Harangszó, 1935

1935-08-11 / 33. szám

270 HARANGSZÓ 1935 augusztus 11. hogy a résztvevők visszatérve őrhelyeik­re hittel és új reménységgel munkálkod­nak Isten országa eljövetelén! Horeczky Béla. Adatok Haubner püspök életéhez. Irta : dr. Payr Sándor. A püspök fiának jubileumlevele. Sok jellemzőt tudnék elmondani Haub­ner Rezső doktorról hallomásból és sze­mélyes tapasztalatból is. Nem feledhe­tem, hogy mint kezdő ismeretlen teoló­gust mily szeretettel fogadott, midőn súlyos beteg édesanyám bajáról tudako­zódtam tőle. Mily meleg részvéttel kér­dezett ki és magának is mily jó taná­csokat adott. Orvos és lelkipásztor volt egy személyben. Apjában látta az ev. lelkész és a magyar hazafi példaképét. Annak emlékeivel vette magát körül. Apja, anyja arcképei, sok kedves régiség és Kufstein vára külön képen a falon. A régi bútorokat is megbecsülte, amelyek talán még Szalonak, Győr és Nagygeresd- paplakát is látták. Az 1848. esztendő, a pásztorlevél s a kufsteini fogság, ezek körül forogtak gondolatai. Záradékul közlöm Haubner Rezső sa­játkezű, szép finom, majdnem nőies vo­násokkal írt levelét, mely hű tükre haza­fias és vallásos lelküiletének s annak a hódoló mély tiszteletnek, mellyel édes­atyja főpásztori jelleme és hivatása iránt viseltetett. A 48-as idők félszázados jubileumá­ra érlelődött meg lelkében, hogy milyen emléket állítson atyjának s ekkor írta Gyurátz Ferenc püspökhöz intézve 1898. május 22.-én a levelet. De meg kell em­lítenem, hogy kilenc év múlva, 1907. júl. 20.-án kelt végrendeletében kétszer any- nyira, vagyis 200.000 (kétszázezer) ko­ronára emelte fel az alapítványi össze­get. Püspöki titkár voltam Pápán, mikor Gyurátz Ferenc ezt a levelet, mint törté­neti becsű dokumentumot a kezembe ad­ta. Én iktattam május 31.-én 1434. szám alatt. A püspöki irattárból a kerületi le­véltárba került. Sopronban őrzik Haub­ner arcképét, a deákkúti kelyhet, a fa­kanalat és villát (a városi múzeumban), mellyel Haubner Kufsteinban étkezett és fiának ezt az emlékezetes jubiláris leve­lét. íme, közlöm szószerint: „Mélyen tisztelt Főtisztelendő Püs­pök Űr! Nemzeti életünk felébredésének és emelkedésének félszázados évfordulóján hálaadatos szívvel tekintünk a múltba, azon dicsőültekre, akik érettünk annyit tettek, oly sokat áldoztak. Megváltóink voltak ők, akiknek kegyeletes emlékére mi is tartozunk áldozni. Ily tisztes köte­lesség maradt reám is, Atyám, boldo­gult Haubner Máté Superintendens után, aki „mint ama jó pásztor“ Egyházát sze­rette mindenek felett, melynek vallása vezérelte őt mindenkor a tiszta hazasze­retetben. Ezen felmagasztalt lélek nyilat­kozik meg ma is és szól hozzánk ezen válságos időkben, azon főpásztori üd­vözlő iratában, melyet mint Superinten­dens 1848. Advent Vasárnapján intézett lelkész társaihoz, akiket az abban foglalt igazainak letéteményeseivé tett. Vajha megértenék őt ma is! De eljött az idő, amelyben kell, hogy bizonyságot tegyek ebbeli szeretetéről és jóvoltáról, hogy testet öltsön azon ige, melyet egész életében fennen hirde­tett. Ennél fogva tisztelettel jelentem, amidőn a Nagytekintetü á. h. evangéli­kus Egyházkerület lelkész növendékeiről gondoskodik, azoknak, mint Egyházunk leendő oszlopainak, az ehhez megkíván­taié szellemben való kiképzését komoly szándékába vette, theológiai intézetét ehhez képest reformálni kívánja, — hogy boldogult Atyám lelkületének su­gallatából indíttatva, végrendeletemben már régebben ötvenezer forint alapot rendeltem egyelőre azon czélra, — mely­ről, miután az csak halálom után lehet folyósítható, míg élek kétezer forintot fi­zetek évenkint jelenlegi használatra. Fogadja a Nagytekintetű d. t. á. h. ev. Egyházkerület ezen Egyházunk ér­dekének szánt jólelkű ajánlatot, mint ke­gyeletes zálogát azon szellemi kötelék­nek emlékét, mely a rég elköltözött fő­pásztort Egyházához fűzi. Amidőn ezen intézkedésemet a Fö- tisztelendö Püspök Űr becses tudomásá­ra hozni szerencséltettem, hódoló tiszte­letem kifejezésével maradtam Főtiszte- lendö Püspök Úr Sopron, 1898. május 22.-én. alázatos szolgája dr. Haubner Rezső s. k.“ Végrendeletében (1907.) határozot­tan kikötötte, hogy a 200.000 koronára kiegészített hagyaték ne róla, hanem Haubner Máté szuperintendens alapítvá­nyának neveztessék s 12 theológiai hall­gató egyenként 240 korona évi segély­ben részesüljön belőle. Ez a levél és a fejedelmi hagyaték örök időkre szóló bizonysága annak, hogy a soproni hírne­ves orvos és nagy emberbarát méltó fia volt Haubner Máté püspöknek. EgyOázunlc a tiszta ige egyháza, a Krisztus teste, ahol a lélek mindent meg­találhat, amire szüksége van. Ezt az egy­házat itt lehet hagyni érdekből, megtévelye- dett vakságból, hamis prófétáktól megszé­dült hűtlenségből, de meggyőződésből soha ! Templomavatás a csodák földjén. Útirány: a csodák földje... Zamárdiban, a magyar tenger part­ján ért utol a meghívás: „Barlahidán nagy nap lesz, július 28.-án avatják a csodák templomát, okvetlen jer te is!“ Mintha egy hatalmas mágnes vonzókö­rébe kerültem volna, elsodró erővel szü­letett az elhatározás: ide el kell men­nem! Útiköltségem? Az nincs! De nem azért csodák földje az, amely vonz. Itt az én kis „csodakerékpárom“: Hipp, hopp, ott legyek, ahol akarok! Felkelés éjjel félkettőkor, délelőtt 11 körül már ott izzadok a göcseji dombok „szuszo­góin“. Végre itt az a bizonyos póstaút, amelyikről „a malomnál Barlahidára for­dulhat az úr balra“. No, macskáim, még egy kicsit tapossunk s már ott is le­szünk. Alig mászom meg egy-két sze- lidebb emelkedőt a „póstaút" araszos agyagporában, a dombtetőn szemembe magasodik egy frissen meszelt, erős tor- nyú templomocska. Ráismerek, noha soh- se láttam. Ez a torony hangtalanúl is azt harsogja: Erős vár a mi Istenünk. Az Ür új hajléka. Megindulunk az új isteni hajlék felé. A tanítólaktól az ifjúsági ház előtt visz az út. Az ifjúsági ház és a templom kö­zött szép kis sík terület. Gyönyörűen il­lenék rá egy papiak, s akkor teljes len­ne a sorozat: templom, papiak, ifjúsági ház, tanítólak, iskola. Éppen kitesz egy barlahidai utcasort. A szép telek külön­ben, amelyen a templom, papiak helye, ifjúsági ház áll, a tanító jövedelméhez tartozó föld. Minden szó és minden el­lenszolgáltatás nélkül engedte át. A templom belseje tágas, magas, le­vegős. Egy kis olajfesték szag még len­gedez. A friss barna padokban 120 ülő­helyet számolok meg. A hatalmas kar­zaton is elfér 50—60 ember. A hét pad között, fal mellett, hátul megint vagy száz. Az oltárméíyedés lépcsője közti szabad területen 30—40 szék. Ez még mind csak 328 ember. Barlahidának ma­gának sok. Az egész szórványterületen nincsenek talán ennyien. De mi lesz hol­nap? Hisz lesz itt vagy másfélezer em­ber! Legyen kívül is külön istentisztelet? Vagy nyissák ki a három nagy ablak al­só szárnyait? Hisz minden szó kihallat- szik. Ez utóbbi mellett döntenek. Gyönyörű az oltáruk. Ovális mélye­désben, két lépcső és húsz centis dobo­gó magasságában, világosbarnán tör há­romszögű csúcsaival a mennyezet felé. Az oltárkép megragadó, markáns, erős színekkel jeleníti elénk a Getsemáné szik­lán gyötrődő Krisztust. Jakus Sándor, a lelkész bátyja festette Tatán. Különben pékmester. A forró kemence mellett forró álmokat hord a szívében a művészetről. Most odatette imádkozva a barlahidai oltárra. Az oltárt Döbröntey Ferenc „magta­lan ember“ ajándékozta szülei és elhalt testvérei hálás emlékezetére. Az oltár al­ján szerényen meghúzódó aranybetük beszélnek erről, a figyelő szemű ember­nek. Hátrafordulunk a karzat felé. A fa mellvéd közepén kilenc karcsú orgonasíp ezüstje díszíti. De az orogonát nem lá­tom mögötte felpuposodni. Kiváncsi vol­tam, milyen modern szerkezet ez a ki nem látszó orgona? Mert egészen szabá­lyos orgonahangok áramlottak lefelé. A kántortanító, a barlahidainak bátyja gya­korolt a másnapi szolgálathoz. Odafönt látom csak, hogy nincs itt semmi orgo­na, csak egy jó harmonium. Az orgona­sípokat a furfangos barlahidai asztalos faragta bele a mellvéd deszkáiba. Ezüst­re festette s ha le nem leplezem őket, most másfélezer ember, meg rajtuk ke­resztül az egész ország hinné, hogy or­gonájuk is van. Elkészül közben az oltár is. Hatalmas, díszes levelű begóniák, aszparágusz le­lógó zöldje s valami ismeretlen lelógó növény díszíti gyönyörű halványlila csil- lagzuhataggal. Alul aztán sok-sok mus­kátli. Minden virágot a barlahidai kisker­tek és ablakok szolgáltattak, pedig né­melyik a nagyvárosi díszkertnek is be­csületére lenne. Az oltárról a győri lány-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents