Harangszó, 1935
1935-04-21 / 17. szám
134 HARANGSZÓ 1935. április 21. ezt. Mózes egykor a reábízott munka alól avval akart kitérni, hogy ő nem ékesen szóló, nehéz ajkú és nehéz nyelvű. Isten azonban azt mondá: „Atyádfia Áron ékesszóló és elődbe jő“. Jómagam is szerettem volna erőtlenségemnek tudatában ezen feladat elől kitéri s azt hozzáértő, ékestollú testvérekre hárítani. Ámde ép ékes tollú s melegszívű testvérek részéről oly sok biztatást s támogatásra kész ígéretet nyertem, hogy Isten nevében vállalom ezt a munkát is. Ha most már programmot kell adnunk a lapunk hasábjain folytatandó munka felől, úgy hivatkozunk gyámintézeti alapszabályainkra, amelyeket Ze- lenka Pál ebbe az egy mondatba tömörített össze: „Segíteni szegénységünkön és fejleszteni a közszellemet“. Hogy szegénységünkön segíthessünk, mindenekelőtt fel kell azt tárnunk. Az orvos nem gyógyíthatja meg a beteget, ha az betegségét elhallgatja. Kérjük azért szegény gyülekezeteinket, hogy viszonyaikról, helyzetükről, tárgyilagosan, röviden tájékoztassanak bennünket, de mégis úgy, hogy magunk előtt lássuk bajukat, halljuk sóhajukat s . érezzük szívük dobogását. Csak igazán indokolt esetben kérjük a Gyámintézet segítsé- ségét. Gondoljuk meg jól, hogy minden fillért, amit anélkül, hogy arra égetően szükség lenne, elvonunk a Gyámintézet- töl, elvesszük az igazi szegény gyülekezettől. Azért legyen mindenekelőtt jelszavunk: Segíts magadon, a jó Isten is megsegít. Csak, ha az önsegély már nem képes megküzdeni a szegénységgel, forduljunk a Gyámintézethez, a szenvedő egyházak perselyéhez. Még a legszegényebb gyülekezeteknél is jobban fel kell karolnunk a szórvá. nyok, a diasporák ügyét. Egy történeti könyvben olvastam, hogy a 16. században azt tartották, hogy a várnak sorsa a mezőn dől el. Amelyik várnak nem volt annyi ereje, hogy a síkmezőn szállhasson szembe az ellenséggel, az a vár biztosan elveszett. Az az igazság, a mi viszonyainkra alkalmazva, azt jelenti: ha mi a diasporában, a szórványban elveszítjük híveinket, akkor elveszítjük lassan a fiók — a leány — s az anyagyülekezetben is. D. dr. Kapler Hermann, a Németországi Evang. Egyházi Bizottság ny. elnöke évekkel ezelőtt egy nagyon is megszívlelendő igét mondott: „Wenn die Kirche durch Pflege der Mission in Bechern gewinnt, so verliert sie durch Vernachlässigung der Diaspora in Eimern“ „Amit az egyház a külmisszió munkájával serlegbe gyűjt, azt hordószámra veszíti el az elhanyagolt diaspo- rákban“. Isten ments, hogy ez a külmisszió munkája ellen szóljon. Nem, nem. Ahol nincs külmissziói munka, ott belmissziói munka sincs. Én csak azt akarnám mondani, hogy „ezeket kellene cselekedni, de amazokat sem kellene elhagyni“. (Máté 23, 23.) Az ujtestamentom szívünkre kötötte a külmissziói parancsolatot, de lelkünkre kötötte azt is „Vigyázz és erősítsd meg azokat, akik megmaradtak és akik halandó félben vagyunk“. (Ján. jel. 3. 2.) „Mindenekkel jól tegyünk, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel“. (Gál. 6, 10.) Azért lapunk egész különösen felakarja emelni szavát a diaspora, a szórvány lelkiismeretes támogatása ügyében. Az őskeresztyén egyházban a szórvány támogatta az anyagyiilekezetet. Pál apostol ismételten felhívja a diasporát, hogy segélyezzék a jeruzsálemi anya- gyülekezetet. (I. Kor. 16. f. II. Kor. 9: f. Gál. 6. f.) Akkor a zsidók közt élő anyagyülekezet nehezebb helyzetben volt, mint a pogányok közti szórvány. Ma a más kér. vallásuak közti evangélikus szórvány nehezebb és veszélyeztetettebb helyzetben van, mint a mégoly szegény de zárt sorú gyülekezet. Azért az lesz együk feltörekvésünk, hogy a zárt és különösen a nagyobb és módosabb gyülekezetek lelkiismeretét felkeltsük és fejlesszük a közszellemet. Mi nemcsak magunkért, hanem hittestvéreinkért is felelősek vagyunk. Ezekiel prófétánál azt mondja az Úr: „Embernek fia! Őrállóul adtalak téged az Izrael házának.“ (Ezekiel 33. 7,) Aki azt mondja, amit már — sajnos — hallottunk: minden gyülekezet törődjék a maga bajával, az lelki rokonságban áll avval a testvérgyilkos Káinnál, aki azt mondotta: „Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának? (1. Mózes 4. 4.) Igenis mi őrizői vagyunk atyánkfiainak, különösen most, amikor gonosz szelek fujdogálnak mindenfelől, amikor a más- vallásuak szinte vetekednek egymással, hogy melyik tud több bárányt elragadni az oly kicsinnyé és szegénnyé lett evangélikus egyház aklából. Mi egyetemlegesen felelősek vagyunk minden egyes, ha még oly piciny gyülekezetért is, mely eltűnik a magyar evangélikus egyház térképéről s minden egyes lélekért, mely nem tud egyenesen állni és meg nem hajolni, mint Gedeon katonái, nem tud tűrni és szenvedni, hűnek maradni, mikor az erőt annyi kísértés ostromolja. Ezt a felelősségérzetet akarja lapunk költögetni, felébreszteni minden evangélikus családban, ahová csak elhatol. S ebben a munkában legyenek segítségül nemcsak azok, akik lapunkba írnak, hanem azok is, akik azt olvassák. Tolle, lege! Vedd és olvasd! Ezt a felhívást hallotta egykoron élete válságos óráiban Augustinus. S ő kezébe vette az újtestamentumot és olvasott és megtért és az egyháznak különösen kiváló fia lett. Augustinus a hangot égi izenetnek mondotta, annak ellenére, hogy csak egy a szomszédos kertben játszadozó gyermek hangja volt. Oh, mit szeretnék inkább és mit kívánnék jobban, minthogy mindazok, akiknek kezébe kerül lapunk, annak tartalmát megszívlelnék, üzenetét tovább adnák azzal: Tolle, lege! Vedd és olvasd! És mit szeretnék jobban, minthogy, most és mindenkoron szivébe-lelkébe véshetnénk valamennyi magyarországi evangélikus hittestvérnek azt az igét, amelyet 300 évvel ezelőtt a soproni evangélikusok véstek az országgyűlésre küldött követeiknek szívébe: „A keresztyén szeretet követeli, hogy a hitrokonok egymást pártul vegyék, meggondolván, hogy amit ilyen esetben magunk számára várunk, azt cselekedjük másokkal is.“ A jó Isten áldja meg lapunk minden sorát e törekvésben s adja, hogy sok gyümölcsöt teremjen Magyarhoni Evangélikus Egyházunk javára! Ziermann Lajos a Magyarhoni Gusztáv Adolf-Gyámintézet egyházi elnöke. /Is olvasónak áldás és békesség! Boldog öröm és biztató ígéret számunkra, hogy az áldottszavu, régi Gyám- intézet feltámad hamvaiból, kiáltó szavát szerte küldi s ébresztő szolgálatával megkopogtatja az evangélikus családok és szivek ajtaját. Boldog öröm, mert szavában egyházunk szavát, törekvéseiben egyházunk törekvéseit ismerjük fel. Biztató ígéret, mert munkaterviben egyházmentö szolgálatot és jövendőt építő céltudatosságot látunk. Megáldjuk Gyámintézetünk nyomda- betűkbe öntött, szerteszálló üzenetét s szeretettel ajánljuk azt evangélikus híveink támogatásába és figyelmébe Dobbanjon meg ebben a kis lapban egyházunk szerető szive: tárja fel templomnélküli gyülekezetek epedö szomju- hozását s mutassa meg a száraz csontokkal teleszórt hatalmas szórványteme- töket! Zendüljön meg ebben a lapban egyházunk lelkiismerete: erős, egészséges, gazdag, hatalmas ember, hol van a te atyádfia, Ábel ? Azután táruljon fel ebben a lapban evangélikus egyházunk új egyházi térképet rajzoló hite és bizodalma: nem hagyom elpusztulni a zúgó tengerhullám ostromában körülnyaldosott kicsi szigeteket, hanem megmentem, életrekeltem, bástyává és erős várrá teszem ! Isten áldása nyugodjék meg a Gyámintézet lapjának szerkesztőjén, olvasóin s elvégzendő közös egyházmentő munkájukon ! báró D. Padvánszlty Albert az egyetemes egyház felügyelője, D. Gedaly Henriit püspök, az egyetemes egyház egyházi elnöke, O. Kapi Béla D. Pa ff a y Sándor püspök. püspök, B. Kiss István püspök. Dicső és dicstelen fillérek. Az az egyházi szeretetmunka, amelyet a Gusztáv Adolf Gyámintézet végez, annyira magától értetődő a Krisztus egyházában, hogy talán nem is annyira külön feladatnak, mint inkább életmegnyilvánulásnak lehet tekinteni. Ahol ez a szeretetmunka nem folyik, ott nincs élet. Ahol ez a munka gyenge vagy hézagos vagy elhanyagolt, ott silány az élet. Úgyhogy a gyámintézeti munka erőteljessége és eredményessége fokmérője evangélikus anyaszentegyházunk életelevenségének. Tehát ne úgy tekintsük a dolgot, hogy a segélyre szoruló egyházak és intézmények sokasága jelentené a gyengeségünket. Mert a hitnek propagálása mindig magával hozza, hogy segélyezendő gyülekezetek és intézmények szükségképen, a munka természeténél fogva vannak és lesznek. Minél erősebb az egyházi közösség, annál inkább talál alkalmat a segélyezésre, mert annál több feladat elvégzésére tudja magát elkötelezve. Gyöngék akkor vagyunk, ha erre a munkára nem adunk és adakozunk annyit, amennyi szüséges.
