Harangszó, 1935
1935-08-11 / 33. szám
1935 augusztus 11. HARANGSZÓ 271. kák ajándéka, drapp selyem alapú, rece- munkájú oltárterítö hullik alá. Sok városi gyülekezetben nincs ilyen. Pedig még a hatvani leányok csak ezután hozták az ö ajándékukat. Körülfütó piros bársony, aranyrojtos alap fölött félig lógó ugyanilyen recemunka terítő sugaras keresztekkel és kelyhekkd. Nehéz a választás, melyik kerüljön fel a holnapi napra. A templom megtisztul, a látogatók kitakarodnak s az új hajlék, mint a felékesített menyasszony várja csöndben az ö Urát. Vendégek az ország minden tájáról. Szombat délután autóbusszal, kocsikkal érkeznek a távoli vendégek. Legtávolabbról a hatvani csoport. Pischke bácsi, a hatvani kurátor hosszúszárú tajtékpipájával otthonosan járkál. Tetszik neki minden. De azért mindent jól meggusztál. Hogyne, hisz ők is építenek, szeptember elején ők is avatnak. Bő alkalom nyílik most az összehasonlításra. A hatvani leányok kicsomagolják az oltárterítöt. Örvendezés, ujjongás, ismerkedés mindenütt. Már az utcák is rajzanak idegen, nem göcseji ábráza- toktól. Pedig az igazi népvándorlásnak ez még csak a kezdete. Másnap reggel kellett megnézni a Barlahidára vezető összes utakat és ösvényeket. Barlahida frissen kavicsozott utcáin hullámzik már a tömeg. A templom körül meg is sűrűi. Az iskolaudvaron megtömörül. Kocsik sercegnek végig a kavicson minduntalan. Az elhelyező bizottságnak elég a baja a sok lóval, kocsival. Németh tanító, Jakus lelkész úgy száguldoznak ide-oda, mintha húsz lábuk volna s egyszerre tíz irányba tudnának menni. Pedig minduntalan megállítják őket, kezüket szorongatják, barátságos bizakodással iidvözlik. Benne van a boldog mosolyokban: „Hiszen emlékszik, tisztelendő úr, cn vagyok az a szombathelyi X Y, én meg az a körmendi X Y stb.!“ A sok tízezer arc között, akivel az elmúlt, nehézmunkájú két évben találkozott ezt is látta, de hogy kicsoda az illető, meg nem mondja, ha agyon ütik se. Nagy memória legyen, amelyik a falba beépített 120 ezer tégla mindegyik gazdájára emlékezni tud. Az iskolaudvar bejáratánál diadalkapu várja D. Kapi Béla püspököt. A diadalkapu körül szorong az egész vendégsereg. Lelkészek Luther-köntösben. Molitorisz János, kemenesaljai esperesen kívül,Ziermann Lajos egyet, gyámintézeti elnök. Nagy Miklós zalaegerszegi, Nagy István zalaistvándi, Schrantz Zoltán pusztaszentlászlói (az ö filiája volt Barlahida), Farkas Zoltán kölesdi, Sztéhlo Gábor hatvani, Balogh István pápai s.- lelkész. Később érkezik meg Bácsi Sándor celldömölki és Bélák János gércei lelkész. A szomszéd Barabásszeg református lelkipásztora, Pető Antal is ott áll presbiterima élén. A világi elem is kiváló egyéniségekkel képviselteti magát: Kol- tai Vidos Dániel egyházmegyei felügyelő, Dukai Takách Ferenc, Porkoláb János celldömölki egyházfelügyelö s sok más gyülekezet gondnoka, felügyelője, presbitere, tanítója stb. Itt van Jakus lelkész édesapja, a tatai ny. kántor-tanító, festő bátyja, anyja is. Az ö arcukon ragyog a legnagyobb öröm. Érkezik a püspök. Fél tíz után autó áll meg a diadalkapu előtt. D. Kapi Béla dunántúli püspök, dr. Hunyadi László főszolgabíró, barlahidai egyházfelügyelő kíséretében megáll Jakus lelkész és a barlahidai presbitérium előtt. A „csodák földjére“ lépő püspököt Jakus lelkész köszöntötte néhány nagyon meleg és a szív legmélyéről fakadó szóval. Utána Pető Antal ref. lelkész a közös múlt, közös jelen és közös jövendő testvéri érzéseit tolmácsolta. A kis Németh Piriké, a tanító 5 éves kislánya virágcsokorral fogadta a „püspök bácsit“. Kapi püspök meleg szavakkal köszönte meg az üdvözléseket s aztán belépett az ország legkisebb lelkészi hivatalába. Nyíljatok meg ti kapuk ... Az öreg barlahidai harangnak talán még a könnyei is folytak, mikor magas, szép körezidenciájában, a régi kis harangláb után, először hívhatta templomajtó kinyitására Isten barlahidai népét. A nép ott hullámzott már csukott ajtó körül, a leventekordon alig birt egy kis részt kipréselni a papi köntösök és egyházi előkelőségek számára. Dr. Hunyadi László egyházfelügyelö ezüst kulcsot adott át Kapi püspöknek: „Ez nemcsak a templomnak, a szíveknek kulcsa is. Nyissa ki Fötisztelendőséged a templom ajtaját, a szívek ajtaját már régen kinyitotta.“ „Csak megnyílt szíveken keresztül nyilhatik templomajtó“ —- válaszolta a püspök s főpásztori áldását adta a megnyíló ajtóra: „Nyíljatok meg ti kapuk, ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya, az Úr Jézus Krisztus.“ Jakus lelkész’ megnyitotta az ajtószárnyakat, a karzaton megzendült az orgona diadalhimnusza s az ország minden tájáról összejött templomavató hivek serege bevonult Isten „csodatemplomába“. Szegény barlahidaiak most az egyszer még kívül rekedtek, talán csak a presbitériumuk nyert helyet odabenn: „De így van ez rendjén“ — mondták ők boldogan, „az első öröm a vendégseregé, akik építeni segítettek. Mi még örvendezhetünk néki igen sokszor“. Sajnos azonban, nemcsak barlahidaiak, igen sokan a környékbeliek közül is kint rekedtek. Nagyobb volt a tömeg kint, mint bent. —■ Mondják, hogy egy ilyen IS kilométerről ide zarándokolt csoport csak az avatási ünnepély után tudott bejutni az üres templomba, de kivárták türelmesen s aztán odatérdeltek az oltár lépcsőjére s olvasóikat forgatva imádkoztak buzgón ahhoz az Istenhez, aki ezt a „csodatemplomot“ felépítette. Olv boldogan tudták egynek érezni magukat az Istennek ezzel a nyájával. Szoníjúhozik lelkem ... A 42. Zsoltár 1—6. versei zen- dültek meg D. Kapi Béla föpász- tori avató beszédének alapigéjéül. Valami csodálatos szomjúság teremtette meg ezt a „csodatemplomot“. Szomjúság az Isten után. Ez a szomjúság nemcsak a barla- hidaiakban élt, ott szunnyadóit az egész ország szívében és csodásán rezonált a barlahidaiak szomjúságára. Hiszen talán nincs egy evangélikus gyülekezet az országban, amelyiknek ne volna pár téglája a falban! Hiszen úgy repült össze az evangéliom hívó szavára az ország minden tájáról!' Az oltárképet imádkozva festették Tatán, az oltárát a fiúi és testvéri hála alkotta, a feszületjét Zalaist- vándon ajánlották fel, az oltárterítöt győri és hatvani fehér kezek munkálták. Csupa hit, csupa csoda, de legföképen csupa szeretet az egész templom. Csudatemplom ez... Nem marad szem szárazon. Az olva- sós asszonyoktól a keményvágású eger- szegi főbíróig zokog mindenki, mert csodálatos az Isten ... így felel a lelkek szomjúságára! Vegyétek és egyétek ... A templom, oltár, szószék megálda- tása után Molitorisz János esperes szolgáltatja ki az Úr szent vacsoráját a szom- júhozó lelkeknek. Ésaiás 6:1—7. verse alapján szól a szent, bűnt gyűlölő, de mérhetetlenül kegyelmes, bűn elfedező Istenről. Először a tíz fekete köntösű lelA felszentelt barlahidai templom.
