Harangszó, 1935
1935-06-09 / 24. szám
1935 junius 9. HARANGSZÓ 193 Telt templomot! Egy-egy gyülekezet életének legbiztosabb fokmérője sokak szerint az, hogy abban a gyülekezetben milyen a templom- bajárás. Ha tele a templom — él a gyülekezet, ha üres a templom — halott a gyülekezet — mondják. Ez a megállapítás így semmiképpen sem százszázalékos igazság. Telt templom körül is lehet halott gyülekezet és üres templom körül is megtarthat az Isten kegyelme hivő maradékot. Hanem az bizonyos, hogy a templombajárás mértéke sok mindent elárul egy-egy gyülekezet belső életére nézve. Azért hát igenis: telt templomot ! De hogyan ? Külföldön sok helyen egyházi bálokkal <sokszor a templom alatti helyiségben tartják), kártyajátékkal s különféle szórakozással igyekeznek az embereketa templomba csalogatni. Angolországban az üdvhadsereg utcára- vitt hangszerekkel, énekes felvonulásokkal igyekezik híveket toborozni a templomba. Van olyan magyar falusi gyülekezetünk, ahol a gondnok minden szombaton végigjárja a családokat s mindenkit mtghiv a másnapi istentiszteletre. Van olyan gyülekezetünk is, ahol buzgó asszonyok templombahivogató egyesületet alakítottak. Ez utóbbi kettőre mindenesetre azt mondhatjuk, hogy bárcsak minden gyülekezetben Így volna ! De első teendőnk a telt templom érdekében mégis ez: könyörögni az isten Szent- leikéért. Hogy a prédikáló ajkára Ö„ adjon mondanivalót s a hallgatók szivébe 0 adja a jó talaj készségét. Ez többet ér minden buzgólkodó és kétségtelenül szükséges emberi hlvogatásnál. Ahol az Isten Lelke felrázta a lelkeket, ott a templomlátogatás nem kegy, amelyet egyesek nagy kegyesen gyakorolnak a lelkésszel, egyházzal vagy éppen az Istennel szemben, nem szokás, amelynek gépiesen eleget teszünk, még csak nem is kötelesség, amelyet illendőségből vagy példaadó muszájból hordozunk, hanem ott a templomlátogatás drága kiváltsággá magasztosul, amellyel élünk hálából, lelki szükségből, belső életünk táplálásának, megtartatásának vágyából. Telt templomot! Mindenütt! Járj magad is és hívogass másokat is. Legfőképpen pedig imádkozzál a lélekébresztő Szentlélekért. Lesztek nékem tanúim. Voltaképpen a misszió is pünkösdkor született meg. A tanítványok pünkösdkor telítődtek meg a bizonvságtevő bátorság, a mások iránti felelősség és evangéliomi misszionáló készség leikével. S lettek tanúi Krisztusnak szerteszét. Még ma se hajolt meg minden térd a Krisztus előtt. A földkerekség háromnegyed része még mindig pogány. Közel ezerötszáz millió ember még mindig bálványok előtt hajlong. Egyik mai képünk is ilyen pogány bálvány-szobrot ábrázol. Hogyne volna szent kötelessége mindenkinek dolgozni azon, hogy elüzessék az a szörnyű lelki sötétség, amelynek vaksága ilyen szoborszörnyetegek előtt térdeltet le embermilliókat. A keresztyén misz- sziói munka azon fáradozik, hogy Krisztus elé térdeljenek az embermilliók. Imádkozó, pénz — és önfeláldozó lelkek vívják a lélekostrom- !ó szent harcot. Szivükben a Krisztus szerelme, szemükben a lelkesedés lobogása, kezükben a biblia. A misszió ma már a repülőgépet is eszközül használja. A neuendettelsaui evangélikus misszió állította be az első repülőgépet a pápuák földjén, hogy az óriási munkaterületek, puszták és fensikok gyorsan megközelíthetők legyenek. Az a gépmadár, ha berregve száll majd a magasban, a Krisztus tanúja lesz a pápuaföld felett. Evangélikus szabadtéri istentisztelet husvétkor az amerikai Filadelfiában. 60.000 ember volt jelen. A háttérben látható keresztet az énekkar fehér és feketeruhás tagjai alakították ki. sza. A déli harangszó lágy remegéssel szállt utána. Meggyorsította lépteit. — Dél van... Istenem, hogy fog örülni anyuskám, ha betoppanok ebédre. — Forró öröm szaladt a szívére. — Sárika..., Sárika .., maga szökik előlem, — fogta meg hirtelen a karját Sanyi. — Én..., én..., nem is tudom . , igazán nem, hol maradt el tőlem. — Nézett rá zavart pirulással Sári. Alig volt a ligetben egy-két ember. Ezek is mindenről megfeledkezve sütkéreztek a szétfolyó meleg napsütésben. Sanyi a Sári karja alá csúsztatta a kezét s gyöngéd szorítással kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. — Sárika..., azt akarom magának mondani, hogy én szeretném, ha ebben a templomban az a pap áldaná meg a mi házasságunkat... Akarja?... Sári egyszerre oly gyöngének érezte magát, mintha elszállt volna belőle a lélek. Pillanatra lehunyta a szemét, aztán bátran, őszintén a fiú szemébe nézett. — Sanyi, gondolja meg jól, mit mondott... Hiszen akkor sok mindenről le keli mondania... Le, a motorbicikliről is, amire pedig oly rég s annyira vágyik... Aztán idővel a jó ruhákról... s később ki tudja még, hogy mi mindenről. Egy hatalmas, zöldelö nagy fa alá értek, amely régi ismerősük volt már. A fiú megállt alatta, két kezébe vette a Sári remegő kis kesztyűs kezét. A szeme ráragyogott mosolygósán s nyíltan, becsületesen válaszolt. — Tudom, Sárika..., hiszen előbb, vagy utóbb úgyis csak ez a sorsunk... Lemondani. Hanem ez kölcsönös lesz ám... De hát mondja miről akarunk inkább lemondani?... Értéktelen, haszontalan dolgokról?... Szeszélyekről?... Vagy pedig egy, előttünk csak az imént feltáruló új, szép, boldog, gyönyörű életről?... Sári megértette a fiú szavai mellett rejlő gondolatot. Vérhullám csapott az arcába. Jó, hogy a fa lombkoronája eltakarta őket attól a pár embertől is és elrejthette égő piros arcát a Sanyi keblén s úgy súgta vissza neki. — Sanyi..., én magam főzök..., magam takarítok..., mosok is..., a ruháimat, higyje el, eddig is a legnagyobb részben magam varrtam..., ezután is megcsinálom... Aztán meg anyuskám boldog lesz, ha nála lakunk..., így lakásra sem keli fizetnünk... Óh, Sanyi, igazán nem is kell magának lemondani semmiről sem... A nap aranyzuhatagként ömlött le rájuk. A feltámadt természet ezer ébredő bogárkája nyüzsgött körülöttük s valahol a felettük bólintgató fának zsenge lombjai között madárdal csendült: Feltámadt szívek ne féljetek... Örüljetek!... JÖVEL SZENTLÉLEK ÉGI LÁNG! Jövet Szentlélek, égi láng! Ajándékid ma töltsd ki ránk! Növeld hitünk erőddel! Sugárod űzze szerteszét Bűnünk nehéz sürii ködét! Ne hagyj soká a sötétben! Fény derülne Életünkre, Hogyha szűnne bűn homálya, És szivünkbe béke szállna. Miként kívánja kis virág Egek hűsítő harmatát A nyári napsütésben, Szivünk is úgy áléi, eped, Szomjazza bö kegyelmedet Megszentelő Úristen. S majd ha Tőled Újraéled Véled élve, egybeforrva: Megszűnik keserve, gondja. Füzed hevítse és Igéd A jóra fel hívők szivét E zord, bűnös világon! Teremtsed újra életünk Szentlélek és mi énekünk Ezért dicsérjen, áldjon! Szállj e népre! Légy vezére, És vezesd világ világa Boldog és örök hazába ! Ihász Ferenc.
