Harangszó, 1934

1934-03-25 / 13. szám

1934. március 25, Jubileumi ■— ZOi — évfolyam. i§. szám. Alapította : KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos : Dunántúli Luther-Szövetség. Az Országos Luther- Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen melléklet két­hetenként a Kis Harangszó Postacsekkszámla : 30.52(5. Előfizetést elfogad minden ov&ng. lelkész és tanító. Krisztus ártatlan bárány 1 Megváltottál minket. Ki miértünk megholtál; Nagy engedelmes voltál. Irgalmazs nekünk, A keresztfa oltárán Viselvén bűneinket, Oh Jézus, oh Jézus! A .Harangszó“ szerkesztő-kiadóhivatala: GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévro 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10®/©-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. A hallgatag Jézus. Luk. 23, 9. v. Kcrdezé pe­dig őt sok beszéddel; de ő semmit nem felele néki. A kérdező: Heródes. A hallgató: Jézus. A helyzet sajátságos, kü­lönös, első rápillantásra szinte érthe­tetlen.'Jézust kérdezik sok beszéd­del — és Jézus hallgat. Eszébe jut az embernek Urunk egyik legcsodálatosabb példázata, oly egyszerű és világos, hogy már a legkisebb gyermek szívéhez is szól, mihelyt bontakozik értelme s oly gazdag, hogy nem merítheti ki a legbölcsebb emberi elme. Ott cseng füledben már zsénge gyer­mekkorod óta. A magvetőről szól. Kimére a magvető vetni... Ott jár a szántott föld felett és szórja, hinti a magot pazar bőkezűséggel. Szin­te ütemesen lüktet ebben a példá­zatban a nagy Magvető, az Ür Jé­zus Krisztus kegyelmének bőkezű­sége: némely esék... némely esék... némely esék... Erre, arra, útszélre, köves talajra s a Magvető nem bán­ja, a magot, az igét csak egyre szórja! Igen, így ismerjük, így szeret­jük, így látjuk magunk előtt, mint akit nem kell sokat kérni, aki mun­kálkodik, amíg nappal vagyon, aki boldog, ha megnyithatja száját, hogy szóljon az Atyáról, hegyre megy, hogy égre mutató kezét ki­terjeszthesse a sokaság fölé, ten­gerre száll, hogy embereket ha­lásszon. Nem kéreti magát, ő maga szólítja az embert: jöjj és kövess!... Zákeus, szállj alá hamar!... Óh, olyan jó azt tudni Jézusról, milyen szívesen, milyen örömmel szól az emberhez! Annál megdöbbentőbb, hogy ez .a Jézus mint tud hallgatni is. Olyan mélységesen, hogy semmit sem fe­lele néki! Pedig Heródes ugyan­csak hallani szeretné, hbzín sok beszéddel kérdezé Őt. Óh olyan megrendítő, olyan szomorú Jézus hallgatása! Jó, hogyha még meg­szakítja, hogy kemény szavakkal ostorozzon. Jaj, ahol már nem nyit­ja meg ajkát! Emlékezzél a virágvasárnapi be­vonulásra. Ujjong a nép előtte, utána. Jeruzsálem várja, ünnepeli. De arról nem hallasz, hogy Jézus szólt volna. Hallgatagon vonul be, alázatosan, csendesen. De egyszer­re csak megváltozik, a templomnál szerény alakja királyi fenségbe egyenesedik, keze ostort markol és kemény szavakkal kergeti ki a ku- fárokat a templomból. Százszor in­kább jézus kemény szavát, mint néma hallgatását! Ahol Jézus sújt, ott gyógyíthat is még. De miért e tökéletes hallgatás Heródessel szemben? Csak egy oka van. Heródes mindent, mindent szí­vesen hallgatott volna, csak egyet nem. Pedig Jézus csak azzal ko­Minél teltebb a kalász, annál mélyebbre hajol s minél üresebb, annál peckesebben áll. Minél keresz- tyénebb valaki, annál alázatosabb, minél üresebblelkű, annál önteltebb. Ez magyarázza azt a különös tényt, hogy a keresztyénség legjobb­jai örökös bűntudatot hordoztak a szivükben. Pál apostol a bűnösök között elsőnek érezte magát és a szive mélyéről szakadt fel a kiáltás: „Oh én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg?“ Pál apostol után a legnagyobb keresztyén, Auguszti- nus, Vallomások cimű leghíresebb művét így kezdi: „Uram, nyaka­mon a halál igája, lelkemben a bűn tüskéje . . .“ Luther a 95 tétel leg­elsőjébe ezt írta bele: „Mikor a mi Urunk és Mesterünk, a Jézus Krisz­pogtathat be az emberhez: te bűnös vagy, térj meg! Mindenre kiváncsi lett volna az a Heródes, csak erre az egyre nem. S azért hallgat Jé­zus. És ott mindig hallgat. Mert ott a szólás csak tékozlás! Virágvasárnapon csendesen el­indul Jézus szíved felé. S te is elin­dulsz a nagyhét felé. Milyen lesz e találkozás? Olyan sokan ünnepük meg ezt a szent időt s oly sok mel­lett elvonul Jézus és e szent időszak úgy, hogy semmit sem szól. Mert a virágvasárnapi virágok ma is több­nyire csak — szóvirágok! Testvér, hogy Jézus szólhasson, ahhoz nem sok beszéd kell, csak egy rövid könyörgés: „Iígalmazz nékem, óh Jézus, óh Jézus!“ Testvér, találjuk meg e szót, hogy Jézus is megszólalhasson szí­ve szerint: Bízzál, fiam, én megváltottalak, enyém vagy! Ámen. tus azt mondotta: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek or­szága, azt akarta, hogy az ő hívei­nek egész élete folytonos bűnbánat legyen.“ Pál apostol óta senki se fejezte ki olyan ir.egrázóan, hogy nincsen bennünk semmi jó, mint ahogyan Luther tette azt. A lélekszerinti igazi bünbánat szükségességére sen­ki se mutatott rá olyan világosan, mint ahogyan a bűnbocsátó cédu­lák elleni szent felháborodással ví­vott harcában Luther tette. Ilyen történeti múlt után jogunk van megkérdezni: hogy áll a bűn­bánat szent kötelessége tekinteté­ben a lutheri keresztyénség? Arról nem is szólunk, hogy az u. n. „ekklézsia-megkövetés“-nek Kóts Lajos. Elfelejteti Jó szokások. Bünbánat.

Next

/
Thumbnails
Contents