Harangszó, 1935

1935-06-09 / 24. szám

1935 junius 9. HARANGSZÓ 193 Telt templomot! Egy-egy gyülekezet életének legbizto­sabb fokmérője sokak szerint az, hogy abban a gyülekezetben milyen a templom- bajárás. Ha tele a templom — él a gyüle­kezet, ha üres a templom — halott a gyü­lekezet — mondják. Ez a megállapítás így semmiképpen sem százszázalékos igazság. Telt templom körül is lehet halott gyüle­kezet és üres temp­lom körül is meg­tarthat az Isten ke­gyelme hivő mara­dékot. Hanem az bizonyos, hogy a templombajárás mértéke sok mindent elárul egy-egy gyü­lekezet belső életére nézve. Azért hát igenis: telt temp­lomot ! De hogyan ? Kül­földön sok helyen egyházi bálokkal <sokszor a templom alatti helyiségben tartják), kártyajáték­kal s különféle szóra­kozással igyekeznek az embereketa temp­lomba csalogatni. Angolországban az üdvhadsereg utcára- vitt hangszerekkel, énekes felvonulásokkal igyekezik híveket toborozni a templomba. Van olyan magyar falusi gyülekezetünk, ahol a gondnok min­den szombaton végigjárja a családokat s mindenkit mtghiv a másnapi istentiszte­letre. Van olyan gyülekezetünk is, ahol buzgó asszonyok templombahivogató egye­sületet alakítottak. Ez utóbbi kettőre min­denesetre azt mondhatjuk, hogy bárcsak minden gyülekezetben Így volna ! De első teendőnk a telt templom érde­kében mégis ez: könyörögni az isten Szent- leikéért. Hogy a prédikáló ajkára Ö„ adjon mondanivalót s a hallgatók szivébe 0 adja a jó talaj készségét. Ez többet ér minden buzgólkodó és kétségtelenül szükséges em­beri hlvogatásnál. Ahol az Isten Lelke fel­rázta a lelkeket, ott a templomlátogatás nem kegy, amelyet egyesek nagy kegyesen gyakorolnak a lelkésszel, egyházzal vagy éppen az Istennel szemben, nem szokás, amelynek gépiesen eleget teszünk, még csak nem is kötelesség, amelyet illendő­ségből vagy példaadó muszájból hordozunk, hanem ott a templomlátogatás drága ki­váltsággá magasztosul, amellyel élünk há­lából, lelki szükségből, belső életünk táp­lálásának, megtartatásának vágyából. Telt templomot! Mindenütt! Járj magad is és hívogass másokat is. Legfőképpen pedig imádkozzál a lélekébresztő Szentlélekért. Lesztek nékem tanúim. Voltaképpen a misszió is pünkösdkor született meg. A tanítványok pünkösdkor telítődtek meg a bizonvságtevő bátorság, a mások iránti felelősség és evangéliomi misszionáló készség leikével. S lettek tanúi Krisztusnak szerteszét. Még ma se hajolt meg minden térd a Krisztus előtt. A földkerekség háromnegyed része még mindig pogány. Közel ezer­ötszáz millió ember még mindig bálvá­nyok előtt hajlong. Egyik mai képünk is ilyen pogány bál­vány-szobrot ábrá­zol. Hogyne volna szent kötelessége mindenkinek dol­gozni azon, hogy elüzessék az a ször­nyű lelki sötétség, amelynek vaksága ilyen szoborszörnye­tegek előtt térdeltet le embermilliókat. A keresztyén misz- sziói munka azon fá­radozik, hogy Krisz­tus elé térdeljenek az embermilliók. Imádkozó, pénz — és önfeláldozó lelkek vívják a lélekostrom- !ó szent harcot. Szivükben a Krisztus szerel­me, szemükben a lelkesedés lobogása, kezük­ben a biblia. A misszió ma már a repülőgépet is eszközül használja. A neuendettelsaui evangélikus misszió állította be az első repülőgépet a pápuák földjén, hogy az óriási munkaterületek, puszták és fensikok gyor­san megközelíthetők legyenek. Az a gép­madár, ha berregve száll majd a magasban, a Krisztus tanúja lesz a pápuaföld felett. Evangélikus szabadtéri istentisztelet husvétkor az amerikai Filadelfiában. 60.000 ember volt jelen. A háttérben látható keresztet az énekkar fehér és feketeruhás tagjai alakították ki. sza. A déli harangszó lágy remegéssel szállt utána. Meggyorsította lépteit. — Dél van... Istenem, hogy fog örül­ni anyuskám, ha betoppanok ebédre. — Forró öröm szaladt a szívére. — Sárika..., Sárika .., maga szökik előlem, — fogta meg hirtelen a karját Sanyi. — Én..., én..., nem is tudom . , iga­zán nem, hol maradt el tőlem. — Nézett rá zavart pirulással Sári. Alig volt a ligetben egy-két ember. Ezek is mindenről megfeledkezve sütké­reztek a szétfolyó meleg napsütésben. Sanyi a Sári karja alá csúsztatta a kezét s gyöngéd szorítással kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. — Sárika..., azt akarom magának mondani, hogy én szeretném, ha ebben a templomban az a pap áldaná meg a mi házasságunkat... Akarja?... Sári egyszerre oly gyöngének érezte magát, mintha elszállt volna belőle a lé­lek. Pillanatra lehunyta a szemét, aztán bátran, őszintén a fiú szemébe nézett. — Sanyi, gondolja meg jól, mit mon­dott... Hiszen akkor sok mindenről le keli mondania... Le, a motorbicikliről is, amire pedig oly rég s annyira vágyik... Aztán idővel a jó ruhákról... s később ki tudja még, hogy mi mindenről. Egy hatalmas, zöldelö nagy fa alá értek, amely régi ismerősük volt már. A fiú megállt alatta, két kezébe vette a Sári remegő kis kesztyűs kezét. A szeme ráragyogott mosolygósán s nyíltan, be­csületesen válaszolt. — Tudom, Sárika..., hiszen előbb, vagy utóbb úgyis csak ez a sorsunk... Lemondani. Hanem ez kölcsönös lesz ám... De hát mondja miről akarunk in­kább lemondani?... Értéktelen, haszon­talan dolgokról?... Szeszélyekről?... Vagy pedig egy, előttünk csak az imént feltáruló új, szép, boldog, gyönyörű élet­ről?... Sári megértette a fiú szavai mellett rejlő gondolatot. Vérhullám csapott az arcába. Jó, hogy a fa lombkoronája el­takarta őket attól a pár embertől is és elrejthette égő piros arcát a Sanyi keb­lén s úgy súgta vissza neki. — Sanyi..., én magam főzök..., ma­gam takarítok..., mosok is..., a ruhái­mat, higyje el, eddig is a legnagyobb részben magam varrtam..., ezután is megcsinálom... Aztán meg anyuskám boldog lesz, ha nála lakunk..., így lakás­ra sem keli fizetnünk... Óh, Sanyi, iga­zán nem is kell magának lemondani sem­miről sem... A nap aranyzuhatagként ömlött le rájuk. A feltámadt természet ezer ébredő bogárkája nyüzsgött körülöttük s vala­hol a felettük bólintgató fának zsenge lombjai között madárdal csendült: Fel­támadt szívek ne féljetek... Örüljetek!... JÖVEL SZENTLÉLEK ÉGI LÁNG! Jövet Szentlélek, égi láng! Ajándékid ma töltsd ki ránk! Növeld hitünk erőddel! Sugárod űzze szerteszét Bűnünk nehéz sürii ködét! Ne hagyj soká a sötétben! Fény derülne Életünkre, Hogyha szűnne bűn homálya, És szivünkbe béke szállna. Miként kívánja kis virág Egek hűsítő harmatát A nyári napsütésben, Szivünk is úgy áléi, eped, Szomjazza bö kegyelmedet Megszentelő Úristen. S majd ha Tőled Újraéled Véled élve, egybeforrva: Megszűnik keserve, gondja. Füzed hevítse és Igéd A jóra fel hívők szivét E zord, bűnös világon! Teremtsed újra életünk Szentlélek és mi énekünk Ezért dicsérjen, áldjon! Szállj e népre! Légy vezére, És vezesd világ világa Boldog és örök hazába ! Ihász Ferenc.

Next

/
Thumbnails
Contents