Harangszó, 1935
1935-12-22 / 52. szám
1935 december 22. HARANGSZÓ 429. Lutherék házasélete mintaképe a boldog családi életnek. Fehér templom volt az, amelyben nem a civakodás fekete ördögei, hanem a békesség fehér angyalai bontogatták szárnyaikat. Csendes sziget, hova a nagy reformátor nehéz harcai viharos tengeréről békességet keresni, boldogságot találni, erőt gyűjteni haza-hazatérhetett. Mikor a nagy reformátor így nyilatkozik: „A világnak Isten igéjén kívül egyik legdrágább kincse e földön a megszentelt házasélet“, — akkor a családi életben megtalált boldogság hálája szólalt meg ajakán. S mikor azt mondja: „Istennek nagyon becses ajándéka a kegyes, barátságos, istenfélő és házias feleség, akivel békességben élsz, akire minden javadat, sőt életedet is rábízhatod“, — akkor a hitvesében igazi élettársat és lelki társat talált férj vallomását halljuk. — Gondoskodott is feleségéről még végrendeletében is. Luther hajléka, amelyet a választófejedelem jóvoltából ingyen bírt, hamarosan benépesedett. Azt szokta mondani, hogy „Minden gyermek felér egy-egy királysággal“. 1526 június 7.-én született meg első gyermekük, János, aki jogot tanult s előkelő állami hivatalnok lett belőle. 1527 december 10.-én megszületik első leányuk, Erzsébet, aki azonban nem egészen egy éves korában 1528 augusztus 3.-án meghalt. A következő gyermek szintén leány, Magda, aki 1529 május 4.-én született s aki apjának különösen kedves gyermeke volt. De ez a gyermeke is meghalt 1542 szeptember 20.-án. A szülők fájdalommal, de a hívő keresztyén csendes megnyugvásával fogadták Isten kezéből ezt a súlyos keresztet. „Kedvesem, tudod, hogy ö jóhelyre ment, földi atyjától égi atyjához“, mondotta Luther bánkódó felségének. Jellemző Luther Istenbe vetett nagy hitére az a sírfelirat, amelyet maga készített elhunyt leánykája számára s amelynek fordítását itt közöljük: lm én Luther Magdaléna Vagyok ide elhantolva; Én uramban Krisztusomban Más szentekkel elaludtam. Míg majd egyszer a szentekkel Feltámaszt Ö erős kézzel. A halál gyermeke lettem. Kárhozat lett volna végem, De a Krisztus szent halála Bűneimnek lett váttsága. Megenyhült az Ur haragja A halálnak nincs fullánkja, Már a törvény nem vádolhat Bűn hatalma már nem árthat. Kegyelemből ki megváltott: Krisztus légy örökké áldott! 1531 november 9.-én született Márton, a második fiú, aki papi pályára lépett, de fiatalon 1565-ben meghalt. 1533 január 28.-án született Pál, a Luther-gyermekelc legtehetségesebbike, aki orvos lett s mint a különféle fejedelmi udvarok keresett orvosa 1593-ban halt meg. 1534 december 17.-én született Lutherék utolsó gyermeke, Margit, ki egy Kunheim György nevű porosz nemes felesége lett s mint 9 gyermek anyja, 1570-ben fialt meg. Luther sokat utazó, rengeteget dolgozó s így mindig elfoglalt ember létére is tudott időt szakítani gyermekei szeretettet párosult gondos nevelésére. Jellemző idevonatkozólag az a levele, amelyet 4 éves Jánoskájának írt s amely a gyermekirodalom örök gyöngyszeme marad. íme a levél: Kegyelem és békesség a Krisztusban, kedves fiacskám ! Örömmel hallom, hogy jól tanulsz és szorgalmasan imádkozol. Tégy így ezután is gyermekein. Ha hazamegyek szép vásárfiát veszek néked Ismerek én egy igen szép kertet, van abban soir-sok gyermek, mind aranyos ruhácskába öltözködve s szép almát, körtet, cseresznyét, szilvát szednek a fák alatt. Aztán dalolnak, ugrándoznak feljebb alább s nagyon jó kedvük van. Vannak nékik gyönyörű lovacskáik, arany kantárral, ezüst nyereggel. Megkérdeztem a kert gazdáját, hogy ki gyermekei ez k. S ö így felelt: „Ezek olyan gyermekek, akik szeretnek imádkozni, jól megtanulják leckéjüket és szófogadok“ Erre én azt mondottam : „Édes jó uram, nekem is van egy kis fiam, Luther Jánoskának hívják, szabad-e néki is eljönni ebbe a kertbe, hogy ő is ilyen szép almát, körtét ehessen, ilyen lovacskákon lovagolhasson s ezekkel a gyermekekkel játszhasson“ ? Erre az ember azt mondotta : „Ha szeret imádkozni, megtanulja a leckéjét és jó lesz, akkor igen, sőt Fülöpnek is, meg Józsinuk is (Melanchton és Justus gyermekei), valamennyien kis trombitákat kapnak, meg kis dobokat és harmonikákat, táncolni fognak és kis nvilakkal lövöldözni“. Azután megmutatta nekem a viragos rétet, és arany trombitákat és a gyönyörű ezüst parittyákat. De még igen korán volt, a gyermekek még nem is ettek, azért nem vártam meg a játék kezdetét, hanem így szóltam ahhoz a jó emberhez : „Kedves Uram, tüstént megyek és leirom mindazt, amit láttam és halottam, az én kedves fiamnak, Jánosnak, hogy szorgalmasan tanuljon és imádkozzék, hogy ebbe szép kertbe eljöhessen, megírom néki azt is, hogy Léni nénikéjét szintén hozza el“. — „Legyen úgy, menj és irj neki“. Ezért kedves Jánoskám, tanulj és szorgalmasan imádkozzál és mond meg Fülöpnek meg Józsinak is, hogy ök is tanuljanak és imádkozzanak, hogy veled együtt bomehessenek abba a kertbe. És most a mindenható Isten legyen veled, köszöntsd Léni nénit és csókold meg helyettem. Kóburg várában, az 1580. esztendőben. A te édes atyád : Luther Márton. Ebben a népes családban szorgoskodott gondos anya- és fáradhatatlan háziasszonyként Bóra Katalin. Kitünően tudott gazdálkodni. Ez nemcsak abban nyilatkozott meg, hogy állatokat tartott és szorgalmasan művelte a veteményes kertet, hanem abban is, hogy mintaszerűen be tudta osztani a család jövedelmét. Erre pedig ugyancsak szükség volt, mert Luther szegény ember volt. Könyveiért, előadásaiért soha egy fillért nem fogadott el, holott meggazdagodhatott volna belőlük; jövedelmét az az évi 200, majd később 300 arany tette ki, amit a választófejedelemtől kapott. De szükség volt a takarékosságra azért is, mert mint egyik életrajzírója megállapította, Luther „rossz számtanista“ volt. S ez határt nem ismerő jótékonyságban nyilatkozott meg nála. Megtörtént, hogy egy-egy értékes serleget, amelyet tisztelőitől kapott, odaadott egy-egy szegény embernek. S amit Luther széleskörű jótékonysága elvont a háztartástól, azt Bóra Katalin gazdálkodó ügyességének kellett pótolni. Sikerült is adósság nélkül elvezetni a nagy háztartást. Mindennap hajnali 4 órakor kelt s erélyes kézzel végezte sokféle teendőit. Férje az előbbiért „wittenbergi hajnalcsillag“-nak, az utóbbiért „Kata úr“-nak, vagy „Kata doktor“-nak szokta tréfásan nevezni. Lutheréknál talált állandó lakást és eltartást Bóra Katalin egyik nagynénje, a sokszor emlegetett Léni néni is. S odatartozott a sok szegény özvegy, árva is, akik Luther hajlékában találtak melegszívű támogatást. Odatartoztak azok a szegény diákok is, — akadt köztük olykor egy-egy magyar is, — akik tanáruktól Luthertől nemcsak tudományos és lelki táplálékot, hanem testi táplálékot is kaptak a szerető család asztalánál. Odatartozott az a Tölpel nevű kis kutya is, amely mindenkinek kedvence volt s amelyet Luther — s ez jellemző derűs, gyermekded lelkületére — többször is emleget. A szerető barátok köre is hozzátartozott Luther családjához. Melanchton volt a leggyakoribb közöttük, aki meghitt barátja és munkatársa volt a reformátornak. De jöttek mások is. Az Isten-adta testi javak hálás vétele után megkezdődött a beszélgetés. Luther vitte a szót. Emlékeiből, lelkének kifogyhatatlan kincsesházából egymás után hozta elő a különböző beszédtárgyakat és gondolatokat. A török-kérdédtöl kezdve a legsúlyosabb tudományos kérdésig, a mindennapi tereferétől a legniagasztosabb lelki dologig sok mindenről szó esett ezeken a beszélgetéseken. Később a Luther asztalánál ülő tanítványok lejegyezték a beszélgetést s így „asztali beszélgetések“ néven rendkívül értékes anyag maradt ránk, amely mindennél jobban bevilágít Luther lelkivilágába. Beszélgetés után előkerültek a hangszerek, meg a kották, a jelenlevőkből hevenyészve énekkar alakult s a háziáhítat megszentelt levegőjéből szállt ég felé az Istent dicsőítő ének. Bóra Katalin, a „kedves, hű asszony“ (Luther szavai) 6 évvel élte túl a férjét. 1552 december 20.-án halt meg. A torgaui városi templomban várja az ő örök életre támasztó Krisztusát. Luther családja egyenes ágon kihalt s ma már csak mellékági utódai élnek a reformátornak. De minden evangélikus család, amelynek oltárán a wittenbergi család Isten szerint való megszentelt életének lángja lobog, Luther családjának lelki utódja. — 1530-ból maradt ránk Várdai magyar érseknek egy rendeleté, amelyben azt mondja, hogy a papok sokkal jobban teszik, ha házasság helyett nyíltan gazdaasszonyokat tartanak feleség gyanánt. (Egyháztörténeti emlékek. 1.-—V. Bp. 1902— 1912, 1, 162.) Mennyivel más tanácsot ad nekünk a mi Lutherünk a tisztes papi család evangéliomszerü megalapításával. Luther a nőnek is visszaadta Istentől kapott hivatását. A középkor tétlen apácáját, harci paripán ülő, háborúsdit játszó hősnőjét és szórakozó léha dámáját családanyává és házi asszonnyá tette újra. Evangélikus nők! Legyetek hálásak ezért is Luthernak. Evangélikus családok! Virágozzék közietek a wittenbergi I.uther-család hűsége, békessége, tisztasága, boldogsága! (Kővetkező cikkünk ci me : Luther és az Iskola.) Szabó József. Tanácsadó. Kérdés. Egy tanító írja: Hozzánk, mint leánygyülekezetbe évenként csak négyszer száll ki az illetékes lelkész. Ez alkalmakkor a délutáni istentisztelet keretében vallásos ünnepélyt szoktunk tartani, amelyen az ifjúság is szerepel. Advent második vasárnapján is hozzákészültünk s mivel leventék is szerepeltek, személyesen kértem el az oktatótól őket. Az illető meg is ígérte, hogy elengedi őket s mégis ottfogta a foglalkozáson sőt egynek ki mégis eljött igazolatlan mulasztása van. Nem lehetne-e ez ügyben valami utón módon orvoslást találni ?“ Felelei. A törvény kimondja, hogy a leventék foglalkoztatásánál a valláserkölcsi nevelés, tehát a templombajárás az első. Éhez minden leventeoktatónak alkalmazkodni kell. Ha nem teszi, tessék feljelenteni a vármegyei testnevelési felügyelőségnél.
