Harangszó, 1935
1935-07-28 / 31. szám
HARANGSZÓ 253. József földbirtokos a tiszai egyházkerület képviseletében, Mihalovits Samu, Podhradszky János főesperesek, Kardos Gyula alesperes, dr. Tóth László ref. lelkész, Kovács János nagybárkányi plébános, az egyházkerület lelkészi kara majdnem teljes számban, a tanítói kar számos taggal képviseltetve magát, Salgótarjánból egy 20 tagú küldöttség, s a környékről is a tisztelők és gyászolók beláthatatlan nagy serege. D. Raffay Sándor bányakerületi püspök vezetésével vonult a templomban felravatalozott koporsóhoz a lelkészek serege, ahol a felhangzó közének után Kardos Gyula alesperes liturgikus imája vezette be a gyászszertartást. Majd D. Raffay Sándor püspök lépett az oltárhoz és megrendítő tartalmú gyászbeszédben mutatott rá a szeretet útját járó elhalt főpásztor életének értékeire és arra a mély hatásra, amit az ő szerény, uralkodásra nem vágyó, csak szolgálni kívánó egyénisége hagyott hátra maga után családja, egyházközsége és egvházkeríi- lete életében. Utána Mihalovits Samu főesperes búcsúztatta el gyülekezetétől a megfáradt püspöklelkészt. A budapesti gyászkar énekelt ezután WeltlerJ. kelenföldi karnagy vezetésével, majd Huszágh Emma megható Miatyánkja szállt az ég felé Mihalovits Gyula orgonakísérete mellett, aztán a lelkészek vették válluk- ra a koporsót és gyászénekek zengede- zése mellett vonult a temetőbe a gyászmenet. A sírhoz ismét a lelkészek he- Ivezték el a koporsót, melynél először D. Kovács Sándor egyet, tanár mondott történelmi távlatokba emelkedő búcsúztatót, majd Baross József alispán köszönt el D. Kiss Istvánban az izzó magyar hazafiságot örökbehagyó törvény- hatósági bizottsági tagtól, mire kezdetét vette az egyházi síri szertartás. Kardos Gyula alesperes imája után Pod- hradszky János főesperes mondta a végső áldást, mely után a fenyőágakkal ki1935 Julius 28. Önvád. Irta: Gerencsér Zsigmond. R. bácsi a szoba közepén fűzvesszö- böl kosarat kötöget. Míg ujjával szinte gépiesen hajtogatja a vesszőt, gondolata a múltba száll. Senki sem háborgatja tűnődésében. A ház népe az erdőn van, csalitot takarít téli alomnak. A négyesztendős kis unoka nagy játékba merült: sokféleképpen rakosgatja Ja kosárfonás közben levágott vessződarabokat. A nagyapa nyugodtan gondolhatja végig egész múltját. A múltból a jövőbe irányul tekintete, miközben könny pereg alá sápadt arcának barázdáin. A gyermek nagyapja köhécselésére néz fel játékából s gyermekies keresetlenségge! kérdezi: — Miért sir, nagyapa? Erre az öreg félig a gyermeknek, de még inkább önmagának kezd beszélni: — Ej, kis fiam! Régen volt, de — igaz volt. Bár ne lett volna igaz! — Az a tíz forint, — akkor még forintban beszéltek, — de sok lelki vádat okozott nekem! De sok nyugtalan napom, de sok gyötrelmes éjszakám volt azóta! — Százszor is megbántam, ezerszer is jóvátettem volna, de hiába minden párnázott sír mélyére szállt alá D. Kiss István püspök kihűlt szíve. Dr. Csengödy Lajos. A fekete sereg szemléjén. A finn egyház ébredési mozgalmai közül Aáagyarországon a Iegisrijértebb a nagy parasztprófétának, Ruötsalainen Pálnak a munkája nyomán megindult ébredési mozgalom, az úgynevezett felébredtek mozgalma. Ez a mozgalom minden évben július elején tartja országos nagy ünnepélyét. Ez évben Kiuruvc- siben volt a felébredtek ünnepe. Az ünnep helye a „templomfalu". Ez a falu szíve. Itt van a templom, papiak, iskola, községháza, orvos, patika, leventeotthon s itt vannak az üzletek is. Az egész csak pár ház. A falu maga óriási területen szétszórva fekszik. Az egyik irányban például 40 kilométerre van a templomtól a falu szélső háza. Ez a falu nevezetes a finn ébredés történetében. Itt működött a felébredtek lelkészvezére, az idősebbik Malmivaara s most a fia folytatja itt az áldott munkát. Hosszú évtizedeken keresztül hol erősebben, hol gyengébben, de állandóan lobogott s lobog ma is ezen a helyen az ébredés csipkebokrának a tüze. Szent ez a hely, hova levetett saruval lép az ember. Már kétszer rendeztek itt ilyen országos ünnepet, 1899-ben és 1913-ban. Most újra ide jött a felébredtek serege melegedni az emlékek és lángra gyúlni a Szentlélek tüzénél. Az ünnep színhelye a Malmivaara esperes paplakának hatalmas kertje. Ebben az évben nem terem ebben a kertben semmi. Lócák cölöpéit verték le benne mindenfelé s a tömegek lába nyomán még a pázsit is olyan lett, mint a gödöllői cserkésznagytábor után a királyi park erdeje. De Malmivaara esperes... s ami még nagyobb szó, a feleigyekezetem; mardos a vád: tíz forintért elesküdtem a lelkemet. — Szegény jó bátyám, áldjon meg az Isten haló poraidban is! De visszaadnám neked akár százszorosán is azt a tíz forintot, amit hamisan elesküdtem tőled. Pedig tanúid is voltak, hites tanúid; akikhez azonban addig jártam könyörögve, míg végre is megígérték, hogy a tárgyaláson csak annyit mondanak: „Nem emlékszem határozottan a dologra". — így történt. Csak ezt vallották. Azért kellett neked mégegyszer is megfizetned a tíz forintot. Pedig dehogy is tartoztál vele! Még most is emlékszem rá, amint az osztozkodás után azonnal hoztad ki azt az összeget, amennyivel — közös megállapodásunk szerint — többet ért a neked jutott rész és a két tanú jelenlétében átadtad nekem, mondván: Legyünk rendben. Nyugta nem is kell; itt a két szavahihető tanú. — Ebbe fogódzott az én kapzsi lelkem, amikor évek múlva egy összeszó- lalkozásunk után azt gondoltam magamban: No, megállj! Nincs nyugta a kezedben! — Ebből lett a pör. — A bíróság előtt én nyertem. De lelkemnek azóta nincs nyugalma. Hogyan is lehetne? Hiszen hamisan esküdsége is..., boldogan nézte az összetaposott kertet s mosolyogva mondta; „A jövő évben kamatostúl vissza tudja adni Isten, amit most neki adtunk". A kert lejtője levezet a tóparthoz. Itt áll a szószék, mellvédjén fenyőgallyakból kirakott kereszt s körötte zászlóerdő. Kissé távolabb egyenruhás gazdasszonyok serege sürög-forog öt hatalmas gulyáságyú s országos vásárnak is beillő sátortábor körül. Kellett is, mert egyre csodálatosabban bontakoznak ki az ünnep arányai. A legközelebbi vasúti csomópontig is két mozdony húzza a megerősített szerelvényt, onnan azonban már különvonatok ontják az ünnepre siető sereget. Az országutakon teherautók és személyautók között kerékpárok s kétkerekű ta- lyigák. Olyan a vidék, mintha népvándorlás lenne. 12.000 ember jött fel az ünnepre. Köztük száznál több lelkész, nyolcvan körüli tanító, rengeteg egyetemi hallgató. Nem is fértünk volna el zárt helyen. Az istentiszteletet is a szabadban kellett tartani s az úrvacsorát is csak úgy lehetett kiosztani, hogy az úr- vacsorázók csak ámentek a templomon. Még így is, váltakozó lelkészekkel és váltakozó kántorokkal három és fél óráig tartott. A papkertben azonban jól elfért a sereg. Annyi lócát vertek le a földbe, hogyha egyvégbe tették volna őket, 3£ kilométer hosszú lóca lett volna belőle. Az ünnep arányaira jellemzők a következő számok is: Elfogyott 3000 liter kávé, 1000 liter egyéb frissítő s az egyik perselyezés eredménye 5500 finnmárka volt. Az ünnepből kétórás részletet a rádió is közvetített Az ünnep hallgatóságának legnagyobb része azonban a földműves osztályból került ki. Mind sötét ruhában van. A nők tetőtől talpig feketében. Fekete kendőjük alól kilátszik a középen kettéválasztott sima hajviselet és a hosszú hajfonat. A férfiak feketébe hajló sötétszürke ruhában vannak. Mind tem arra, hogy nem adtad meg a tíz forintot! Pedig megadtad..., megadtad1..., bizonyos, hogy megadtad! A gyermek szánóan tekint a zokogásban kitörő nagyapjára s némi aggodalommal megy hozzá közelebb és — amennyire az előtte készülő kosár megengedi — odasimul lábaihoz. Az öregnek jól esik a részvét és — mintha a kis fiú egészen veleérezne s megértené, — hangosan gondolkodik tovább: — Nem sok időm van itt hátra; fél lábbal már a sírban vagyok. Mit is remélhet az ilyen hetvennyolc éves törődött öreg?! Aztán oda kell állnom az igaz Biró ítélő széke elé! Érzem, tudom, hogy Istent nem lehet megtéveszteni. Óh jaj, hová legyek, mit is tegyek lelkem gyötrelmével!? — Az a tíz forint! — Az az átkozott tíz forint! Térdére emeli kis unokáját, könnyes szemével annak tiszta szemébe nézve, remegő hangon mondja: — Kis fiam, édes kis fiam, tanuld meg ettől a reszkető öregszülödtöl, hogy sohase hazudj; mert nincs rettentőbb gyötrelem, mint a hazugság miatt lelkünket mardosó vád; nincs rettentőbb gondolat, mint ezzel a váddal állni az igaz Isten szent színe elé!
