Harangszó, 1934
1934-03-11 / 11. szám
84. HARANGSZÓ 1934 március 11. szűknek bizonyultak s Lőhe egy szép, tágas otthont épített. Mikor Siedel felkereste ezt az otthont, így írta le a látottakat: Csak úgy nyüzsgőit a tágas, nagy lakószoba a sok hülyétől. Voltak kicsinyek és nagyok, fiatailok és öregek. Közülök igen sok olyan, ki állatias kinézésű és viselkedésű volt. Egy fiatal diakonissza ügyelt fel rájuk, akinek egy szavára, vagy intésére azonnal engedelmeskedett fiatal és öreg. Amikor Lőhe belépett a hülyék közé, mindnyájan körülfogták s ragyogó arccal, artikulátlan hangokkal üdvözölték. Egyesek bele is csimpaszkodtak s ölelgették s szeretgették. mert úgy csüngtek rajta, mintha édesapjuk lett volna. Ez a szeretet, amellyel Lőhén csüngtek ezek a szerencsétlenek, nagyon meghatott engem. De éppen olyan megható volt a bibliai történetek oktatása is. A diakonissza intésére egyszerre elhallgattak s a falra kifüggesztett nagy képre néztek, melyről a diakonissza elmesélte nekik a bibliai történetet s a kép segítségével magyarázgatta. A magyarázat után kikérdezgette őket s a kérdésekre adott feleletek azt bizonyították, hogy ezek a gyengeelméiűek megértették a hallott és látott bibliai történeteket, amj engem Isten dicsőítésére indított, mert tényleg megindító valami megtapasztalni azt, hogy még az ilyen, majdnem állati természetű, szerencsétlen betegek is fogékonyak Isten csodálatos dolgai iránt. Lőhe igazán kiérdemelte az emberek tiszteletét és megbecsülését, hogy azt a sok, szerencsétlen, hülye gyermeket befogadta otthonába, törődött, fáradozott velük s azokat, akik eddig csak terhére voltak családjuknak és a társadalomnak, helyes nevelés, oktatás és foglalkoztatás által, még a társadalom és az emberiség hasznos tagjaivá tette“. Lőhe intézetéhez hasonló intézetek, otthonok másutt is létesültek az ilyen szerencsétlen betegek számára. Hol az állam szánta meg őket, hol pedig egyházak, egyesületek, vagy magánosok karolták fel őket. A krisztusi szeretet lehajolt hozzájuk és az ő speciális ellátásukra, létesített otthonok által visszaadja nekik részben azt, amit önhibájukon kívül szerzett betegségük révén elvesztettek. Amióta a Krisztus evangéliuma átjárja az emberiséget, mint a kovász a tésztát, azóta mindig voltak, vannak és lesznek olyan férfiak és nők, akik lehajolnak az ilyen szánandó, sokszor állati sorban sínylődő betegekhez és helyes neveléssel, önfeláldozó ápolással, testi és szellemi erejükhöz mért foglalkoztatással. amennyire lehetséges, visszaadni próbálják azt, amit a születésük révén magukkal hozott, vagy pedig egy súlyos gyermekbetegség, vagy szerencsétlenség által szerzett baj tőlük elvett: értelmet, testi ügyességet, beszámítható- ságot, emberi közösséget, családot, otthont s ezen felül a legnélkülözhetetlenebb élet elemet: a szeretetet. A testi és szellemi fogyatékosok gondozásánál, nevelésénél, foglalkoztatásánál nem annyira a modern igényeket kielégítő drága épület, nem a jól felszerelt műhelyek stb. a fontos, hanem az éltetőelem: a szeretet. Pénzért lehet megfelelő épületeket, műhelyeket felállítani, de szeretetet pénzért venni nem lehet. Ezt ajándékba kapjuk Krisztustól. Ő előbb szeretett bennünket. A viszont- szeretetet elvárja mindazoktól, akiket kivezetett a bűnből, világból drága vére árán. A viszontszeretetet pedig éppen a legárvábbak, a legügyefogyotabbak, a legszánandóbbak felkarolása, gondozása útján tudjuk gyakorolni. Erre mondja Jézus: amit eggyel tettetek az ilyenek közül, velem tettétek! Otthon az ilyen szegény ügyefogyott gyermek legtöbbször súlyos teher. A munkába menő szülőt akadályozza, mert állandó felügyeletet kíván. A testvérek szégyelik hülye testvérüket. Az utca, a tömeg, a fogyatékosokon csak nevet és mulat, ahelyett, hogy szánná őket. Szakszerű intézetbe, magához hasonló testi és telki fogyatékosok közt elhelyezve értékesíteni tudja úgyszólván mindegyik azt a kis testi vagy lelki erőt, ami még megmaradt. A nyomorék vagy béna lábú, de épkezű, foltozni, varrni, stoppolni tud s úgy a maga, mint a többi ápoltnak holmiját rendbehozni. A gyengeelméjű, aki hozzá még testileg is nyomorék s csak ül egész nap egy helyben, szemmel kísérheti* azt a társát, aki epileptikus rohamokban szenved s mikor egy-egy roham jelentkezik, ezt jelzi az ápoló személyzetnek, hogy azok az elvágódni készülő epileptikust még idejében felfoghatják. Egymással bizonyos játékokat is tudnak játszani kellő felügyelet mellett s így nem válik számukra unalmassá a nap és az élet; dominózás, építőkocka, labda, fogócska, hinta, séta mind olyasvalami, ami kellemesen hat rájuk s amivel jól telik az idejük. Minden ilyen iá- tékért, velük való foglalkozásért hálásak, ragaszkodók. Némelyik vizet és fát hord a konyhába, szobába, másik fát vág, harmadik aprófát szeret hasogatni, negyedik szereti rendbe rakosgatni, ötödik szeret kapunál állni s jelezni, hogy látogatók jönnek, avagy pedig szereti átvenni a postástól az újságot, de legszívesebben az érkező leveleket s leges- legszivesebben a csomagokat. Egy tekintet a postás hírére elég, hogy megállapítsák azt s örömmel kurjongassák: csomag érkezett. Megható nézni ilyenkor, hogv csomagbontás után mint osztogatják igazán szeretetből a kapott cukrot vagy süteményt személyzetnek, ápoltaknak. Boldogok és iól esik nekik, hony adhatnak másoknak is abból, ami nekik olyan jól ízlik s ami az övéké, amivel kizárólag ők rendelkeznek. Megható nézni. hogy a 10 éves kislány, milyen boldogan csókolgatja a 70 éves öreg nénit, kit. mivel ő árva kis lány. úgy szeret s úgy csüng rajta, mintha édes nagyanyja volna. A szeretettel körülölelt és megcsókolt öreg néni pedig szintén boldog, hogy ha neki nem is voltak édes gyermekei, legalább csüng rajta egv kis pufók gvermeklánvka s tesz neki kisebb- nagyobb szolgálatokat: széket, szalvétát, vizet, evőeszközt vagv egyebet hordván s meleg kis kacsójával melegítvén az öreg, kihűlő testnek mindig hideg kezeit. Az esti áhítatkor elhangzó énekbe pedig belekapcsolódik mindegyik — az is, aki nem ismeri a betűt s az olvasás művészetét. Előtte egv énekeskönyv, vagy papírdarab — buzgón énekel a maga módja szerint a maga artikulátlan hangján, mert érzi, hogy Isten szeretet s Isten bizonyára éppen olyan szívesen fogadja az artikulátlan hangon hozzá szálló éneket, mint a normálisak ajkáról helyesen kiejtett s szép hangon elénekelt éneket. Nála nincsen személyválogatás. Az ,,egymás terhét hordozzátok“-nak bibliai intése egy ilyen otthonban mindennapi valósággá válik. A normális szolgál testi és lelki erejével az abnormálisnak, viszont az abnormális szolgál a maga megmaradt testi és lelki erejével társának, aki hozzá hasonló bajban szenved. így egy egész kis külön világ alakul ki egy ilyen otthonban, amely külön világban nem érzi egyik sem azt, amit künn a nagy társadalomban éreztetnek velük, hogy terhére, szégyenére, akadályára, csúfjára vannak hozzátartozóiknak, vagy az embereknek. Ebben a küllőn kis világukban egyik a másikat nem nézi le, nem veti meg, s akik velük élnek, velük foglalkoznak, őket gondozzák. azok szintén nem gúnyolják, nem utálják őket, nem érzik őket tehernek, hanem önfeláldozó szolgálatkészséggel gondozzák őket, ment Krisztus, szerete- te erre indítja őket. Ugv tapasztalom, hogy a testi és szeillemi fogyatékos há- lásabb, ragaszkodóbb a vele foglalkozók, az öt ápolók iránt, mint a normális emberek, mert érzi, tapasztalja, hogy önmagára hagyatva létezni nem tudna. Szeretete, ragaszkodása, engedelmessége szinte megható. Szép a testi és szellemi fogyatékosok külön kis világa a maga örömeivel, bajaival. Boldog vagyok, hogv Mesteremnek irántam táplált szeretetéböl adhatok ezeknek a szánandó teremtéseknek cselekedetekben megnyilvánuló szeretetet. Boldog vagyok, hogv ebben a külön kis világban Isten országának egyik ágát, Isten segítségével szolgálhatom. w.j. IMA. Magyarok Istene, Népek nagy királya, Hozzád száll a nemzet Fohásza, imája. Szánd meg a sorsunkat, Szegény magyar sorsot, Vedd le már fejünkről A régi balsorsot. jézusunk, Krisztusunk, Ki szenvedtél sokat, Töröld le a könnyes, Bús magyar arcokat. Mint a koszorúdnak Mindenegy tüskéje, Úgy vág a húsunkba Trianon békéje. Országunk széttépve Jaj, hány darab felé, Alázva, tiporva, Fáj a szivünk belé. Testvérink, véreink Idegen járomban. Thököly, Rákóczi Nyugszik cseh templomban.
