Harangszó, 1935
1935-01-13 / 3. szám
18 HARANGSZÓ 1935 január i3. ban, az istentiszteletben, a bel- misszióban, —- egyházi szolgálatunk minden területén. Kezdje el a hivatalos egyház s folytassák híveink. A széthúzás mindig botor dolog volt. Ma bűnös könnyelműség és öngyilkosság. Nelson, a franciaverő hires angol tengernagy egyszer a hajóján két angol tisztet látott veszekedni. Odament hozzájuk s így választotta szét őket: „Uraim, csak egy ellenség van: Franciaország!“ Széthúzó és sokszor civakodó evangélikusok: testvérek vagytok. Veszekedő ökleitek simuljanak kézfogásra. Jó erős, sokat-biró kézfogásra. Aztán keressétek meg az ellenséget. Mert van ! Sz. J. A 150 éves zalaístvándí gyülekezet és templom. Az a rettenetes megpróbáltatás, melyet az ellenreformáció elvakult dühe zúdított evangélikus egyházunkra, nem mindenütt éreztette egyformán gyászos hatását. Voltak szerencsésebb vidékek, ahol gyülekezeteink —- bár elnyomva és háttérbe szoríttatva —, mégis békén húzhatták meg magükáf. Hitükét, ^ egyházi intézményeiket átmenthették a békésebb időkre. Viszont voltak vidékek, ahol a fékevesztett vakbuzgóság olyan rettenetes csapásokat mért szegény, védtelen elődeinkre, amelyeknek hatása cflatt a reformáció eredményei végleg megsemmisültek, elpusztított gyülekezeteinknek életre-kélése pedig, a legtöbb helyen mind a mai napig lehetetlenné vált. Ezek közé a vidékek közé sorolható Zala vármegye is. Pedig a reformáció kezdetén Zala vármegye hegyes-dombos vidékének lakossága nagy lelkesedéssel sietett a kibontott zászlók alá. Olyan hatalmas és buzgó pártfogók, mint Nádasdy Tamás, a későbbi ország- nádor, a törökverő szigetvári hős Zrínyi Miklós, Hagymássy Miklós a szentgróti vár sokat hadakozó ura, az alsólendvai Bánffy-család oltalma alatt a vármegye minden vidékén és a lakosság minden rétegében kedveltté vált a reformáció, minek következtében a gyülekezetek egész sora keletkezett. Alsólendvától kezdve Légrádon, Zákányban, Hahóton, Felsőrajkon, az azóta végképen elpusztult Sárkányszigeten- Pacsán, Söjtörön, Kapornakon, Ollárban, Aranyodon, Zalavégen, Szentgróton stb. fel egészen a Balaton zalai partjáig virágzó evangélikus gyülekezetek voltak. Hogy milyen jelentős szerepet töltött be Zaía vármegye ev. egyházi életünkben, mutatja az a körülmény is, hogy a dunántúli ev. egyházkerület legrégibb hivatalos címében Vas és Sopron vármegyék neve mellett Zala vármegye nevét is megemlítik. ' Sájncís,''álohbán'ezekre a virágíó" és népes gyülekezeteinkre olyan végzetes csapást mért az ellenreformációban reájuk zúdult üldözés, mélyet ez a vidék soha többé kiheverni nem tudott. Templomainkat elfoglalták, vagy lerombolták, a népet tüzzel-vassal áttérésre kényszerítették, úgy annyira, hogy a legtöbb helyen még hírmondónak sem maradt egyetlen protestáns lélek sem. Zala vármegyéről azóta az van feljegyezve mind a mai napig, hogy hazánknak legkatholikusabb vármegyéje. De mily csodálatos gondviselése és kegyelme nyilatkozik meg a jó Istennek abban, hogy éppen ma, ebben a gazdaságilag nyomorúságos időben éled újra elpusztított gyülekezeteink egyike-másika! Keszthely önálló missziói gyülekezetté szervezkedik és templomot épít (1926); Lentiben, ahonnan az ellenreformáció egyházpusztító kegyetlensége végleg kiirtottnak vélte egyházunk híveit, szintén megépül az istenháza (1932); a Jugoszláviához csatolt Alsó- lendván, hová egyházunk történetének annyi szép és dicsőséges emléke fűződik, a múlt évben épült fel a templom (1934); Barlahidának temploma tető alatt és befejezés előtt áll. A zalaegerszegi járáshoz tartozó Za- laistvánd községről egy 1333-ból fennmaradt okmány jegyzi fel, hogy a keszthelyi gróf Festetich-csafád jobbágyai éltek itt és már ebben az időben templomuk és papjuk is volt. A község lakói hamar megismerték a reformációt és elfogadták azt. A plébánia meg is szűnt, a falu népe azonban ekkor még sem alakult önálló gyülekezetté, hanem — csekély számuk miatt — a közeli Ol- “lár községben fennálló anyagyülekezet-r Nagy Sámuel próbája. Irta: bóra Podmanlczky Pál. 12 — Ti kellettek nekem! — kiált föl nagy örvendezve. — Micsoda rántás csizmát remekeltél te, Abris! Hogy ég a kezed alatt a munka te, Marci! Jöttök azonmód! Készülünk a pápai, meg a veszprémi vásárra! Győrből egyszeriben otthon terem. A műhelyben áll a munka kora reggeltől késő estig. Csak hosszabbak volnának a napok, mert keserves dolog a mécsvilág mellett való munka. Künn a kamarában egyik rúd a másik után telik meg takaros, magukat kellető csizmákkal. Múlnak a napok, múlnak a hetek, a hónapok. Megjárták már a pápai, meg a veszprémi vásárt is. Elkelt a portéka az utolsó szálig. S alig van azóta nap, hogy valami arrafelé járó utas ember be ne vetődnék hozzájuk s ne keresne olyan csizmát, amilyent a pápai, a veszprémi vásáron a szomszédja, a komája vett. S a ládában gyűlik a pénz . .. Már látja magát, amint ott ül a láda mellett és számba veszi a pénzét . . . Sok van s napról-napra szaporodik . . . Hej, maholnap gazdag ember lesz Nagy Sámuel! Gazdag ember lesz .. . Nem mondta ki, csak gondolta és mégis: mintha már a gondolat is szívén ütötte volna. Föleszmélt. Kezefejével megdörzsölte a szemét, akárcsak reggel, ha nehéz álomból ébred. Majd belemarkolt mind a két kezével sűrű fehér üstökébe. Ezt szokta cselekedni, valahányszor megmozgatta valami indulat. Riadtan kérdezte magát: nem háborodott-e meg elméjében? De amint körülnézett s szeme beleütközött az oszlopba rakott aranyokba, megnyugodott. ötven dupla arany volt előtte. A szeme látta, a keze meg tapintotta őket . . . Valami még sincs rendén. Kereste az okát. Nem beteg. Semmi baját sem érzi. Éhesnek sem éhes. János sógor asztalánál jól belakott reggelire. Amint azonban a reggelre terelődött a gondolata, rájött, mi baja. Még nem táplálta ma a lelkét az élet kenyerével, Isten igéjével. Fölállt tehát, levette a mestergerendáról az öreg bibliát s maga elé tette az asztalra. Fölütötte. A Mózes második könyvénél nyílt föl, ott, ahol az aranyborjú története van elmondva. Mintha fázott volna. Nem a teste, hanem a belső embere. Íme, az az utálatos bálványkép is aranyból volt. De mit olvasná éppen ezt, hiszen nem itt hagyta el a bibliaolvasást, amikor.útra kelt. Nagyot fordított, hogy az újtes- tamentomnál nyíljék föl. A Zsidókhoz írt levélnél ütötte föl. Ez se jó. Ide még nem ért el ez alkalommal. De azért megpihent tekintete egy pillanatra, ott, annál a versnél, ahol Róla, a Főpapról van szó, „ki megkísértetett mindenekben hasonlatosképen“. Ez jól esett neki. Borzongó szíve megtelt melegséggel. Végül oda talált Pál apostolnak a Filippibeliekhez írt leveléhez. Ennek a negyedik fejezete következett. Ezt olvasta, lassan, egy-egy versnél megállapodva, figyelvén arra, mit mond az ige által a Lélek. így ért el oda, ahol az apostol azt írja: „mert én megtanultam, hogy amelyekben vagyok, azokkal meg kell elégednem. Tudok pedig megaláztatni, tudok bővölködni is: mindenütt és mindenekben megtaníttattam, mind a bővölködésre, mind a szűkölködésre . . .“ Itt megállította a felesége hangos kurjantása, amint behallatszott az udvarról:
