Harangszó, 1935
1935-04-28 / 18. szám
HARANGSZÓ 1935 április 28. vendő nyelvöltögetés; s az egymás szemében való szálkakeresés s egymás célzatos ócsárlása és befeketí- tése helyett igyekezzünk annak az igazi okaira rávilágítani: mert csak úgy tudjuk majd annak a helyes orvoslási módját is megtalálni. Aggasztóan komoly betegséggel állunk szemben e téren: megértő összefogásra van a gyógyítás érdekében szükségünk. Még ha úgy első és felszínes 1 á tszatra mutatkoznék is itt-ott valami vonatkozása az’ egykéhek a vallással, ill. felekezettel, nem szabad önmagunkat igazoló fölényes elégtétellel elintézni s kezelni ezt a kényes és nagyon súlyos kérdést. Az a samaritánus sem kérdezte s kutatta, hogy az előtte fekvő sebesült milyen nemzetiségű s milyen felekezetű; csak azt látta, hogy bajban van: és segítségére sietett. Kiss Samu. Csendországban. Finnország fővárosában, Helsinkiben, vagyok. Olyan csendes ez a ne- gyedmillíónyi lakosságú város, mintha nem is város volna. Hatalmas, kétemeletes bérházban lakom, közel a város gyári negyedéhez. Hat lépcsőháza van az épülettömbnek, de olyan csendes, mintha valami vidéki úri kúria lenne. Pedig van ám élet ebben a városban! Csakhogy az utcákon egy villanyos sem csenget, egy autóbusz sem trombitál, egy autó sem tülköl. Csendben suhannak. el az ember mellett. Még a lovas kocsikon is gtimmikerekek vannak. Ezek zörögnének csak az utcák gránitból való maqskaköyein, ha nem volna a kerekükön gum- mi! És nem történik szerencsétlenség? Ritkán. A vezetők lassabban hajtanak, a gyalogjárók az útkereszteződéseken óvatosabban mennek s ez elég. A finn ember küga életed megmaradt!“ Ott termett hamarosan az öreg bognármester is, a Gyurka régi majszterja s elérzékenyül- ten szorongatta a kezét: „Oda se neki, szógám! Féllábbal is te leszel a legjobb bognár a vidéken!“ Nagy sokadalom támadt a Mikóék udvarán, mindenki látni, köszönteni akarta a már holtnak vélt fiút, mindenki látta hát amint utcahosszat mint a szélvész repül egy szőkehajú leány s áttörve magát a tömegen, önfeledt boldogsággal borult a Gyurka nyakába. „Mit bánnám én, ha kezed, lábod nem volna is, csakhogy újra megláthatlak!“ Mivel pedig a szép Klárika véletlenül a majszter leánya volt s a fiatalok dolga ilyenképen úgyis nyilvánvalóvá lett, az öregnek nem volt egyéb választása, mint beleegyezését adni. Amit szívesen meg is cselekedett. így történt aztán, hogy új borra, kenyérre, lakodalmat ültek Mikóéknál. A Juliska is szótértett ezenközben egy derék legénnyel, egyfüst alatt annak a kézfogóját is megtartották. Tele ván a ház vidámsággal, tele van a szívük boldog ígérettel. Mikó gazda meghatottan nézi viruló házanépét és még mókázni is elfelejt. „Megáldott minket az Istent Látod anyjukom, ezt a sok szép csemetét mind mi ültettük, az Ür kegyelméből lönben sem siet. Rohanó, tülekedő tömeg nem tolong az utcán. Van egy finn közmondás, ehhez tartják magukat: „Isten nem teremtette a sietést“. Ez a csend minden bizonnyal vér- mérséklet dolga is. Voltam a finn képviselőházban. Épen teljes ülés volt s a legkényesebb kérdések egyikét tárgyalhíven fölneveltük. Nem éltünk hiába. Ha megöregszünk, gondunkat viselik, ha meghalunk, megemlegetnek, aztán a helyünkre állnak és küzdenek tovább a boldogulásért. Mert ez az élet!“ „A túlvilágon pedig nyugodtan állhatunk az úr ítélőszéke elé. íme, itt vannak a gyermekek, akiket adtál, közülök csak egy is el nem veszett.“ A szomszéd háznak ajtaját, ablakát becsukták, hogy ne hallassák be a vidám zenebona. Ottbenn ülnek a sötétedő szobában Bencze Sándor meg a felesége. Nagy hallgatásba merülnek, ha szólnának egymáshoz, ez csak szemrehányás lenne, mert gondolataik egy irányt követnek. Összehasonlítják életüket azzal a másik házaspáréval, akivel együtt indulták el, ezelőtt harminc éyvel. Azok helyes úton jártak, de ők eltévesztették szemük elöl a célt, balga li- dérc fény után mentek s lám! — hova jutottak. „Jaj a mi elhibázott életünk!“ Sír föl az asszony és sápadt arcán aláfolyik a könny, A férfi komoran int rá a fejével. Mert sok mindent jóvá lehet tenni. Rom- badőlt házunkat újra fölépítjük, kiszáradt kertünket újra beültetjük. De jaj annak, ki az életét így elhibázta, mert azt soha többé jóvá nem teheti! —=■ Vége —— ták: a nyelvkérdést. Finnország lakosságának elenyésző százaléka (10%) svéd, de még a régi svéd uralom idejéből nagy kiváltságai vannak ennek a kis százaléknak. Most folyik Finnország finnesí- téséért a harc s ennek egy jelenete volt ez a képviselőházi ülés. A svédek szónoka, .egy arisztokrata képviselő, kezdte a vitát. Természetes, hogy a svéd nyelv kiváltságai mellett tört lándzsát. Közben azonban ilyeneket mondott: Kénytelen vagyok ezen a közönséges finn nyelven beszélni, hogy megértsenek... s politikai hullarablóknak nevezte azokat a finneket, akik most a finn nyelv nagyobb jogaiért küzdenek, képzeljük el, mi történt volna erre a magyar képviselöházban! Itt a finnül nem értő hallgató csak a „marodőr“ szónál felhangzó pár nyugodt közbeszólásból s csendes morajból gondolhatta, hogy valami nem tetszőt mondhatott a szónok. Utána több finn szónok beszélt még. Mind egészen röviden. Senki idegen sem gondolta volna, hogy itt most nemzetsértés történt. Ez a csend azonban lelkiség kérdése is. A finn ember nem szereti a feltűnést. Az egész főváros fölött uralkodó ev. templomot az orosz uralom idején Mik- lós-templomnak nevezték. Mikor az orosz uralom ezen emlékét meg akarták szüntetni s új nevet akartak adni a templomnak, a hivatalos javaslat a nagytemplom elnevezést javasolta. El is fogadták, de még ez ellen is volt felszólaló, aki nem tartotta finnekhez méltónak a nagyságban rejlő dicsekedést. Voltam egy vasárnapi iskolai tanítói összejövetelen. A finn hadsereg volt fő- parancsnoka, aki már nyugalomban van, szintén vasárnapi iskolai tanító. Ott ült a többiek között szerényen. Az utolsó percben tudtam meg, hogy kicsoda. Akkor sem tőle. A finn ember szereti a csendet. Barátja a csend. Nem fél tőle. Mikor a templomban kihirdetik az elhaltak névsorát, pár perces halálos csend van az istentiszteleten. Mikor vége van az istentiszteletnek, még mindenki a helyén van. Az orgona pár csendes akkorddal béfejezi az éneket s azután kezdenek csak kifelé menni a hívek. Az úgynevezett szeuratokon, vallásos összejöveteleken néha 2—3 perces néma csend is van egy-egy beszéd után, míg azután valaki elkezd énekelni. Testvérnemzet fiainak testvéli találkozója.
