Harangszó, 1935
1935-12-08 / 50. szám
412 HARANGSZÓ 1935 december 8. látta a pohár borban is, az csak az ő egészséges életfelfogására vall. Ezt iszákosságnak nevezni ép oly elfogult aljasság, mintha valaki borisszának nevezné Pál apostolt azért, mert Timóteus- nak bort ajánlott. Az iszákos ember nem képes alkotó munkára. Ezzel szemben válasszunk ki Luther életéből néhány esztendőt s nézzük meg,, hogy mit alkotott Luther abban az évben. 1521. Denifle, római katolikus papi történetíró szerint ebben az évben adta magát ivásra. S mégis ebben az évben Luther 28 kisebb-na- gvobb művet írt, amelyek a Luther-művek weimári kiadásában 985 oldalt tesznek ki. Ugyanez évben lefordította Melanchton egyik latinnvelvű könyvét német nyelvre, megkezdte az úites- támentom fordítását és egy egyházi posztilla-könyv írását. Egyben nagyon sok levelet is írt, melyek közül 72 még ma is birtokunkban van. Ugyancsak 1521-ben összesen öt hetet utazott s több napon keresztül komolyan beteg volt. 1523. Ekkor kezd betegeskedni. Nagy fejfájás gyötri. Mégis ebben az esztendőben 14 naDÓt utazásban töltött, 24 különböző terjedelmű könyvet írt, 150 prédikációt tartott s kiadta Mózes 5. könyvének magyarázatát, amely a weimári kiadásban 247 oldalt tesz ki. Ugyanakkor befejezte Mózes Öt könyvének németre fordítását. viszont megkezdte Józsue és Eszter könyvének fordítását. Ebből az évből ránkmaradt 112 levele is ami pedig csak töredéke az évi levelezésének. 1530-.ban 5 és félhónapot töltött Koburgban. Feje annyira fájt, hogy mint írja, szabadságot kellett vennie magának. Mégis ezalatt az 5 és félhónap alatt írt Luther 12 kisebb-nagyobb könyvet, befejezte Jeremiás könyvét. részben lefordította Ezékielt és a kis prófétákat, lefordított néhány Aesopus-mesét. Azonfelül írt sok levelet és hosszabb cikket, amelvek közül 123 ránkmaradt. 1545. A 62 éves elfáradt. kimerült, szolgálatban elégett Luther a sír szélén áll már. Mégis kéthónapot töltött ez évben is utazásban, még mindig több művet írt befejezte Mózes első könvvének magyarázatát írt több mint 60 levelet s megírta emlékiratait. Ilven óriási munkásságot tudott volna-e kifejteni egy „iszákosságban agyalágyult“ ember? De hiszen tudjuk, hogv az Isten szent Fiát is megvádolták, többek között iszákossággal és nanvétküség- gel is. (Máté 11. 18—19., Lukács 7, 33—34.) Azok. akik Luther ellen a fenti vádakkal agyarkodnak vagy egyszerűen hazudnak, vagy az ő tréfás megjegyzéseit magyarázzák rosszindulatúan, vagy oedig mástól származó nyilatkozatokat tulajdonítanak néki. (Pl. nagyon sok ellensége néki tulajdonította sokáig az alábbi frivol verset: ..Aki nem szereti az asszonyt, bort s nótát, Ügyefogyott bolond egész életén át.“ Holott világos megállapítást nyert, hogv ezt az eredetileg olasz diáknótát egy Voss nevű lelkiismeretlen ember fogta rá Lutherre.) Megvádolják Luther fellépését is. Hogy némelyek ellene való gyűlöletből annak a kornak minden szerencsétlenségéért öt tették felelőssé, hogv őt okolták a bricsesz- nadrág divatbajöttéért, a kenyér, a vaj. sajt és tojás megdrágulásáért. azon. mint elvakult butaságon, legfeljebb mosolyoghatunk. De ki kell térnünk arra a vádra, amely helytelen színben akarja feltüntetni Luther fellépésének indokát és célját. Szeretnék a dolgot úgy feltüntetni, mintha Luther azért lépett volna fel, mert minden áron el akart szakadni a római katolikus egyháztól. Ezzel szemben az igazság az, hogy Luthernak gondolatában sem volt kezdetben kivá'ni a pápás egyházból. Senki nála a római katolikus egyházat jobban nem szerette s a pápát senki nála jobban nem tisztelte. Egyik iratában ezt olvassuk idevonatkozólag: „Tudja meg az olvasó, hogy szerzeies és dühös pápista voltam. Úgy bele voltam bolondulva a pápai tanokba, hogv ha rajtam áll, kész lettem volna mindenkit megölni, vagy megöletni, aki csak egy hajszálnyira is megtagadja a pápától az engedelmességet. Nem voltam jéghideg a pápa védekezésében mint Fck és társai, akik valójában inkább hasuk kedvéért látszalak a pápát védeni és nem azért, mintha a dolgot komolyan vennék ... En részemről őszinte szívvel cselekedtem . . .“ Luther már erfurti bibliatanulmányozásakor látta a sok visszaélést, 1511-ben volt Rómában, ahonnét azzal a meggyőződéssel tér haza, hogv „ha van pokol, Róma reá van építve, mert ott minden bűn divatos“,—mégis csak 1517-ben szegezi ki a 95 tételt s csak három év múlva, a pápai átoktól kiüzetve hagyta ott a tisztulás elől mereven elzárkózó pápás egyházat. Közben mindent megkísérelt annak érdekében, hogy a szükséges tisztítás az egyházon belül menjen végbe. ír a püspököknek, mély hódolattal ír a pápának, kéri, könyörgi, sürgeti a reformokat, csak mikor süket fülekre, sőt durva kitaszításra talál, lép rá az önálló cselekvés útjára. Először védi a pápát, az egyház szertartásait s egyik prédikációjában azt mondja, hogy most, amikor oly sokan megvetik a papi rendet, most van itt az ideje annak, hogy minél többen lépjenek a papi pályára. S hogy mozgalmában szerzetes társai se láttak mást, mint az Ur háza iránti égő szeretetet, azt bizonyítja, hogy rendje kerületi vikáriusnak is megválasztotta. Luthernak, ki akkor a sajá lelke számára már békességet talált, sokkal kényelmesebb lett volna egyéni boldogsága birtokában csendesen maradni a kolostori cellában, semmint kilépni ádáz harcok szinterére, de kénytelen volt fellépni, mert ellenállhatatlan erővel szorongatta a pusztuló lelkekért érzett felelősség és az a belső tűz. amely az apostolokkal valamikor azt mondatta: „Nem tehetjük, hogy ne szóljunk azokról, amiket hallottunk és láttunk“. —Azt az aljas vádat, hogy Luther azért kezdte meg a reformációt, hogy megnősülhessen, elintézhetjük azzal, hogv Luther fellépése után csak 8 évvel. 1525-ben nősült meg, akkor is csak barátainak példaadásra való buzdítására. — Olyanok is voltak, akik Luther fellépését haszonleséssel, előnykereséssel igyekeztek megindoko'ni. Luther fellépése azonnal két táborra osztotta a világot. S Luther a feléje sugárzó szeretet mellett az ádáz gyűlöletet is azonnal megtapasztalta. Látnia kellett, hogy az ő egész élete rámegy erre a küzdelemre. Előnyt az jelentett volna számára, ha hallgatott volna, hiszen ez esetre püspökséget és bíborosi kalapot is kínáltak néki. De néki az élete sem volt drága, csakhogy elvégezhesse Istentől kapott hivatását. Váddal szokták illetni Luther tanait i s. Hogy menrontotta. kiüresítette a keresztyénséget. Ez a vád ta'ált sértőhangú kifejezést Bangha páter következő nyilatkozatában is: „Inkább tudnék lenni pogány, mint protestáns“. Ezzel szemben mi midig emelt fővel mondhatjuk ellenségeinknek: „Mutassatok nekünk csak egyet is Luther tanaiból, amelynek nincs bibliai alapja s mutassatok nékünk olyan evan- géliomi igazságot Jézus istenségétől kezdve a halottak feltámadásáig. amely hiányzik a lutheri egyház hittanából“. Aki ismeri a kiskátét és az apostoli hitvallást, az láthatja, hogy egyházunk egyetlen alapja a Krisztus és az Ő igéje. Amit Luther elvetett, az vagy nélkülözi a bibliai alapot, vagy egyenesen bibliaellenes. Végül, ahogy igyekeztek egyesek beszennyezni Luther bölcsőjét, úgy megrugdalták a koporsóját is. Már 1546 és 1591 között 26 római katolikus és 40 evangélikus könyv foglalkozott Luther halálával. A legutolsó idevágó művet Gra- binski írta 1910-ben, „Hogyan halt meg Luther?“ címen. Egy Tschermák nevű prágai tanár azt állította, hogy agvlágyulás- ban halt meg. Holott Krause berlini és Hennicke zerbsti orvosok megállapították, hogy Luther halálát hüléses megbetegedésből folyó szívbénulás okozta. Ezt bizonyítja az is, hogy a reformátor utolsó pillanatáig öntudatánál volt. Utolsó szavai ezek voltak: „Békében és örömmel megyek el. Isten áldjon mindnyájatokat. Uram a te kezeidbe ajánlom lelkemet“. —: 1568-ban bukkan fel az a hazugság, hogy Luther öngyilkos kézzel felakasztotta magát. Holott szemtanuk igazolják Luther természetes halálát, köztük Landau János eislebeni gyógyszerész. Nyomtatásban ez a hazugság először egy Bozio Tamás nevű olasz könyvében jelent meg 1591-ben. A vita 1688-ig tartott. 26 római katolikus és 9 protestáns vitairat jelent meg róla. A vitát ismét felújította 1889-ben Májunké, de Paulus Miklós részéről olyan teljes és világos cáfolatot nyert, hogy ez a hazugság egyszersmindenkorra elhallgatott. íme, szemébe néztünk a főbb Luther-vádaknak. Nem azért tettük, mintha nekünk kellene ma tisztára mosnunk a reformátor alakját. Réges-régen tisztázta őt az Isten azzal, hogy elhívott szolgáját megáldotta s müvét kegyelmesen megkoronázta. Az sem célunk, hogy Luthert szentnek tüntessük fel. Az alázatos Luther maga tiltakoznék ez ellen legélesebben. Ő is gyarló, botló esendő bűnös ember volt. Nagysága éppen abban van, hogy olyan világosan meglátta a saját és minden lélek megvál- tásra-szorultságát. Ezért tudott eszköz lenni a reformáló Isten kezében. A reformáció akkor is Isten műve lenne, ha maga Luther akasztófán fejezte volna be életét. Csak az volt a célunk, hogy Luther életére vonatkozó néhány, mindmáig divatos ferdítést és hazugságot odaállítsunk az igazság fényébe. Végezetül hadd álljon itt fordításban egy érdekes vers, amely egy 1625-ből származó könyvből való s amely érdekesen mutatja a Lutherrel szemben ellentétesen megoszló kétféle véleményt. Ha a verset a rövidebb sorok szerint olvassuk, akkor Luther-gyűlölet hangzik belőle, ha pedig a két versszakasz sp- rait egybeolvassuk, akkor Luther meíletti vallástétel válik belőle:
