Harangszó, 1934

1934-03-11 / 11. szám

1934. március 11.

Jubileumi — 25a — évfolyam.

Alapította:

KAPI BÉLA

1910-ben.

Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szővetség.

Az Országos Luther* Szövetség hivatalos lapja.

Megjelenik minden vasárnap.

Ingyen melléklet kéthetenként a Kis'Harangszó.

Postacaekkszámla : 30.526. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkész és tanító.

Krisztus ártatlan bárány ! Megváltottál minket.

Ki miértünk megholtál; Nagy engedelmes voltál. Irgalmaaz nekünk,

A keresztfa oltárán. Viselvén bűneinket, Oh Jézus, oh Jézus!

11. szám.

A .Harangsió* szorkesztö-kiadóhlvatala:

GYŐR

II, Petőfi-tér 2.

Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér.

00

Unnepelhetünk-e ?

15. Zsoltár. Uram, kicsoda tartózkodhatik sátorodban...?

(Végigolvasandó az egész zsoltár).

K

evés nemzet van a világon, amelyik annyit ünnepelne, mint a magyar. Két oka lehet ennek.

Talán nincs még egy nemzet, amelynek a bőkezű Isten annyi ünnepelni való alkalmat adott volna, mint a magyarnak. A másik pedig az, hogy alig van még egy nemzet, amely ügy tudna ünnepelni, nagy emberek alakja, nevezetes események emléke mellett ünnepi emlékezés színes görögtüzeit úgy meg- gyujtani, mint a magyar.

Ámde az is igaz, hogy talán egy nemzet se követett el annyi visszaélést a maga ünnepléseivel, mint a magyar. Valahányszor megtette ez a nemzet — és oh hányszor megtette —, hogy a késői ünnepeltetés virágaival hordta meg azoknak a sírját, akiknek életükben csak koldusbotot és meg nem értést adott, — mindannyiszor visszaélt az ünnep szent jogával. Valahányszor megtette ez a nemzet — és oh ezt is milyen sokszor megtette —, hogy puszta üres külsőséggé tette ünneplését, amelyen mondvacsinált szóvirágokkal szórta tele az emlékezés oltárát, mindannyiszor visszaélt az ünnep jogával.

Közeledik a szép márciusi szabadságünnep fordulója s mi újra ünnepelni fogunk. Az ünnep küszöbén nézzünk bele a 15. zsoltár tükörébe, meglátni: kinek van joga ünnepelni.

Kettős feleletet kapunk.

Az állhat meg az Isten sátorában, tehát annak van joga ünnepelni, akinek rendben van a dolga Istennel (1—2. vers) és rendben van a dolga embertársaival (3—5. vers).

Rendben van-e ennek a népnek ügye az Istennel? Bizonyos, hogy

ettől a néptől joggal elvárhatná Isten, hogy gyermeke legyen. Menynyi mindent tett az Isten ezzel a néppel a múltban ! Hordozd végig tekintetedet a magyar történelmen. Kezdetben látsz egy fergeteges sereget, amely rabolva száguldja be Európát, átokká téve magát a népek szemében. Mennyi kegyelem volt abban, hogy Isten István királlyal kicsavartatta ennek a csatangoló népnek a kezéből a mérgezett nyilat s helyébe adatta a keresztet, kivette a kardot s rákény- szerítette rabló kezét az ekeszarvára.

Magyarország kormányzója.

Mohi pusztán a tatár ordasok tanyájává tette Magyarországot. — Mennyi kegyelem volt abban, hogy Isten újra odaállott e mellé a nép mellé és talpra állította. Mohácsnál újra sírba esett a nemzet. S Isten keze újra kivonta onnét. 1848 március 15.-e se volt más, mint egy nagy isteni kegyelem.

Bizakodásunk a jövendőre nézve is csak Istenben lehet. Az események megmutatták, hogy a külföld

szemében nagyon kicsi ügy a mi fájdalmunk. Egy valaki van csak, akinek számára nagy a mi kis ügyünk, kinek fáj a mi fájdalmunk, az Isten. Hogyne kellene hát ennek a népnek rendbehozni ügyét az Istennel. Lehet a mi nemzetünknek sok elintézésre váró kérdése, de legfontosabb elintéznivaló az Istenhez való viszonya. Hogy az Istennel való közösségből nyerje a hűségnek, tisztaságnak, bölcsességnek azokat az erőit, amelyeknek birtokában minden többi kérdését meg tudja oldani. Amíg a magyar le nem térdel a biinbánat oltárzsámolyához, mindaddig nem állhat meg Istene előtt: mindaddig nincs joga ünnepelni, mert mindaddig üres frázisok emlegetése lesz minden hazafias ünneplése.

Az ünneplés második feltétele az, hogy rendben legyen ügyünk embertársainkkal. Ez a feltétel is hiányzik nálunk. Nagyon sok szomorú bizonyítója van ennek. Vegyünk észre legalább néhányat.

Ebben a hazában nincs az emberek közt igazi békesség. Sohase volt még itt ember és ember között olyan magasra húzva a különböző ellentétek szétválasztó palánkja, amelyek mögül kölcsönös hántások mérgezett nyilaival lövöldözik egymást az emberek.

Ebben a hazában nem érti meg egyik ember a másik fájdalmát. Ha megértené, akkor nem tudna a pazarló fényűzés selymében járni az egyik ott, ahol kolduscondrában jár a másik, dúskálkodni az egyik ott, ahol az éhség sáppadtságával jár a másik.

Ebben a hazában nem tudnak igazán egyet akarni, közös célokért közösen nekifeszülni az emberek. Valami ezerfeléhúzó szertehullottság bénító átka üli meg ezt a népet.

Minek szaporítsuk a szomorú szót: ebben az országban az etn-