Harangszó, 1935

1935-07-14 / 29. szám

1935 július 14. HARANGSZÓ 237. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! Fábry Pál is meghalt még ez évben. így Haubner csak maga maradt épen a nagy kolera idejére. A gyülekezet ma­gyar és német káplánt rendelt segítsé­gére. Az enesei Nagy Sándor, később lébenyi lelkész, Mód Mihály, később si- monyi lelkész és Raabe Károly, a későb­bi pozsonyi lelkész voltak Haubner első káplánjai 200 forint fizetéssel. Az egyház- község vezető emberei voltak legjobb barátai és munkatársai. Midőn 1829. ápr. 10.-én leg­kisebb leánya, Klára Izabella szülelett (ez te­hát már győri leány volt), Czech János polgármestert és egyházfelü­gyelőt, a tudós történetírót fe­leségével, Tur­ner Kornéliával és jószási Purg- ly György föld- birtokost, a ké­sőbbi felügye­lőt feleségével, Markay Erzsé­bettel hívta új komáknak. De a régiek is, Schneller, Sey- bold, Verliovsz- ky, Poszvék megmaradtak. NagyJSándor káplán keresztelte a kislányt. A Purglyak igen buzgó egyháztagok vol­tak Győrött és a veszprémi esperesség- ben. Purgly Sándor húsz évig volt esp. felügyelő és gyámint. eilnök (Meghalt ternátusi helyiségek tágasak, napfénye­sek és egészségesek. Az évek óta tartó szorgos alakítási és tatarozási munkák után az intézet minden helyisége és épü­lete kitűnő karban van. A régebben itt végzett növendékek alig ismernek rá az intézet kijavított és szépen rendbehozott helyiségeire. A szarvasi ev. tanitónöképzö meg­érdemli, hogy hittestvéreink tudjanak róla, ismerjék és megbecsüljék. Évenként sok gyakorlatiasan képzett, hivatá­sát érző és sze­rető, egyházá­hoz hű, öntu­datos ev. taní­tónőt nevel a magyar egy­háznak. Kiss Oábor igazgató. Újabb vissz­hang. Lapunk­ban hirdetett „ Veszprémmé- gyei fitt “ taní­tási költségei­hez Buday Plic- hta Cornélné Balassagyar­matról havi 3 pengőt ajánlott meg. Ugyan e célra Róth Pál Almásfüzitőről 1 pengőt adományozott. Még havi 9 pengő hiányzik. Reméljük nem sokáig. Adatok Haubner püspök életéhez. Irta : dr. Payr Sándor. III. A győri papság emlékeiből. Haubner 1829. febr. havában érke­zett meg családjával Győrbe. A hívek nagy örömmel fogadták. Lakását szé­pen bebútorozták, fizetését 800 váltó­forintra emelték s mellékjövedelmekkel is javították. Sikos István már előbb el­távozott, de a másik lelkész, az öreg Szegényjános engedett. Rágyújtott. Üldögéltek. Nézték a füstöt. Szegényjános szeme lassan megtelt élettel. A bíró felállt. Megfogta Szegény­jános kezét, megszorította: — Nincs baj, János, no. — Azzal el­ment. Ettölfogva megéledt a Szegényjános is. Nekigyürkőzött, talicskázott, ásott, csákányolt, sürgött-forgott a fundusán.. Tűz volt benne újra. Zsirosábel má’ a hatodik kocsi ho­mokkal fordult be az udvarra: — I’ nni! — mondta s megemelte a fenékdeszkát, hogy lefolyhasson a ho­mok, mint az olvadt ezüst. Szegényjános bátortalanúl pislantott oda: — Pár pöngöm vón’ még a bank­ba’... — Jó lesz a’ János vellámhárogató- ra. Gyű te, ne! Kocsismózes, a fiirészmalom tulajdo­nosa egy csomó gerendát vontatott be. — Meghoztam, János. Szegényjános megvakarta a füle tövit. —- Hát ha várnyii tunná az árává’... — Semmi szüksíg! Má’ ki van egyenlítve. Császár, Rózsa, nee! Fazekasáron legényfiával együtt nagy halom terméskövet dobál lefele a ko­csiról. A tizedik fordulónál odasomfordál melléjük Szegínyjános: —■ Oszt’ a fizetís?... Fazekasáron féltréfásan ráripakodik: — Fogd a bablesőd, János! Üsse hallok ettű a zuhogástú, még te is lár­mát csapsz! Potykagábor szép piros cserépzsin- dőket rak le. Szegényjános tátja a száját: — Ezt meg hunvetted? — Megmaratt a mútkó. — Oszt ha reparánod kő? — Ne papójj má’ annyit! Dógozz! Nyevelésbü nem lessz új ház. így volt ez sorjában. Egy se vonta ki magát. Azaz hogy mégis: a Haspók. A szomszédok csak elö-elöfogták: — Haspók, megszakacc, ha annyit fuvarozó' a Szegényjánosnák. — Jó, honi’ mondod. Hónap má’ menek. Elmúlt egy hét. — Haspók, minek cipész annyi kö­vet! Kidü az a lú. — Haggy békin! Ehun a herekaszá­lás a nyakamon. Ki bolon’ most fuva­rozni! A herekaszálás is „lemútt“. — No, Haspók, mi van a Szegínyjá­nos házávó! — Mi lenne? Épíí’. — Nem a te erödtfl’. —• Bánom is é’ ki erője! Fő, hogy épíi’! — Te is ember vagy? Illen vagy ni! — Jelentős pattintás az újjal. Hogy legközelebb összejöttek: — Né’, Haspók, oszt ha a te há- zod... — Az én házom az én dógom. A tizennégyes házszám végre is ké­szen állott. Legutolj.ára fölszerelték a villámhárítót. Ide mégegyszer be nem üt! Másnap hiba volt a villámhárítóval. Másfélméteres csúcsa derékon elhajlít­va. Mint valami csufondáros újj, a szom­széd ház felé mutogatott. Az pedig a Haspóké volt. Szegényjános csóválja a fejét, hozza a létrát, felmászik és kiegyenesíti. A másik reggel má’ megint odaerányozó- dik. Szegényjános megen csak vissza- kunkoritja. De mit ér a fáradtság? Harmadnap má’ úira Haspók felé céloz. — Hadd e’, János, — mondja neki a borbély — emmá valami összeeskü­vés. Máj’ megtárgyújuk az elődjáró- sággó. Legközelebb „föl is kérdi“ a gyűlé­sen: — Mi van avva’ a vellámhárogató- va’? Összeesküvés? Részlet az intézet belsejéből.

Next

/
Thumbnails
Contents