Harangszó, 1935
1935-10-27 / 44. szám
1935 október 27. HARANGSZÓ 363 természetesen semmit sem érthetett meg. Az én bibliám. Mit lehetne írni az enyémről? Megment-e engem s a köröttem élőket a magyar ev. egyháznak? Hazafiasságomnak van-e mondanivalója? S nem tekintem-e érdemnek, ha olvasom? A biblia Isten kegyelmi ajándéka. Úgy is kell megbecsülnöm. Úgy is kell élnem vele. A 150 éves ágfalvaí templom. Falusi templomviszonyok és igények mértékével mérve, igen szép és igen nagy az ágfalvai evangélikus templom. Nem egy jómódú kegyúrnak adakozó gesztusa emelte Istennek dicsőségére, hanem evangélikus templomépítések elé gördített közismert akadályok dicső leküzdése után emelte a hivek verejtékező áldozata. Ágfalva evangélikus volt már akkor, mikor ez a képen látható templom még csak a messze jövő mellében rajzolódott ki. A reformáció hullámai már a XVI. század elején elárasztották Sopron környékét. Több neves lelkész szerepel a gyülekezet történetében 1673. dec. 22.-ig, mikor is megjelentek a győri püspök katonái, erőszakkal elvették a templomot (a régi római katholikus templom) és halálbüntetés terhe mellett tiltották meg újabb evangélikus istentisztelet tartását. Az utolsó lelkész, Rosner Mátyás, fenti szigorú tilalom ellenére is megjelent 1673. karácsony másodnapján, buzgó istentisztelet keretében búcsúzott híveitől, minek utána vándorbotot vett kezébe és elindult a reformáció hazájába, hogy a halálbüntetés elől meneküljön. Eljött a 110 esztendeig tartó árvaság ideje, mialatt csak a közeli soproni cvangélikusságnak kezdetben az Eg- genberg-féle házban, majd nemsokára egy Sopronban épített fatemplomban tartott evangélikus istentiszteletei mentették meg a végleges kialvástól az cvangéliom izzó parazsát. De alig, hogy megjelent a türelmi rendelet, újból lángrakapott a templomszeretet tüze. A klerikális megye kibúvót talált még a türelmi rendelet paragrafusaiból is, ezért az ágfalva-bánfal- va-lépésfalvai evangólikusság derék felügyelője, Lisszy György szenátor vezetésével magához a császárhoz fordult a templomépítési engedélyért. A császári udvar megadta az engedélyt, de a katolikus érzelmű megyei hatóság még mindig nem adta meg magát. A császári leirat ugyanis „több“ filiáról tesz említést, melyek a soproni imaháztól több, mint egy órányira feküsznek, a megye szerint pedig csak az „egyetlen“ Lépésfalva fekszik ilyen távolságra, ezért a gyülekezetek kérvényét elutasítja. Erre két buzgó evangélikus hívő, az Alsómes- teriböl ide szakadt Kan János és Wödl Pál, újabb kérvénnyel személyesen elindultak Pozsonyba a császári udvarhoz. A döntés nem késett sokáig. A gyülekezet megkapta a türelmi rendeletben körvonalazott vallásszabadságot. Azonnal lelkész és tanító után néztek. Lelkésznek meghívták az ágfalvai származású Harnwolff Mátyást, ki az akkori nemesdömölki magyar-német gyülekezetnek volt a 2. lelkésze. Tanítónak pedig az ugyancsak ágfatvai származású Ehnl Jánost hívták meg. Az engedély megérkezését követő napon azonnal örömistentiszteletet tartottak egy falusi kertben, melyen grófi előkelőségek és Sopron szab. kir. város tanácsa is résztvett. Most már volt lelkészük, de még mindig nem vol't templomuk. Ez is meglett azonban nemsokára, bár nem olyan könnyen, mint gondolták a buzgó atyafiak. Kellett a templom, mert a lelkész bérelt lakása szűknek bizonyult a hívek befogadására. A városi tanács, mely jórészt evangélikusokból állt, igen előzékenyen telket engedélyezett templom, pap. és tanítólak építésére, de a klerikális megye itt is akadékoskodott. A helyi r. kát. lelkész és tanító uszítására megjelent Illés István szolgabíró, aki nem kevesebbet akart megtitlani, mint a már megkezdett népiskolai oktatást, a városi tanács által engedélyezett telepen való imaházépítést és a harangozást evangélikus temetés alkalmával. Ebben az esetben is a császári udvarnak kellett az utolsó akadályokat elhárítania. De II. József nemcsak rendeleteket adott ki, hanem azokat pontosan végre is hajttatta. Nagy lelkesedéssel megindult az építkezés. Mindenki dolgozott és áldozott. Az ifjúság a templomépités szent szolgálatába állította izmos karját. A szomszédos községek is testvérkezet nyújtottak az építkezéshez. Így vált lehetségessé, hogy az új imaházat 1785. júl. 3.-án ünnepélyes keretek között felavatták. De az olyan nagy sietséggel felépített imaházon csakhamar erőt vett az idő vasfoga. Ezért 50 év múlva átépíttették olyanná, amilyen alakban még ma is ott áll a falu közepén. Uj oltár, szószék és orgona került a templomba. Ezt azután 1835. szept. 27.-én adta át szent hivatásának Kiss János szuperintendens. A gyönyörű szép torony 1869—70-ben épült. Ez nagy körvonalakban az ágfalvai ev. templomnak története, melynek 150 éves jubileumát a közelmúltban ünnepelte nevezett gyülekezet és melynek felettébb érdekes története legközelebb Scholtz Ödön esperes tollából részletesen is megjelenik majd könyvalakban. * Szeptember 22.- én ülte meg a gyülekezet nagy örömünnepét. 3000 P-s ünnepi ruhát adott a gyülekezet a 150 éves templomra Csillogó fényáradat lopakodott be az új színes ablakokon, örömsugarak özöne ragyogott a hívek szeméből. Roskadásig megtelt az egész templom. Sopron, Harka, Balf, a sop- ronbánfalvai filiából mintegy 500-an, sőt még a szomszédos „burgenlandi“ községekből is eljöttek sokan, hogy „örüljenek az örülökkel“. Scholtz Ödön esperes, a gyülekezet lekésze, az oltári szolgálat keretében újból felavatta a hívek nagy áldozat- készsége árán renovált templomot. Da- r.ielisz Róbert harkai lelkész pedig ünnepi igehirdetésében megszólaltatta a 84. zsoltárban megcsendülő epekedést az Ur tornácai után, minek kapcsán az evangélikus templomok áldásairól beszélt. Az igehirdetés előtt és után az ágfalvai, ill. sopronbánfalvai dalárda, vitéz Felkay Sándor és Polszter László karnagyok vezetésével, emelte áhitatos ének szárnyán az egek Urához a több ezer főnyi hívek lelkét. Az igehirdetés után Scholtz Ödön esperes ismertette a templomépítés Az ágfalvai templom.
