, ha nálunk történik ilyesmi? Mit írtak volna a jezsuiták, ha az a