Harangszó, 1935
1935-07-07 / 28. szám
228. HARANGSZÓ 1935 julius 7. Iskolai intézményeink. A Luther* Otthon. XIII. Budapest egyik legforgalmasabb helyén, az ÜUői-út elején (24. szám alatt) áll ez a hatalmas épület, homlokzatán a felirattal: Luther-Otthon. Több hittest- vértöl hallottam már, hogy ha teendői erre szólítják s megpillantja ezt a varázsige erejével ható, két szóból álló felírást jóleső érzés járja át egész valóját és vágy fogja el a Lu- ther-Otthon csendes békessége és benső közössége után. Hogy ez a kettő a Luther-Otthonban tényleg megtalálható, azért nemcsak a neve kezeskedik, de uizony- ságot tesznek arról egyértelemmel mindazok, akik mint budapesti egyetemek és főiskolák evang. diákjai, a Luther-Otthon falai között otthonra találtak. A jelenlegiek csakúgy, mint a régiek, akiknek számára a Luther-Otthonban eltöltött idő múltak emléke, mert a közélet kölönböző munkamezőin vezető, vagy szerényebb állásban már elhelyezkedtek. — Azt is akarta az egyetemes egyház, amikor 1908. évi közgyűlésén Sztehló Kornél, «akkori egyetemes ügyész, indítványára a Luther-Otthon létesítését elhatározta, hogy abban az ország különböző részeiből a fővárosba feljövő egyetemi és főiskolai hallgatóknak ilyen otthonuk legyen és ne kelljen közönyös, vagy éppen testileg fejlődésüket károsan befolyásoló környezetben leélniük a Zala Andrásné. Irta: Biró Gyaláné. Éjfélfelé a 'lázmérő 40 fokot mutatott, a gyermek már alig pihegett. Az anya dermedten nézte a lázmérőt, aztán a kis fiát, majd védőleg tárta karjait föléje: „Nem adom, nem adom oda!“ — sikol- tott fel benne az anyai fájdalom. „Menj innen halál, tudom, hogy itt leskelődsz“, -—■ zokogott fel eszelősen. Kifacsarta a vizes lepedőt és körülburkolta gyermekét — megpróbálta az orvosságot az összeszorított kis szájba erőszakolni. Aztán visszaült a karosszékbe, itt ült éjjel-nappal, virrasztott, ápolt és leste egyetlen gyermekének a gyógyulását. Isszonyűan szenvedett, teljesen kimerült. Testben, lélekben összetörve hanyatlott feje a szék támlájára, nyugtalan álomba merült. Az álom angyala ott fenn az égben egy függönyt lebbentett fel előtte, gyönyörű kép tárult elébe. Vidám angyaise- reg kergetödzött körbe-körbe, fényes csillagokat gurítottak, csilingelt a kacagásuk. Egy gyönyörű angyalka a függöny mögül kikukucskált: „Kukucs!“ — és nevetve, ugrálva vegyült a többiek diákéveket, amelyek alatt a szülői otthon csendes békességét, áldott közösségét nélkülözni kényszerülnek. 1909 októberében tárult fel először a Luther-Otthon kapuja, amelyen a lefolyt 26 esztendő alatt sok evangélikus ifjú özönlött már be és ki, magával hozva az otthon utáni vágyat és magával vive egy olyan nevelés áldását, amelynek jelszava: Lutheránus mindhalálig, Magyar sírunk Lezártáig. A Luther-Otthon életét ma átható szellemet három férfiú alakította ki, akinek neve nemcsak a jelené, de hazai egyházunk történelméé is. D. báró Rad- vánszky Albert, egyetemes felügyelő, az egyetemes papság evangéfiomi elvének megtestesítője. Ő az egyetemes egyháznak ezt a rendkívül fontos intézményét, amely az egyházi élet számára világi vezetőket kitermelni hivatott, az egyház édes gyermekének tekinti, sem anyagi, sem erkölcsi javakban hiányt szenvedni nem engedi. Ifjúságát körében való gyakori megjelenésével tünteti ki és az egyház szolgálatában elégő életének példájával buzdítja. Sándy Gyula, műegyetemi tanár, hazai egyházunk jelenének és eddigi történelmének legnagyobb temp- lomépítöje, akinek minden alkotása beszélő kövek hirdette lutheri hitvallás. Mint a Luther-Otthon elnöke, lelkek templomát építi szóval, cselekedettel és példaadással. Néhai Vidov- szky Kálmán vallástanár, a magyar cser- készmozgalom kiválósága, egyházunk istenihlette, pótolhatatlan ifjúsági misszionáriusa. Az ő derűs evangéliomi életfelfogása vett lakást a Luther-Otthon falai között, az ö örökös, szelíd mosolya ott ül a Luther-Otthonban folyó komoly evangé- liomi élet arculatán Ennek a szellemnek fenntartását*- munkálják egyházunk kiváló püspökei és más az egyházi és világi közélet terén szerepet vivő jelesei, akik gyakran felkeresik a Luther-Otthont és igehirdetésükkel, illetve különböző időszerű kérdéseket tárgyaló előadásaikkal gyarapítják az ifjúság lelki és szellemi kincseit. De ugyanezt a szellemet igyekszik fenntartani maga az ifjúság is, amely félve őrködik a Luther-Otthon tiszta légköre és jó hírneve felett. Vajha átmenne egyházunk köztudaközé ... Az ő kis fia volt. „Nem adom oda! Nem adom“, — kapott utána az anya. „Angyalnak sem adom!“ A kép változik. Egy szennyes ruhájú, züllött férfi fetreng az árokban, pálinkabűz terjeng körülötte, deliriumos vigyorgás torzítja az ábrázatát. Az ő fia volt... Megrettenve ébredt fel, tekintete a betegre esett. Az nem lehet, hogy az ő gyermeke így elzmlhetik. „Oh, Uram, hagyd meg öt nekem. Vigyázni fogok rá és mindig a jóra tanítom. Nincs senkim rajta kívül. Ne vedd el tőlem Atyám, a gyermekemet!“ így ostromolta az eget a szegény fiatal özvegy asszony. A gyermek felgyógyult. Az anya hálaimája naponta felszállt az ég Urához. A fiú szépen fejlődött, eszes, jótanuló volt, öröme telt benne az anyának. Hivatalnok lett belőle, a keresetét hazavitte, jólét uralkodott a házban. Minden szabad idejét a kert és az udvar csinosítására fordította, szerette a virágokat, öntözgetett, kapálgatotí. A szomszédban is önözgetett egy szép fiatal lány, Csáki Márta, — gyermekkori pajtások voltak, itt születtek, itt nőtek fel egymás sze- meláttára. Legkedvesebb játékuk a rácsos kerítésen át való labdázás volt... Most a virágaikról beszélgettek. Az első kinyílt virágszá! a szomszéd kezébe került, innen is, túlról is. Munkájuk végeztével hosszasan elbeszélgettek. Egyébként a két család meghitt barátságban élt egymással, özvegy Zaláné mindenben Csáki Bertalanéi: tanácsát kérte ki, így lett aztán András postahivatalnok Csáki főnöksége alatt. A gyermekek közeledése kedvére volt mindkét családnak. Mikor András megkérte Márta kezét, szívesen beleegyeztek. Most már csak arról folyt a tanácskozás, hogy miként rendezkedjenek be? Zaláné házának utcai szobáit átadta a fiataloknak. Ö úgymond, elfér az udvari kisszobában, melynek ablaka a virágos kert felé nyílt. A boldogság betölti majd az egész házat, — mondta mosolyogva. Az esküvő előtt egy héttel Márta megbetegedett, magas láza volt, tüdő- gyulladás, állapította nieg a doktor. A két család felváltva ápolta a drága beteget. A szép fiatal lányka pihegett a láztól, az ajka azonban mindig mosolygott, ha András odaült az ágya szélére és mesélt neki a jövendő boldogságukról. Márta napról-napra gyengült. A kitűzött esküvő napja eíkövetkezett. Márta úgy kívánta, tartsák meg az esküvőt, ő A budapesti Luther-ÜUhon.
