Harangszó, 1935
1935-06-30 / 27. szám
1935 junius 30. HARANGSZÓ 223. ezeken a gyűléseken néha 8—10—12 ezer ember van együtt. A finn ember szereti a világosságot. Vendége tiszteletére, még ha akármilyen pazar csillár ontja is a fényt a fogadó teremben, gyertyát gyujt, hogy élő fény is legyen az asztalon. János-napkor, mikor leghosszabb a nappal, az éjféli napot meggyujtott, hatalmas máglyák köszöntik mindenfelől a sziklák tetejéről. Finnország fényország..., evangélikus ország. Jézus mondá: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága“. (János 8, 12.) Magyar evangélikusok! Fénylik-e a ti világosságotok? Sötétebb a hazánk, még jobban kellene tehát fényleniink! Túróczy Zoltán. Fiatal Katonatiszt vizsgázik a feljebbvalói előtt. Minden kérdésre pompásan felel. Végül azt kérdezi tőle egy magasrangú tiszt: ,,Mit tenne Ön. ha jobbról- balről körülvenné seregét az ellenséges gyalogság, elől a tüzérség hátul a lovasság“. A vizsgázó fiatal tiszt kis gondolkodás után ezt felelte:,, Odaállnék a csapat elé s így vezényelnék: Vigyázz! Imához!!!“ A bizottság a meglepő feleletet elfogadta. Egy gyülekezet jelentéséből0 Életem sem drága! ...Néhány évvel ezelőtt történt Szolnokon. Az erős télben keményen befagyott a Tisza s víg korcsolyázók lepték el a sima jeget. A partról egész sereg ember gyönyörködött a korcsolyázók mutatványaiban. Egyszeresük nagyot roppan a jég... kétségbeesett sikoltás vegyül a vidám hangok közé s három fiatal leány elmerül a Tisza fagyos vizében. Az emberek egy része megkövültén állt a parton, a másik része meg riadtan menekült, hogy ne kelljen látnia három fiatal élet szomorú halálát... A szerencsétlenség pillanatában érkezik a partra egy fiatal hadnagy, aki látva a veszedelmet, gondolkodás nélkül leoldja kardját, beleveti magát a jeges vízbe és hősies küzdelem után kimenti a halál torkából a fiatal leányokat. Partra viszi az elsőt... a másodikat... már csak egy van hátra... azt is kimenti. Már minden lélek kezd felszabadulni a rettenetes nyomás alól, amikor az életmentő hadnagy kimerültén visszaesik a Tisza hullámai közé s ott leli halálát. Holttestét mélyen a jég alatt messze sodorta a Tisza... S az embert semmiről sem lehet jobban megismerni, mint arról: mire hajlandó feláldozni életét!... Nem akarok most szólni az élet tékozlóiról, akik egyszeri életüket belefojtják e világ hiábavalóságaiba. De rámutatok arra, hogy a földmíves verejtékes munka közben lassan beleszántja élete napjait a föld barázdáiba, a hivatalnok beletemeti poros akta-csomókba, az orvos rákölti a bete*) A zalaegerszegi gyülekezet Nagv Miklós lelkész szerkesztésében érdekes, eszméltetö tükörképet mutató jelentést ad ki minden esztendőben. Az óriási szórványú gyülekezetnek statisztikájában és összeállitásában egyaránt érdekes jelentése szinte egész terjedelemben való közlést érdemelne. Az alábbi néhány részletet állandó helyszűke dacára is közöljük. geire, a tudós élete rámegy szenvedélyes igazság-keresésére, aki tanít, fogyó élete napjait kioszjta tanítványai seregének, a szülők élete elfogy gyermekeik nevelése közben, hősök vére új jövendők földjét áztatja, a lelkipásztor élete az Ige szolgálatában lobog el. Amikor az ember felfedez egy olyan értéket, amit önmaga életénél is nagyobbnak lát, akkor mondja el az elszántság leikével: „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága...“ Minél nagyobb érték és minél magasabb cél szolgálatába állítjuk az életet, annál nagyobb értéket nyer maga a feláldozott élet is. Pál apostol előtt maga Krisztus és az ö anyaszentegyháza jelentette a világon a legnagyobb értéket s azért ezek szolgálatába állítja Istentől kapott erőit, minden tehetségét s ezért áldozza oda apránként földi életét. Igaza van! Ee- het-e emberek szeme előtt drágább valami, mint az az anyaszentegyház, melyet Krisztus Urunk vérével vett meg örök időkre magának... Pál apostol, Gusztáv Adolf az életét adta érte... A legnagyobbat, amit földi ember csak adhat. Mit adtunk neki mi, mostani evangélikusok?... Haraggal odavetett keserves adót?... Vagy talán még azt sem?... Nagy ünnepek körüli érdeklődést?... Vagy teljes közönyt?... Vasárnapjaink unalmából egy rövidke órát?... Gondolsz-e vele annyit, mint barátaiddal?... Áldozol-e érte annyit, mint a szenvedélyeidért?... Félted-e legalább annyira, mint a népszerűségedet?... Az 1934. esztendőben mennyi mindenre volt időd! lutott-e legalább valami a hosszú esztendőből ennek a te szegény martírbé- lyeees evangélikus anvaszentegyházad- nak?... És mit tudnál te panasz nélkül elhordozni gyülekezetedért egyházadért?... Büszke vagy-e rá akkor is, amikor gúnyolnak érte?... Áldod-e. amikor háborgatást és üldözést, hátratételt és lenézést viselsz miatta?... Tud-e a szíved lángolni érte akkor is, amikor mások támadják és ellene törnek?... El tudod-e mondani ma és mindig: „Én semmivel sem gondolok, még az életem sem drága!...“ A ketté szakadt gyülekezet. Esztendők során gyülekezetünkben is kialakult egy, a templomot állandóan látogató gyülekezet. Vannak hála Istennek híveink, akiknek vasárnaponként élet- szükséglet a templom és lelki szükséglet az Ige hallgatása. De ugyancsak kialakult egy ..másik gyülekezet“ is, amelyik él esztendőn át Ige nélkül, templom nélkül. Ki ne látná azokat a buzgó híveinket, akik minden vasárnap délelőtt és délután ott vannak éneket mondó szívvel a templomban és ki ne látná azokat a gyülekezeti tagokat, akik még nagy ünnepek alkalmával sem mozdulnak meg. Ugyancsak kialakult egy állandó tábora az Isten oltárának is. Ezek a komolv vallásos életet élő hívek, akik kellő előkészület után élnek rendszeresen az úrvacsora szentségével. De ugyancsak kialakult egy másik tábor is, amelybe azok az evangélikusok tartoznak, akik 6 éves zalaegerszegi szolgálatom ideje alatt még egyetlen egyszer sem éltek az Ür szent vacsorájával. j És vájjon megnyugodhatunk-e eme nyomorúság felett? Kettészakadva várhatunk-e, érdemlünk-e jövendőt?... Aki egyházát félti, lankadatlan munkával dolgozzék azon, hogy a kettészakadt gyülekezet az Isten oltára mellett ismét együtt imádkozó egy sereggé legyen. Új evang. imaterem Zalaegerszegen. örömmel adom tudtul, hogy Zalaegerszegen eggyel szaporodott az igehirdetésre szánt helyek száma. Kir. igazságügyminisztérium a kir. törvényszéki fogházban egy kis imatermet rendezte- tett be. Ugyanezt az imatermet használják a ref. vallású rabok számára tartott istentiszteletek alkalmával is. A rab evangélikusok átlagos száma éven át 4 szokott lenni. Tartottam számukra az 1934. évben összesen 30 áhítatot s ugyanekkor a „Harangszó“ egy-egy példányát is átadtam nekik. Akié az ifjúság — azé a jövő! Néhai Fraknói Vilmos a tudós rom. kát. püspök és történetíró állapította meg egyik munkájában (..A hazai és külföldi iskoláztatásról a XVI. században“) azt, hogy Magyarországon a XVI. században lfi8 iskola létezéséről van tudomásunk és a 168 magyar iskola közül 134 a reformáció híveinek a kezén volt Büszkén szoktuk mindenkor emlegetni ezt a dicséretes megállapítást, melvet egy rom. kát. egyházi ember mondott ki. Ebben a megállapításban tulajdonképpen az foglaltatik, hogv a reformáció egyháza milyen sokra értékelte mindenkor a gyermeket. Abban a régi korban, amikor ellenség keze vitte el a szegényes termést és háborúk borzalma égette fel a falvakat, íme, mégis voll ereje, kedve, elszántsága a magvar reformáció híveinek arra. hogy áldozatos munkával lelki otthonokat, iskolákat építsenek a gyermeknek, a jövendőnek. Nem csüggedtek el. „Akié az ifjúság — azé a jövő!“ — Hát mi megértjük-e és főleg cseleked- jiik-e azt mi is olyan elszánt lélekkel, mint valamikor a mi áldott elődeink? Belátjuk-e, hogy gyermekeink vallásos nevelésében egyszerre kétféle jövendőnek is vetünk alapot. Az egyik alapra fiaink és leányaink élete épül fel, a másik alapra pedig evangélikus anyaszent- egyházunk jövendője. Vannak esetek, amikor a gyermek szorgalmasan eljár az ifjúsági istentiszteletre. mert otthon megparancsolják neki. de közben azt veszi észre, hogy amíg ő vasárnapról-vasárnapra „ki van vezényelve“ a templomba, addig a parancsot kiadó szülök egyike sem jár hónapszám, talán évszám a templomba. Azt szoktam mondani: ezek a kis rabszolga templomlátogatók, akik végrehajtják a vett parancsot gyermekkorukban, de mihelyt lehet, lerázzák magukról a rabszolga igát és félrehúzódnak a templomtól, mert ezt látták a szüleiktől is. Én pedig a Jézus szavával mondom: „Aki megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger mélységébe vessék“. (Máté ev. 18, 6.) A múlt esztendőben beadványt küldöttünk Zalaegerszeg m. város képviselőtestületéhez, melyben azt kértük, hogy a nagypénteki hetivásárt tegye át egy másik napra a város. Előterjesztésünket
