Harangszó, 1935
1935-10-27 / 44. szám
1935 október 27. HARANGSZÓ 361. diadalmasan győzedelmeskedő Jézus Krisztus! * Megkötözték Sámsont. Saját népe kötözte meg, de a kötelek úgy pattogtak le róla, mint az égett cérna: erőtlenül, tehetetlenül. Megkötözték Luthert is. Sőt a saját népe is megkötözte: birodalmi átok, egyházi átok rettenetes kötelek voltak hajdanában. Császárok, királyok nyögtek guzsbakötözve miatta. Luthernek nem ártott a mások szemében olyan rettenetes erős kötelék. A középkor Sámsonját az Úr lelke felindította s a középkor rettenetes kötelei, egyházi átkai, birodalmi átkai úgy hullottak le róla, mint az égett cérna. Nem Luther érdeme volt ez, hanem annak az érdeme, aki ismételten „felindította“ őt: Jézus Krisztus érdeme! * Miben állott a középkor Sámsonjának rettenetes ereje? — kérdezték a középkor filiszteusai, Delilái, de kérdezik a maiak is, hogy szembe mert szállni az egész akkor ismert világ minden hatalmasságaival. Pál apostollal válaszolhatott az ámuló világnak: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít“. (Fii. IV. 13.) Krisztus volt ereje. A reformációt Krisztus vívta ki: Luther csak eszköz volt! Mindig mosolygok azokon az állításokon, hogy mi evangélikusok, ha nem is szentet, de mégis csak embert ünnepiünk a reformáció emlékünnepén! Mekkora tévedés! Egyetlen evangélikus templomban sem ünnepelünk embert, egyetlen pirosbetűs ünnepünk sincsen, mely ember ünnepe volna. A reformáció ühnepe sem ember ünnepe, hanem annak a Krisztusnak az ünnepe, aki önmagát ostorozó, egész éjszakákon át magát virrasztással gyötrő, böjtölésekkel önmagát kínzó gyenge barátból Sámsont alkotott, a pogányságtól megfertőzött középkori keresz- tyénségből pedig tiszta evangéliumi vallást! * Ünnepelsz? Miből áll ünneplésed? — Megemlékezésből? Az kevés, sőt semmi! Hol van Krisztus? Nem zártad a feledés várába te is? Nos, akkor nyisd meg a feledés várát s engedd, hogy bevonuljon a reformáció emlékünnepén Jézus a latrok legsötétebbi barlangjába: saját szívedbe! — Ha ezt megteszed, akkor a legméltóbb keretek között ünnepeled meg a reformáció emlékünnepét ! Nagy Luther — kis ember. Az amerikai Baltimoreban jövőre óriási méreteiben páratlan Luther-szob- rot álh'tanak fet. A szobor gondolatának megindítója az amerikai evangélikus egyház egy buzgó tagjához, Wallenhorst indított Sámson, csak eszköz volt Jézus kezében! * A középkorba bevonuló Krisztusnak megvolt a hivatása. Mint egykor a jeruzsálemi templomot, úgy tisztította meg a középkor ke- resztyénségét. Kezében kötéldarab volt és azzal űzte, hajtotta ki a kútárakat a középkor egyházából. Csattogott, pattogott a rettenetes ostor, Jézus ostora, a főpapok, császárok, sőt a pápa hátán is. Krisztus kötélből font rettenetes ostora volt: Luther. * Kölyökoroszlán bömbölve rontott Sámsonnak. Szét akarta tépni. „Az Űr lelke felindította“ Sámsont s játszi erővel szakította ketté a kö- lyökoroszlánt, mintha csak fiók gödölye lenne. Kölyökoroszlánok bömbölve, szitkozódva rontottak Luthernek. Kajetánok, Eck Jánosok csattogtatták véres fogaikat körülötte. Szét akarták volna tépni. Talán szét is tépték volna, de ott volt „az Úr lelke“, amely felindította a középkor Sámsonját s játszi erővel szaggatta darabokra a bömbölő kölyökoroszlánokat, Kajetánokat, Eck Jánosokat, mintha jámbor fiókgödölyék lennének csupán. A bömbölő kölyökoroszlánok hült poraikban nyugodtan pihenhetnek: nem Luther terítette le őket, hanem a minden akadályon PREDSZLAVA: Az én emberem vagy. Férfi tetőtől talpig. A hősök hőse. Elveszed jutalmadat. Csókold meg a kezemet. FŐVEZÉR: (Térdelve csókol kezet, aztán el.) PREDSZLAVA: (A harci dal utolsó sorait dúdolva el.) Az Álmosért, az hercegért Diadalról diadailra, És az nagy diadal után Haza térünk koszorúzva. 8. JELENET. Álmos, Pál püspök. (Együtt jönnek.) PÁL PÜSPÖK: Herceg! Szeretnélek arról az útról visszarántani, amelyen meggyőződésem szerint vesztedbe rohansz. ÁLMOS: Miféle vesztembe? Beszélj világosan... Mit akarsz? Meggondoltad szavaid súlyát?... PÁL PÜSPÖK: Herceg, még nem késő. Dobd el a király ellen emelt fegyvert. Testvérháború, polgárháború, magyar magyar ellen, fiú apa ellen, apa fia ellen... Ez lelketlen nemzetgyilkolás, az ország és családok békéjének rettenetes feldú- lása. Herceg, ennek nem szabad megtörténnie. ÁLMOS: Te, te! Ellenségül, vagy barátul állsz-e itt? PÁL PÜSPÖK: A leghívebb híved voltam, vagyok és maradok holtig és ez adja nekem a bátorságos szót püspöki ajkaimra. ÁLMOS: De akkor kell, hogy fájjon a te szíved is azért, ahogyan a testvér én velem elbánt: megalázott, elvett tőlem mindent, megfosztott a hercegségemtől. És akkor szavaid élét ne ellenem, hanem a király ellen fordítsad. PÁL PÜSPÖK: Pártot ütöttél a koronás király ellen. A király többszöri lázadásodat leverte és csak ezután fosztott meg a tiszai országrésztől. Mert így szoktak a győztes uralkodók cselekedni: De te nem okultál, újra lázadói. ÁLMOS: Én most 5-ik Henrik német császár segítségével bosszúálló hadat vezetek a király ellen, aki most végre a kezembe fog kerülni. PÁL PÜSPÖK: Nem úgy herceg, nem úgy. Lásd most te én bennem az Ür követét hozzád, aki azt üzeni neked általam, hogy tedd félre a felkent királyod ellen kivont kardot, máskülönben az a kard nem a királyt, hanem téged magad fog halálra sebezni. ÁLMOS: Én neked nem hiszek, még ha ezerszer szebben szövöd is szavaidat. Az a kard most le fog sújtani a királyra és akkor én aztí jól megforgatom a szívében, abban az ál nők szívében. És ha csecsemő lesz a házában, annak sem kegyelmezek. A fehérvári koronázáskor engem is megkoronáztak a hercegi diadémával, amivel a hercegség törvényes urává lettem. Istentelen, jogtalan és irgalmatlan gaztett volt azt tőlem elrabolni. PÁL PÜSPÖK: És te most a német császár segítségével reméled kiharcolni jogaidat. Ezért te a gyenge, szövetkeztél a hatalmassal. Nem félsz, hogy a nagy hal felfalja a kis halat? Nem tudod, hogy az ember csak a maga erejéből lehet boldog? A császár segít, de aztán hűbérúra lesz a magyarnak, akit adófizetésre is fog kényszeríteni. Te ezt jól tudod, herceg és mégis az ország nyakára zúdítod azt a magyar hazára éhes Henriket? Kész vagy feláldozni a nemzet függetlenségét. Hol a lelkiismereted, herceg! Herceg, ez árulás, hazaárulás, hazaáruló vagy, ha a császárt beengeded. ÁLMOS (a püspökhöz ugrik és ütni akarja, de a püspök kezével kivédi az ütést. Magánkívül harsogja): Átkozott papi fajzat, torkodra forrasztom a szót. (Folytatjuk.)
