Harangszó, 1934
1934-03-25 / 13. szám
98. HARANGSZÓ 1934 fíiárcíus 25. ősegyházi szokása, mikor a vétkezőnek a gyülekezet előtt nyilvánosan kellett vezekelnie, — ma már teljesen kipusztult! Csak három kérdést hadd tegyünk fel. Hogy vagyunk a böjttel ? Soha sé voltunk az üres formák egyháza, hanem mindig a lélek egyháza. Tartva magunkat a Krisztus igéjéhez („Nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kimegy a szájból, az fertőzteti meg az embert), a test pénteknapi hústalan kosztolásánál min dig többre becsültük a lélek mindennapi bűnbánati böjtjét. Hát meg van-e életünkben a lélek böjtje? Krisztus szenvedésének böjti idejében van-e bennünk bűnbánat? Minden evangélikus embernek felháborodással kellene elitélni minden böjti táncolást, az evangélikus egyháznak egységes frontban kellene felvonulni minden böjti bál ellen akármilyen protestáns alakulat rendezi is azt. Más ám elégedjék meg puszta külső böjttel és táncoljon Krisztus szenvedésének idejében, ha nem szégyenli, mi nem tehetjük, mert a lélek egyháza és a bűnbánat egyháza vagyunk ! Hogy vagyunk a nagypéntekkel? Az a Luther, aki úgy meglátta az ember bűnösségét és nyomorúlt tehetetlenségét, egészen természetes következéssel állította vissza a Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 8 Somlót a leánynak cinizmusa megborzongatta. Szinte megdöbbent. Nem tudta elhinni, hogy' egy fiatal leány, kinek szeméből maga az élet sugárzik elő, kinek varázslatos szépségében a boldogság van elrejtve, ily borzasztó elveket Valljon. Nem hitt azonban ő sem Emmának. Úgy látta, hogy az egész bölcselkedés a kis mérnöknek szól, ki szemet mert vetni a gyáros leányára és sietett meggyőzni a hölgyeket, hogy ő nemcsak az, akinek gondolják. — Szóval jóbarátok leszünk a barátságunknak nem lehet egyéb célja, mint agyonütni az időt. Emmácska társaságában már ez is élvezet. Szükségesnek tartom azonban így is, hogy egyet-mást megtudjanak rólam. Kezdő ember vagyok s így nem is lehet még valami fényes pozícióm. Ezt tudja rólam mindenki, de hogy micsoda tervek forrnak bennem s keresnek kibontakozást, arról nem tud senki. A mérnök számára nincsenek korlátok az előretörésben. Annyi „ismeretlen“ vár még megfejtésre a természetben s ezek közül nem egy izgat engem. Zúgnak, kavarognak agyamban és csodás melódiává olvadnak, mely hírnév, gazdagság és dicsőségről zeng. S ha egy ilyen ,,ismeretlen“-t napfényre vezettem!... vallási élet középpontjába újra a keresztet. Utolsó reményünk, egyetlen menedékünk lett a kereszt. Nem csoda, hogy a kereszt egyházának a megváltói kereszthalál napja, a nagypéntek lett a legnagyobb ünnepe. Csak boldoggá tesz, hogy ezt a napot még ellenségeink is „evangélikus ünnep“-nek nevezik. Boldogan valljuk, hogy nincs szen- tebb ünnepünk a nagypénteknél. Nincs, mert egy ünnep se kényszerít olyan mélyen bűnbánó térdeinkre a kereszt alá s egy ünnep se emel olyan magasra a kegyelem kezével a kereszt tövén. Nagypénteken minden evangélikusnak Istenhez kell térnie. Bűnbánattal, kegyelmet esdve. Mások ám dolgozzanak s durva ünnepgyalázással fitogtassák, hogy nekik nincs szükségük a Krisztus halálának üdvösségszerző áldására, nekünk templomban a helyünk, bűnbánati oltárzsámolyon a helyünk, mert mindenünket nagypéntektől kaptuk! Hogy vagyunk az úrvacsorával? Luther szerint az úrvacsorával válik teljessé az istentisztelet s nem is igazi istentisztelet, melyből hiányzik az úrvacsorái bűnbánati gyónás és a kegyelem hirdetése. S lám, mivé lett nekünk az úrvacsora 1 Elhanyagolható valaminek évenkint legfeljebb egyszeri alkalmává zsugorodott. Pedig higyjétek el: egyháCsak úgy ömlött Berci ajkáról a szó. Nem tudta ugyan maga sem, mit beszél, hisz ilyen ambíciók még álmában sem lázongtak nála, de úgy gondolta, hogy nagyhangú szavakkal kell dobá- lódznia, ha visszhangot akar kelteni K'oronczaiéknál, de megint csalódott. Emma nem volt az az egyszerű lélek, kit egy színpadias kitöréssel meg lehetett téveszteni. Lelki struktúrája sokkal komplikáltabb volt. ő maga hiú s szeret nagyzolni, de csak addig, míg erre alapot lát helyzetében, gazdagságában s amennyiben ezt határtalannak látta, nem ismert határt a nagyzolásban. így fogékony is volt másoknak nagyhangú kijelentései iránt, de ha nem látott ezekre alapot, úgy minden dicsekvés üres frázissá süllyedt előtte, melyen csak mosolyogni lehet. Most is mosolygott. — Nem is tudom, Somló úr, hogy ilyen magasba törő tervei vannak. Maga jól tangózik, tud cigányt dirigálni, de, hogy maga komoly dolgokkal is foglalkozik... bocsássa meg, de arra nem merek gondolni. Ez azonban nem változtat a közöttünk fennálló viszonyon. Sokkal többre becsülöm magában, hogy jól táncol, mintha akár... a nehézségi erőnek az anyagban való felfüggesztési módját találná fel. Tervek csak tervek. Minden embernek vannak tervei, melyeken elrágódik egy egész életen keresztül, de amíg azok nincsenek megvalósítva, nem ál! jogunkban velük (fizunk életét emberi oldalon azok tartják vállukon, akik az úrvacsora mélységesen szent alkalmain ott a bűnbánati oltárzsámolyon legmélyebbre tudnak görnyedni. Ebből pedig egy megállapítás és egy indítvány következik. A megállapítás ez: lelkének éhhalálra koplaltatója, felebarátjának rossztanácsadója az, aki soha, vagy csak néha-napján él az úrvacsorával. Az indítvány pedig ez: presbiteri és egyéb egyházi tisztség betöltésénél a rang, születés és vagyoni állapot sokkal mellékesebb szempontja helyett, — egyebek mellett — az illető úrvacsoravételének gyakorisága szolgáljon alapul. Mert nem előkelő keresztyének kellenek nekünk, hanem bűnbánatban tisztuló keresztyének. A lutheri egyház múltjához lenne hűtlen, ha kihunyna belőle a bűnbánati elem tisztító tüze. Sokat tanulhatunk e tekintetben az északi evangélikus országok (svéd, finn) keresztyénségétől. Ez a keresztyén- ség őrzi leghívebben a lutheri egyház igazi jellegét, márpedig az északi lutheranizmusban óriási szerepe van a bűnbánati elemnek. A múlthoz való visszatérés örvendetes jele látható abban, hogy új istentiszteleti rendünk fel akarja venni azt az elemet is, amely istencsekedni. Maga jól táncol, kedves fiú s ezt előnyére írom, ezzel kénye-kedvére dicsekedhetik..., de azokat a bizonyos ismeretleneket... azokat hagyjuk, Bercii... Somlón bizonyos különös izgalom vett erőt e szavakra. Arca elszintelene- dett s ijesztő sárgába fakult. A sértés elevenébe kapott. Megrázkódott, mint a túlterhelt öszvér. Tágra nyílt szeme idegesen forog s befelé kémlel; belül hány- kódó gondolatait kíséri nyomon. Töpreng, el-elszánja magát valamire s a gondolatkomplexum ismét szétesik. Teljes letargiába lapul. Majd dac merevíti meg ajkát s hátraszegi fejét. A sértett önérzet, a hiúság, a szégyenből kirobbant düh s a felül kerekedniakarás elszántsága vad indulatba lángol arcán. S mintha valami rettentő hangot akarna túlkiáltani, ordítja Emma felé: — Téved, kisasszony, téved. Nem csak tangózni tudok, nem csak terveken rágódom. Van jogom mással is dicsekednem! S ép önöket érdekli találmányom. Éppen önöket, a gyárukat, a porcellán üzemüket. Uj anyagkeveré- kemböl olyan porcellán lesz, mely mellett a világmárkák is silány névvé lesznek. Keverékem hatalom, mely virágzóvá tehet egy gyárat, de tönkre is teheti. Damokles kardja ez, mely ott függ minden porcellángyár felett. Nemcsak tangózni tudok és cigányt dirigálni!... Berci kifulladt. Koroncainé megsem-
