Harangszó, 1935
1935-04-14 / 16. szám
1935 április 14. 123 HARANGSZÓ jellemét nemesítené, a jóra fellelkesitené, a rossztól visszatartaná, akkor nem tarthatjuk se jó, se igaz vallásnak. ’Minden vallásnak az a célja, hogy híveit felemelje, megnemesítse, erkölcsösebbé tegye. Mivél pedig minden mű annál tökéletesebb, mennél jobban megfelel céljának, a sok meglevő vallás közt szükségképen az a legjobb s egyedül csak az lehet igaz, amely céljának legjobban megfelel, vagyis amelynek erkölcsi téren legáldásosabb hatása van híveire. Gondolom, ez mindenki szemében helyes következtetés“. Csakugyan helyes, elismerjük mi is. De hát — mint látni való — az egyke dolgában sem hányhat a róm. katolicizmus semmit a szemére a protestantizmusnak. S ha az erkölcsiségnek egvéb megnyilatkozásait is figyelembe vesszük, azt látjuk, hogy a protestantizmus s különösen is az evangélikus vallás jár ,,a vallás jó gyümölcseinek, áldó hatásának és jótékony erkölcsi befolyásának a nép életén és cselekedetein való megnyilvánulása" tekintetében legelöl. Mivel azonban ennek részletes kimutatása jelenlegi tárgyunk körén kívül esik, csak összefoglalóan említjük meg (lásd részletezve: Harangszó 1935. évf. 84. lapján), hogy hamis tanuzás és eskü, vallás elleni bűntett, szemérem ellen való vétség, okirathamisítás, lopás, zsarolás, sikkasztás, csalás, vétkes bukás és uzsora vétségéért elítéltek közül a statisztika szerint 12 éven felüli 100.000 lélekre esik róm. kát.: 4.9 ref.: 4.5 evang.: 2.9. Tehát sem Pezenhoffer egyke-adataiból, még kevésbbé pedig az erkölcsiség szélesebb körét felölelő statisztikából nem következik a protestantizmus alacsonvabb- rendú'sége és vele szemben a katolicizmus fölénye, egyedül üdvözítő, „igaz“ volta. Kiss Samu. Ág. ev.! ? Bosszantó, ha valaki helytelenül használja a nevünket. Még hántiihh. ha valaki a hitünk névmegjelfilését torzítja, el. Kit ne bántana, ha hivatalos' írásokon „da. ev.u-éknek, ranu „ágostai evangélikusok“ - nak neveznek bennünket. Holott mi ágostai Hitvallású evangélikusok vagyunk. Rövidítve: ág. hitv. evang. De mit, szóljunk ahoz, hogy sokszor még a közülünk valók se tudják szent hiUlnk. helyes névmegjelölését. Láttunk, már lelkész neve után is ilyesmit: „ág. e>\ lelkész“.------"—----— - — A két szomszédház. Irta : Farkas Míhályné. (A „Magyar Faj ment és Misszió“ pályázatán első díjjal kitüntetve) Ez a gonosz vénasszony, akárcsak a mesék boszorkánya, düledező házikójában a falú végén lakott és sok bűn terhelte a lelkét. Soha nem dolgozott, mégis volt mindene bőven és bár mindenki tudta, miiven gyalázatos mesterséget űz, reábizonyítani nem lehetett, olyan ravasz és előrelátó volt. Néha látták er- dőn-mezőn komoran bandukolni,állítólag gyógynövényeket keresve, gyökereket is ásott ki a földből s mindenféle bogarat szedett. Mindezekből zárt ajtók mögött valami kotyvalékot főzött, ő tudja, miről hasznosat. Messze vidékről jöttek titkon Dömö- törnéhez magukról megfeledkezett leányok, lelkiismeretlen asszonyok, azoknak jó pénzért adott bűvös italából és gonosz tanáccsal szolgált. Benczéné is olyan lett, mint a meszelt fal pár napra reá, hogy Dömötör- nénél megfordult és nem volt jártányi ereje, hogy a vendég elébe menjen, mikor Ágnes asszony reányitott. — Jaj, lelkem komámasszony, beteg vagy te nagyon! Jer, ágyat bontok. Mi baj ért. — Hagyj magamra. Majd jobban leszek. A hideg földön ülve csíráztam a répát, a hülés bujdosik bennem. — Nem beszélsz te igazat, Rozi. No, de jól van, nem csodálom, ha nem mered megmondani. Azért én tudom, hogy mi a bajod. De hát nem félsz-e, így megbántani az Istent, elvetni az ajándékot, amit ingyen-kegyelméből adott? Hát már két gyermeket is meg tehet sokallani ? Tanuljuk meg helyesen használni a nevünket, hogy megtanulják a kívülállók is. Szerintünk leghelyesebb, ha egyszerűen „evangéllkus"-nak, ünnepélyesebben pedig „evangélikus keresx- íyén“-nek írjuk, hívjuk és hirattatjuk, magunkat. Vizsgáld meg magadat! Titusz római császárról mondják, hopy minden este visszatekintett az elmúlt napra és mérlegre tette életét. Ne— Nem értem, hova vágsz a szavaddal Te különben könnyen beszélsz, van öreged, kettő is azok elpártolják a kicsinyeidet. Én a Gyula mellett is alig bírok egymagámban itthon, mezőn elégséget tenni. Segítséget kellene fogadnom, azt meg hogyan pvőzzem? Majd, ha egy kicsit fölcseperedik a Gyula. A Gyula fölcseperedett, de bizony még mindig csak egyedül garázdálkodott az udvarban. Mikóéknál pedig mivelhogy „Három a magyar igazság“, megint egv úiabb kis jövevény tette vitássá a bölcsőt régi gazdájának. A Juliska csakugyan bevált már nesztonká- nak, egész bátran reá lehetett bízni a kis öccsét, ösztönös gyengédséggel, óraszámra elringatta vagy vezetgette kis testvérét, selypítő csfippség még maga is. Akkortájt történt, hogy meghalt a Bencze Sándornak egy gyermektelen nagynénje és reáhagyta vagv tizholdnyi birtokát, jó televény szántóföldet éppen az övével szomszédosat. Nagv lépés volt ez előre a család vagyoni helyzetében, de életmódjukon keveset változtatott. Ezentúl is csak a fogukhoz vertek minden garast, sőt a szerencse talán még- inkább szűkkeblűvé tette őket. Tágas színt kellett persze építeni s nagv cserepes istállót a megszaporodott marhaállomány befogadására, mellette a lakóház se maradhatott zsúppal födve, de több vidámság a szebb házban se honolt, mert a kapzsiság ördöge ott lakott velük. Kénytelen kelletlen elszánta ugyan magát a gazda, hogy egy szolgalegényt fogadjon, de már a napszámost amikor csak lehetett, dmellékelte, inkább maga dolgozott inaszakadtáig, hajnalhasadástól késő estéig. Az asszony nemkülönked is ezt kell tenned! Különösen most böjt idején. Most csak két kérdést: Mit teszel lelkedért? A célhoz való eredményes megérkezés függ a helyes elindulástól is. Egviptomban. amikor felkelt a király, a kancellária szent könvvekből jó tanácsokat és kiváló férfiak cselekedeteiről szóló részeket olvasott fel. honv ió gondolatokat ébresszen az uralkodó lelkében. Kérsz-e te is irányítást a bibliádtól? Kavicsokért kapkodsz, vagy drágakövek után kutatsz? A test vagy a lélek úr-e az életeden? A’lélek az, ami megelevenít, a test ben. Mikor ott dolgoztak dúsan termő földjeiken, olykor fölegyenesedett és megtörülvén ingúiiával verejtékes homlokát. odaszólt a feleségének: „Ez a szép darab föld, le egészen a folyóig, mind a miénk. De a Máté György félhely ses- sióját még szeretném hozzá. Ha eladó lesz. magamhoz váltom. És akkor a mi fiunk le«z a legjobb módú legény a faluban. De persze csak akkor, ha maga marad.“ És hát — csodálatosképen — Bencze Gyula csakugyan maga maradt. Teltek, múltak az évek, de nem jelentkezett se fiú. se leány testvére, hogy osztozzék az örökségen. Az igaz, hogy mint afféle engedetlen vásott kölyök, több aggodalmat és ijedtséget okozott a szüleinek, mint a szomszéd gyerekek együttvéve. Hol a fáról esett le, hova cseresznyét lopni fölmászott, hol a kutból húzták ki, hol a szalmakazal tetejéről zuhant alá és majdhogy a nyakát nem szegte. Minden gyerekbetegséget is sorra próbáit és kicsibe műit. hogy el nem patkóit egyszer- másszor. Pedig mennyire féltették, kényeztették! ősztől tavaszig le nem került a béllelt sapka a fejéről és a kötött pamutsál a nyakáról, azért lett ilyen puha a természete. Bizony, a Mikó gyerekek hajadonfővel szaladgáltak télviz idején is és lerúgták a csizmát, mikor az első tavaszi fű- szállat csendülni látták, még se érte azokat semmi baj, öröm volt nézni ezt a virgonc, erőteljes kis hadat. Mert közben, hogy a második pár is teljes legyen, egy kis Gábor is született Mikó- éknál, épen karácsony esteién. Nagy volt az öröm a gyerekek között, hogy a Jézuska ilyen eleven bábut hozott. (Folytatjuk.)
