Harangszó, 1935
1935-02-10 / 7. szám
1935 február 10. HARANOSZÓ 51. Kél egyhárfl egy templomban. detí az igét. Békességben megfér a templomban két egyházfi. Egyik a bibliákat és énekeskönyveket kezeli, másik a miseruhákat. És békességgel megfér a templomban két gyülekezet. Különböző időben, különböző módon imádják ugyanazt az Istent s a közös Atya bizonnyal egyazon áldással terjeszti kezét mindkét gyülekezetre. Ritka templom. Nem tudom, hány van ilyen a világon? Nálunk mindenesetre egy sincs. Nálunk még a saját templomunkból is kiűznék az evangélikusokat, — ha lehetne. Mindig nem így volt. Valamikor nálunk is volt felekezeti béke. Sztárai Mihály magyar evangélikus reformátor fel— Szórványban élő evangélikusok ! Ti nagyon drágák vagytok az egyháznak, legyen nektek is drága az egyház. Lelki édesanyátok nem felejtett el titeket, ha messzire szakadtatok is hazulról. El-elküldi utá- natok féltő imádságát gondoskodó szeretetét. Ragaszkodjatok ti is idegenben is hű szeretettel az evangélikus Anyaszentegyházhoz! Sz. J. jegyzi, hogy a 16. században Tolnában evangélikusok és római katolikusok közös templomban tartották istentiszteleteiket. Budán, Kőrösön, Kecskeméten, Pécsett is közös vojt a templom. A budai helyőrségi templom falában ma is emléktábla hirdeti: ,,A török elnyomás idejében ezen templomban felváltva tartattak római katolikus és protestáns isteni tiszteletek“. Az 1564. évi január 20.—i segesvári országgyűlés pedig kimondja, hogy „a templomokban az isteni tisztelet a két fél által fölváltva tartassák s a nép egyjk napon a pápista, másnap az evangélikus pap prédikációját hallgassa...“ Ma már ilyesmi elképzelhetetlen. Nem mi vagyunk az okai. Mi csak sajnáljuk. A magyarok Baselben. Basel nagyon mesz- sze van tőlünk. A világ természeti szépségekben leggazdagabb országának, Svájcnak észak- nyugati sarkában, a svájci, a német és a francia határ találkozásánál. A gyorsvonatnak is majdnem 24 órájába kerül, amíg az utat a magyar határtól Baselig megteszi. Hogy manapság, a mai közlekedési eszközök mellett eljutnak a magyarok ilyen mesz- szeségbe, az nem nagy dolog, de hogy ezelőtt ezer esztendővel is elmentek a magyarok Baselig, az már mindenesetre nagy dolog. MaRitka templom. Mai képünk egy szép templomot ábrázol. Fö- szépségét nem aranyos oltára és gazdag faragásé szószéke képezi, hanem az, hogy ebben a templomban felekezeti békesség van. A bajor- országi Sulzbachban van ez a templom s arról nevezetes, hogy római katolikusok és evangélikusok felváltva dicsérik benne az Istent. Békességgel meg fér benne a két oltár: a római katolikus a háttérben, az evangélikus az előtérben. Mikor római katolikus istentisztelet van, akkor az evangélikus oltárt süllyesztővel eltüntetik. Békességgel megfér a templomban a két pap. Egyszer tarka ruhájú plébános tart misét, másszor feketepalástú evangélikus lelkész hir— ezerszer megbánta a kicsikart vallomást, meg is siratta rettenetesen, de most már minden késő. A többi rabszolga javarészt követte az ö példáját a vallatásoknál s az ura is, a többi elfo- gottak is veszve vannak. Eljött ő is erre az ünnepélyre, hogy szerencsétlen urát, aki valószínűleg ma fog meghalni, még egyszer utoljára láthassa. — Halál a gyilkosokra! — Halál az istentelenekre! — ordítozik újból ezer és ezer torok az egész várost betöltő mennydörgéssel. Az ordítozás megtízszereződik, amikor megnyílik az egyik ajtó és egy sereg „istentelent“ kísérnek be. — Apollonius a megmaradt félszemét erőltetve kutat a bevezetettek között, hogy nincs-e ott gazdája? — Ott van! Felismeri. Bár nagyon nehéz felismerni: ruhátlan teste merő égett, vérző seb. Nincsen egy fillérnyi területke sem testén, amely ép volna. Felismeri köztük még Blandinét is, a lyoni vézna cselédleányt. A tombolás, ordítozás megszűnik, amikor megkezdődnek a „hivatalos vallatások“. Gazdáját, Sanctust veszik elő legelőször. Apolloniusnak eláll a szívverése, arca, helyesebben félarca elsápad, szemébe könny tódul. Minduntalan törülgetnie kell szemét, hogy lásson. A hóhérok hegyes vasakkal lépnek most Sanctushoz és a régi égetési és szúrt sebeket felszaggatják, megturkálják egész testén. Sanctus nyugodtan ül. Néha teste megvonaglik, de ajka nem mozdul. Most felteszi hozzá a bíró a kérdést: — Hogy hívnak? — Keresztyén vagyok. A vizsgáló bíró int s a következő pillanatban a hóhérok izzított lemezt kapnak fel s nyomják Sanctus testére. — Szabad ember vagy, vagy pedig rabszolga? — Keresztyén vagyok. — Hol születtél? — Keresztyén vagyok. — És hasztalan égették, kínozták, Sanctus egyebet nem volt hajlandó vallani, mint amit a régebbi vallatásoknál is vallott: Keresztyén vagyok, keresztyén vagyok. — Mondd csak — fordul a sápadt s inkább halotthoz hasonló Apollonius az egyik gall szomszédjához, aki tágra nyílt szemekkel, nyitva felejtett szájjal és mohó tekintettel élvezte a hóhéri munkát — mondd csak, kicsoda az a szakállas, szelíd arcú férfiú — nem látok egy szemmel jól, — aki Sanctus mellett áll s valahányszor megégetik Sanctus testét, ujjaival mindannyiszor megérinti a sebet és az égési seb abban a pillanatban meggyógyul? — Nem ismered őt? — Miket beszélsz, te római? — furcsa tekintettel néz a megszólított gall férfi Apollóniusra. — Nem áll Sanctus mellett senki, csak a hóhérai. Hogy pedig megérintené valaki Sanctust, akinek érintése folytán meggyógyulnának a sebek, azt egyenesen tagadom, hiszen véresek azok s eszük ágában sincs meggyógyulni. Legfeljebb majd az alvilágban! — teszi még utána. — Pedig én úgy látom! — szól hebegve, akadozva Apollonius. — Akkor beteg vagy! Talán forróságod van! Sanctus kínzása még egyre tart. de semmi mást nem képesek kihúzni belőle. Ä nézők valósággal felbőszülnek az eredménytelenségen és dühösen rázzák a levegőben öklüket, csörtetik kardjukat és ordítással buzdítják a hóhérokat újabb és újabb kínzásokra. Kis idő múlva Apollonius a másik szomszédjához fordul ugyanazzal a kérdéssel: — Mondd, te sem látod azt a férfit, aki Sanctus fájdalmait simogatással csillapítja? — Csillapítja bizony a hóhér a tüzes vasakkal! — s na->- gyot 'röhög s ordít a többiekkel: — Kínozzátok! Kínozzátok! Most sorra kerülnek a többiek is. Válogatottnál váloga- tottabb gyötrésekkel állnak elő a hóhérok: ők elfáradnak, arcukról már szakad a veríték, de a keresztyének kitartanak. Mind beismeri, hogy keresztyén, de egyetlen egy sem hajlandó vallani, hogy a gyermekek testét ették és vérét itták volna. (Folytatjuk.)
