Harangszó, 1935
1935-12-22 / 52. szám
426. HARANGSZÓ I $35 december 22. visszahull a folyton tovairamló, mélybe furakodó habokba, vannak állam- elméletek, melyek azt tanítják, hogy az egyén nem egyéb, mint a nagy gépezeten egy picinyke rész, egy szögecske, mely ha megkopik, mással cseréltetik, fő a gép megmaradása s nem baj, nem veszteség, ha ezernyi- ezer kis részecske elkopik is, csak az egész gép mozgása legyen ütemes és szabályszerűen egységes. Tanítják, hogy az ember, az egyén nem több, mint egy levélke az óriási cserfán ; a levél szükségképpen elfonnyad és lehull, de a fa megmarad. Sivár és lélekfolytogató e felfogás. E világ szemlélet csak a zsarnokság dicsőítése s a kicsinyek, szegények kárhozata. Hála és „dicsőség legyen Istennek az Ő Fiáért, aki kicsinnyé lett, hogy a kicsinyeket naggyá tegye; szegénnyé lett, hogy minket mennyei kincsekkel gazdagítson; elhagyta égi trónját, hogy minket a menny örököseivé, az istenfiuság birtokosaivá tegyen; elszenvedte a testi halált, hogy nekünk az örökélet boldogságába utat nyisson. Oh, mily naggyá tett, mily égi magasságba emelt minket, a föld elmúló por gyermekeit, akiket odafüzött az Isten szivéhez. Itt emberi szem látása szerint kicsiny, jelentéktelen és szürke átlagember lehetek, de az ő szemében, az Ő értékelése szerint én oly drága vagyok, hogy az Isten szeméből áldott örömkönny csordul ki az én megtérésemen. Ujjong a lelkem, boldogság és szent méltóság érzése zsibong át szivemen, midőn erre gondolok. A karácsony az ember felemelése s az Isten alázatos lehajlása: ott a szegényes elhagyott istállóban angyalok állanak díszőrséget az Isten Fia álmánál Correggio képén, melyen Jézus születését festette meg, nincs mesterséges fényforrás, tehát nincs tűz, melynek fénye bevilágítaná a betlehemi istállót, nincs holdfény, mely beáradna a széljárta, ajtó nélküli bejáraton, ott a fényforrás az az áldott kisded. Ö világít. Kicsinyke testén áttüz valami rózsálló, titokzatos világosság; ebből hull az édes anyja arcára, ez száll ki a sötétségbe, hogy az kevesbüljön. Micsoda szép tanítás ! A betlehemi gyermek az örök fényforrás, honnan bánatos lelkek vigaszt, bűnös szívek irgalmat, szenvedők gyógyulást, haláltól irtózok reménységet nyernek. Ő az, aki bennem, az én bűnös lelkemben Isten értékét látja, egy sárba hullott koronagyöngyöt, amiért aláhajlik, egy eltévedt bárányt, akit megkeres és ölébe vesz, egy züllött királyfiut, ki a tékozlás utján leromlott egészen a vályúig, Legyen békesség! Könyves Kálmán király. Tragédia 5 felvonásban. Irta: id. Endreffy János. 8 9. JELENET. Kálmán, Úros, Vatha, Péter. ÚROS: Felség! Álmos urunk után én is, mint egyik tanácsosa, a te hűségedre térek. Ezentúl téged vallak uramnak. Felség, bocsáss meg! (Térdelve ott marad.) VATHA: Vallom és fogadom szentül, hogy a leghűségesebb jobbágyod leszek holtomig. Felség, bocsáss meg! (Térdelve ott marad.) PÉTER: A te ellenséged az én ellenségem, aki ellen életem árán is megvédlek. Felség! Bocsáss meg! (Térdelve ott marad.) KÁLMÁN: Álmosnak megbocsátottam, megbocsátok nektek is. Hű jobbágyaim lesztek, jutalmatok el nem marad. (Mindnyájan fölkelnek.) ÚROS: És most templomba megyünk imádkozni érted, boldog uralkodásodért és a fiadért, a jövendőbeli magyar királyért. (Elmennek.) 10. JELENET. Kálmán, István testőr. ISTVÁN TESTŐR: Felség, Felség! (Felindulva, térdreesve.) KÁLMÁN: Kelj föl és beszélj nyugodtan, ha beszélni valód van. ISTVÁN TESTŐR: Felség, Felség, nem tudom megmondani. Nem merem. Borzasztó, iszonyú! KÁLMÁN: Mondd el szép csendesen, bármi legyen. ISTVÁN TESTŐR: De ilyen gazságot! Jaj Istenem... Jó... Összeesküdtek a te és fiad élete ellen: Álmos, Predszlava, Úros, Vatha, Péter... összeesküdtek... KÁLMÁN (felijti fejét, meredten néz a tisztre, elfojtott izgalommal szól): Mondd csak te még egyszer! ISTVÁN TESTŐR: Akiket megneveztem, összeesküdtek életed ellen. KÁLMÁN: Ősszé...es...küdtek... nem..., ez hihetetlen. ISTVÁN TESTŐR: Rejtekhelyemen kihallgattam őket. Sokáig tanakodtak, esküdöztek, hogy végrehajtják a gaztettet. Vatha a tőrét mutogatta, Péter a kardjára csapott, Úros megfogadta, hogy borodba mérget önt. Predszlava tomboló kárörömmel élvezte bekövetkezendő halálodat. KÁLMÁN: Nem, ne folytasd. (Jár felindultan, kezeit két halántékához emeli, meg lebocsátja. Ez pár percig tart. Aztán leül és meredten néz maga elé, de ismét hirtelen felkel. Megint a tiszthez fordul. Erőltetett nyugalommal, szinte szótagolva.) Semmit abból, amit te most itt nekem elmondtál, senkinek el ne árulj. ISTVÁN TESTŐR: Néma leszek, mint a sír. KÁLMÁN: Csak az imént biztosítottak engem hűségükről, csak az imént... Herceg, gyilkos szívvel jössz békülni Isten szent színe elé a templomba? Nem félsz az Isten haragjától? Hogy az oltár előtt a földhöz sújít? Nem félsz, hogy a föld megnyílik lábaid alatt és te a tátongó mélységbe zuhansz nyomorultan.1.. Fájdalom, nekem volt igazam és nem a tanácsosaimnak, amikor nem akartam neki hinni és megbocsátani. Most már ne menjek a templomba? Igenis, elmegyek hálát adni az Istennek, hogy az összeesküvést fölfedezni segített. Elmegyek a templomba imádkozni, hogy az istentelenek sohase győzzenek, imádkozni a becsület, a jellem és a tisztesség diadaláért. Legyen meg a kibékülés is, hadd lássa a világ Álmos pokoli álnokságát... Megyek, megyek a templomba... (Elmegy, utána István testőr.) (Függöny.)
