Harangszó, 1935
1935-08-25 / 35. szám
284. HARANGSZÓ 1935 augusztus 25. földön. Mindenekelőtt pedig vizsgáld meg, hogy amikor más szemében szálkákat piszkálgatsz, nem éktelenkedik-e a te szemedben gerenda ? Vannak azonban a levelek között olyanok is, amelyekből nem a haragvó gyűlölet fekete epéje ömlik, amelyek mögött nem az erőltetett bírálgatás lelke van, hanem az egyházat féltő emberek szomorú igazsága. Jól tudjuk, hogy egyházunk munkásai között is vannak hűtlen és méltatlan béresek. Mint ahogyan minden almafának van férges almája és minden hadseregnek van hitvány katonája. Csak ártanánk az ügynek, ha ezt tagadásba vennénk vagy szépíteni igyekeznénk. Három dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk. Az egyik az, hogy az embereket sohasem szabad összetéveszteni az egyházzal. Az emberek lehetnek gyarlók, hűtlenek, megbotolhatnak, elbukhatnak, de maga az egyház, Krisztus teste szent. Nagyon elítélendő tehát az a felfogás, amely kitérést emleget egyik-másik tisztviselő esetleges hibája miatt. A másik, amire gondolnunk kellene, hogy a mi egyházunk bibliai felfogása szerint minden evangélikus ember egyházi munkás: pap és tanító. Tehát mindnyájunknak egyforma felelősséget kell éreznünk és Az Isten csodálatos útja. Irta: Szende Ernő. 4 Bekerült a második porció pecsenye, a második liter. Majd követte ezt a harmadik üveg is. A pincér lépett be. — Nagy urat két úr keresi. Nagy kiment a folyosóra, de a másik percben harmadmagával jött vissza. — Két régi jó ismerősömet mutatom be. S valami érthetetlen neveket mondott. Varga kezet fogott velük. Az egyik egy hosszú, magas és sovány alak, mentegetőzni kezdett. — Bocsánat, hogy így betoppantunk, de Nagy barátommal fontos elintézni valónk akadt. Megbízásunk van két vágón állat vásárlására s tudva azt, hogy Nagy kiváló szakember e téren, magunkkal akarjuk vinni, hogy segítségünkre legyen. Az illető kereskedő vár minket. Nagy legyintett. — Rám ugyan várhat! Nem megyek! Ma Varga úr embere vagyok, itt maradok! Punktum! S azzal leült a székére. A másik kettő ajánlotta magát. De Nagy utánuk szólt. — Volna egy propozicióm, ha Varga úr elfogadja. hordoznunk Isten előtt az Ö ügyéért. Ez pedig azt jelenti, hogy ahol az egyház hivatásos munkásai netalán nem egész megfelelő módon végzik munkájukat, ott a híveknek az egyetemes papság elvénél fogva annál nagyobb hűséggel kell szol- gálniok, hogy az egyház Ura rajtuk keresztül pótlást és kárpótlást szerezhessen. A harmadik dolog, amire gondolnunk kell az, hogy nékünk az imádság segítő erejével kell a nehéz munkát végző egyházi tisztviselők mellé állatiunk. Sok lelkész és sok tanító hanyatlott már el azért, mert hívei nem hordozták őt az érte való könyörgés testvéri kezével. S viszont sok egyházi munkás azért tudja olyan boldogan végezni szolgálatát, mert erőt ad neki híveinek érette Istenhez küldött imádsága. Külföldön láttam azt az áldott gyakorlatot, hogy istentisztelet előtt a presbitérium a lelkészszel együtt bevonul a gyülekezeti terembe vagy a sekrestyébe s ott egy vagy két presbiter imádkozik az aznapi igeszolgalat megálda- tásáért. Erre van nekünk is szükségünk egyházi életünk egész vonalán. El kell jutnunk odáig, hogy az egyház munkásait nemcsak birál- gatjuk, sokszor sanda haraggal rágalmazzuk, tőlük nemcsak elvárunk — Mi volna az? — Ennek a két barátomnak igen nagy hasznát vennénk a délutáni bevásárlásoknál. Mindkettő ügyes ember. Fogja őket itt s mi négyen rövid egy óra alatt elintézzük a vásárt. Varga hajlott a szóra. — Ha van kedvük az uraknak, nem bánom. Most a másik, az alacsony köpcös úr szólalt meg: — Igen ám, de elvész a provízió! Varga ránézett. — Mennyit ígért az illető? — Egy-egy százalékot. — A darabszám, vagy a vételár után? — A vételár után. — Rendben van. Az egy százalékot én is megadom. S egy jó áldomást utána. Nagy megnyomta a gombot. — Tudom, hogy igazi gavallér a Varga úr! Varga leült. — Foglaljanak helyet. Azaz, hogy egyikük talán intézze el megbízójukkal az ügyet. A hosszú úr a fogasra akasztotta a kalapját botját. — Felesleges. Csak feltételesen fogadtuk el a megbízást. Ha a Nagy úr is velünk tart. Most, hogy ö nem jön velünk, minket se köt a szavunk. A másik is a fogashoz lépett. — S annál kevésbbé nem, mert Varga úr mellé álltunk. bizonyos dolgokat, hanem imádkozó lélekkel, segítő karral még esetleges méltatlanságuk esetén is melléjük állunk, mint a Krisztus ugyanazon szülőjének egyformán felelős munkásai. Sz. J. A háború visszatér! A világ könyvpiacának olvasóit nemrég félrevert harang sikolyával riasztotta fel az a könyv, melyet több nyelvre lefordítottak s melynek címe: A háború visszatér! A szó valódi értelmében vett rémregény, amely a kikerülhetetlen vészre olyan hátborzongató józansággal mutat rá, mint a barométer a készülő viharra. Minden jótét lélek, akit valamikor imádkozni tanított az anyai szív, minden ember, aki a Krisztusban minden felebarátját testvérének tartja, minden frontharcos, hadiözvegy és hadiárva, minden csonka-bonka hadirokkant és az velmult világháború millió és millió lelkinyomorékja megdermed egy új világháború iszonyatától. Mert a háború olyan, mint ez az elrettentő, apokalyptikus kép. Az őrülten vágtató mén vak. Nem látja, hova lép, nem látja kire tipor otromba patáival, nem sejti, kit és mit gázol össze. A háború őrülete elvakítja és vadállattá alacsonyítja az emberi szenvedélyt, amely nem néz arra: hány ifjúnak reményszötte álmát szaggatja szét, nem néz arra, hány édesanyának szívéről tépi le a szerelmes élethajtást, nem veszi észre, hogy leányálmok menyasz- szonyi csokrát halotti koszorúba fonja s nem látja meg, hogy Isten igéjének szí— Akkor tessék helyet foglalni. A pincér lépett be. Varga a két úrhoz fordult. — Ettek már az urak? Mi már ettünk. — Köszönjük. Mi is túl vagyunk azon. — De egy pohár bort csak elfogadnak? — Aliért ne, ha jó szívvel adják. — Pincér! Egy litert a javából! Nagy közbeszólt: — Pardon. Egy kérdést. Ivott már Varga uram négy-öt éves badacsonyit? — Még nem. — Hát melegen ajánlom. Az aztán a bor! Valósággal orvosság! Varga intett. — Hozzon abból. A pincér hozott. S nemsokára hozta a második, majd a harmadik butéliát. A nyelvek megoldódtak, a szemek rózsásszínben látták a világot. Brúdert ittak. Majd a hosszú ember kártyát ajánlott. Sőt már elő is vette a paklit. A köpcös kikapta a kezéből. — Én vagyok a Benjamin. A legfiatalabb. Én osztok. Mit játszunk? Ferblit? Huszonegyet? A ferbli mellett döntöttek. Megindult a játék. Eleinte szerényen, hatosos alapon. De csakhamar belemelegedtek s pengők, bankók kerültek az asztalra. Varga aprópénze elfogyott.
