Harangszó, 1935
1935-06-16 / 25. szám
206. HARANGSZÓ 1935 junius 16. kalmi vonatkozású vers sablonos elmondásból áll, hanem ha abba életet, melegséget viszünk. Kisbaráthegyi iskolánkban az anyáknapját évek óta úgy ünnepeljük, hogy az édesanyák külön sorban a fő helyen ülnek; és pedig gyermekeik száma szerinti sorrendben. Tehát legelői azok, akiknek 3—4 gyermekük jár az iskolába s utána folytatólagosan a többiek. A gyermekek — testvérek —< kimennek a pódium elé, ott verset mondanak; kezükben kis virágcsokor. A vers elmondása után odamennek az édesanyjukhoz, átadják a virágot és sorba kezet csókolnak neki. Olyan kedves és megható ez, hogy nem tudom elképzelni azt a gyermektől irtózó, vagy egykés anyát, aki látva a több gyermekes anyáknak a fő helyre való ültetését, megtiszteltetését és 2—3 iskolás gyermeküknek kezükben virággal az édesanvjuk elé vonulását: a lelke mélyén valami meg ne sajdulna. A szószék, a templomi igehirdetés ugyancsak bőséges alkalmat nyújt az egyke elleni küzdelemre. Az Isten akaratának való ellenszegülés megbélyegzésétől és kárhoztatásától, a mindenkit számadásra váró isteni igazságszolgáltatással való fenyítéstől, a szülői felelősségérzetnek a felébresztésétől, az Istenben való bizalomnak és hitnek az ápolásától várható itt az eredmény. Az bizonyos, hogy az egyke éppen a szószéken válik a legkényesebb kérdéssé. Ott semmiképpen sem szahad úgy kezelni, mint ahogyan sebészorvos a tályogot megnyitja s belőle a genyt kiüríti. Az egyke különféle vonatkozásban való genyének a feltárása nem az igehirdetés kereteibe való. Hanem amint a lelkiorvos kezeli az ő lelki, ideg-betegét, úgy kell kezelnie ezt a kérdést a lelkésznek is a szószéken. Hiszen az egyke, mint láttuk, llelki betegség is; tehát lelki orvost igényel . . . Természetes, hogy ezek az erkölcsi eszközök csak az anyagi orvoslás módozatainak egyidejű keresztülvitelével ígérnek sikert. Magábanvéve eredményre egyik sem vezet. Az anyagi természetű orvoslásnak a lelki orvoslás módozataival párhuzamosan kell haladnia. Kiss Samu. A kőszegi Gyurátz Ferenc leánynevelő intézet. A dunántúli egyházkerület 1899. szeptemberében nyitotta meg kőszegi leánynevelöintézetének kapuit a magasabb evangélikus nőnevelés szolgálatára. Azóta az intézet sokszor megváltozott külső formák között ugyan, de mindig egyházunk hagyományait ápoló szellemben fejtette ki hivatásának megfelelő munkásságát. 1899-ben csupán az I.-IV. VIOLA Az én küldőim szerteszét lakoznak, De lelke szerint itt van mindenik. Izennek a világtól elhagyottak. Az éhezők, ruhátlanok, didergők, Kik a szívek fagyától gémberedtek, De a jó szív sugárkörébe jutva Hevétől a hideg fölengedett. Agg és kisded, kit fáradt gond nevel, Özvegy, ki férjét és pajzsát siratja, A rokkant hős, ki bénán küzködik. Az örökéjű bús világtalan, A dolgos kéz, mely munkáért eseng, Áld egy kezet, mely szüntelen cselekszik, Beszél és minden szava gyógyulás, Adakozik láthatlanul serényen. A száj hallgat, de hallgatása szól, És szól a szemből áradt könnypatak. E kis virágszál hála és imádság, Mely éltedért föl a magasba száll. IBOLYA Az erdő mélyén élek rejtekemben; A vad szilajság gyakran eltapos. Mivél szépségem nem hivalkodik. Csak az talál meg, akinek szemében Szeretet üt a vágy mellé tanyát. Jelképe vagyok a félénk szegénynek, Ki bánatával inkább elbújik Titkon szenvedve könnyei között, Sem hogy sebét hideg szívnek mutassa S kezét kinyújtsa panaszos kegyért. Az igaz jó szív mégis fölfedez, Nem rejt el árnyék, mert a szíve lát, Sitgára a homályon áthatol, ösztön vezérli? Mennyei sugallat? Megérzi, merre s hol fakad panasz, Ki hordja békén vállai keresztjét, Kit menthet még meg a vigasz szava? osztályok és megfelelő kisebb internátus szervezésére kerülhetett csak a sor. De az egyházkerületnek akkori bölcs püspöke. Gyurátz Ferenc, már ennek a mainál jelentékenyen kisebb intézménynek is megfelelő épület emelésével olv külső keretet adott, amely később lehetővé tette az intézetnek nyolc osztályos középiskolává való átszervezését és egyidejűleg az internátus befogadóképességének jelentékeny bővülését. Az intézet 1902-ben, az V. osztály, a következő évben pedig a VI. osztály megnyitásával bővült és mint hatosztáA szerények s némák köszöntenek, E kis csokor a bú ágyába termett, Szemek harmatja gyakran öntözé, Egy nagy szíverdő küldi hálaképen. HÓVIRÁG A haldokló tél általam búcsúzik, S egyúttal a tavaszt is hirdetem. Színem fehér, mint az ég szűz haváé, Amire még nem feccsent út sara. Fehér gyásszal az elmúlt zord időket, Küzdelmet, gondot, kétségek tüzét. S hírmondói vagyunk egy szebb világnak Hol az erény győz s a bőn elbukik. Te megőrződ a múltból azt, mi szép, És benned él, mint égből hullatott mag, A jövendőnek szent Ígérete. Köszöntünk a múlt és jövő nevében. RÓZSA KIRÁLYNÉ (fölkel trónjáról): A virágország képében jövök. Hódolni a legislegszebb virágnak, Mely a földön, az ég alatt teremhet. Hódolni a szívjóságnak, mely éltet, Mint rét füvét tikkasztó napmelegben Híves pataknak enyhe habjai. Hódolni az irgalmas szeretetnek, Mely mint szivárvány, vigaszt hint alá Keserű bánat árvize után. Elmúlik minden, a márványfalat A földrengés ledönti s romjait Fövényhalmokba temeti a szél Vagy hitvány dudva gyim-gyom lepi el. A százados fák ősi gyökerét Kiírtja a kegyetlen fejszeél. A szirt elomlik s rózsás kert helyén Nagy hirtelen lesz sivár kömezö, 'vos felsöbbleánviskob működött másfél évtizeden keresztül. 1917. szeptemberében az akkori lankovich-féle reformnak megfelelően alakult át a felső tagozatban kettős iránvú középiskolává. Két ötödik osztály nyílt meg. egv felsö- leányiskolai és egy gimnáziumi. A következő években ezek a tagozatok fokozatosan tovább fejlődtek a felsöleányis- kolai tagozat a VII. osztályig, a gimnáziumi pedig a Vili. osztályig. A felső- leányiskolái osztályok azonban országszerte életképtelenné váltak és így a kőszegi intézetnél is rövidesen megszűnünk) enyészet gyászoló jele. Mi éi tovább ez örök elmúlásban, Hol a halál oly szabadon ítél És senki nem tud szólni ellene? Tovább él. az, aki szeretni tud Minden szívet, amely boldogtalan. Aki minden didergőt befogad, A mezitlenre palástot terít, Kenyerét megszegi az éhezőnek, A sinylödöt reményre bátorítja. A roskadókat karján vezeti Áhított jobblét révei felé S az üldözöttnek gyógyírt önt sebére. A haldokló a földi lét határán Szeméből várja a végső mosolyt, Eltűnt szép évek tünde sugarát. Az elmúlásban ifjú tud maradni, Virág, ameily meg nem hervad soha. Isten keze remekbe alkotá Kelyhét, amelyre ég harmatja száll. Minden jótett egy-egy sziromlevél, Szemnek gyönyör, léleknek szent ital, Mely pusztulhatlan boldogságot ád. Szép koszorúm, óh szállj le homlokomról Hová illesztők hűséges kezek; Hivalkodó dísz vagy, ha én visellek, Számodra én méltóbb helyet találtam. Szállj arra, ki már rég visel koszorút, Nem láthatóan, rózsa levelekből, Hanem lelkén jóságból, szeretetböl, Szállj koszorúm, szállj le az én fejemről, Szállj arra, aki legméltóbb reá, Mindnyájunk drága áldott nénijére. (Ráilleszti koszorúját, a többiek virágot szórnak reá.) (Ének. Zene.) (Függöny.)
