Harangszó, 1935
1935-06-09 / 24. szám
1935 junius 9. HARANGSZÓ 191. megszüntetése egyéb súlyos természetű következményeket vonna maga után. Úgy hogy a programmba vett telepítésnél a legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel kell eljárni. Míg a szegényebb földmíves osztálynál az észszerű telepítés, vagyis kedvezmény-nyújtás a siker kilátásával biztat az egy-gyermekrendszer kérdésének megoldása terén, addig a jobbmóduaknál és vagyonosabbaknál, ahol néni a megélhetés nehézsége s a viszonyok kényszerűsége, hanem kifejezetten a kapzsiság, telhetetlenség a szülő oka az egykének, bizonyos szigorú intézkedésekre van inkább szükség. Meg kell változtatni az örökösödési törvényt s egyrészt a sokgyermekes családok illetékét egészen törölni, vagv mérsékelni. másrészt viszont az egvkés családok körülményeihez mért létminimum feletti vagyonának megfelelő hánvadát az államkincstár javára biztosítani, amiből azután sokgyermekes családok volnának segélyezendők. Kihalás esetén ne pusztán a legközelebbi rokonsági fok legven az öröklésnél döntő mérvű, hanem — különösen a biztos megélhetésű közeli egvkés rokonok mellőzésével — a nagvobb családéi távolabbi rokonok tétessenek inkább örökösökké. Ilyenek nem-létében szálljon a birtok az államra a már említett céllal. lói tudom, hogy mindez gyökeres intézkedés volna. De hát vannak betegségek, s ezek közé tartoznak a rákos természetűek, ahol csak a gyökeres beavatkozás, az operáló kés segít. Különösen is a telhetetlenség okozta egvke ilyen rákfenéje társadalmunknak, nielvet herba- teákkal, limonádéval gyógyítani nem lehet; hanem csakis erélyes eljárással. Meg kell szigorítani a katonai felmentéseket. A jómódú szülők egyetlen gyermeke ne legyen „gazdasági érdekből“ a katonai kötelezettség alól fölmenthető, akik vagyoni viszonyaiknál fogva egyébként is könnyebben tudnak annak a gazdaságban való helyettesítéséről gondoskodni. De meg éppen az ' egyetlenkére a kényeztető szülői nevelés miatt nagyon ráfér egy kis katonai regula, hogy a maga lábán megállni tudó ember váljék belőle. Vagy ha a szülők elhalta, avagy a gazdaság vezetésére képtelenségük miatt okvetlen szükség volna a gyermek fölmentésére, történjék az vagyoni viszonyaikhoz mért anyagi áldozat lerovása ellenében. Ha a többgyermekes család szegény fia egy. vagy két évet tud áldozni az életéből a hazának, attól a jómódú egyetlenkétől is jogosan elvárható annak megfelelő anyagi váltság. Az orvoslásnak további eszközei és módjai volnának még: a falusi nép között a túlkorai házasság megakadályozása. Mert 18—20 éves legényeknek 14—15 éves lányokkal való házassága, ami Baranyában gyakori eset, semmiképen sem mondható helyesnek. Kenéz Béla statisztikai alapon mutatia ki, hogv „a házasság termékenységére nézve legkedvezőbb, ha az apa 25, az anva pedig 20 év körül van“. Ezzel szemben viszont a tisztviselő osztálynál a végzett ifiak számára megfelelő javadalmazásé elhelyezkedéssel lehetővé kell tenni a családalapítást. Mert az megint egészségtelen állapot, mikor a diplomás fiatalember csak 40 év körül, vagv 40 éven felül kerül olyan anvagi viszonyok közé, hogv nősülhessen. Különösen is káros ez éppen a népesség szaporodása szempontjából: hiszen ugyancsak a statisztika bizonyítja, hogy „az öregebb korban kötött házasságok termékenysége csekélyebb“. De meg azért is, mert az ilven későn házasulható felek rendszerint tudatosan óvakodnak a gyermektől; mert koruknál fogva kevés kilátásuk van arra, hogy gyermekeiket fölnevelhessék. Aki pedig ezek után, a családalapításnak reá nézve lehetővé tétele dacára is tartózkodik a házasságtól, arra ki kell vetni az agglegény-adót. A haza számára derék és jó polgárok nevelése egyetemes hazafiéi érdek és kötelesség: vegye hát ki az ilyen kénye— Ejnye, kis lánvom, mért nem mondtad ezt már előbb?... — nézett rá szomorú pillantással az anyja. — A magam kedvéért igazán nem vettem volna csirkét. Korai még s ígv drága.... de ünnep van s a te kedvedért vettem'... Tudom mennyire szereted... Sári keze már a kilincsen volt, amikor az anyja ezeket mondta s ahogy ránézett, egy kis vonaglást érzett a mellében s már ajkán voltak a szavak, hogv „jól van, anyukám, akkor haza jövök“, de a nyelve mégis mást mondott. —Majd megeszem az én részemet holnap... jó?... — s ezzel már ki is fordult az ajtón. Mikor a templom elé ért, már kihallatszott az orgona bugása s a hívek áhí- tatos húsvéti éneke. Sanyi az ajtóban állt már és várt reá. Vasárnaponként itt szoktak egymással találkozni. Eleinte még csak be-bementek a templomba, hanem az utóbbi időben szívesebben sétálgattak a néptelen utcákon. Sanyi most is várakozva nézett Sárira, mintha kérdezné: ma bemegyünk?... Sári előtt egy pillanatra felbukkant az anyja arca s szó nélkül befordult az ajtón. A fiú utánna ment. A templom zsúfolásig tele volt. Éppen csak, hogy szorosan egymás mellett megtudtak állni hátul a kórus alatt. Még énekeltek egy keveset, aztán a fejük felett az orgona egyre lágyabban szólt, végre elcsendesedett. A hívők lehajtották fejüket s a nagv várakozó ünnepélyes csendben felcsengett a pap mélyen zengő hangja. — Kegvelem nékünk és békesség... Aztán kezébe vette a bibliát, felolvasta, a szentleckét. Ebből még csak el-elka- nott a Sári füle egy-két szót. hanem aztán a gondolatai inén furcsán kalandozni kezdtek össze-vissza. Egyik gondolata az volt, hogy milyen borzalmas lenne, ha felettük a kórus leszakadna s ő Sanyival együtt itt lelné halálát... Megborzongott a halál gondolatára. Aztán az oltárra esett a pillantása s egyszerre odaképzelte magát fehér menyasszonyi ruhában. Mellette Sanyi állt. fogták egymás jobbját s úgy mondták bátran, hangosan: szeretem... holtomig... holtáig... Eli micsoda dohos, savanyú szag ütötte meg hirtelen az orrát — nézett körül szaglászva —. Persze, egy szegény nyomorult asszony állt közvetlen mögötte. Hja, a szegénységnek rossz szaga van. Kergette el az újabb gondolat az elsőt. Kezdett fáradni. Egyik lábáról a másikra nehezedett. Így sem volt jó. Legjobb lenne, valahogy kisurranni. Villant meg eszében s lopva felpillantott a fiúra, hátha ő is így gondolja. De Sanyi nem foghatta el a pillantását, mert tágranyílt szemekkel figyelt a pap felé. önkéntelenül is követte a fiú tekintetét s szinte megdöbbent, mikor a pap lelkes átszellemült szavai megütötték a fülét. De megütötték azok a szívét is, amint fplfonta értelmüket. Úgv érezte, mintha rá nézne envedül hozzá beszélne... — ...Mert aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek, de aki győz. örökségül nyer mindent!... Igen, testvérem..., csak a világot csalhatod meg. csak a világ előtt tudod eltakarni bűnös vágyaidat..., léha gondolataidat. .. de az Isten, az belelát a szívedbe. Most is látja, tudja, mi van abban... s jaj neked, ha majd egyszer eljön a nagy leszámolás órája..., iaj neked ha futni hagyod magadtól a pillanatot. amikor a bűnös vágyaid, gondolataid helyett a Megváltó akar megszállni abban... Tárd ki hát a szívedet Előtte... én testvérem... Nyújtsd oda életedet neki, mint a beteg, fonnyadó virág sápadt szirmai az áldott napsugár felé... Add oda szivedet a keresztre feszített, de feltámadott Krisztusnak még ma. .. ebben az órában!... Add oda, mert aki győz örökségül nyer mindent. A győzelemhez pedig csak vele juthatsz el!... Mert mondd, Testvérem nélküle, hogy tudnád megvívni a harcot, a legnagyobb ellenség, az én ellen?... A szivedben pedig ez bitorolja az Isten trónusát!... Ez lázit, ez bujtogat ma minden ellen, ami szent..., ami nemes..., eszményi!... Ez visz a hazúgságra, lopásra, paráznaság- ra, ez szítja benned a gyűlöletet, a szenvedélyek tüzéti... Én..., én boldog akarok lenni elsősorban is itt ezen a földön'..., ebben a életben..., élvezni akarom az élet minden örömét, kéjét... vé-
