Harangszó, 1935
1935-01-27 / 5. szám
1935 január 27. HARANGSZÓ 35 a gyülekezetét megszervezte s az egyébként is lelkes híveket irányította, úgyhogy lázas tevékenységgel indult meg a hivek részéről az építés. A templomépítés befejezése után meglehetősen nyugodt mederben haladt előre a gyülekezet életének folyása. Iskolája Bobán már a templomépítés előtt, 1782-ben megépült, így a gyermekek vallásos s hazafias nevelése mindjárt az újraéledés után biztosítva volt. Mivel a Türelmi Rendelet még nem engedte meg ekkor a tornyok építését és harangok használatát, a gyülekezet csak egy negyedszázad múlva tud a templomhoz tornyot építtetni. A gyülekezet megújított oltára. 1884-ben lélekemelő ünnepély keretében ünnepelte meg a gyülekezet a templomépítés 100. éyfordulóját s erre az alkalomra a tornyot renováltatta és a templomtetőzetet újrazsindelyeztette. Nevezetesebb esemény volt a gyülekezet életében a múlt század végén lefolyó templomrenoválás. Mivel a templom az évszázad viharaitól megrongálódott annyira, hogy 1897 október havában hatóságilag bezáratott, a hivek 1898 március havában hozzáfogtak a templom renováláshoz, ami 6000 forintnál nagyobb összegbe került s még ez év telén befejeződött. Mai belső elrendezését a templom ekkor nyerte. A gyülekezet azóta iskolát épített, emléket emelt a hősöknek, ifjúsági házat épített, most a jubileumkor pedig megújította az Oltárt. .. Helytelen dolog, ha az evangé- liomot emberi személyekhez köti hozzá valaki Pedig sokszor megtörténik, különösen többlelkészes gyülekezetben. Szebb hang, sudárabb termet, fiatalabb éleikor szerint kedvelnek egyesek bizonyos igehirdetöket mások rovására. Keresztyén ember a templomba nem papot-hallgatní, hanem igét- hallgatni megy. Az örökkévaló igét el kell választani múlandó emberi vonatkozásoktól — Valaki ezt mondotta: „Én a leggyengébb igehirdetésből is tudok tanulni. Ha mást nem, hát a türelem keresztyéni erényét. * Kocsival a falvakon át... Öcs ... Hegyek közé rejtett kicsinyke falú. Az este régen leszállt, itt ülök a tanító úr szobájában és mialatt odakünn havat kergetve fütyül a téli szél, Íráshoz készülődöm. Hallgassátok meg ezt a gyónó beszédet. hogy a harcot elkerülje, továbbindult Kocs felé. A templom ev. kézen maradt. De csak egyidöre. 1731-ben mégis csak elvették és attól kezdve a katholikusok használták. A sági plébános járt ki a templomba időnként misézni. Az istenházának ajtaja egyszer végleg bezárult,- tetőzete roskadozott, fala az idő viszontagságaitól rongálódott. Az enyészeté lett. Falaiból a köveket a nemeskocsi róm. kath. iskola építésénél használták fel. Ma már csak a romok láthatók a templomból, ezek beszélnek a régi, nagy és nehéz idők szenvedésteljes eseményeiről. Az evangélikusok, akiket a templomuktól megfosztottak, nem tehettek mást, mint amit abban az időben olyan sok gyülekezet tett, amelv megfosztatott a templomától: artikuláris gyülekezet védőszárnyai alatt húzódtak meg és kerestek lelki erősítést. Nehéz volt kivárni, míg az újraéledés elkövetkezett. Itthon a gyülekezeti élet megszűnt, szervezete felbomlott. Lassú haldoklás folyamata állt volna talán be. ha 1781-ben fel nem ragyog a Türelmi Rendelet megjelenésével a szabadulás életetadó napja. Őseink is fellélegzettek és Isten házának, a templomnak megépítéséhez fogtak. Nem várták azonban meg a templomépítés befejezését. Lelkűkben oly nagy volt az Isten igéje utáni éhség és szomjúság, hogy addig sem akartak istentisztelet nélkül maradni, míg az új templom felépül. Egyik buzgó hívőt, Györffy Lászlót, aki akkor Takácsiban lakott s később Bobára jött, felkérték, hogy a pajtáját engedje át istentiszteletre és üresen álló lakását pedig lelkészlakásnak. Ebben a pajtában hirdette a gyülekezet első lelkésze: Lakos Ádám az Isten igéjét. Lakos Ádám volt az, aki a templomépítés munkáját kezébe vette, van kettejük között, hogy a hájas jóízűen ejti a magyar szót, mert az Alföldön az anyatejjel szívta magába, az ösztövér pedig irgalmatlanul kerékbe töri, mert a bölcsője ott ringott valahol Túróéban. De ez nem baj, mivelhogy úgyis latinul beszélgetnek. Ez a két ember testi-lelki jóbarát. Attól fogva, hogy az urak ivószobájában összetalálkoztak s egymás nyakába borultak, sülve-főve együtt vannak. Nem látták egymást, amióta elkerültek Bécs városából, ahol együtt ültek annál az asztalnál, amelyet néhai való Pázmány Péter kardinális terített meg az egyház ifjú magyar szolgái számára. Hej, sok idő telt el azóta, hogy az égszínkék reverendát viselték! Van mit elmon- daniok egymásnak. Van aztán, amin együtt búsulnak, van amin együtt örvendeznek, hahotáznak . . . Most is együtt ülnek fönn a szállásukon, a jó ebéd után egy kissé poharazgatva. Mert jó volt az ebéd, azt meg kell adni! Jó volt a csuka vajjal, a káposzta is Óljával, hát még a ropogósra sült kappan, hogy mosolygott az emberre! S mindennek megadta a módját Csácíer uram a csőröge-fánkkal. Bizony, tegnap a püspök asztalánál sem ettek különb ebédet! Az ilyen ebéd után elkél még néhány pohár csopaki, kivált ha az ember közben a régi jó időkről emlékezhetik . . . — Emelem poharamat a régi jó időkre! — kél a hang a Bécsből jött kanonok úr ő nagysága torka mélyéből s vastag, húsos markában magasra emeli az ónpoharat.--- Követem példádat, barátom! — rikácsol rá feleletképen a másik s odacsendíti poharát a barátjáéhoz. — Mert azok jó idők voltak, szó ami szó — folytatja amaz, letéve a poharat, majd kis vártatva hozzátéve: — Gondolok az anyaszentegyházra, a mi szent- séges catholica religionkra . . . — Utóvégre ma sincs okunk panaszra — vélekedik emez. Királyasszonyunk ő felségének buzgósága ma is a régi, gráciája ma is ránk mosolyog . . . — Ahogy vesszük . . . Bőkezűsége nem a régi . . . — No, no: ezt ne mondja az, aki most járta meg Bécs városát! — Hej, barátom, én beszélhetek csak róla! Visz- szaszerzem a templomot az átkozott eretnekektől s a falak még mindig jóformán meztelenül meredeznek ... — Ha teljes bizodalommal és alázattal ő felsége elé terjesztetted volna . . . — Megtettem — s halkan hozzátette —, de én tudom, mi a baj. — No, mi? — Az, hogy maga mellé vette uralkodótársnak József nagyherceg őfenségét. Annak pedig megmételyezte a lelkét a francia, a német hitetlenség. Irigyel tőlünk minden bomlott garast — magyarázta suttogó hangon, még a tenyerét is odatartva a szájához. — De hiszen ö felsége okos asszony . .. (Folytatjuk.)
