Harangszó, 1935
1935-01-27 / 5. szám
34. HARANGSZÓ 1935 január 21. Mert a te életed a templomi éneklésben is olyan legyen, hogy mások hitet meríthessenek belőle. Ne feledd, hogy vannak emberek, akik még a templomban is többet törődnek szomszédjaikkal, mint Istennel. Legyen a te éneklésedben annyi áhítat, annyi boldog bizonyosság, hogy felületes szomszédjaid is ihletet kapjanak tőle, veled együtt ostromolják énekükkel Isten trónusát. És mikor így egybefonódik százak és százak hangja s a mélységes emberi fájdalmak, vágyak, könyörgések óriási hullámokként csapdos- sák az eget... hidd el, kedves Testvér, ez az imádság kimondhatatlanul gyönyörűséges Istennek. Énekelj hát a templomban, kedves Testvérem ! Nem a cikornyákat, hanem a lényeget keresve, értelmesen, lendületesen az Is- tenhezszólás boldog bizonyosságának magával ragadó erős hitével! Hidd el, hogy evangélikus gyülekezeteink egyházi súlyának értékmérője a gyülekezeti éneklés. Hallgasd, ügyeld és támogasd a hangoddal te is, mert Isten szeme nézi ajkadat. Terjesszük a Harangszót. A bobai gyülekezet története. Az < j'yházkÖ7Sf*" Lukács István lelkész es Tompa László felügyelő összeállításában kiadta a gvüle- kczet történetet hbből való az alábbi részlet. Egy alkalommal közöltük már a gyülekezet templomát és ifjúsági házát. Ez alkalommal közöljük a jubileumi oltárt és a templom megnyitott oltárát. Az egyház történelmét az Isten keze írja. Mindenért, amit az egyház elér, fel mutat az emberiség lelki, testi, szellemi, erkölcsi javára fordít, Istené a hála és dicsőség. A mi egyházunk, a mi gyülekezetünk történelméért is az Övé legyen minden hálaadás és dicsőség. Templomépítésünk 150 éves évfordulója alkalmával gyülekezetünk történetére visszatekintve Őt áldjuk és magasztaljuk, hogy elődeinknek és nekünk kegyelmének a tollával történelmet írt. — 1540 után olyan rohamosan terjed az evangéliom világossága, hogy szinte az egész Kemenesalját evangélikusnak lehet mondani. Ez az időszak az első felvirágzás kora. Az 1730-as évekkel országszerte meginduló protestánsüldözés gyülekezetünket sem kimélte meg. Azt a próbát, amit Isten keze az evangéliom hiveire rámért ebben "az üldözésben, a mi őseinknek is végig kellett szenvednie. Amikor 1731 tavaszán megjelent a királyi rendelet, hogy Nemesdömölkön kívül minden evang. templomot és iskolát el kell az evangélikusoktól venni, a lelkészeket és tanítókat hivatalukról le kell mondatni s amikor ennek a rendeletnek a végrehajtása ellenállásra talált s 1731 júniusában maga az alispán, a szolgabírák, a megyei esküdtek és egy szerzetes alakultak bizottságé és indultak el, hogy a rendeletnek érvényt szerezzenek, apáinkra is elkövetkeztek a megpróbáltatások szomorú napjai. A bizottság Já- nosházáról indult Boba felé, hogy Hörcsöki Miklós lelkésztől a templomot és a paplakot átvegye. A hivek azonban nem nézték ezt tétlenül. Ellenálltak. Megszállták a papiak udvarát, mindenkinek, nemesnek és jobbágynak, férfinak és asz- szonynak a kezében volt valami védőeszköz, kasza, dorong stb., hogy ha kell, ezzel védik meg a paplakot és a templomot, amit nem hajlandók átadni, hacsak őfelsége katonái fegyverrel el nem veszik tőlük. Mikor a bizottság ezt az elszánt, hősies bátorságot látta, A jubileumi ünnep oltára, az előtt a pajta előtt, ahol valamikor az istentiszteleteket tartották. Nagy Sámuel próbája. Irta: báró Podmanlczky Pál. 14 Isten vigyáz dolgomra. Maradjon meg mindenki a maga mestersége mellett. Ezt hajtogatta mindenki, aki azelőtt megfordult nemes Győr városában és olyan oktalan volt, hogy a „Vörös ökör“-be szállt. Itt ugyanis Matkovich Péter uram volt a kocsmáros, akinek bizony más mesterség töltötte meg a pénzesládáját. Gabonakereskedő volt, aki összevásárolta mindenfelől a termést és Bécsbe szállította a németnek. Maga sem tudta, miért vette meg a „Vörös ökör“-t. Talán, hogy könnyítsen a pénzesládán. De kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy milyen bort mérnek az ivóban, milyen ágyat vetnek a vendégnek, milyen abrakot adnak az istállóba bekötött lovaknak. Mindezt rábízta egy öreg csaposlegényre. Mivel ő maga becsületes ember volt, azt hitte, más is az. Ennek aztán ő maga is, vendégei is megadták az árát. Végül is azt a bölcs dolgot cselekedte Matkovich uram, hogy árendába adta a fogadóját. Azóta bezzeg más világ van a „Vörös ökör“-ben! Mert, ha van kocs- márosnak termett ember a világon, akkor Csáder Sándor uram, az árendás az. Ennek mindenre van gondja. A konyhán belekóstol az asszonyok főztjébe, a vendégek szobáiban megvizsgálja, meg van-e vetve jó puhára az ágyuk s még az istállóba is be-bekukkant, jól gondját viselik-e a beszállt vendégek lovainak. S micsoda bort mér! De nem is rösteli, elmegy akár három napi járóföldre is, csak hogy jó bort szerezhessen. Aki átlépi ennek a fogadónak a küszöbét, az szinte el is felejtkezik arról, hogy tovább kellene mennie. Meg aztán meg is adja Csáder uram a tiszteletet mindenkinek bőségesen. Már a formája is kocsmárosnak való. Púp lévén a hátán, hajlott a dereka s így a kevély vendég akár azt hiheti, hogy előtte görbéd kétrét a háta. Ezért történik meg mostanában egyre gyakrabban, hogy olyan vendég is száll be a „Vörös ökör“-be, akinek nemes Győr városában egyebütt is volna jussa szálláshoz. Még papi emberek is megfordulnak if, ; kik pedig bekéredzkedhetnének akár a püspökvárba is. Ma két ilyen vendég is akadt. Még hozzá nem is akármilyen papi ember. Az egyiket első pillantásra püspöknek nézte Csáder uram, de hamarosan kitudódott, hogy csak kanonok, ami különben szintén elég nagy uraság. S kanonok a másik is. Az egyik Bécsből jött, a másik Budáról. Külső formájukra nézve merőben különböző két ember. Aki Bécsből jött, az hatalmas, nagy darab ember: tokáján és hasán csak úgy reng a háj. Aki Budáról jött, az meg hosszú, ösztövér ember: ha lép egyet, mintha minden csontja zörögne. A hájasnak olyan mély a hangja, mintha kút fenekéről beszélne. A keszegnek meg olyan idétlen, rikácsoló, mint a hangját váltó kamaszé. Aztán meg az a különbség is
