Harangszó, 1935
1935-10-06 / 41. szám
1935 október 6. HARANOSZÓ 333 beszélt olyan sokat kitartásról, hűségről, állhatatosságról. S az is bizonyos, hogy a keresztyén ember földi élethivatása nem a görögtüzes cifra csillogás, nem is szalma- lángszerü hangulathullámzás, hanem hogy átvilágítson életén a Krisztus örök megbízható világossága és kisugározzák szivéből a Krisztus tüzének megbízható melege, mert sok itt a vak és didergő lélek. Lelkes ember sok van közöttünk ; — megbízható emberek kellenek. Hangulat-evangélikus is sok van közöttünk; hű evangélikusok kellenek. Sz. J. Október hatodikán. Irta: Jánossy Gábor. Október hatodikán szálljon magába minden ember, aki ember és magyar, akit ez a csonkaföld hord s bús egével betakar. Emlékezzünk és imádkozzunk. A hazája pusztulásán, a népe megrontásán kesergő ókori próféta szavai szállnak zokogó hangokon ma magyar szívekből a teremtő és megtartó Istenhez: „Uram tekints le ránk és lásd meg a mi gyalázatunkat. A mi örökségünk szállott a kívülvalókra, hazánk az idegenekre. Siralomra fordult a mi örömünk és leesett a mi fejünknek koronája. Téríts meg minket, Uram, tehozzád és megtérünk, fordítsd meg a mi napjainkat, mint vala a régi időben“. Emlékezzünk az aradi tizenhárom vértanúra e napon és imádkozzunk az szentelve és megáldva ezen mi ünnepünk. És legyen áldott az, aki anyagiakkal a mi segítségünkre sietett. íme, az Isten csodálatos útja! Kikit oda vezérel, ahová ő akarja. Varga is sok mindenféle utakon botorkált, de végül mégis rátalált arra, amelyet az Isten bölcse- sége a számára kijelölt. Áldott legyen az ő szent neve mindörökké! A közgyűlés jegyzőkönyvében is hálás köszönetét nyilvánított Varga Dénes- nek. S mivel a gondnoki állás ép üres volt, egyhangú lelkesedéssel öt választották meg. A lelkész meghatva nézett a lelkes nyájra. — íme, kedves híveim, megint csak azt mondom, mily csodálatos az Isten útja! Varga valamikor eltékozolta a maga vagyonát. S most ti rábízzátok .az egyház vagyonát. Hát nem csodálatos az Isten útja? A közgyűlés szétoszlott. Másnap felszentelték a harangokat. Lázas buzgalom fogta el a falut. A házakat meszelték, csinosították. Nagy napra készülődtek. Szombaton este egész sor kocsi ment az állomásra. Az esperes űrért, meg a vendégekért, akik eljöttek, hogy osztozzanak az örömben, együtt zengjenek dicséretet. Felvirradt virágvasárnapja. Gyönyörű szép idő volt. Mintha csak az egész mindenség virágba öltözött volna. örökkévaló Istenhez, hogy adjon erőt és szent elhatározást elesett, meggyalázott, megfeszített népe, a magyarok szívébe, leikébe, elméjébe és karjaiba — megváltani az ezeréves hazát a halálból az örökéletnek, megváltani tőlünk gonosztevő kezekkel elszakított véreinket a szolgaságból a szabadságnak. Ez a nap, október hatodika a legsötétebb emléknapja dicsőséggel, gyásszal, ragyogó fénnyel és fekete felhőkkel, vérrel és mar- tiromsággal teljes ezeréves históriánknak. Fölkeresi ma a szenvedő, verejtékező, dolgozó és imádkozó magyar az oláhok kezére adatott Arad szent földét, hol ezelőtt 8fi esztendővel keresztre feszítették a magyar igazságot, becsületet, ahol bitófára juttatott a nemzettől idegen zsarnoki hatalom tizenhárom magyar szabadsághőst, szent önvédelmi harcunk tizenhárom legendás vezérét. Trianoni elesettségedben, a kenyérért, a létért való keserves küzdelmedben se feledkezzél meg e napról és ne feledkezzél meg a teremtő és megsegítő Istenről keresztet hordozó, kálváriás úton járó nemzetem, mert „nem vész el a nemzet hogyha összetart, kit önvétke meg nem hódít, nem hódítja meg a kard!“ Nagypéntekre husvét következik: föltámadunk! Gárdonyi mint kérő a dabronyi papék házában. Irta : dr. Payr Sándor. (Mutatvány az 1936. évi Luther-Naptárból.) Az egyszerű csendes falusi paplakokban, hol az istenfélő, művelt szülök asztala körül mint az olajfának ágai, jó fiúk és szelíd leánykák virulnak, mindig van Kilenckor megszólalt a harang. A régi. A legkisebb. Amelyik megmaradt árván, egyedül. Amelyik oly sokáig sírt a társai után. No, nemsokára megszólalnak a többiek is. Először a régi, a legkisebb. Aztán a második. S végül a harmadik. A legnagyobb. S aztán együtt mind a hárman. Egybeölelkezik a hangjuk s száll majd a hang, szál'l... fel az egek Urához. S azután már sohse hagyják el egymást. * Ha megszólal majd először a legnagyobb, felelni fog rá a második, aztán a harmadik s együtt, egyszerre fogják hívni a híveket az Isten házába. És együtt fogják siratni a temetőbe indulókat .. . Másodikat harangoztak, Megint csak a régi szólította a híveket ... A kisajtók sorra nyilottak. Ünneplőbe öltözve lassan megindult a falú a templomba ... Aztán harmadszor is megszólalt a harang. Soká csilingelt. Hogy aki messze lakik, az is odaérjen. Vargáék is készen voltak. Varga Dénes kézen fogta a feleségét és a gyermekét. Egyiket jobb felől, másikat bal felől. És megszólalt. — Gyertek, ti én angyalaim. S vezessetek engem ... S elindultak az Isten házába ... (Vége.) valami kedves és vonzó, ami a költők figyelmét is felkölti. Mily bájosan írja le a nagy Goethe is a sesenheimi egyszerű paplakot, a derűit kedélyű Brion János tisztelendő uramat a jóságos papnéval és két felserdült szép leányukkal. Kaul- bach a világhírű festő is megörökítette ezt a papi házat, amint a lelkész hosszúszárú pipával, felülről, az ambitusról hajol ki, szelíd neje az asztalnál ül, két bájos leányuk pedig alant a virágos udvaron, egyik a rokkát pergeti, a másik pedig lelkesülten olvas fel a könyvből. Goethe is naplójába rajzolta az emeletes régies paplakot és verseket írt az egyik lányhoz. Brion Friderika, a kedves papleány lett a költőnek legideálisabb szerelme. A nagy úr, a leendő miniszter az udvarhoz, a hercegnők közé feleségül ugyan nem vitte el, de nem feledte és haláláig bántotta, hogy a szakítással a bájos és jószívű leánynak emésztő mély fájdalmat okozott. Mindeddig nem tudtuk, hogy a mi Gárdonyi Gézánk is, mint r. katolikus néptanító egy evangélikus lelkészi családdal oly bizalmas jó barátságban élt, hogy végül is feleségül kérte a ház nagyobbik kedves leányát. Azt már megírtam, hogy a költő a régi szászországi evang. Ziegler-családból származott. Nagyapja Sopronban, azután pedig Ne- meskéren volt lakatos. Apja, Ziegler Sándor, az utóbbi helyen született. Er- délyszky Mihály ev. lelkész volt a keresztapja. A költő gyermekkorában sokat hallott apjától az evangélikusokról. Maga Gárdonyi azt is elmondja, hogy apjától Somogybán a plébános reverzá- list csikart ki, másként nem eskette volna össze szüleit. És csak így lett ő róm. katolikus. De apja is, fia is ezt az eljárást „alkalmi zsarolásnak“ nevezte. Tudtuk eddig már azt is, hogy midőn a költő Győrött tanítóból újságíró lett, Válasz egy levélre. „Több bizalmat“ című cikkünkre irt megrázó levelét köszönjük. Megértő szeretettel olvastuk sorait: „Mit csináljon azaz evangélikus, kinek a papjában nincs hivő testvére, kinek nincs, akivel közös imádságban járuljon a nagy Orvos elé, lelkének sok kínzó, gyötrő kérdésében ? Kinek a papja sohasem ér rá . . .“ Az bizonyos, hogy alig van fájdalmasabb dolog, mint a lelki árvaság. Mikor nincs senki, akit leültethetnénk magunk mellé egyedülvalóságunk hideg kőpadjára, kiönteni előtte szivünk zaklató tartalmát. A nehéz órákban még az Ur Jézus sem akart egyedül maradni. A Gecsemáne kertben azért vette maga mellé három tanítványát, hogy legyen mellette valaki, aki megosztja az utolsó vérveritékes perceket. Szeretnénk megkérdezni: imádkozott-e már azért, hogy Isten mutasson Önnek lelki társat ? Az az Isten, aki egy szép ének szerint „még messziről is küld jóbarátot“, a nagy budapesti gyülekezetben bizonyára tud küldeni egy rokon lelket, akivel együtt tud könyörögni a lelki árvák örök társa, Krisztus előtt azért, hogy az Ó igéjébén adjon állandó útmutató utitársat s akivel együtt tud imádkozni azért is, hogy Isten kegyelme tegye „a lelkészét is hivő testvérévé“. Máté 7, 7. Mivel közelebbi dolgokat nem irt levelében, egyelőre ennyit mondhatunk.
