Harangszó, 1935
1935-06-16 / 25. szám
1935 junius 16. HARANGSZÓ 205. tesz az egyke orvoslására. Csak minél előbb, míg a „gróf úr“ csakugyan egészen el nem merül a hullámokba! Mivel azonban az egyke nem kizárólagosan gazdasági, szociálpolitikai és egészségügyi, vagyis anyagi vonatkozású kérdés, hanem egyúttal erkölcsi is: azért erkölcsi téren, erkölcsi eszközökkel is meg kell indítani ellene a küzdelmet. Társadalmi téren meg lehetne s kellene tenni pl. hogy többgyermekes családok megkülönböztetett bánásmódban volnának részesítendők ügyes-bajos dolgaiknak soronkíviil való elintézésénél a közigazgatási és egyéb hatóságok részéről. Egyes vidéki kiszállásaik, vagy népünnepélyeken való részvételeik esetén a „megyei urak“ keresnék az alkalmat az ilyen édesapákkal és édesanyákkal való személyes érintkezésre. Milyen elégtételt adó erkölcsi hatása lenne annak a kitüntető kézfogásnak, mellyel egy-egy magasabbrangú közigazgatási tisztviselő lereszkednék a népesebb számú családokhoz; különösen Baranyában és Somogybán, ahol a több-gyermekes édesanya „szégyenében“ már mutatkozni is alig mer az utcán. Általában a hatóságoknak (nem csupán a végrehajtó személvében) többszőr kellene módot keresni a néppel való érintkezésre. Ha a szélsőséges eszmék terjesztői meg tudják ezt tenni, megtehetnék a nép vezetésére hivatott közegeink is. Annak a falusi intelligenciának: jegyzőnek, lelkésznek, tanítónak milyen erkölcsi támogatást és segítséget jelentene, ha az „urak“ nemcsak választások idején szavazatkoldulás végett járnák a falvakat, hanem egyébkor is törődnének a néppel s érdeklődnének a dolgai, sorsa iránt. Mennyi alkalom kínálkoznék ilyenkor keresve és keresetlenül is annak szunnyadó nemesebb lelki tulajdonainak a fölkeltésére: ferdeségbe, visszásságba csapó szokásainak és felfogásának helyes irányba való terelésére. Az egyke elleni erkölcsi eszközök sorában nem lehet és nem szabad mellőzni az irodalmat s művészetet. Az anyaság eszméjének, a családi érzésnek dicsőítésére szolgáló müveket pályadíjakkal is elő kell segíteni; s azokat olcsó áron forgalomba hozni. Az egyke szomorú következményeinek a feltárása — az elkényeztetett gyermeknek az életben megállni nem tudása, szülei iránt való tiszteletlensége; az egyetlenkének a szülők élemedett korában való elhalása stb. — alkalmas módon való feldolgozásban mennyi megrázó, tanulságos témát és eszközt szolgáltatna az egyke elleni küzdelemhez. S az ilyen műveket a téli népművelési előadások keretében fel lehetne olvasni. Csakhogy úgy a kidolgozásban, mint a nép elé való vivésben kerülni kell a kirívó s feltűnő célzatosságot; mert különben érdeklődés helyett inkább idegenkedést keltünk. Az irodalmi termékeknek s általában a sajtónak a hatása ugvanis bizonyos önszuggesztión alapszik. Ha idegenkedéssel, talán folytonos ellenmondással olvasok egv művet, annak rámnézve sokkal kisebb a hatása, mintha önkéntelenül átadom, kiszolgáltatom magamat annak. A gyermek is, ha tudja, hogy pirongatást, dorgálást kap, akárhányszor már előre feltámad benne a makacsság és dac érzése. Ezt a gyermeki vonást megtalálni rendszerint a népben is. Természetesen nem nélkülözhetjük az iskola munkáját sem. Tankönyveinkben megfelelő erkölcsi olvasmányok s azoknak tárgyalása igen sok alkalmat és módot nvujt a szülői-gyermeki szeretetnek, a családias érzéseknek a felkeltésére és ápolására. Igen iól felhasználható e cél érdekében az iskoláinkba újabban bevezetett anyáknapja; ha az nem pusztán néhány alFeledség árja nem borítja el, Sziromhullásig drága lesz nekem. Mint elhunyónak a. végső sugár, Mert szép igéit szeretet sugallta. Széledjetek most szerteszét a földön, A világvásár minden zeg-zugát Kutassa végig vizsga szemetek. Míg olyan igaz szívet nem talál. Mely tiszta, mint a harmat és sugár. Áldott, miként a legtermőbb barázda, Árnyékos, mint az ős fa terebélye, Enyhítő, mint a forrás cseppjei. És hogyha már e szívet megtaláltuk, Minden díszünkkel hódoljunk neki. Hordjuk eléje nyíló szirmainkat. Hordjuk eléje kelyhünk illatárját. Ez a legméltóbb helye a virágnak, Ez a legillőbb tiszta hódolat És azt éri, ki nem vágyik reá, Mert boldogsága, hogy szeretni tud. A szépség hervad — a jóság örök. (Függöny, zene.) (Rövid szünet alatt megfelelő zene szólhat.) II. KÉP. (Ugyanazon elhelyezkedés. Minden leány kezében egy szál virág abból, amit személyesít.) RÓZSA KIRÁLYNÉ (fején koszorú rózsából és a hódoló virágokból) Hol jártatok? Számoljatok be nékem. Találtatok a földön oly csodát, Szívet, tisztát, jót, amiről beszéltünk S amit joggal megkoszorúzhatunk? VIRÁGOK (zajongva) Találtunk, találtunk, találtunk. RÓZSA Hol? Merre? Hogy akadtatok reá? SZEKFÜ A szellő szárnyán indultunk keresni, Utunk mutatta mennyei sugár. Mert a jó szív a mennvből száll alá S nem földi lanka hantjain terem. Azok, kik sírnak és vigaszra leltek. Akik szenvedtek és megenyhiilének, Mint egybefüggő eleven sövény, Vezette hozzá, mint a bölcseket A bethlehemi csillag egykoron. RÓZSA KIRÁLYNÉ Hódoljunk hát a legszeretőbb szívnek, Kinek jósága mint a napsugár, Elfáradást és csüggedést nem ismer; Az alkonyat és hajnal egyiránt Istennek tetsző munkában találja. A szeretetnek éjszakája nincsen. LILIOM (az ünnepelt felé fordulva): Az érző szívek küldöttek követnek, Ki a sebekre Giljád balzsamát öntéd ki lelked gazdag korsajából. Kiket megtépe az élettövis, Halálra mart a gyűlölet fullánkja És panaszukra nem tárult kebel, Elhaló hangjuk hozzád elhatott. Megértetted a szótalan panaszt, S hitet vetettél kétségek helyébe. A könny felszárad s ím e kis virág Hírhedt reményt, hálát, új életet. TULIPÁN Az élet tündérkertjében születtem,. Viráeom kelyhéii színek versenye. Hódolok annak, ki leggazdagabb, S érzése mint az ékes szén szivárvány Ragvog a földnek halmai felett. Tőled tanultam nemes tisztemet: Tündöklő pompám nem önmagámé. Azoké, kiknek keskeny szemhatárát örökös felhő ájnyékoíia be, Akik vágyódhak s - vágvuk vágv marad, Akik álmodnak s - álmuk eltűnik. Fájó csalódás minden ébredésük. Ha te nem látod hiú dölyfömet És nem gyógyítasz lelked erejével, Régesrég száradt váz volnék csupán Sivár önzésem vad sivatagán. Köszöntlek, hogy megláttál engemct. SZEKFÜ Mit hozzak néked? Aki gazdagabb vagy A százszorszépek tündérseregénél. Mert gazdaságod magadban bírod És kincsestárad nem fogyatkozik. Két kézzel szórod lelked adományit, Könnyet, akinek keble jégközöny; Mosolyt, kiről a jég feloJvadott. A tar mezőkön láttál engemet S onnan árnyékos kertbe ültetél; A vad virágból gondos ápolásod Hódító s bámult szépséget nevelt. Az ifjú évek csodásán teremnek. Mint egymás mellé simuló barázdák. Ami bimbó volt, — íme már kinyílt, Félénk sejtésből eszme született, Amit eltűntél magul jóreménnyel, — Virággá nyílva hódolatra jő.
