Harangszó, 1935

1935-10-06 / 41. szám

334 HARANOSZÓ 1935 október 6. Pereszlényi János református lelkész és neje adott neki szállást a tanácsterem­ben s három hónapig náluk lakott és ét­kezett. Legbizalmasabb jó barátja, aki előtt a zárkózott és szűkszavú Gárdonyi a szívét és titkait is feltárta. Szabolcska Mihály költőnk szintén református lel­kész volt. Ezt a messze Erdélyben is meglátogatta s hazatérte után elragadó képet rajzolt a páni családról, a fiatal, kedves papnéról. Ezzel ellentétben Gár­donyi első műveiben botrányos dolgokat mond el a plébániákról és a papnötlen- ségről. Az utóbbit és egyházának több tanát és intézményét később is élesen támadta. Ezekhez járul most mint úi adat: a leánykérés az evangélikus pat)i házban. Ezt az esetet a költő naplója, tehát a leghitelesebb forrás bizonyítja. Innen kö­zölte dr. Gárdonyi József, a költőnek a fia ,.Az élő Gárdonyi" című igen értékes munkájában az I. kötet 117. lapián: ..Rövid ismeretség után megkéri Borbély lutheránus nap leánva kezét s ugyanazon napon sorsjegyet vásárol De két helyen is veszített egyszerre". Bármennyire szerették és becsülték is napék a fiatal tanítót, de házasságról szó sem lehetett. Maga a költő fia jegvzi meg: „Valóban költői elképzelés kell ahhoz, hogy a lutheránus pap leányának, egy lutherá­nus Diispök nagyapa unokájának sorsát egv kopott pánista tanító kezére bíz­zák“. lellemző az is, hogy a kikosara­zott Gárdonyi ..Kölvökszerelem“ című novelláját a Pápai Lapokba küldte be. „Azért ide, mert a lutheránus papék ezt járatták“. Ezt az igen tiszteletre méltó papi családot én valamivel jobban ismerem. Borbély Sándor lelkész kedves bátyám és jóbarátom az ifjúságot szerető jó ke­délyű vidám papi ember volt, akivél Pá­pán igen sokszor találkoztam. Engem azért is szeretett, mert az ő szülőfalujá­nak, Pusztavámnak voltam a lelkésze. Felesége Karsay Ida, Karsav Sándor győri ev. püspök leánya, a jó papnék mintaképe. Egyéb erényein kívül a gyó­gyászathoz is értett. Rokonától, a híres dr. Kovács Pál győri orvostól tanulta. Különösen a gyógyfűvekben és a sebek kötözésében volt olyan jártas, hogy a közeli betegeket a kiscelli járásorvos is a dabronyi tisztelendő asszonyhoz küld­te. A papiak folyosóján és a konyhán naponként több beteg várakozott, míg a sor majd rájo-k kerül. A dabronyi papék konyhája pedig oly jóhírnevű volt az egész vidéken, hogy Sándor-napkor a ház alig győzte befogadni a sok vendéget. Abban a jó, békés világban négy-öt plébános is megjelent az evangélikus kollégánál, köztük a helybeli Muraközy József is. A nagyobbik papleány, Juliska, a szülök szemefénye, már tizenhat éves, ragyogó barna szemekkel, hoillófekete, vastag haj­fonattal, már ott segít a felszolgálásnál, sőt maga is már kész szakácsnő volt. Itt lappang és tekintget titkon a bájos pap­lányra az ősszel jött fiatal kántortanító is, a félénk, vézna, de tüzes lelkű Gár­donyi Géza is. A ház ura szívesen látja „Uram Öcsémet“, ki mint szorgalmas töltögető akarja kiérdemelni a házi gaz­da dícséretét. Borbély bátyánk eleitől fogva pártfogásába vette ezt a tehetsé­ges, bátortalan tanítót, kinek írásait már az újságok is közük, összeillettek, mert mindegyik nagy dohányos. Pipaszó mel­lett beszélgetnek, de inkább csak az iro­dában, mert a lakószoba fehér függö­nyeinek és a fehér ágytakaróknak nem volt kívánatos a vastag dohányfüst. A hölgyek tuszkolták ki őket. A szívekbe látó jó papné szinte anyáskodva szerette a gyámoltalannak látszó Gárdonyit. Éppen úgy, mint majd Pereszlényiné nagytiszteletü asszony is Győrött. Mikor a tisztelendő asszony a két szép lányával délutánonként az ár­nyas hosszú folyosón varrogatott, a fia­tal kántortanító is sokszor átjött és el­vegyült a társaságba. Már nem is volt szűkszavú. Annyira felbátorodott, hogy délfelé is, mikor a gyerekeket elbocsá­totta, át-átszaladt egy szóra a jó tiszte­lendő asszonyhoz. „Lesz-e jó ebéd, — Borbély Juliska, a dabronyi lelkész leánya. kérdezte tréfásan, — de itt maradnék, ha meghívnának.“ Nemcsak Gárdonyi, hanem az édes­anyja és kis öccse, Árpád is gyakori vendégek voltak papéknál. Borbély Mar­git is, a kisebbik paplány, ki akkor ti­zenkét éves volt, sokszor átment a jó Ziegler nénihez és ott az Árpád gyerek­kel játszadozott. A kedves arcú özvegy géplakatosné, Gárdonyi anyja, éppen nem volt az az elfogult, túlbuzgó asz- szony, amilyennek némelyek festik. Evangélikus férjével, -míg élt, békesség­ben megvolt, egymás vallását megbe­csülték. Csoda-e, ha ilyen jó viszonyban a fiatal Gárdonyi, kit a papi család, az anya és a két viruló leány, a házban uralkodó rend és ékesség, a természetes jóság és egyszerűség elragadott, egy na­pon csak felbátorodott és Juliskát a szü­lőktől megkérte. A tizenhat éves leány szíves, nyájas volt Gárdonyi iránt, de ilyen lépésre nem bátorította fel. Ha már házasságra gondolt volna, akkor neki régebbi jó diákismeröse volt Győrből, akivel a püspök nagyapa házába ismer­kedett meg és ö is Sopronban tanult, mikor a jeles diák a tanítóképzőt járta. Ez is lett később a boldog férje. Borbély bátyánk szép szerével, a régi szeretettel magyarázta meg a fiatal Gárdonyinak, mily korai, elhamarkodott ez a leánykérés és miért nem lehet az evang. pap lányából és a róm. katolikus tanítóból egy pár. Gárdonyi azért volt most bátrabb, mert ekkor már elhatá­rozta magában, hogy óyőrbe megv új­ságírónak és a lapkiadó Pereszlényi ref. lelkésszel már levelezett is. A barátságos jó viszony azonban Gárdonyi és a papi család között fennmaradt még hosszú évekig. A kántortanító még ez évben, 1885 őszén elhagyta Dabronyt és újság­író lett Győrött. Pereszlényi fogadta be munkatársnak a lapjához és ingyenes lakónak a házába. Majd hamarosan meg is nősült Gárdonyi. A dabronyi plébános fiatal unokahugát, Molnár Máriát vette feleségül, akit igen szívesen adtak hoz­zá és nagy hozományt, 5000 forintot Ígértek is vele. Gárdonyi szerencsétlen házasságát, keserű csalódását saját fia mondja el fenntebbi müvében. Én nem szólok róla. Borbély papék annyira szerették és becsülték Gárdonyit a távozása után is, hogy a mindig jó kedélyű lelkész egy győri egyházi gyűlés alkalmával, midőn Juliska lánya már a derék Ludván János nagysimonyi tanítónak volt a felesége, átment vejével Győrszigetbe, hogy Gár­donyit, mint régi barátját és most már szintén házas embert, meglátogassa. De Gárdonyi ekkor már elhagyta Győrt és a feleségét is. Csak a fiatal asszonyt és ennek anyját, a szintén dabronyi isme­rőst találták otthon. Ekkor tudták meg igazán a családi tragédiát. (Folytatjuk.) A téli templom. Fázik az ember, ha rágondol. Hogy jön majd a december és a január és kály­ha fog duruzsolni kunyhóban meg palo­tában, meleg műhelyben, hivatalban dol­gozik az iparos, meg a hivatalnok, csak éppen az Isten házában, az evangélikus templomban lesz hátborzongatóan dider- gető hideg. A gyermekeket majd nem lehet elvinni, mert tüdőgyulladás lenne a vége, hiszen még a felnőttek is — már aki merészkedik közülük elmenni —• csak felgyíirt gallérú ködmenben bírják ki s a tisztelendő úr is télikabátban kénytelen prédikálni. De hát nem lehet ezen változtatni? Nem lehetne és nem kellene minden evangélikus templomban kályhát állíta­ni? Egy kis törődéssel és áldozatkész­séggel minden gyülekezet gondoskodha- tik temploma téli fűtéséről. A kocsmát fűtik, a községháza tanácsszobáját fűtik, csak éppen az Isten háza legyen elriasz- tóan hideg? Tehát: kályhát a temp­lomba! Ha eddig nem gondoltunk rá, gon­doljunk rá most. Már most! As evangélikus ember egész élete szolgálat. Nem érdekből, hogy üdvözülhessen, hanem hálából,, mert Isten kegyelme üdvösséget készített számára.

Next

/
Thumbnails
Contents