Harangszó, 1935
1935-04-28 / 18. szám
142. HARANGSZÓ 1935 április 28. ménységét, vagy életmagod termőfáját csavarta ki a vihar: emeld fel a kereszt terhétől meggörnyedt válladat a legnagyobb kereszthordozóra s Ő megvigasztal téged. Testvérem! Aki üres asztalfiók rémével nézel kis éhező barány- káidra, akinek árnyéka a nyomor és meztelenség: érezd meg, hogy Isten asztalt terített néked az ó Szent Fia testében és vérében s e világi nyomortanyáról győzelmi lakomához hiv, ahol csordultig tölti poharadat örökkévaló örömmel. Testvérem! Aki szeretnéd megállítani a napot az égen, hogy a világ is örök tavaszi ragyogásban süssön rád, testvérem, akinek a tél dere már megütötte fejedet s reszketsz az örök tél halálfagyától: indulj el a Krisztus után egy újjászületésben harmatozó lelki tavasz csodavilága felé, ahol az Ur jósága és kegyelme követ téged életed minden napján s az O házában lokozol mindörökké, mert Krisztus az örök tavasz, mert Krisztus az uj élet, mert Krisztus az örök élet ! Bácsi Sándor. Az egyke és a vallás-slaíísziika. (Nyolcadik közlemény.) Háborúban a megtámadott sereg, hogy az ellenség támadását kivédje s annak folytonos támadásaitól magát mentesítse, rendszerint ellentámadásba megy át. A protestantizmust annyiféle támadás érte már az egyke miatt, hogy indokoltnak látszik részünkről is az ellentámadás. Előre bocsátjuk és hangsúlyozzuk azonban, hogy távolról sem az ellenkező oldalról jövő és ellenünk irányuló támadások céljával: hogy az ellenfélt sebezzék, hanem inkább csak, hogy fegyvereinek az élét letompítsuk. A régi latin közmondás azt tartja: „Ha békét akarsz, készülj fel a háborúra“; ahogyan a népek — sajnos —- ma is cselekszenek. Mi is csak azért — s nem szívesen .— kezdünk ellentámadást, hogy általa visszaverjük a rosszakaratú ellenséges támadásokat s biztosítsuk egyszersmind a magunk védelmét. Ennek megfelelően nem általános vallási és felekezeti szempontból, hanem csak a római katolikus valláshoz való viszonyban vesszük szemügyre most s itt az egykét. Szeretik a túlsó oldalon — mint már láttuk is — úgy tüntetni fel a dolgot, mintha az egyke, ez a nemzetgyilkos nyavalya egyenesen a protestantizmusnak a bürfe volna. Pezenhoffer ez állításának a rosszindulatúságára és tarthatatlanságára a saját adataival s ellenmondó következtetéseivel és érveléseivel igyekeztünk rácáfolni. De a reánk szórt vádaknak erre az alaptalanságára érdemes lesz röviden a statisztika tükrét is rávetíteni. Az egyke dunántúli főfészkében, Baranyában, a római katolikusságnak az egyke tekintetében szomorúan jelentős szerep jut: amennyiben a semmi természetes szaporodást nem mutató, sőt egyre csökkenő 57 baranyai község közül 36 nem is csupán többségileg, hanem majdnem teljesen római katolikus. Népesség: 1900-ban 1930-ban ebből r. kát. Babarcsszőllős — — 270 229 ' 228 Bakonya — — — 585 (1890) 552 548 Bánfa — — — — 567 399 391 Boda — — — 664 660 646 Bosta — — — — 327 286 273 Cserkút — — — 382 417 411 Csonkamindszent — 315 233 228 Gerde — — — — 813 (1869) 683 662 Hegyszentmárton — 832 728 700 Kacsöta — — — 512 (1890) 509 447 Kásád — — — — 752 686 684 A két szomszédház. Irt*: Farkas Mihályné. (A „Magyar Fajmentés Misszió“ pályázatán első díjjal kitüntetve.) Pedig még mindig nem volt teljes Mikóéknál a létszám, a fészekfentö még csak most következett. Mikor a fürge Juliska miatt már háztüznézők kezdték kerülgetni a Mikóék udvarát, Gyurka legénnyé vedlett az inassorból s már az Erzsiké is iskolába járt, egyszer csak megint le kellett ám hozni a bölcsöt a padlásról, egy tömzsi kis jövevény tiszteletére. „Ez már derék“ — örvendezett Lajos gazda, „mivelhogy hét a magyarok szerencse száma. Heten voltak, úgy-e, a vezérek is, a Göncölszekere is hét csillagból áll, miért ne lennének hát heten a Mikó gyerekek is?“ „Legalább marad nekünk is valaki öregségünkre, ha a többiek mind megszélyedtek“ — vélte Ágnes asszony és reájött, hogy a szeretet olyan különös forrás, amely annál gazdagabban árad, minél többen merítenek belőle. A kicsiny Miskának bizony nem volt oka panaszra, hogy megrövidült volna. A testvérei majd szétszedték örömükben a váratlan vendéget s az Erzsiké büszkén hordozgatta az utcán. „Hogy adod azt a kis gyereket? Megvenném tőled“ évödött a jegyző úr a kis pesztonkával. „Óh, nem eladó. Magunknak is nagyon kell“ — szabódott az Erzsiké és sietve vonult vissza féltett kincsével a házba. Benczéné komaasszony nem is vihette el kereszteltetni a kis fiút, mert súlyos betegen feküdt épen akkor; az ijedség és aggodalom döntötte ágyba. A Gyula a kézdi vásáron, csupa hánya-veti hencegésből véresre vert egy zsidót; csendőrök kísérgették, törvény elé állították, sok szép bankóba került, mire a kárvallott panaszától elállott. Ej, de ráfért volna a kevély, rakoncátlan legényre az a pár évi katonáskodás, mikor majd egy kis emberségre tanították volna, de sajnos! Őt, mint egyetlen fiút, mentesítette a törvény a katonai szolgálat alul. Tovább lopta hát a napot otthon, mert munkának csakugyan nem lehet nevezni az ö kelletlen ténykedését, míg kortársai régen beöltöztek már a szürke mundérba és komiszkenyeret ettek a kaszárnyában, várván a „hazai“-t, amit édesanyjuk jóvoltából a posta, vagy vá- rosbajövő ismerős, majd hoz nekik. A Mikó Gyurka is katona már, pirossapkás, prémesmentés, nyalka huszárlegény. Megbecsüli magát ott is, már csillag van a hajtókáján, lesz az még őrmester is, akárki meglássa! Ha szabadságra hazalátogat, apja-anyja, testvérei örvendve csodálják s mikor sarkantyúját kényesen pengetve végigmegy a falun, sok szép hajadonnak akad az udvarban vagy a kútnál tennivalója. Bencze Gyula irigykedik is reá. Szívesen belekötne, de nincsen elég mer- sze hozzá, ő csak a nálánál gyengébbekkel szeret hatalmaskodni. Nagyanyó különös kedvét leli délceg unokájában. „Szakasztott az öregapja“ — mondja elmélázva, „mikor megkéretett ezelőtt ötven évvel. Ilyen piros arca ilyen kunkora kis bajusza volt annak is. De én se voltam még akkor ilyen töpörödött, fogatlan anyóka!“ Bizony, szegény nagyanyó igen megrokkant az utóbbi időben. Különösen a lábai mondták föl a szolgálatot, nem hiába sokat jött-ment velük világéletében. Szalmafonatú karosszékében már csak üldögél a tűzhely mellett, vagy a tornácon van már elég dolgos kéz, aki végezze a munkát. Egészen tétlenül lenni azért még most se szeret. Nagy pápaszemén át kapcsos, imádsá- gos könyvéből olvasgat, vagy foltozgat türelmesen. Közben elmélkedik a múltról. Akinek már semmit se ígér a jövendő, nagy vágyódással a szívükben, mindig a multba térnek vissza és olyan
