Harangszó, 1935
1935-04-07 / 15. szám
114. HARANOSZÓ 1935 április 7. célunk itt a teljesség, azért csak mutatóban veszünk fel mindegyik táblázatba 10—10 — de mégis a széie- sebbkörű áttekintés végett mindig más — községet. E szerint a lélekszám volt 1869-ben: 1900 ban 1930-ban Baranyahidvég — — 479 501 (?) 369 Bogdása — — — — 993 993 716 Drávaiványi -—• — — 648 599 442 Drávaszerdahely — 409 333 319 Hirics — — — — 644 669 '554 Luzsok —- — — — 393 338 289 Magyartelek — — — 466 412 345 Marócsa — — — 511 429 345 Okorag — — — — 442 938 (?) 337 Szaporca — — — — 558 523 503 Más statisztikai beállításban. A b éven alóliak száma volt (zárójelben: az 1930. évi összlélekszám) 1920-ban 1930-ban Drávacsepely (416) — — 54 38 Drávapalkonya (497) — 93 44 Ipacsfa (361) — — — 39 30 Kákics (539) — — — 72 62 Kistapolca (198) — 23 19 Kórós (604) — — — — 109 79 Kovácshida (419) — 109 46 Rádfalva (588) — — — 72 54 Siklós (5740) — — — 562 520 Vejti (450) — — — — 54 38 Érdemes még más szempontból is megfigyelni a népesség hullámzását, ill: fogyását. Abból a szempontból nevezetesen, hogy 100 év alatt a születések minő változást, különbséget tárnak elénk. Tehát: született Adorjás (327) — 1833-ban 1883-ban: — — 9 6 1933 ban 4 Belvárd-Gyula (813) — 20 8 1 Besence (252) — — — 12 8 0 Drávacsehi (402) — — 12 10 3 Drávapiski (215) — — 9 6 0 Kern se (368) — — — 7 3 0 Sámod (283) — - — 12 3 0 Siklósnagyfalu (476) — 30 18 10 Turony (.313) — — • — 17 9 3 Zaláta (767) — — — 22 29 2 Ezek a táblázatok mutatják, hogy „arrafelé Baranyában“ különösen is súlyosak az egyke okozta számbeli veszteségeink. Az egyke súlypontja hazánkban Baranya megyére esik. De ha valahol fellép a ragályos fertőző betegség, nagyon nehéz azt elszigetelni s a terjeszkedése elé határvonalat, palánkot vonni. így vagyunk az egykével is. Nem szorítkozik és korlátozódik az Baranyára, hanem Dunántúl legnagyobb részében megtaláljuk kisebb-nagyobb mértékben a nyomait. A somogyi állapotok bár jobbak a baranyaiaknál, mégis elég elszomorítóak. A somogymegyei községek közül is ezer lélekre 20-nál kevesebb születés esik a következőkben: Alsók, Alsósegesd, Csököly, Csurgónagymarton, Csurgósarkad, Darány, Istvándi, Kisbajom, Kisdobsza, Kistamási, Markóc, Porrogszentkirály, Ri- nyahosszufalu, Somogyhatvan, Somogyvisonta, Szil— vásszentmárton és Tótszentgyörgy. Tolnában a két leg- egykésebb község: Alsónyék és Kalaznó. Vasmegyében is 8 olyan község van, melynek születési arányszáma a 20 ezreléken alul marad: Dávidháza, Gödörháza, Kerca, Magyarszombatfa, őriszentpéter, Szalafö, Szomoróc és Velemér. Veszprémben is akadnak — ha nem is kifejezetten egykés, de — gyérebb szaporaságú községek. Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson és Sopron megyében azonban — átlagban véve — még nincs számot tevő egyke. A Duna-Tisza közén az országos átlagon alul maradó születési arányszámmal a következő községek szerepelnek: Ácsa, Bogyiszló, Dunapataj, Dunavecse, Érsekcsanád, Fájsz, Foktő, Makád, Ordas, Szeretnie, Tass és Úszód. Megtaláljuk az egykét Hont és Gömör megmaradt részeiben, valamint Nógrád megyében; s kezdődő stádiumban Bihar megye nyugati részein is. Ha a fenti táblázatos kimutatások számait nemcsak a szemünkkel nézzük, hanem elgondolkozunk felettük s belemerülünk azok jelentésébe: akkor úgy érezzük, minthacsak a halálharangok bús hangjait hallanék. Azt mondják azok a számok, hogy Baranyában többször szólal meg a halotti harangszó és a temetési ének, mint a bölcsödal. Szomorú nagyon! De még szomorúbb és fájdalmasabb, ha az a halotti harangszó elzúg mellettünk és felettünk hatástalanul, eredmény nélkül. Rákosi Viktor „Elnémult harangok“ című regényének főhőse, Simándy Pál, mikor látja magyar híveinek az oláh pópa templomába való özönlését, kirohan az éjszakába, megragadja a harangkötelet; húzza- húzza, hogy híveit magához hívja s visszacsalja arról az útról, mely a hazafiúi romlásba, a magyar érzés megtagadásába és halálába visz. De hiába minden: elszakadnak a kötelek, elnémulnak a harangok; s ő megszakadt szívvel holtan rogy össze a torony kövezetén. Kongassuk meg mi is Simándy Pálként a harangokat! Hadcf riadjanak fel hallattára s ébredjenek a fenyegető veszély nagyságára! Mert jaj nekünk, ha kihull kezünkből a harangkötél s elnémulnak odalent a harangok; és a sír némasága fekszik rá a magyar végekre. Kiss Samu. Iskoláink. V. A soproni evangélikus líceum. A dunántúli evangélikus egyházkerület soproni líceuma egyike a legrégebbi középiskoláinknak. Amint a reformáció Sopronban megerősödött, 1557-ben megalakult a gimnázium is, ami természetes, mert a reformáció elterjedése mindenütt magával hozta az iskolaügy fellendülését. Olyan jó híre volt már a XVI. században, hogy Bécsböl is kerültek tanítványai. Történeteinek első korszakában német-latin tannyelvű voflt a gimnázium, de már a bécsi béke idején volt Sopronnak egy kis magyar evangélikus iskolája is. A XVII. század közepén: 1657-ben az akkori Hosszúsorban (ma ez a része Széchenyi-tér) felépítik az új magyar gimnáziumot, amely mind a mai napig a régi helyén áll. Ez időben már „Lyceum Soproniense Hungaricum“-nak nevezik. A magyar líceumnak első rektora Kövesdy Pál volt, aki magyar nyelvtant is írt. Kétszer szüntette be működését az iskola. Először 1584—1606. Erre az időre esik az ellenreformáció első rohama; 1584-ben az egész városi tanácsot Bécsbe idézték, fogságba vetették s csak azzal a feltétellel engedték szabadon, ha papjaikat és tanítóikat elbocsátják. A második szünetelést újra az ellenreformáció okozta. A Wesselényi- féle összesküvés után bekövetkezett vallási üldözés idején mindkét iskolájukat elvették a soproni evangélikusoktól s 1674—1684-ig a soproni országgyűlésig újra,nem volt szabad tanítani a líceumban. Amikor 1682-ben 8 évi szünetelés után a tanítói munka újra megkezdődött, — akkor a német-latin gimnázium beleolvadt a magyarba, — s ez idő óta csak a magyar líceum áll fenn. E zavaros időkre esik a nagy város-égés is: 1676- ban a líceum is leégett, újra kellett építeni. Az épületen egyébként két ízben történt ezután lényegesebb átalakítás: 1825-ben és 1894-ben. — 1682-ig a városi tanács, illetőleg a város volt az iskolának fenntartója; ekkor azonban nagy pénzbírsággal arra kényszerítették a városi tanácsot, hogy tagjait csak fele részben válassza az evangélikusok közül. Ettől kezdve nem a város, hanem az evangélikus egyházközség a fenntartó testület 1853-ig, amikor is a dunántúli egyházkerület vette át az iskolát. Az ősi
