Harangszó, 1935

1935-06-09 / 24. szám

192. H A R A N G S Z Ó 1935 junius 9. lemszerető, önmagának élő agglegény is legalább köz- ; vetve abból a maga részét. Mindenképen meg kell továbbá könnyíteni a gyer­mekek nevelését és taníttatását. A többgyermekes adózó családok fokozatosan emelkedő adókedvezmény­ben, a nincstelenek más anyagi támogatásban részesí- tendők. Azzal, hogy évente István-királykor tíz 15—20 gyermekes anyának 100 P segélyt, díjat juttatnak, igen-igen keveset tettek a népesség szaporodása érde­kében. Kétségtelenül megérdemlik azok a derék ma­gyar anyák, hogy elismeréssel legyen irántuk a nemzet és ünnepeljék őket; de a közre annak semmi haszna s eredménye nincs. Mert az a 100 P .senkit sem fog buz­dítani arra, hogy 15—20 gyermeket hozzon a világra. Hanem ha már 3—4—5 gyermekes családoknak segéd­kezet nyújt az állam gyermekeik tisztességes fölneve­lésére, azzal a gyermekszületések tudatos korlátozását bizonyára csökkenteni fogja. Ezt a célt szolgáló egyik ilyen eszköz volna az alsófokú népoktatásnak teljesen ingyenessé tétele olyanképpen, hogy a gyermek ingyen kapna minden iskolai fölszerelést, tanszert: könyvet, irkát, tollat stb. Mert hogy. csak a szükséges tanköny­vek beszerzése is mennyi gondot okoz egy népesebb szegény családnak, azt csak az tudja, aki közöttük él. Teljesen el kellene törölni azután minden beiratási dí­jat; s az iskolai könyvtárak gyarapítását és egyéb jó­léti intézmények fenntartását közcéíú pénzekből -i- nem pedig az iskolások filléreiből — fedezni. Okvetlenül fel kell emelni a tisztviselői családi pótlékot! Mert hogy az a tisztviselő különösen falu-helyről micsoda erőfe­szítéssel és adósságcsinálással képes csak abból a havi 12 P-ből közép- vagy felsőiskolába járó gyermekeit taníttatni: ahhoz igazán élénk fantázia szükséges. Egészségügyi, téren gondoskodni kel! különösen és első sorban a szülőanyák számára ingyenes orvosi segélynyújtásról; s a pár holddal rendelkező kisember­nek és családtagjainak szükség esetén ugyancsak in­gyenes kórházi kezeléséről és ápolásáról. A kórháznak nem szabad annak az intézménynek lennie, amelytől S rettegjenek: mert ha véletlenül rászorulnak, utánasír : könnyen az egész kis vagyonkájuk. Meg kell állapítani a megélhetési alsó határt s azt az ilyen természetű ter­hek alól mentesíteni. Gondoskodni kell szakavatott és k lelkiismeretes bábákról s azoknak szigorú hatósági és ■ orvosi ellenőrzéséről, hogy „angyal-csinálásra“ kapha- ™ tők ne legyenek. Általában az anya- és csecsemővédel­met, melynek szolgálatában oly áldásos és eredményes ■ munkásságot fejt ki az Országos Stefánia Szövetség, minél jobban ki kell építeni; s nem csupán a gyermek- ■ születéseket kell elősegíteni, hanem a gyermekhalálo­zási arányszámot is minél kisebbre csökkenteni. Ná- v lünk e téren az utóbbi években már nagyon sok történt: mert míg a múlt század 80-as éveiben ezer lakosra 34 halálozás esett, addig 1932-ben már csak 17.9. S a gyermekekre szorítkozva: míg 1920-ban a 6 évnél fia­talabb gyermekek az össznépességnek 9.9 százalékát tették ki, addig 1930-ban ez a százalék 12.3-ra emel­kedett; ami mind a gyermekvédelem sikeres kiterjesz­kedése mellett tanúskodik. De még mindig nagyon sok mégis e téren a tennivalónk: hiszen az európai államok közül a halálozási arányszámban csak Oroszország és Románia múlnak felül bennünket. ■: Mindezekhez persze pénz kell! Montekukulli csá­szári vezér mondotta valamikor, hogy ,,a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és megint pénz.“ Az egy­ke elleni küzdelem is egy nemzetvédő, nemzetmentö háború; természetes, hogy ehhez is szükséges a pénz. De mégis nem kizárólag; hanem kell hozzá még s B előbb: megértés és akarat. S ha c kettő megvan, ez a pj kettő megtalálja majd az útat és módot az állam jelen- ■ légi mostoha körülményei között is a harmadik eszköz: a pénz előteremtéséhez. f ■ ; Kiss Samu. gig akarom élvezni az egész életet, hi- 1 szén jogom van hozzá: ha életre hívott a semmiből valaki... Hiszen én vagyok ' a- teremtés koronája..., én az ember!... — diktálja életedhez az ütemet a szíved­ben az Isten helyét bitorló Én... — s el­felejteti veled azt, hogy a boldogságot nem az élet hivalkodó, piszkos piacán osztogatják!... Sári lesütötte a fejét. Kiizködött a könnyeivel, önkéntelenül is szorosabbra fogta össze mellén vékony kabátját, mintha takarni akarná a szivét. Hiszen ez a pap egyenesen olvas belőle... Bor- zongott a háta is. Dermedt, mély csönd terült el az egész tempiomban. Riadt, könyörgő pil- . lantások repültek a szószék felé. — Ne... ne tovább... így beszéltek a felkavart szívek, hiszen mindenki egy- egy féltve őrzött titkát látta a szeme előtt vigyorogni. , A pap tovább beszélt. Már nem kor­bácsolt a szava. Nyugtatott. Utat muta­tott: — A boldogság ott kezdődik, Test­vérem, amikor a Krisztust teszed úrrá a szívedben, amikor bármerre haladsz, mindig az Ő szava ragyog előtted: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet ..“ Az út: szeretet, mely ha lemondás a fáj­dalom tövisei közt kanyarog is és sok- 1 szór kereszt alá vezet, de mégis estik t belőle fakad az igazi élet, mely megadja neked a lelked nyugalmát, üdvösségét! — Jertek hát ti nyomorult Lázárok, ti gazdag Krőzusok. árvák, szomorko- dók, ti, akiket a bünbánat szeges korbá­csa üldöz s akik már a bűnbánat éles tő­rét forgatjátok a szívetekben..., ti hívők és hitetlenek..., ti ifjak és vének!... Jer­tek a megfeszített, de diadalmasan fel­támadott Krisztushoz s legyen az Ö megváltó halála és dicső feltámadásának ünnepe egy olyan alkalom számotokra, amelyben öntudatra ébredtek s meghal- j tok ti is a bűnnek, keresztre feszítitek az : „Én“-t a szívetekben, hogy feltámadjon;! abban a szeretet, a mindent megbocsáj- tó, minden keresztet béketiiréssel hor­dozó, a mindenek felett diadalmaskodó Szeretet!... — Ma még mindezt megteheted.... ki tudja holnap már mi vár reád?!... Sári égő forróságot érzett a mellé­ben. Szeme elhomályosult. Az oltáron ; égő gyertyák egy lángtengerré folytak j előtte össze. Halálosan kimerültnek érez­te magát. A két válla szinte előre gör­nyedt. Csak az áment hallotta már a pap ajkáról, mikor ismét felfigyelt. Újból felharsant az orgona. Teljes' eiövel, diadalmasan szállt a hangja az ég felé, mintha megkönnyebbült lelkek szárnya röpítette volna. Az emberek kifelé tolongtak. Sárit is magával sodorta a tömeg s csak kint vette észre, hogy Sanyi nincs mellette. A szeme még fátyolos, volt az elő-elötörö könnyektől. A feje kábultsága se múlt el teljesen s jól esett a langyos, friss tava­szi levegőt mélyen beszivni. A nap aranysugaraival lágyan ölelte körül vé­kony kis alakját, amint lassan, egyedül hazafelé lépegetett. Mélyen szívta magába a zsendiilő ta­vasz üde illatát. Úgy érezte, hogy erőt, szépséget szív be vele a szívébe. Új erőt -., új szépséget... Hátra sem nézett, hogy jön-e utána a fiú, vagy sem?..: Miért?... Ha fájt is egy kicsit az össze­bújt párok között egyedül haladni..., mégis jó volt így, a lelkek mélyéről fel­szakadt’nemes, szent, tiszta érzelmekkel telten... Amikor a kis ligethez ért, ahol teljes pompájában ragyogott fel a tavasz előt­te, megállt egy pillanatra. Dacosan, büszkén vette fel a fejét, szembe nézett a nappal, mintegy üzent az égnek. Oda küldte fel a kebléből kiszakadt boldog sóhaját. — Százszor..., százszor inkább a ma­gára hagyott leáiA egyhangú, sivár, de nyugodt, tiszta életét, mint a bűnös sze­relem mocsárvirágait!... Most már tudta, hogy van, lehet bű­nös szerelem is. A nap tüzesebben ragyogott rá visz-

Next

/
Thumbnails
Contents