Harangszó, 1935
1935-04-07 / 15. szám
26. évfolyam. 1835. április 7. 15 szám. Alapított* . KAPI BÉLA 1810-ben. Laptulajdonos : Dunántúli Luther-Szövetség. Az Országos Luther- Szövetség hivatalon lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingyan mallóklst tanév alatt kéthetinként a KIS HARANQSZÖ. Postacsekkszamla : 30.520. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkész és tanító. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP. A szentségekkel való élésről azt tanítjuk, hogy a szentségek nem csupán a hitvallásnak külső jelei, hanem inkább bizonyságai az Isten irántunk való akaratának, hogy azokban, akik velük élnék, a hitet ébresszék és erősítsék. A szentségekkel tehát úgy kell élni, hogy velejárjon a hit, mely bízik azokban az Ígéretekben, melyeket a szentségek jeleznek. Ágostai hitvallás XIII. cikkely. k Harangozó ■serkei xlő -kiadó hivatala: GYŐR Q., Petöfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér Reformokat! Jel. 21. 5. „íme mindent ujja teszek “ V alami vérpezsdítő reform-mámorban ég a sok nyomortól felizgatott magyar lélek. Hivatalos és nem hivatalos listán, elhívott próféták és feltolakodott lélekkufárok a reformok ígérgetésével akarják megvenni az embereket. Reformokra szükség van! Nyomorba jutott emberek siralmas gárdája a reformok reményében harcolja a ma kenyérharcának keserves végkimerür lésig jutott csatáját. De semmiféle külső reform nem ér semmit a lélek megújulása nélkül. Nem a környezetet kell megváltoztatnunk. Bármilyen szép szociális újítás ismét csak bűnbe és önzésbe fúl, ha maga az ember marad a régi s újra kiveszi a másik szájából a falatot. Minden igazi újításnak egyetlen feltétele az ujulás! Az újítás szelleme véres öklökkel szokott legtöbbször dolgozni, az újulás imádságra kulcsolt kézzel öleli magához felebarátját. Az újítás sokszor fegyverrel kicsikart eredmény, az újulás az önkéntes szeretetnek mások szívébe való magvetése. Az újítás mindig felszínes, az újulás mindig gyökeres. Az újítás és külső reform mindig új éhséget és elégedetlenséget szül, az ujulas annak az Istennek kezére hullatott hálacsók, aki mindeneket megcselekszik mivélünk feljebb, mintsem érdemeltük volna! Az újítás emberi erő, vagy erőszak zsákmánya, az újulás Isten ereje alatt való megalázkodása az embernek. Az Ür Jézus odaáll ennek a reformokra éhes és reformoktól rettegő magyar világ szomorú zsivajába. A türelmetlen éhezőknek megmutatja a maga szenvedését és türelmét, a jóllakott önzőknek megmutatja a maga testi szegénységét és szeretetének gazdaságát s mindeneket magához híva biztat a legdrágább reformmal: Imé mindent újjá teszek! Az önzésből áldozatot, a gyülölségből szeretetet, a bűnös vágyból szent léleksóvárgást teremtek — csak kövessetek engem! Bűnös testvérem, aki nem birod már a nyomor hurokszorítását és lázongva sikoltasz, bűnös testvérem, aki nem akarod észrevenni a mások nyomorát, tudd meg, hogy Jézus az egyetlen, az örök reformátor, aki meg akar téged újítani, hogy megújított szíveden keresztül megújítsa az újulás után sóvár- gó világot! Bácsi Sándor. Legegykesebb vidékeink. (Ötödik’közlemény). Az Izráel történetében oly jelentős szerepet, vivő Sámuel prófétának édesanyjáról beszéli a biblia, hogy afeletti bánatában, hogy az Isten nem adott neki gyermeket, sokat siránkozott, emésztődött és semmit sem evett. A férje, Elkána, vigasztalni próbálja: „Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-e én néked tíz fiúnál?“ Hiába minden: Anna csak egyre kesereg. De mikor aztán az Isten rátekint s megáldja fiúval, boldog örömmel nyitja hálaadásra ajkait: „Örvendez az én szívem az Urban. Felmagasztaltatott. az én szarvam az Urban. Mert szabadításodnak örvendezek én!“ (1. Sám. 1—2.) Ilyen boldogsággal ujjong fel Sára is, gyermekének a születésén: „Nevetést szerzett az Isten én nékem“; hasonlóképen Rákhel: „Elvévé az Isten az én gyalázatomat“. A zsidó asszonyra nézve nem lehetett nagyobb szégyen és gyalázat, mint a magtalanság. A zsoltárköltő is abban látja a boldogság teljességét: „Feleséged, mint a termő szőlő házad belsejében; fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod- körül. Imé így áldatik meg a férfiú, aki féli az Urat“. (Zsolt. 128, 3—4.) Ezzel szemben az 1868—71-ben megjelent Ballagj—Király-féle „Egyetemes földrajz“ III. kötetében azt olvassuk: „Sajrjos, hogy valamint Dunántúl, de kivált Baranyában, úgy a szászok közt is szégyennek tartják, ha egy családban kettőhél több gyermek van“. Ma még szomorúbb a helyzet. Mert nemcsak az a szégyen, ha egy családban kettőnél több gyermek is van; hanem már a második is. „Azt szégyeld, hogy kis tesU véred van!“ — vágta a szeme közé egy 16 éves lány a másiknak. S a házassága első éveiben áldott állapotba jutó fiatal menyecske alig mer az utcán mutatkozni; mert ujjal mutatnak rá: „Ni a szégyöntelen!“ A 18 éves fiatal gyerekemberek 14—15 éves lányokat vesznek feleségül, akik már a szülői házban magukba szívják azt a szellemet, hogy csakis a házasság 3—4. évében szabad, illik az első gyermeknek megszületnie; amelyik a legtöbb esetben egyúttal az utolsó, tehát az egyetlen is. Egészen bevett szokás, szinte azt mondhatjuk: erkölcsi törvény ez, amelytől való eltérés még a „szüle“ neheztelését is kihívja maga ellen: „Hát erre neveltelek én tégöd, te' szöm nélkül való, te!“ Különösen is egykések Baranyában a siklósi és szentlörinci járások községei, amelyek legtöbbjében már évek óta folytonos, állandó csökkenés tapasztalható. Csak néhány kiragadott község a sok közül (nem
