Harangszó, 1935
1935-12-22 / 52. szám
430 HARANGSZÓ 1935 december 22, Levél a Jézuskának. Pislogó mécsesnél Jancsika, Erzsiké, Minden kívánságát megírta az égbe. Csillagfényes estén, ablakközé tették, Jóságos angyalok az égbe felvitték. Olvassák odafönn a sok szarkalábot, Angyalkák szemébe egy-egy könny szivárog: „Kedves Kisjézuska, jóságos Angyalkák.. . Azt a karácsonyfát most ne nekünk hozzák! Rakják meg kaláccsal, ruhával, csizmákkal, Könyvekkel, füzettel, uj palatáblával. . . Oszt' a faluvégen — öt anyátlan árva — Széltépett, viharvert, düledezö házba' A Jézuskát várja! — Ne várja hiába! Orbán Károly Akiknek nincs karácsonya. Életem legszomorúbb karácsonya az volt, mikor egyszer karácsony napján is dolgoznom kellett. Irodában kellett ülnöm, de miközben újjaim az Írógép billentyűin táncoltak, forró könnycseppek peregtek alá az arcomon. Azóta különös részvéttel gondolok azokra, akiknek nincs karácsonya. Mert ilyenek is vannak. Emberek, akiknek olyan természetű a munkája, hogy karácsony napján sem fogódzhatnak ki az igából, hanem családjuktól távol robotolniuk kell karácsony szent ünnepén is. Ilyenek a közlekedés alkalmazottai. A hajó nem állhat meg karácsony estén sem a nyílt tengeren. Szelnie kell a habokat s rajta dolgoznia kell szentestén is a kapitánynak is, meg a matrózinasnak is. A vonatnak is menni kell karácsony ünnepén is. S miközben a vasparipa szikrát prüszkölve nyargal a sínországúton, mozdonyvezető, fütő és kalauz kará- csonytalan szomorúsággal gondol egy kis családra, amely valahol messze kis karácsonyfa tövén nélkülözi az édesapát. Dolgozik a posta is. Szorgos postáskezek karácsonyi áldáskívánó levelek ezreit rendezik, osztályozzák. Emberek, akik dolgoznak, hogy másnak legyen karácsonya, de nekik nincs karácsonyuk. Ide tartoznak a rend alkalmazottai is. A rendőr szomorúan posztói az utcasarkon. Neki csak annyi jut a karácsony kedvességéből, amennyi a házsorok egyik-másik ablakából kivillan egy-egy karácsonyi gyertyafény alakjában. A csendőr némán rója a havas országutat, a katona komoran szorítja puskája szíját a kaszárnya-kapuban. Emberek, akik vigyáznak a más karácsonyára, de nekik nincs karácsonyuk. Nincs karácsonyuk a köz ellátás alkalmazottainak sem. Ha a villamos központban megállna, a munka, sötét borulna ránk a szent estén; ha a vízműveknél munkaszünetet tartanának, víz nélkül maradnánk. Emberek, akik kényelmessé teszik a más karácsonyát, de nekik nincs karácsonyuk. Olvasónk! Becsüld meg a karácsonyt, mert nem tudhatod, mikor kerülsz olyan helyzetbe, amikor nem lesz karácsonyod. A szívedben pedig teremjen imádság karácsonynélküli felebarátaidért, hogy a karácsony mindenütt jelenlevő Ura éreztessen meg velük is valamit a karácsony öröméből és szent boldogságából. Gáncs Aladár. 1891 január 12.-én született, régi papi család sarjaként. Édesatyja székes- fehérvári lelkész volt. Teológiai tanulmányait Pozsonyban végezte. Komáromban és Székesfehérvárott volt segédlelkész, majd atyja örökébe a székesfehérvári gyülekezet választotta meg lelkipásztorává. Később a Fébé diakonissza intézet lelkésze lett. Néhány éve pedig mint fővárosi vallástanár az ifjúság között szolgába Isten országa ügyét. December 11.-én váratlanul hunyt el régi szívbaja következtében. December 13.-án a budapesti kerepesi-uti temetőben temette el Túróczy Zoltán győri lelkész, Németh Károly lébényi és Kemény Lajos budapesti esperes, 50 lelkész és kicsinyből- nagyból álló részvevő gyülekezet jelenlétében. *** Gáncs Aladár a munka e m b e r e volt. Isten ügye iránti forró szerelem és emésztő felelősség lázas füzében égett el törékeny élete. Lelke állandóan áldott tervek rajzó sokadalmától zsongott. Magyar evangélikus egyházi megújhodásról, a misszió ügyének diadalmas zászló- bontásáról senki nálánál nem szövögetett gyönyörűbb terveket s mindezekért senki nálánál hívebben nem szolgált. Otthon imádkozni tanítgatta kis gyermekeit s ugyanakkor volt ideje missziói utakat előkészíteni Nyíregyházától CelldömölIdg, Budapesttől Mezőberényig. Elgyötört szíve utolsókig járta budapesti kórházak, börtönök szomorú helyeit, kőren- geteg-iskolák lépcsöházait, ugyanakkor a magyar evangélikus misszió hősi halottjának, Kunst Irénnek messze Kínában domborodó sírhalmát diszítgette. — A Harangszónak is teológus kora óta munkatársa volt. ö vetette fel a részletesebb bibliai kalauz, a Kis Harangszó és az iratterjesztés gondolatát. Ő akarta megírni ennek az évnek utolsó bibliai kalauzát. Utolsó óráiban is ezzel foglalkozott. A munka embere volt. Gáncs Aladár az imádság embere volt. Százfelé ágazó szolgálatának hajszás tevékenységéhez a Krisztussal való csendes négyszemköztiség áldott alkalmain kapta az erőt. Családi boldogságának koronájaként beszélt arról, hogy már a legkisebb gyermeke is mennyi buzgósággal imádja a gyermekek nagy barátját. A magyar evangélikus lélekéb- resztés ügyét azzal vélte legjobban szolgálni, hogy a baráti mozgalom imádkozó közösségében igyekezett lelkésztestvéreivel minél gyakrabban találkozni. Életére nézve jelképes eseménnyé magasztosul az a tény, hogy utolsó írott munkája is egy imádság volt, amelyet a lapunk Kiadásában megjelenő Gyógyíts meg engem, Uram! című imakönyv számára írt. Az imádság embere volt. Gáncs Aladár mindenki e m- b e r e volt. Kis elemisták, felső gim- názisták, magyar tanyák népe, India páriái, Kína szerencsétlenei, Afrika ovambo-négerei mind-mind elfértek az ő betegen is áldott nagy-nagy szívében. Önmagának élő tudósnak készült s önmagát másoknak szétosztogató lelkipásztor iett belőle. Hozzá soha senki semmivel nem fordult hiába. Nincs ebben az országban! evangélikus, aki őt magáénak nem érezhette volna. Sírkeresztjére nem lehetne kifejezőbb szöveget keresni,, mint aminek alapján Túróczy Zoltán: a koporsója felett prédikált: „Mindezeken kívül van az én naponkénti zaklattatásom, az összes gyülekezetek gondja. Ki beteg, hogy én is beteg ne volnék? Ki botránicozik meg,, hogy ,én is ne égnék? II. Kor. 11:28, 29.“ Mindenki embere volt. Gáncs Aladár az Isten embe- r e volt. Azért tudta az életét elégő gyertyaként betegen is szüntelen szolgálattá tenni, azért tudott egész lénye imádkozó életté szentelödni s azért tudott mindenkié lenni, mert maradék nélkül egyedül az Istené volt. Halk léptű ember volt, mégis ott volt mindenütt, mert az Isten: embere volt. Csendesszavú prédikátor volt, mégis messze hangzott az igéje, mert az Isten embere volt. Háttérbe húzódó szerény ember volt, mégis vezér dőlt ki benne, mert az Isten embere volt. Beteg ember volt, mégis pótolhatatlannak érezzük, mert az Isten embere volt. Temetésén hitvesével és elárvult gyermekeivel együtt sírt az egész halotti gyülekezet. Nem is tudnánk mást, mint siratni-siratni öt, ha panaszunkat köszönetté nem csendesítené az érte érzett hála és sirhantját néző, szomorú szemünket felfelé nem irányítaná a hit: Gáncs f Gáncs Aladár.
